Örökbecsű sorok

 

Csillag

 

Versversversvers,

csillaghullás,

gyermekséged

csillaghullás,

öregséged

csillaghullás,

volt-életed

csillaghullás,

lesz-halálod

csillaghullás.

 

K.I. a Szegény Yorick ciklusból (1971)

 

Fehér virág

 

Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát

holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát

szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll

e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál

 

Fehér virág kezedben szétporló liliomszál

szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál

szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll

eltüntél aki köztünk angyali zene voltál

 

(K.I. mesélte, hogy sokan szerelmes versnek gondolják ezeket a sorokat. Pedig, csak kiküldték a piacra  húsért, s amíg sorban állt, előbújt a fehér virág, egy pár nappal azelőtti vásárlás emléke, és azé, akiről versében megszólal.)

 

Leltár

 

Azt hittem, ebben-abban lesz szavam,

nem országos, csak egy embernek szóló,

de kezemre ütöttek,

tenyérrel szájon csaptak,

hátulról elbuktattak,

fejem víz alá nyomták.

 

Sétálni sistergő parázson

megtanultam:lehet.

Elviselem magányom:

rámégett ingemet.

 

(Barátai sokan voltak. Mégis, azt írja, halála után ötszázöt évvel valaki rátalál fűrésszel elfelezett koponyájára. Egy jó öreg sírásó kinevezi pohárnak, széléről kortyint fecske...)

 

sakkoztam veletek

röhögtem veletek

nem voltam veletek

Báthory utca 8

nyaktilóm fabrikáltam

csak elértem gyalog

Atlanti partokat

 

(Aki elolvasta K.I. életrajzát, minden versét el tudja helyezni a születések között. Legszívesebben az egész kötetet ide másolnám.)

 

Most valaki mástól mondok néhány sort.

 

Esti teázás

 

Az ódonművű óra ver,

a mennyezeten pókok szőnek.

Homlokodon bánat hever,

bánata özvegy, néma nőnek,

ki fogyton véknyul, mint a hold,

mert arra gondol, ami volt

s húnyó tűznél fonnyadva fázik

és arra gondol, aki holt,

míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett

magányosan, csendben teázik.

 

S akkor jövök. Halk nesze sincs

saruimnak, mikor belépek.

Nesztelen moccan a kilincs,

borzadva néznek rám a képek.

-Én is teázom, kedvesem...-

mondom lágyan és kedvesen.

A húnyt parázsnak lángja támad.

És felakasztom csendesen

kék sapkád mellé a fogasra

fénylő, mennyei glóriámat.

 

Helyet kerestek

 

Karonfogva bandukoltak, rogyadozó

inakkal a napsütéses temetőben.

Utánuk mentem:

az asszony kicsi fonnyadt szája

mosolygott, hajuk kopott

ezüstje összefolyt a fényben.

Keresték a helyet, ahol legjobb

lesz feküdni, a legszebb,

legnaposabb helyet keresték.

Örökké tartó, visszatérő,

boldog nászéjszakáról beszéltek.

Sírfelirat

 

Megtettem mindent, amit megtehettem,

kinek tartoztam, mindent megfizettem

Elengedem mindenki tartozását,

felejtsd el arcom romló földi mását.

 

(Dsida Jenő erdélyi születésű költő egész rövid életében a halál előérzetével küzdött. Vele született szívbetegsége volt.)

 

Most következik Csukás István. Gyerekkönyveken innen és túl -  nagyon jó költő volt. Csak egy verse szólal meg itt:

 

Néhány boldog perc a téli kertben

 

Félrehajtott fejjel néz rám a kutya,

félrehajtott fejjel visszanézek,

sapka-sál-bunda-óriás a szőr-batyura,

s egyszerre röhögjük el magunkat, mindig készek

 

vagyunk a vidámságra, habzik ropogva a hó,

ahogy forgunk, topogunk, két kerge,

érdeklődéssel figyel egy felfújt tollú rigó,

s fitymálva nagyorrú varjú léptet át a szomszéd kertbe.

 

Majd lihegve nyári kalapra való fátylat

fújunk, orrunkon csöpögősre olvad a pára.

Most aki lát, egy pillanatra olyannak láthat,

amint éppen nem gondolok a halálra.

 

(Jöjjön most egy verseskötet, már régen szerettem volna írni róla. Ahogy megkaptam, az se mindennapi történet. Érettségire készültünk, kinn laktam a "tanyán"  a körtöltés határában. Barátnőmék meghívtak magukhoz, hogy tanuljunk együtt, vegyük sorra a tételeket minden tárgyból. Szerencsére nemcsak a tanulás, sok egyéb is lefoglalta az elménket és a természetközeli érzékeinket. Fejtem tehenet életemben először, macskák ültek a vállamra, tanultunk is, de nem vittük túlzásba. )
Jött a  ballagás. Szép ruhában, virágok közt lépkedtünk, egyszerre csak barátném édesapja lépett elénk, egy-egy könyvet nyújtott át, talán sikeres életet is kívánt. A könyv: Szerb Antal - Száz vers. Ugyanez a példány barátnőmnek is megvan ennyi sok éven át. Köszönjük Tóni bácsi! Nem gondoltunk arra, hogy druszája könyvét adta nekünk.

A kultúra egyik fellegvárába kaptunk belépőt,  ez csak a kétnyelvű verseskötettel ismerkedve derült ki. Szerb Antal és őt néhány évtizeddel követő névrokona becses ajándékkal lepte meg az érettségire készülő fiatal nőket.

 

Szerb Antal a legkedvesebb verseit válogatta össze ebben a kötetben. Az enyém innen: Óda egy görög vázához. Csak a vége szólaljon meg most:
" Ha rajtunk múlás üli már torát,

te megmaradsz s míg új jajokkal ég

az új kor, nékik is zengsz, hű barát:

"A Szép:igaz  s az Igaz: szép!" - sose áhítsatok mást, nincs főbb bölcseség!