Felemás év - kétlakisággal...

ha felépül végül...

1992. Jó kis költözős, és igencsak viharos év volt. Akkor második éve építettem(építettük) a házunkat. 

És 1992 volt az az év, amikor nem haladtunk vele, mert minden elfogyott, ami a beköltözéshez kellett volna. MINDEN.....

Aztán az augusztus forró agyramenős kánikulával indított és bennem elpattant az utolsó húr, elszakadt az utolsó és addigra nagyon vékonnyá fogyott cérnaszál. Akkor egy déltájban, (délutános voltam) munkába készülődtem, és akkor szakadt el..... elmondtam mindenkinek, hogy hol lakik az énistenem, és hogy hívják, ki, és mit tehet kivel........ Átköltöztem a félkész - se házba. Víz ugyan volt, de villany még nem. Egyik szoba, már le volt betonozva és volt hálózsákom... meg ilyenek.

November közepére pedig elkészültünk a fűtéssel is, és ki volt meszelve - egyszer minden. És akkor 1992 karácsonya volt az első amit ott töltöttünk, azóta pedig még tizenennyolc másikat is. Nagyon szeretjük ezt a házat, mert magunk építettük, saját magunknak. 
Nem az ellenségünknek, és nem eladásra.

Szóval felépült végül a házunk.....

1975 (kicsit megkésve)....

...ezért csak röviden.

Valamiért nem jól számolgattam a múltban ezeket a fránya éveket. Pedig 1975 -ben történt egy igencsak érdekes dolog velem. Történetesen az, hogy Zánkán voltam őrsvezetőképző táborban...Ilyen négyhetes tavaszi iskolaidő alatti, ott tanulós, képzős valamin.

Emlékeim nagyon halványan vannak, azt tudom, hogy a nyári nagytábor még épült, bár befejező stádiumban volt.

A sportcsarnok sem volt teljesen kész.

És találtam régi képeslapot...

Mert tényleg ilyen volt....

És találtam pár írást róla, arról az időről, ami valóban ilyen volt:

Egyik írás ez.    A másik pedig ez.

és egy ilyen jelvényem nekem is volt

Továbbá. Nagyon jól éreztem magam ott, abban a négy hétben - úgy emlékezem :))))

Mert és mi lett volna...

...ha akkor - amikor (OTT az útközben) megtörténik az a valami? Akkor nem az lenne, ami most van. 
Igencsak érdem(k)es lenne ( bár a "lenne" nem jó szó, mert igazából rengeteget játsztam a gondolattal sokéven át) ezt jól kiveséznem, de a zárójelben írtak szerint ezek megtörténtek sokszor már. Csak úgy fejben....
És azt mondom, hogy sok mindenért kár, sok minden miatt viszont jó, hogy nem  - mi lett volna ha ? Hanem ami lett az azért lett így, mert ha azok lettek volna, akkor egész más lennék én is.... A történeteimben ezek a sarokpontok ott vannak, és majd ha a végső elszámolásnál oda - oda fogok érni ezekhez a sorsfordulókhoz, akkor minden bizonnyal el kell - és el is fogom majd magyarázni, mondani AZT, hogy MIT és MIÉRT döntöttem ÚGY -AHOGY.....
Egy verset(?)  idevágnék, csak úgy a zenetörténetből, mert azt gondolom nagyon is  illik a témához:
Sülyi Péter: A jövendőmondó
„Ha tudnád, amit tudok én
Így szólt az a fura egyén
Ha tudnád, amit tudok én
Másképp állnál ide elém
Így beszélt
Hallgasd, mit hoz a jövőd:
Az út végén egy szemfedőt
Addig olyan szeretőt
Megcsal, hogyha szereted őt
Így beszélt
Akarom
Szóltam erre én
Akarom
Mondtam én
Akarom
Az élet több legyen
És tettem róla én

Fáraszt majd a rohanás
A célnál mindig valaki más
Naggyá sose leszel itt
Húznak le az irigyeid
Így beszélt
Akarom
Szóltam erre én
Akarom
Mondtam én
Akarom
Az élet több legyen
És tettem róla én”

http://www.mommo.hu/media/Omega-A_Jovendomondo

Ballagó időben...

Sok minden eszembe jut a Ballagásról...

Ilyenek.

"A ballagás kifejezés a latin ’valetans’= búcsúzó szóból ered; a szokás pedig Selmecbányáról, ahol a XIX. század 70-es éveiben az erdészeti és bányászati Akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák… kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól. Lassan az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás szokása; a XX. század elejére pedig általánossá vált. Az 1920-as években a Ballag már a vén diák kezdetű dalt felváltotta az Elmegyek, elmegyek… kezdetű magyar népdal… Szokássá vált az is, hogy a ballagás előtti éjszakán a végzősök szerenáddal köszöntik tanáraikat, a ballagás napján pedig az iskola zászlóját követve mennek végig a folyosókon vállukon egy kis tarisznyával, amelybe az alsóbb évesek pogácsát, sót, földet és aprópénzt tesznek és elhelyezik az iskola fényképét is.

Az 1950-es években betiltották a ballagási szokásokat. Ma már nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban és az óvodákban is rendeznek ballagási ünnepségeket." / jelesnapok.oszk.hu/

A saját középiskolai (mert azért az az igazi) ballagásomat annyira nem vártam, mert az a négy együtt töltött év, ami nagyon jó volt, nagyon hamar elszállt... A ballagás napja azért nem is volt különösen jó érzés. Az azt megelőző nap viszont .... hát baromi jó volt. A ZÖLDNAP - persze az :)))) Csíkos pizsamába öltözötten, újságpapírból rabsapkát alkotva, rabcetliként a személyi számunkkal, bakancsban - surranóban vonultunk a Kodály úti kolitól - kicaplattunk Mecsekaljára, ahol aztán természetes többszöri névsorolvasást, számlálást követően fociztunk egy jót. És utána a Sétatéri KIOSZK árnyas gesztenyéi alatt söröztünk egy lazát... este pedig pár kedves tanárunknál szerenádoztunk. (És persze sokszor elénekeltük a Suli - buli című film Mericske Zoli által írt főzenéjét.

"Nem volt olyan rég/
Mikor együtt néztünk az égre/Soha nem felejtem el/A régi vidám időket!/
Emlékszel-e még/
Mindenki itt volt, szalad a réten/rohant az utcán, hogy el ne késsen/ha szól a csengő az osztályba érjen/s padtársának a fejére lépjen...")

