A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mikulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mikulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 19., hétfő

Mikulásról - karácsony előtt

Mivel nem vagyunk amerikaiak, akik a Santa Claustól várják a karácsonyi ajándékot is, nagyjából ez az utolsó pillanat, amikor még Mikulás-emlékeket lehet idézni.

Kiskoromból csak emlékfoszlányok vannak, két ajándék: az egyik egy fából készült, festett, kedves, öreg Mikulás, hátán valódi puttonnyal, ami szintén fából volt, és elfértek benne a szaloncukrok és a mogyoró is. Éveken át megvolt, újra és újra ott állt az ablakban. Annyira sajnálom, hogy akkoriban még nem tudtuk csak úgy előkapni a telefont, hogy lefényképezzük, és egyáltalán nem is gondoltunk arra, hogy jó volna nemcsak belül megőrizni.
A másik szintén egy ajándék-Mikulás, csokiból volt, de a borítása valami furcsa műanyag - én porcelánnak tartottam - amit le lehetett hámozni róla, és az egész nekem nagyon tetszett.

Emlékszem, egyszer pont Mikuláskor voltam beteg, feküdtem a nagyágyon az egy szobában, és nem elég, hogy beteg voltam, de még a Mikulás sem jött, pedig olyan nagyon vártam! Aztán valami ürüggyel, jól bebugyolálva, átvittek a szomszédba, és mire visszahoztak, már ott sorakoztak az ajándékok az ablakban. Úgy örültem neki! :)

A meghatározó emlékem azonban nem igazán jellemző a Mikulás-estére: találkozásom "a" zenével. Negyedikes-ötödikes lehettem és Mikulás-ünnepségre gyűltünk össze a plébánia nagytermében. Álltunk körben a fal mellett, aztán megszólalt valami szép zene, közben bejött az idős plébános (nem ő volt a Mikulás :) és mosolyogva megszólalt: Ó, Vivaldi!
Értetlenül, ámulva és lenyűgözve álltam. Lenyűgözve a zene szépségétől - akkor hallottam először a Négy évszakból a Télt -, ámulva, hogyan ismerhet föl valaki egy zenét éppen csak belépve, és értetlenül, hogyan lehet azt is tudni ennyiből, hogy ki írta. Az izgatott zsongás előtte, a zene hangjai, a felismerés, hogy ez is tudható része az életünknek mind egyszerre járt át, és az élmény tisztán él bennem ma is.

Aztán felnőtt lettem - és évtizedek óta mikulásozom a gyerekekkel. Szeretem :)

Viszont itthon már sok-sok év óta lecseréltem az ablakot hőszigetelősre. Nincs ablakköze :(

2016. december 11., vasárnap

a Mikulás árnyékában...

...a kislány úgy állt a szegedi, zsúfolt Centrum áruházban az ajtóval szemben a Mikulásnak öltöztetett próbababa mellett, mint akit odaállítottak, hogy meg ne moccanjon, ott várja meg a felnőttet akivel együtt jött ide, a Mikulás mellett, aki majd vigyázni fog rá
úgy állt ott moccanatlanul, mint egy amerikai film épp megszeppent gyerekhőse, aki arra számit hogy a Mikulás megvédi mindentől és mindenkitől
igen, hősiesen állt ott meg nem mozdult - jobb is, igy legalább megtalálják egyből
milyen szófogadó
velem se állt szóba, miután lefényképeztem s megmutattam neki a fényképét a Mikulással - de el se mosolyintotta magát, szeme se rebbent
még azért búcsúzóul odaszóltam neki, hogy legyen továbbra is ilyen szófogadó, jó kislány, a Mikulás meg majd vigyáz rá, amig nem jön érte az anyukája
hát ebben a pillanatban meg is jelent az anyuka örömmel és bosszúsággal, mert már mindenhol kereste a kislányt, arra nem is gondolt, hogy épp itt lesz - pedig a Mikulás tényleg vigyázott rá. (ő meg a Mikulásra(?) (meg egy kicsit én is rá(juk)(?), hiszen akkor távolodtam igazán el, nyugodtan, amikor megérkezett az anyja...)

valakire mindig vigyázunk, valaki mindig vigyáz ránk... (!?!)

aliz2. :: 2009. dec. 11. 