...másnap pedig elballagtunk. Igazi május eleji kánikulai nap volt - rekkenő hőség - meghatottság is volt azért - vagy inkább zavartság. Talán ez volt. Azt tudtuk, hogy a padba együtt és így - sosem ülünk már be. VÉGE volt valaminek, egy szép korszaknak, a sok emléket pedig jól elraktuk akkor, azon a napon.

Sok minden eszembe jut a Ballagásról, ilyenek is:

/Ezt a postot pedig 2009. februárban írtam az Útilapu(m) - ba:

 Az elmúlt napokban kaptam az iwiw -en üzeneteket. Miszerint a volt középsulink tablóiból kiadnak egy könyvet. Továbbá, egy másik levélben a szerző - összeállító megkért, hogy amennyiben lehet, beszkennelve küldjem el neki a tablóképünket, mert ezidáig nincs meg. És az osztályunk nélkül nem történelem a történelem. Gondoltam segítek, és hipp - hopp küldöm. AHA! Nem volt meg sehol, és valami rossz ómennek éreztem ezt. Aztán egy kör e-mail a volt társaknak - 18 fős kis osztály volt ez, no és éppen két éve tartottunk is egy találkozót, ahol 16-an résztvettünk - könnyű egy ilyen problémát kezelni. És igen, Németországba szakadt Mártikánknak megvolt, pár több - ifjonckorunkban készült fotóval együtt elküldte. Én pedig tovább a könyv szerkesztőjének. Íme a mi osztálytablónk:

És akkor tegnap este teljesen véletlenül ránéztem az iwiw üzenőfalamra. A döbbenet lett úrrá rajtam és azóta is annak hatása alatt vagyok. Ezt, R.Cs. bejegyzését olvastam:

"Tisztelt Barátaim, volt Komarovosok!

Megrendülten tudatom Veletek, hogy gyerekkori barátom Hornyák József, mindenki HORIja tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket. Édesanyja szűk körben Február 11-én eltemette Kecskeméten. Nyugodjék Békében!" 
Kishori a fenti tablóképen az alsó sorban - jobbról a harmadik..." /

Mert a Ballagásban ez is benne van, benne kell lennie - az emlékezés..... a hosszú út pora.


Kiegészítés május negyedikén: 

Sok minden eszembe jut a Ballagásról - írtam fentebb.... 

Valami hiányzott még a képhez, mert kerestem egy rövid kis szösszenetet, amit Nagylányomnak írtam egy éjjel a ballagása előtti napokban és adtam oda neki, még a ballagása előtt... 
Megtaláltam és most ideraknám, mert így gondoltam ezt, akkor pár éve...
  

"Nagylányomnak

"Nehéz volt a szavakkal játszani,
Nehéz volt olyat mondani,
Ami kell, ami szép s amit szabad,
Valamit, ami örökre megmarad benned,
S talán bennem is. "

/Z.Nagy László/

...még nincs négy éve... most történt tegnapelőtt szinte. Izgatottan és sírósan vártad a napot. Akkor, pár héttel előtte jöttetek rá, hogy vége... nincs tovább. Ott nincs tovább, otthagyjátok azt a kis múltat, amit együtt éltetek meg nyolc éven át, s a jövőtök már máshol kezdődik.

Persze elkezdődött az a kis jövő is, ami majd megint múlttá válik. Nekem nagyon gyorsan elrohant. Nekem villanások voltak, Neked talán nem. Én melletted éltem meg, Te benne éltél. Tudom és Te is tudod, nem volt könnyű egyikünknek sem... és most két nap múlva újra eljön egy hasonló nap, elballagtok, nem fogod sajnálni most. Talán majd egyszer, évek múlva jössz rá, hogy igazán talán ez volt a négy legszebb éved, mégha olykor nagyon is nem szerettél benne élni. Azért túléltük mindannyian...
Persze, ez a számonkérés időszaka is lesz, nem olyan egyszerű ballagás csak. Az elmúlt években sokan akartak - sokszor feleslegesnek tűnő dolgokat - Neked, nektek átadni, megmagyarázni. Kihangsúlyozva, hogy egyszer számon kérik... ennek most jön el az ideje. Kívánom, hogy jót és jól kérdezzenek Tőled s Te, tudd a választ, hogy sikerüljön helyt állnod. Bízom benne és Benned kicsi Nagylányom! 

"Nem kívánom senkitől,

hogy csodás dolgot tegyen,

de joggal elvárom mindenkitől,

hogy mindig ember legyen."

/Ady/

2008. 04. 28. Apa

'77...

...nyarának elején aztán vége lett egy (később jöttem csak rá mennyire is gyűlöltem) időszaknak.Hát befejeztem az általános iskolát. 

Április elsején volt a felvételink a középsuliban, abban az Újmecsekaljaiban amiről korábban sokat írtam.

És '77 - az volt az év, amikor anyám nem engedett el. Nem engedett el Budapestre kollégistának. Nem engedett el az Apáczaiba, ahová egyébként felvettek volna (mert sínen volt a dolog). / (És persze ezt akkor csak megéltem, de igazán pár éve tudtam csak meg - frankón).

Tehát '77 -ben elballagtam abból az általános iskolai 8.A. osztályból, amit annyira azért nem szerettem - mármint az osztályt, a sulit és a tanárokat igen - kivéve a K.Laci bácsit aki kulcscsomóval dobálódzott néha - dühében. Mert egy semmilyen osztály voltunk. (Jellemző, hogy azóta sem, egyetlen egyszer sem osztálytalálkoztunk - és senkinek nincs is ilyen jellegű igénye.) A nyolc év alatt voltam egy évig B. -s. És a nyolc év alatt 6 osztályfőnököm volt, 5 matektanárom, és  4 magyartanárom is. Szóval nagyon nem bántam, hogy vége lett - akkor 1977 -ben az általános iskolai tanulmányoknak.

Azon nyáron voltam Bélatelepen a Bányászüdülőben SZOT nyaralni. Úgy emlékszem, hogy nem volt valami frenetikusan jó buli - valamiért.

Szeptemberben pedig elkezdődött az életem egy új, és igencsak jövőt meghatározó, és igencsak jó szakasza. Egy olyan jó, sőt még annál is jobb négy év, amiről a mai napig azt vallom, hogy nagy hiba lett volna kihagyni. Nagy hiba lett volna, ha nem ott - akkor - azzal a csapattal - azokkal az emberekkel élem meg :)

Végül is, egy jó év volt 1977 - nekem..... ( a páratlan évek azóta is jól sikerülnek, nagy általánosságban elmondva)

A nagy és meghatározó történések éve...

Ejnye ezek a múlt század '80-as évei..... innen a közepéről a nagyon sűrű és igencsak meghatározó történéseivel.

Aki olvasta az én 1984 -em, annak mintegy folytatásként (bluemoonnak pár kérdésére válasz is lesz azt hiszem) aki nem, annak legyen csak ez is egy post.

Tehát 1986.

Január végén kaptam egy behívót a Magyar Néphadseregbe. Elég kétes érzéseket indított el bennem persze, egyrészt a korom szerint igencsak túl kellett volna már esnem ezen hazafias kötelességemen. 

A másik oldalon pedig ezek sorakoztak: '85 karácsonya óta vőlegény voltam. Másodikos és egyben végzős a bányaipari technikumban. Ezeken túlmenően semmi kedvem nem volt bevonulni (pedig csak fél évről volt szó - bányászként), és semmi kedvem nem volt megválni a szakállamtól....

Február végén aztán egy borzalmasan hideg reggelen angyalbőrbe bújtam a pécsi Áperegyben ( ez a Budai Vám előtti laktanya volt, a lakhelyemtől kb. 10 km -re) a 22. lövészezred kopaszaként. 

Abban a fél évben sok érdekes dolog történt azért. 

Az első hónap szívatós kiképzése - csúsztam - másztam olvadó télvégi sárban, zárkóztam átjáróra. Futottam harckocsi után hurrázva én is, mint a nagy filmekben a "Szovjetszkaja Armija" hősei. Vertem a vigyázz - t pocsolyákban és betonon, énekelve(?) közben az indulónkat, ami a "Völgyvidéken és hegygerincen..." volt. Végül 82 mm-es aknavetős lettem, vagyis buktás - ott a seregben. Volt szerencsém az aknavetővel élesgránátokkal lőni a Duna - Tisza közti homokban - meg rengeteg őrséget adni a laktanyában. Kaszálni totál életlen és hullámos élű kaszával fényes délben kétméteres elefántfüvet, meg ilyen teljesen értelmes dolgokat művelni. Őrizni a semmit leginkább. Persze "Csernobil" ott talált bent engem is. Tudtuk, hogy valami nagy balhé lehet, mert három napig teljes menetkészültségbe öltözve, a tábori konyháról éltünk, és állandóan gépkocsira fel és vissza -t játsztunk....

Közben a tavasz és koranyár során rendszeresen kijártam ezredparancsnoki engedéllyel a suliba csütörtökönként, ezért hálából szombatról - vasárnapra laktanyaőrséget vállalhattam kijelöléses alapon. Úgyhogy a fél év alatt három teljes hétvégét voltam csak otthon, ami elég embertörős lett volna, ha nem vigasztalt volna az a tudat, hogy a 180 nap nem a világ, az orrom hegyén állva is kibírom. És ezt persze úton - útfélen elmondtam mindenkinek, légyen az öregkatona, esetleg feljebbvaló parancsnokom. Ezért aztán emberbaráti szeretetből kaptam is tőlük mindig valami hálás feladatot, időmúlató gyanánt akár ( akkor ezt néha fertelmes kibaszásnak érezte persze a 22 és féléves lelkem :))  / pl. Június 2 -án  a mexikói VB szégyenteljes szovjet - magyar  6:0 -ás meccsét is őrtoronyban ülve éltem meg :))))

Június végén megcsináltam a technikus vizsgát. Aztán egyszercsak augusztus lett és bevittem a civilruhámat is. Búcsúzásként kifőzették velünk az utolsó napokban még a PSZH -k toronygéppuskáit, amit mi hálából - a kifőzés után sok tíz kiló fegyverzsírba konzerváltunk az utódainknak.

Aztán egy hajnalon - ahogy bevonultam - honvédként le is szereltem. És igen, nem lettem tartalékos állomány.

Így sok év távlatából visszanézve azért azt mondom, szükség volt erre a fél év katonaéletre. A sok értelmetlensége ellenére egy valamit nagyon megtanított nekem is. Azt, ha nagy a baj, csak magára számíthat az ember, valamint fényes bemutatót adott az emberi gyarlóságból, a hatalommániás buta emberek gyalázatos viselkedéséből. De pont ezért jó is volt. És azt mondom, jó lenne, ha mindenki kapna ennyi (és nem több) ízelítőt ebből. Az ember gondolkodásmódját nagyban változtató fél év volt.

Szeptember végén pedig egy csodaszép, mondhatni kánikulai napon összeházasodtunk G. -val , és azóta is együtt vagyunk jóban - rosszban. Idén lesz 25 éve.... Hát nem semmi :)))))

Nászúton Leányfalui szállással a Dunakanyarban voltunk. Az esküvő után pedig azonnal külön költöztünk egy szoba - konyhás albérletbe. Mert ezt így gondoltuk igen jónak, és egy nagyon jó döntés volt részünkről, amit a mai napig is annak tartunk. 

1986 tehát a nagy történések és a lehorgonyzás éve volt. Egy új és másfajta életem, az igazi felnőttkor kezdete.

A semmi kertjében...

Óhóóóó !!!! ennek az évnek nagyon örülök, mert / viszonylag semmit nem tudok írni. Szüleim ebben az évben házasodtak össze, én pedig a Semmi kertjében voltam (még).
Azt gondolom biztosan jó év lehetett - valakinek....

1999 - a csönd éve volt....

„És megálla a nap, és vesztegle a hold is...
És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.” (Józsué könyve 10,13)

 1999. augusztus 11 - én (12:53:22  - 12:55:43 között ) a pécsi Budai Vámnál vártam a buszt. Érdekes nappal - esti szürkület lett, és a madarak elhallgattak... Ott ért a teljes napfogyatkozás. Dolgozni mentem a lakóhelyemtől 30 km -re munkahelyemre, az Uránbánya IV. üzemébe. Akkor már jó másfél éve zártuk a bányát, részese voltam egy szocialista mamutvállalat halálának, egy hazai viszonylatban hatalmas rekordokat felállító bánya végnapjainak. Akkor ez volt a feladat, és sosem sirattam ezt a munkahelyemet, pedig tudtam, hogy napról - napra fogy az IDŐ. A holnapot még tudtuk, de a távolabbi jövőkép még halvány derengésben sem leledzett. Nem igazán tudtam akkor 1999 nyarán a meddiget. Nem tudtam azt, hogy egy vagy két év múlva mi lesz. Abban bíztam csak, hogy "tíz év múlva ne ez a dal legyen".