2016. december 10., szombat

Ki volt a Mikulás?

Azzal már nem mondok újat, hogy a mi időnkben az iskolában a Télapó, otthon pedig a Mikulás hozta az ajándékot. Iskolai Télapó-ünnepségekre egyáltalán nem emlékszem, pedig biztosan volt valami. 
Otthon ilyenkor már csak a kisebbik szobát fűtöttük, annak az ablakába, a két ablakszárny közé kellett kitennem a kisuvikszolt cipőmet, ami általában az éppen aktuális magas szárú fűzős cipő volt, de előfordult, hogy a fehér hócipőmet raktam ki. Az ajándék mindig piros celofánzacskóban érkezett, apró csokiféleségek, cukorka, alma és pár szem dió, esetleg amerikai mogyoró volt benne, a zacskó mellől pedig kikandikált a cipőből az aranyfestékkel bekent virgács. Más Mikulás-ajándék nem volt divatban nálunk és igen, mindig kaptam virgácsot is, mert azért egy év alatt biztosan akadt pár dolog, amivel arra is rászolgáltam. :-)

Egyetlen esetre emlékszem, amikor, ha csak egy pillanatra is, de látni véltem a Mikulást. Már sötét volt, de a kis szoba redőnye még nem volt egészen leeresztve és akkor egy árnyék suhant el közvetlenül az ablak előtt. Abban a pillanatban meg voltam róla győződve, hogy az a Mikulás. Már nem tudom, azzal az elsuhanással odakerült-e a csomag is - valószínűleg nem - de az biztos, hogy pár perc múlva már az a gyanúm támadt, hogy nem is a Mikulás, hanem inkább nagypapám lehetett az. És ebben talán nem is tévedtem.

2016. december 6., kedd

régi  mikulások emlékei (lányommal) és egy mai poén (unokámtól)


2009. dec. 6.

"... neked is legyen mikulásod"
gyakran eszembejut, ma különösképp, amikor 1988-ban Mikulásnapján, akkor kisóvódás lányom a sok mikuláscsomagjából egyet nekem nyújtott e keresetlen szavak kiséretében:" "Ezt a csomagot neked adom. mert a Mikulás neked semmit se hozott. Inkább neked adom. Neked is legyen Mikulásod."
most én se tudtam neki csomagot adni, mert körülményes lett volna határon túlra küldeni, de igyekeztem, ébredés után emailben boldog Mikulásnapot kivánni (aztán, pár perc múlva, ő viszont -, hogy "nekem is legyen mikulásom"...) majd pár nap múlva pótolhatjuk személyesen is, de a mai nap nekem a nosztalgia jegyében telt, telik...

nem csak az  idő, a tér is  ott van a mostani és a régi mikulások közt

felnőnek a gyerekek, s kinövik az eredeti  helyüket, helyeiket is
emlékszem, amikor még a bölcsődéből mentünk a munkahelyemre, a "gimibe", ahol minden évben eljött a Mikulás a gimnázium dolgozóinak gyerekeihez, a Mikulás mindig egy felsős diák volt, persze, a pénzt meg mi adtuk be a csomagokra, együtt pár papírra leirt információval, amit a Mikulás szives figyelmébe ajánlottunk, a közvetlenebb kommunikáció érdekében... , lányom egyből leleplezte a "Mikulást" persze, könnyű volt, úgy köszönt nekem, mint egy diák a tanárjának) : "beöltözött Mikulásba"-állapitotta meg bölcsődés lányom, tényként. (később, épp egy éve, meg is irta ezt illetve ennek élménykörét egy  tárcájában. )
----------------------------------------------------


tegnap az utcán egyszerre rengeteg kis Mikulást láttam... azaz közelebbről megnézve kis óvodásokat, sorban, kézen fogva , óvónéni kiséretében -  de Mikulások lehettek valamennyien, mert mindegyikük fején piros Mikulássapka volt, fehér szegéllyel..
..................................................................