Az év olyan volt, mint akkor, ez a nap fent említett pár perce. 
Egy csöndes, semmitérő év volt, amikor csak úgy elfolyik az IDŐ....

kétezertíz / évértékelő...

"Tegyünk úgy, mint a nagy államférfiak: akinek kedve van, tartson itt évértékelő beszédet - persze nem a világ és a politika, hanem szigorúan csak a saját élete 2010-éről."

Az évszázad eddigi legellentmondásosabb éve volt nekem, talán / remélem / és nem lesz ilyen mostanában. Mert minden jóra érkezett egy feketeleves. Sok jó történt pedig...
Kezdődött egy a nyugdíjtörvény változtatást ellenszavazó és nekem igen kedvező döntéssel. (nevesen, hogy nyugdíj mellett továbbra is dolgozhatom nemcsak a minimálbér éves összegének eléréséig, és akkor dönteni kellett volna munkahelyi kereset és nyugdíj szüneteltetése, vagy felmondás...) tehát a zászlón továbbra is állhat a jelszó: "A MUNKA NEMESÍT"....

...és februárban jégrementem egy hajnalon a Mőcsényt bevezető kanyarban - totálkárosra (legalábbis annak lett nyilvánítva) törve a dolgozóba járós cégautónkat. A padka jegén végigcsúsztam, mint versenybob egy betonoszlop melletti szép erős fának csapódva.  Persze valaki fogta a kezem, mert nem lett semmi bajom (egy olyan kocsival amiben sem ABS, sem légzsák, de mégcsak CASCO sem volt). Az autóval kissé a lelkem is szana + széttört kissé....

 És, hogy ki vigyázott rám? Ez a kanyarban lévő keresztúti őrangyal :)))) Mert őrangyalok igenis vannak....
Aztán a gazdasági világválság hatására sok minden összebonyolódott a dolgozómban egyébként is, hogy ne legyen túl egysíkú az élet.

Azért elolvadt a hó ami igen nagy pozitívum volt, bár tavasz nem volt. Jó sokáig fűtöttünk is. Aztán nyár lett és igazából nyár sem volt, csak pár nap. Az egyik ilyen pár napban június végén elmentünk a családdal Sárvárra. Ott abban a szállodában ( Hotel Arborétum / nem reklám / ajánlás) ahol a múlt évben (2009) is eltöltöttünk pár napot. Nagyon jó volt tényleg, a szállás is, a városka is, meg a fürdője is. És kirándultunk Nagycenken, Sopronban, Fertőrákoson, Fertődön - szép dolgokat látva. (aki nem hiszi járjon utána valamelyik blogomon :)))
...és útközben hazafelé,  UZSA (hatháznyi település Sümeg alatt) lakott terület vége tábla előtt kb. 25 m-re lefotóztak sünék, jó húzósan 83 -al menten kifelé a nyílegyenes - belátható úton... na mindegy. És ezt a cécót pontosan a csodaszépre sikerült kéthetes Dalmát nyaralásunkról hazatérve kaptam meg....

DALMÁCIA... óóóóóóóóóó az nagyon jó volt, igaz a második hétre lehűlt kissé a tenger, hogy inkább többet kirándultunk, mint strandoltunk. Így történt az, hogy ismét és immár harmadszor jártam a Krka folyó csodás Skradinski Buk - jánál, és Sibenikbe is eljutottam és Splitben újra megcsodáltam a Diocletianus császár palotáját az óvárosban, és leautóztunk Omisig (ha már arra jártunk), és felmásztam Trogirban a Sveti Lovre 47 m magas tornyába csodákat nézni és fotózni... és Rogoznicában megtaláltam a Sárkány Szemét (Zmajevo Oko) és reggelenként hatalmasakat sétálgattam, kirándultam csak úgy Sevid falucska környékén, egyedül. ( Ez pedig egy összefoglaló erről az érzésről, meg a szépségekről - dióhéjban, és később ugyanitt kibontogatva is írtam ezekről) Azért egy fotón megmutatom, hogy ilyesmi kékségek voltak arra.

... és akkor abban a két hétben közel kétezer kilométert vezettem, amikor hazafelé úton - már itthon Barcs és Szigetvár között, egy Istvándi nevű " kb. 500 méter hosszan lakott" településen a faluvége tábla előtt 25 -re sünök ismét készítettek rólam egy fotót, most 73 -al / 30ezerért....
Azt gondolom, direkt csinálták ezeket velem, hogy a sok szépet, nehogy már fenékig tejfelként éljem meg. Érezzek a végére érve keserű ízt.....

A nyár végén leteszteltük az Orfű - i aquaparkot, mert lett egy olyan. Jó lesz, csak kicsi egy megyeszékhelynek. Mert Pécs, még mindig nem épít ilyesmit. Épített zeneközpontot, meg könyvtárházat, meg rengeteg szép és jobbnál - jobb felújításokat ( mondjuk Zsolnay Mauzóleum) a zárójeles csak egy példa.
És akkor a Pécs EKF évéről itt most inkább semmit, ha nem baj.... súgom csak - semmit nem vettem észre én, a város szélén élő, azon kívül, hogy maga  a város rengeteg sok új ruhát kapott :))))))))

Mi volt még? Nyárvégén láttam egy szép fényfestést a Székesegyházon ( Pécsi Dóm) ahol egy baromi jó 30Y koncert is volt, mellesleg és akkor.

Próbálom rövidre fogni. November 13 -án Hugi lányommal leugrottunk Balatont nézni. Lelle - Bélatelep - Szigliget - Tapolca. Itt és erre. Hát én ilyen kéknek az "Öreglányt" nagyon régen láttam, és Bélatelepen olyan vándorkagylós partot találtam, hogy meg kell mutassam nektek is.

Sok szép helyen jártam - jártunk mi négyen ebben a 2010 -ben.Rengeteg szépet láttam, ebből majdnem mindent lefotóztam, megörökítettem, hogy a mostani téli napokban legyen mit rendezgetni, archiválni....

...és a dolgok hátterében meghúzódó fontos valamiről, a dolgozómról. Igen a cégemről, ami nyert egy hatalmas melót a vörösiszapon, és úgy néz ki, hogy (most már) napokon belül elkezdünk valami monumentális dolgot a Mórágyi gránitban. És így tovább....