minden tele van Mikulással, ebédre menet egy takaros ház oromzatán láttam, odaapplikálva egy Mikulásbábut, ami mintha mászna le a tetőről
de aztán láttam, a nagykapun 3 további kis Mikulásbábút is
nem fényképeztem le, féltem, hogy személyiségjogokat sértenék vele(?)
de az étteremben, ebéd után, a kasszánál, fizetés előtt észrevettem az étlap fölött egy újabb Mikulást
(talán nekünk is volt otthon ilyesmi, ami gombnyomásra még énekelt is? már nem emlékszem..., de lányom biztos igen..., ha igen, bár... micsoda giccsek ezek!) 




Aztán az étteremből átmentem a közeli cukiba
(lányommal egy időben törzsvendégeknek számíthattunk, hétvégeken, ünnepnapokon itt (is) ünnepeltünk, kicsi kora óta 
legutóbb, nyáron, mikor hosszú idő után újra elmentünk, de már lányom férjével is; kaptak is invitálást a tulajdonosnőtől...,
de most (még) csak egyedül jöttem, bár ahhoz az asztalhoz ültem, amihez szoktunk,
az asztalokon régebben mindig volt valami virág a vázában, most Mikulásnaphoz  illően disz, a kedvenc franciakrémesem mögött

az ablak előtt meg Mikulásvirág is pompázott:




Hazafelé az elég jó időben karikáztam egyet, kerülővel, a Főtér kirakatai felé, s ott is láthattam Mikulásokat, a Csipkeházak alatti kirakatokban.
 A zsúfolt, játékokkal teli kirakatban a Mikulás épp fel vagy lemászni készült a játékok közé, vagy közül... (nem csodálnám, ha maga is csömört kapott volna tőlük!)
De sokat is ácsorogtunk a játékbolt kirakata előtt, lányommal, kiskorában:
 Boltsorok közt, az úton
talán ezt a gyerekkori versét is ezek az élmények (is) ihlethették
de az egy másik játékbolt lehetett, egy nagyobb, még a privatizálás előtti
most a nagy boltok helyén sok kicsi van, váltakozó profillal, az egyik nagy bolt egyik kirakata, már hónapok óta üres, árulják a hozzá tartozó üzletrészt, de most ennek a kirakatába is egy Mikulást ültettek (egy viziló és a boltot áruló tábla mellé) a kirakatban meg gyönyörűen tükröződik szinte az egész Főtér: a Korona,  a Hősök szobrával, a Bérpalota, sőt még egy távolsági busz is...:
 ...........
Tegnap a Prima Primissima átadón sok meghatott pillanatnak lehettünk tanúi, a dijazottak, a hozzátartozók szeme különösen gyanúsan csillogott, amikor nekik is megköszönték a köszönnivalókat, de Schaffer Erzsébet, hozzátartozói (könnyes szemű lányai)után, mindnyájunkhoz szólt, és azt mondta zárómondatként , hogy
Isten áldjon... mindannyiunkat
hát ez engem is nagyon meghatott
és bár ezt nem lehet fokozni, de azért kicsit plagizálva (dijazás nélkül): én (is) most elsősorban lányomhoz "szólok", köszönni a köszönnivalókat, (azt a régi felajánlott mikuláscsomagot is!)- kivánva Boldog Mikulásnapot és főleg a nem-mikulásnapokra is  sok -sok boldogságot ...
és egyébként mindannyiunknak is:

 aliz2. :: 2009. dec. 6. 12:11 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: ünnep :: Címkék: emlekezes, epizod, fotok, kapcsolatok, lanyom, mult, unnep, vers






2010. dec. 6.

ki a Mikulás, és kié

ezt a Mikulást küldtem el lányomnak emilben, Mikulásra:
foto


ismerős lehetett neki, mert ő csinálta, annak idején, iskolai rajzszakkörön, némi társi közreműködéssel, ahogy az alábbi képen láthatók is:


meg egy pár anekdotát is felidéztem, a régi mikulásokból, - ugyan a legkedvesebbet már a tavalyi bejegyzésben, amikor kaptam tőle sok mikuláscsomagjából egyet én is, hogy -mint mondta, 4 évesen-, nekem is legyen mikulásom... (ez 1988-ban történt, amikoris "hű, de Mikulás volt")


1989-ben, december 5-én meg korán lefeküdt hű, ennek már 21 éve?!) nyugtalanul aludt biztos mert várta a Mikulást...(vagy Télapónak mondtuk inkább akkoriban(?) Én közben elkészítettem az ajándékzacskót, és kiraktam a kifestőt. Felébredt,észrevette! Csodálkozva mondta:"Csoda történt!"
-Aludj el újra! - mondtam "Lehet, hogy még visszajön a Télapó. Mit szeretnél még?"
-Egy szép mesekönyvet!
-Az is lehet, hogy nem jön vissza...!
-De te itt vagy! - mondta felcsillanó szemmel.

(oda is raktam később az ajándékokhoz még a Grimm meséket , azt hiszem...)

Reggel meg, másnap, 6-án, megtalálta a mesekönyvet is. Örült neki persze.
-Látod, tudja a Télapó, hogy mit szeretsz!- mondtam.
-Persze, 
mert a tiéd"! - mondta.

1990.december 5.


A tévében felhívták a figyelmet a csizma kitevésére.
-Vajon mit vett neked a Mikulás? -kérdeztem.
.Miért? Már vettél Mikulás-ajándékot? Tudom, hogy 
te vagy a Mikulás! Az én Mikulásom!


aliz2. :: 2010. dec. 6. 3:07 :: 3 komment
Kategóriák: 
ünnep, fotó :: Címkék: emlekezes, foto, iskola, lanyom, rajz




2016. dec. 3-án, megkérdeztem a 4 éves unokámat, telefonon, mit hozzon neked az én Mikulásom---nem értette, mondom, hát a makói mikulás, mindenkinek van mikulása...

függőbe maradt, holnap megbeszéljük...

aztán eszembe jutott, az anyukája mondta mindig, hogy a te Mikulásodtól kaptam...az ajándékot... illetve én lettem az ő Mikulása...ő tudta

lehet, hogy az unokám szerencsésebb, remélem nem rontottam el semmit a leleplezéssel---

(az igazi poénnal még adós maradtam, de meglesz...) 


----
2016. december 4-én este,  lányom és fiacskája(4éves) párbeszéde:
    - Kisfiam, ugye holnap kitisztítjuk a csizmád a Mikulásnak?
    - Miért? Piszkos lesz az ajándék?!





2016. november 30., szerda

„Juj, ezt már megmondom...”

A) Egyszer elhatároztam, hogy összeszedem azokat a nótákat, amelyeket a családban szoktunk énekelni mikuláskor, karácsonykor.  2006-ban sikeres elmesöprést végeztem, több ún. békebeli nóta összejött. ide csak két mikulásnóta-szöveget applikálok.
1. Nagy süvege, nagy szakálla,
puttonyt is vesz a vállára,
Virgácsot fog a kezébe
pajkos gyerek félelmére.

De a jókat szereti,
ajándékot hoz nekik.
Találd ki, találd ki,
hogy ki ez a valaki:

Nem lehet ez más,
csak a Mikulás.

2. Bumm, bumm, bumm, bumm, bumm, bumm, bumm
Ki zörög az ablakon?
Jaj, jaj, a Mikulás,
szaladj el, pajtás.

Van zsákjában minden jó,
dió, alma, mogyoró
füge, datolya,
 jó gyerek kapja.