Ezért volt ez az évem nagyon ellentmondásos, vagy inkább változatos? Semmi sem működött rutinszerűen, rengeteg fordulattal és felemás érzéssel, gondolattal járó dolog volt.
Egy volt csak, ami stabil volt, egy volt és ez a legfontosabb. A CSALÁD!
Mert voltak árvizek, földrengések és iszapkatasztrófa. Volt sok eső és volt napsütés. Volt pár nap kánikula is, és volt hó, köd, pára. Az évszakok jöttek és elmentek, az IDŐ nem állt meg. Könyörtelenül ment és halad most is..... Holnap vége a kétezertíznek. Holnapután 2011, ha összeadod az  négy....

Kívánok itt a szólamom végére nektek kedves barátaim, akik megtiszteltetek azzal, hogy olvastatok, akik szóltatok hozzám - a jövendő évre is sok szép gondolatot a billentyűitekre. Legyen továbbra is kedvetek írni, mesélni, együtt lenni itt, velünk. Itt a mi kis családunkban.

Hogy is volt? Így volt, biza... úgy lesz. Mert lesz!

Régi karácsony...

"Ilyenkor - így karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."   

/Fekete István: Régi karácsony (Karácsony c. novella)/

Ádventi firka...

... mintegy két és fél órája a  PIUS templom decemberi hidegében és fényében ültem még.

Valami nagyszerű és meghitt koraestében hallgatva  kicsilányomék iskolájának, a Janus Pannonius Gimnáziumnak csodaszép, lélekemelő műsorát.

Az ádvent utolsó hetében szokásos karácsonyi hangversenyükön az iskola diákjainak és tanárainak előadásában hangszeres és énekes darabok - versek hangzanak el. Hozzá ünnepi körítésként a Pius templom jó akusztikája és a templombelső letisztultsága, fehérsége.... (A pécsi Pius - Jézus szíve templom, fehér mészkő kint és márvány bent....)

Szépen szóltak ezektől a fiataloktól, a gyerekektől a karácsonyváró énekek, a verseik és hangszereik, szépen szólt  lánykám és barátnője fuvoladuója is.

És öröm volt hallani ezt a Márai idézetet:

" Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen.

Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.

Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel.

Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek!

Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."

Kívánok mindannyitoknak a karácsony előtti napokra a karácsonyi készülődéshez sok kellemes és meghitt pillanatot. Néha nézzetek ki majd az ablakon, hátha meglátjátok a csodát. Hátha lopva ott éritek a csendet...

A csendet és békét....

Valami furcsa összehangolódás,

Valami ritka rend –

Széthúzó erők erős egyensúlya,

Mély belső bizonyosság idebent –

Bizonyosság arról, hogy élni jó,

Szenvedni elkerülhetetlen,

Szeretni tisztán: megistenülés,

Meghalni szép –

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,

Megtalálni a felséges Igét:

Az Igét mindezekhez:

A Béke ez.

Orkán ordíthat aztán odakünt,

Robbanhat ezer bomba: kárbament,

De kárt nem okozott.

Bent:

Csend.

A Béke itt kezdődik.

Bent:

Csend.

Isten hozott.

(Reményik Sándor: Béke)

Azt nem tudom megmondani...

...., hogy miért nem, de nem szeretem a Karácsonyt. Régen - talán azt gondolom - szerettem, nem biztos. Azt tudom, hogy jó pár éve nem annyira....
Azóta inkább azt szeretem, ha elmúlik karácsony. Így és ezért....

...és pontosan azért választottam ide Nektek - Nekünk ezt a változatot (és nem az eredeti Neotonost) mert ez így kicsit olyan nekem, mint a "Hogy is volt?"  sokan - sokfélék adják elő. Bár néha furcsán szól, és néhol kissé hamis, de azt érzem, hallom, olvasom, hogy nagyon szívből jön.
Talán mégiscsak szeretem a Karácsonyt?  Talán. Mindenesetre ....egy csillagszórót őrizz meg nekem....

sasó emlékeznivalója, kicsit másképp...

"Emlék.... emlék.... a keltezés....Különös módon váltják egymást fel az évek, Kedves...."

/ Ezt először   Zé blogjában láttam és jó kedvem lett tőle, mert mostanság a Hogy is volt? nevezetű közös blogunkban az ilyen iskolás éveimről írtam. Tehát ezek itt, leginkább csak közép - és általános iskolai vallomások lesznek. /

1. Milyen irodalomtételt húztál az érettségin?
Móriczot! Bajban is lettem volna, ha nem mondjuk pont őt húzom. Ez volt az egyik tétel amit meg is tanultam. Választhattam a kisregényei és a Rokonok között, az utóbbihoz nyúltam nagy bátorsággal. Kaptam egy négyeset!


2. Ennek hány éve is? 
Jövőre leszen kerek 30! És igencsak készül a kis csapat a méltó megünneplésére :)))

3. Emlékszel az első tanítód/tanítónénid nevére? 
Manapság is találkozom Magdi nénivel - sokszor. A negyedik keresztszomszédom (mert zsákutcában lakom). Ha megnézitek az 1970 - met, ott a kép közepén.

4. Emlékszel a középiskolás osztályfőnököd nevére?
Hát szégyelleném a pofám ha nem emlékeznek a drága Janó bácsi nevére. Történelem tanárunk volt, TÓTH JÁNOS. Nagyon szerettem az öreget (kölcsönös volt)

5. Milyen tanulmányi versenyen vettél részt?
Középsuli első osztályában megnyertem földmérő tanulóként egy iskolai történelem versenyt. Drága Janó bácsinak ez szerintem beégett a lelkébe érettségiig :)))))
Másodikban Békéscsabáról egy földmérési szakmai verseny első öt helyét elhoztuk....
Aztán negyedikben elmentünk Országos Földmérő Szakmai versenyre, ahol a tét a felvételi nélkül történő felvétel lett volna az első hatnak, bármely honi felsőoktatásba. Szombathelyen volt a verseny és baromi nagy bunda volt. K.Béla osztálytársam nyolcadik, én kilencedik lettem. Az első négy szombathelyi, és utána három pesti nyerő lett..... Mi pedig vodkáztunk utána egy jót Miki bá tanár úr(ral) meghívására egy park, vagy tó szélén lévő étteremben - nagy bánatosan.

6. Milyen szakkörbe jártál? 
Középiskolában csak a maszek, és általunk kreált Rock és egyéb zenéket hallgatók Társasága nevű klubszakkörbe :)) Általánosban fotószakkörbe és rajz szakkörbe.

7.Hányas, és milyen nevű úttörőcsapatban voltál pajtás?
a 375. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapatban voltam kisdobos és úttörő.

8. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Őrsvezető voltam.... (Zánkán kaptam kiképzést hozzá) és a krónikás is egyszemélyben (oh ifjúkori vezetői hajlamok amikből felnőttkori vezetői beosztások lettek)

9. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?
Az általános iskolaiakról inkább nem beszélek jó? Nagyon szar osztályunk volt.... és jellemző, hogy azóta (1977) egyszer sem volt találkozónk és senkinek nincs is ilyen jellegű igénye rá.
A középsulisokról sok van. A legélesebb kép ez: Budai vár_BME Schönherz kollégium_Schönherz kupa_MINI koncert (kb. 3 órás őrületes nagy buli). És arról, hogy mi hogy keveredtünk oda?????

10. Milyen fakultációra vagy tagozatra jártál?
Tagozat és fakultáció akkor a szakközepeseknek nem volt. Később technikumban a Rózsakert sarka alatti borozó kisfröccs tagozatára, zsíroskenyér fakultációra egy kicsit és néha....


11. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
A kezdetekben sosem! Nagyon rendes és szorgalmas deák voltam. És nem igazán adtam okot arra, hogy ilyet tegyenek velem. A dohányzást megoldottuk a slon.... A rockkoncertre járás pedig nem volt bűn. Harckocsit sem loptam és síneket sem.... Úgyhogy mért is kellett volna kirúgni?
(Az egyetemről viszont sikeresen és saját magamat ---->   lásd Hogy is volt? _sasó_1984.......)

12. Ki volt az általános iskolás nagy ő?   Hát a Gernerera.....

+1. Aztán intő, bukás, volt-e?
Intő sose.
Bukás szele középsuli második osztály első félévben matekból és mérőszámos ábrázolásból, aztán anyám elment fogadóra őszközépen, és amikor hazajött annyira elvert, mint szódás a lovát, sőt inkább úgy - mint jég a határt...... Aztán kettős lettem akkor belőlük. De a verést a mai napig nem felejtettem el. És felírtam a kéménybe, mint az a bizonyos Ludas Matyi..... (Egyetemen jópár UV és utógyak azért becsusszant).
Volt - e? Micsoda??? Persze, hogy volt. Hol volt - hol nem.... /:)/

1970. - régi képekből - negyven évvel később...

Negyven éve volt, mára már történelem. Az én kis történelmem.
1970 - ben a vasasi általános iskola I.a. osztályába jártam, és ilyenek voltunk....

Már negyven éve... Különös, hogy mennyire halvány foszlányok maradtak csak meg bennem erről az évről. Mígnem valamelyik délután a hétvégén kezembe került ez a régi fénykép. És persze azonnal magam előtt láttam a "Régiiskola" épületét, a 'Kisudvart és Nagyudvart'. A lépcsőket és a folyosókat, a nagy öntöttvas szenes kályhát a terem sarkában. És az olajos padlót....
A régiiskolába, ide a telepi iskolába járt az alsó tagozat, a falunkban élő, akkor még rengeteg kisgyerek. Nyolc alsótagozatos osztály és a "gyogyósok" két osztálya - ahogy a kisegítőseket neveztük, mert akkor, még olyan is volt. Nekik külön tanítók, összevonva az 1.-2. és a 3.-4. -et tanították az írás - olvasás - számolás roppant nehezen elsajátítható rejtemeit.
Az első emeleten, a kultúrotthonra néző ablakokkal volt a termünk, azokkal a régifajta iskolapadokkal telerakva, amiben egybe volt szerelve az asztal - pad, négyen egy- egy padban. És az ablaknak háttal, a katedra mellett egy kettespad - a szamárpad. Hát volt ebben az osztályban ebből jó pár, úgyhogy sohasem állt csak úgy, üresen. Aztán kinek a csemetéit is rakták itt össze, ebbe a csapatba? Vájár és bányamester, lakatos és villanyszerelő, tanító és az evangélikus lelkész, traktorista és "titokzatos helyen dolgozó" szülők gyermekei együtt tanultuk az ABC- t és az 1+1 -et. A Magdi néni tanította nekünk.

Az iskola a valamikori Wiesner - akna gépházából átalakított és az ahhoz időközben hozzáépített hatalmas régi monstrumban volt a régi telep szélén (manapság ez majdnem a falu közepe).  Ezeken a régi képeslapon megmutatom, milyen is volt aknaház korában az iskola, és hol állt a falunkban (az alsó képen fehér téglalap).

Akkorra már megépült (1966 -ban) az új, modern iskola, ahová a felsősök jártak (és negyedikben már én is), ezért nagyon okosan szétválasztották a nagyokat és kicsiket. És én nagyon szerettem idejárni. Amennyire rideg volt ez az épület, olyannyira sok szeretetet kaptunk a tanító nénitől. Pedig volt gondjuk elég ezzel a kis csordával, azért volt pár igencsak megátalkodott is közöttünk. De vigyáztak ránk, és neveltek minket sok jó szóval. Néha szigorral, ha éppen az kellett, sarokba állítással és néha egy - két "anyai taslival". De ezt akkor érdekes módon senki nem vette zokon, sőt..... A kis szünetekben csak az iskola bejárata melletti kisudvarra mehettünk ki, a nagyszünetben engedtek csak le a nagyudvarra, ami azért egy ténylegesen nagy terület volt közepén hatalmas hársfával és az egyik sarkában régi betonbunkerrel, ami a telepi óvóhelyrendszer egyik bejárata volt.

És az a fekete olajos hajópadló a termekben, ahol ha estünk egyet, akkor bizony kaptunk még otthon is érte.

Ez volt az én ezerkilencszázhetvenem....

És 1970. március 28 -a Nagyszombat volt, zord idővel, hatalmas hóviharral jött a Húsvét. Azon a napon született a húgom.

A régi iskolát pedig 1984 -ben lebontották. Egy hatalmas daruval - betongolyóval próbálták ledönteni a falait, és végül csak robbantással sikerült eltörölni a Föld színéről....  Az iskola helyén manapság játszótér van és a "Nagyudvar" -ban bányász emlékparkot építünk.........

1980 - a ZENE éve...