Nini, nézd csak a Mikit,
tudja, hogy őt megverik
félve elugrik,
ágy alá bújik.
A dolog érdekessége, hogy lányom kérte ezeket az ereklyéket, hogy továbbvigye a családban, majd letett róla. Azt jelezte, hogy ma nincs Mikulástól való félelem, nincs szén a bakancsban, nincs virgács a csizmában, nem is veszi kezébe a virgácsot, a pajkos gyerek is ajándékot kap, így nincs oka veréstől való félelemre, sem arra, hogy ágy alá bújjon.
B) Unokaöcsémék már télapósakat énekeltek – boldogan és poénkodva. Pattanj, pajtás, pattanj, Palkó. Nézd, lám nyílik már az ajtó. Kinn pelyhekben hull a hó, itt van, itt van Télapó! Attól lett remek ez a csasztuska, hogy elénekelték egyesével valamennyi magánhangzó közbeiktatásával. Mutatom „i”-vel: Pittinj, pijtis, pittinj, Pilki. Nizd, lim nyilik mir iz ijti. Kinn pilyhikbin hill i hi, itt vin, itt vin Tilipi! 
Jókat nevettek rajta.
C) A Mikulás-Télapó-Mikulás ünnepet illetően kultúrtörténeti váltást hozott Janikovszky Évának az a meséje, amelynek a címe: Jönnek a Télapók. Ebben óvodás gyerekek beszélgetnek a télapóról. „A  Télapó az nem Télapó - jelentette ki Ágika -, hanem Mikulás és büspög. A nagymama ismeri.
- Mi az, hogy büspög? - kérdezte Balázska.
Ágika a vállát vonogatta.
- Hát az a templomban szobor. De nagymamám mondta, hogy a jó gyerekeknek csomagot visz.
- Ha szoborból van, akkor nem tud járni - mondta Misu.
- Juj, ezt már megmondom - visította Ágika -, azt mondja, hogy a Mikulás nem tud járni! Tudd meg, hogy jár, és büspög!...”
D) Ma vegyes a kép. Vannak, akiknek a Mikulás, vannak akiknek a Télapó hozza, amit hoz. A világon mindenesetre a Coca-Cola rénszarvas repítette Télapó dizájn terjedt el legszélesebb körben, marha vastag övvel és Coca-Cola piros subában.
E) Nekünk a Mikulás hozta az ajándékot. Rendes ablak volt, két keretes üvegablak, közte elég hely a csizmácskáknak, hócipőknek, ajándékoknak. A zárt ablakok közé rakodás talányát úgy oldottam meg még pubertáskorom előtt valamikor, hogy megfigyeltem, ki rakodik az ablaktáblák közé. Apám volt az. Lehetett vagy féltizenkettő, amikor jött a Mikulás. Békésen aludtam el a felnőtté válás egyik fázisának birtokosaként.
 
(Jelentem, hogy ezen a közösségi oldalon a 100. bejegyzést írom.)
  

2016. november 29., kedd

Otthon Mikulás, az iskolában Télapó



Otthon bakancsokat fényesítettünk, és kitettük az ablakszárnyak közé. Az iskolai Télapó mindenkinek a padján hagyott egy-egy piros-ezüstbe csomagolt szaloncukrot, de nem várt meg bennünket, mert nagyon sietett.
Aki  megkapta erre a reggelre az otthoni mikuláscsomagot ( az ötvenes években járunk),  nagylelkűen kínálgatta a héjas amerikai mogyorót, az ugyancsak pirosba csomagolt szaloncukrot és a kimért nápolyit. Sportszelet is volt ezekben a csomagokban, nem emlékszem, melyik évben tűnt föl a gyári édességek között. Énekeltük, hogy "Télapó gyere már"... , vajon miért, hiszen már volt ott az iskolában. Későbbi években a padok tetején kis csokorba kötött virgács is megjelent a szaloncukor mellett, mivel szigorodtak az iskolai fegyelem feltételei.

Otthon - hiába lestük -, nem tudtuk kivárni az éjszakai járaton közlekedő Mikulást. Reggel a párás-jégvirágos ablak mögött felrémlett az óriási virgács, a csomagból krumplicukor, aszalt szilva, földi mogyoró héjastul, meg néhány szelet csokoládé került elő. Egy-két pár meleg zoknit tett mellé a Mikulás, nyilván az ő lába is fázott, mint a miénk. Kati a bakancsában egyszer xilofont talált. Arra ébredtünk, hogy cincog az új hangszerén. Most akármikor cincogna, nem haragudnék rá.