Ha a '79 -es "Békeév" volt nekem, akkor a '80 -ast leginkább a "lázadás évének" mondanám. A középsuli harmadik osztályában szinte mindenre volt idő. Összerakható volt minden. Belefért a suli és a tanulás, belefértek a nagy zenehallgatások, rögtönzött csörömpölések, és koncertek. Belefért a család és a haverok, és a csajozós dolgok is. Komoly kapcsolatok akkor még nem. De nem is igen kellett volna az még...

Nagyon komoly szaktárgyakat tanultunk már. Geodéziából számoltunk és számoltunk, sokszögelés, elő - és hátrametszés gyakorlatban és térképről, mind csudijó koordináta geometria. Mellette topográfiát és fotogrammetriát nyüstöltek belénk. És kezdett halványan derengeni valami jövőkép. Hogy valamikor, most már belátható időn belül van az érettségi és talán felvételi. És én azt akkor a székesfehérvári földmérési főiskolán gondoltam.

1980 tavasza azonban még a 'túlzottan semmivel sem foglalkozunk véresen komolyan' jegyében telt.

Május 2. -án kimentünk a Hegyoldalba, vagyis felvonatoztunk Budára. Persze a Tabánba - LGT koncertre, ahol a Mini volt az előzenekar. Hát én annyi embert akkor láttam először összejönni egy domboldalon. Még a fákon is emberek lógtak, és minden idők egyik legjobban sikerült koncertjét adták Presserék. A Mindenki lemez köré volt építve a buli, de akkor már játszották a Szentimentális rákkendrollt, és persze a végén volt Ezüst nyár is. Hatalmas élmény volt az akkor nekem - nekünk.

A címben azt írtam a ZENE éve... Igen az volt. A rádió 3.műsorában csütörtök esténként a Progresszív rock kedvelőinek sorozatában addig sosem hallott zenék vájták ki a fülemet. A pécsi Balokány - ligetben az IFI parkba sorra jöttek az akkori magyar bandák. A HOBO, aki kiadta első és egyetlen kislemezét (Rolling Stones Blues - 3.20-as blues), majd az első nagylemezét is abban az évben - és akik a koncerteken nagy Rolling Stones dalokat játszottak Földes magyarításában. Az EDDA - akik akkor a szerintem legjobb felállásukban  - új hangokat hozott a hazai rockzenébe, és az örökmozgós P.Mobil, a Korál, a Skorpió (trió) Frenreisz dübörgéseivel és Tátrai Tibusz irgalmatlan nagy alakításaival, no és a Beatrice amíg ki nem tiltották őket szinte mindenhonnan Baranyából. Ezek a bulik péntek esténként voltak, és a 15 forintos belépődíj sem volt olyan egetrengető hatalmas összeg. Persze az 'adjegybélást' azért sokaknál működött...

Az év pedig döcögött tovább és nyár lett. A suli utolsó napjaiban a Janó bácsi, aki osztályfőnökünk és egyben történelem tanárunk is volt, bejelentette, hogy a mi évfolyamunknak már történelemből is kell kötelező jelleggel érettségizni. Hát ez elég megrázó hír volt sokak számára azért, így a harmadik végére.... Az évet jó eredménnyel zártam, mindenből négyes lettem.

A suli utáni kötelező négyhetes nyárigyakorlatot Birján és Lothárd falvak részletméréseivel, szénaboglyák és fabodegák beazonosításával töltöttem. Utána Gödöllőn a FEB táborban némi felvételi előkészítésen agytágításban részesültem. Ami sok mindenre jó volt és leginkább új barátságok kialakítására. És akkor azon a nyáron turnézott az LGT - Omega - Beatrice, amit Balatonlellén éltünk meg szakadó esőben P.Jocó haverommal. A buli végén a Somló görkorcsolyával, törölközőt a derekára tekerve énekelte az Azt mondta az anyukám című örökzöldet....

1980 szeptemberben elkezdődött az utolsó és egyben legszebb középiskolás évem. Tizennyolcan maradtunk az osztályban. Olyanok voltunk, mint egy nagy család, négy lány és tizennégy fiú. A mátéházi almaszüretet késő ősszel még követte egy szőlőszedés Vaskúton. Mi puttonyoztunk, akik pedig szedték a szőlőt elsős és nagyon lelkes lánykák voltak. És ebből azért akadtak némi nézeteltérések néha  - néha :)))))

Akkor ősszel a rock és blues mellé besuhant Cseh Tamás és Bereményi gondolatvilága. Füstös kiskocsmákban, presszókban beszélgettünk pár korsó sör mellett a világról, a jövőről. Ott álltunk az ÉLET kapuja előtt egy kialakított ízléssel, gondolkodásmóddal - nagy gyerekként.

Akkor késő ősszel pedig gondoltam egy nagyot és bátrat. A továbbtanulással kapcsolatban. A matektanárnőm arcát látni kellett volna amikor megtudta, hogy a BME Építőmérnöki karára kívánok jelentkezni :))))))))))

1980 - ban voltak azért nagy történések is, amikre csak úgy periférikusan visszaemlékezem. A moszkvai csonka olimpiára, ahol Növényi Norbi aranyérmes lett, emlékeztek rá, hogy örömében felkapta a bírót? Aztán Farkas Berci felment a világűrbe. Lengyelországban, Gdanskban Lech Walesa vezetésével mekkora sztrájk volt? És decemberben az az őrült amerikai megölte John Lennont....

1979 - Békeév volt (nekem legalábbis)...

Szerintem ebben az évben nem történt semmi rendkívüli - velem talán.

Amolyan BÉKEÉV volt, nekem legalábbis. A politikával, gazdasággal, megélhetéssel nem kellett foglalkoznom. Kádár korszak volt nálunk, erősen. És még kik voltak ott? Talán Lázár János, Fock Jenő, Losonczi Pál? Nem is tudom, mert olyanmindegy volt. A SZU -ban az öreg medve volt a vezér, az a Brezsnyev nevű, meg a Gromiko - talán. A világ meg?  Foci VB nem volt abban az évben, olimpia sem. Ezért aztán, hogy ne legyen olyan unalmas az év, a végére a Szovjetunió elkezdett egy idióta háborút Afganisztánnal.....


No de ezekkel semennyire sem foglalkoztam. Más dolgom volt akkoriban. Éltem a középiskolások középső éveinek nyugalmas és fenemód laza éveit. A suliba már beilleszkedtem, az érettségi a beláthatatlan jövő ködében volt. Másodikos - harmadikos voltam. Az óráink fele szaktárgy volt, és HM tanár úrral nagyon jó kapcsolatunk lett, ő volt az osztályfőnök helyettes, és a szaktárgyak 90%-át ő tanította. Majdnem többet voltam vele, mint a családommal - kis túlzással. (Amikor '77-ben elkezdtük 33 - an az első évfolyamat, Mikibá akkor kezdett tanárkodni - mérnöktanár volt. És baromi keményen indított velünk, féltünk is tőle, mint tűztől. Igaz a "férgese" elhullott jó hamar. Elsőben 8 -an, majd másodikban még négyen - közben jöttek is hozzánk, úgyhogy végülis negyedikre 18 -an maradtunk (más év más történése)).
Akkor, ezekben a békeévekben nagyon összecsiszolódtunk. Osztálytársak, és tanárok és diákok, nemcsak osztályszinten, hanem az egész sulira jellemzően. Nem voltunk versenyistálló, de volt egy szint, egy JÓ szint. Komarovistának lenni jó volt. Szóval elvoltunk ott az uránvárosi jó kis középsulinkban, mint befőtt. Igazándiból akkor, még nem voltunk vadak (az majd 1980 -ban lett belőlünk) de azért olyan jók sem.
1979 nyarán a kötelező négyhetes nyárigyakorlat után, amit a PGTV -nél kellett letölteni, levonultunk a Balatonra. Arra a nyárra elkészült ott a házunk. A faházunk. Szép, fröcskölt, idiótazöld dombóvári faház volt. De mekkora szám volt az, te jóég! Aztán majd két hónapig ott voltam - voltunk. Széthorgásztam az agyam, meg ilyenek.... Rejtőt olvastam oda - vissza és napokig sakkoztunk Nalayával, szóval semmi rendkívüli. Lehet, hogy ezen a nyáron voltunk a debreceni Virágkarneválon is - először? Ebben nem vagyok biztos, de valamikor itt a '70-es évek nagyon végén volt . Balaton volt az a nyár, nagyon is. A víz olyan kicsi volt, hogy Fenyvesen a szabadstrandon homokpadok voltak a parttól jó száz méterre, és a Keszthelyi - öböl pedig kék lett az algáktól. A Balatonról szólt az a nyár - annyira, hogy talán még az évnyitóra is innen mentem....
1979 szeptember valamelyik nagyon első napján aztán - szokás szerint - évnyitóról mindjárt (déli indulással) - gőzmozdonyos vonattal - elhúztunk Mátéházára almát szedni. Addigra szereztem egy kisbőröndöt. A szomszédbácsink katonai kimenőbőröndje volt anno, amire a padlásukon keresgélve valamit - fedeztem fel és jól elkértem tőle. Olyan sarkain vasalt, pléhfogantyús, barna kis cucc. Akkora volt, hogy a spirálfüzet nem fért bele, ezért amikor iskolatáska lett a bőröndkéből '80 tavaszán, mindig levágtam pár centit a spirálfüzetekből. Egy hétre való holmi pont belefért - szűkösen. (Tudod alsógatya pár db, meg fogkefe, szappan, sampon etc.) Aztán a Kálipistatanárúr az első fogadón jól be is szólt ezért a kedves szüleimnek, hogy milllyenmá ez a gyerek?
Akkor '79 őszén kezdtünk kissé megbolondulni azt hiszem. Mert harmadikosak lettünk, és nagyok, no és elkezdtünk P.MOBILt hallgatni, meg Hobot (rissz - rossz koncertfelvételeket MK - 25 kazettás magnókra felvett, agyonmásolt kópiákat), Hendrixet és Stones -t, meg Tűzkereket és a MINI-t. No és addigra már bőszen csőnadrágban, meg ALFÖLDI papucsban jártunk. Hohó, de nem ám Trapper farmert hordtunk, hanem a harkányi jugópiacon vettük a Wranglert, meg az '501 -est!
1979 november hetedikén a Petőfi moziban sokadszorra és ismét megnézették velünk a Броненосец "Потёмкин" - t. Talán itt szerettem meg ezt a filmet.....
És akkoriban elkezdtünk annyira ráérni mindenre, hogy hihetetlen. Suli után jó nagyokat csavarogtunk úgy és leginkább mindenfelé. Menzás voltam - akkoriban a vasszöget is megettük - és délre, a tízóraira BÜFÉ -ben pár forintért megvett egy - két szendvics (zsemlébe vágott olasz v. soproni), egy kóla, vagy egy pohár iskolatej/kakaó - már emlék sem volt. Ezért aztán imádtam a menzát. Főképp a nyolcórás, délutánnégyig tartó gyakorlati napokon. Szóval a MENZA egy baromi jó kelléke volt a középsulinak. Jó kis sorbaállós, beszólós dolgok színtere volt a suli menzája. Repeta hegyekkel, mint olyan....
Hazasietnem nem kellett suli után, ezért szinte kötelező jelleggel elbuszoztunk a KONZUM-ig, majd felslattyogtunk a TÉR -re, időt eltölteni, más iskolák, más ráérőivel. És beszélgetni a SOKMINDEN -ről, és persze cigizni, mert az nagyon fontos volt. De még mennyire!!!! Persze pécsiként SOPIANAEt szívtunk, mi mást? Szabadok voltunk, fiatalok, önfeledtek, kicsit szerelmesek is állandóan - mindig valakibe. Nagy gyerekek voltunk, nem a legnagyobbak, de azért nagyok. Volt szavunk, és voltak "rajongóink" is. És akkor '79 késő őszén elkezdtünk valamit, amit nagyon szerettünk utána évekig, ami meghatározó lett nekünk - ízlésben, gondolkodásban. 1979 -ben jók voltunk - nagyon jók.

És akkor, abban az évben az LGT nem adott ki nagylemezt - karácsonyra! Hanem helyette lett az a dupla kislemez, ezekkel:  Miénk ez a cirkusz - Veled, csak veled - Annyi mindent nem szerettem - Pokolba már a szép szavakkal.

Történések 1968 - ban

Olvasgatom a '68 -as bejegyzéseiteket, közben ízlelgetem a szót - hatvannyolc - hatvannyolc...
Pacemaker írásánál kigyulladt a lámpa! Gitárt épített..... Beatzene... Hatvannyolc! Olyan ismerős íze van. Olyan sokat hallottam róla évekkel később. Álmatlanságra vagyok ítélve ezen a héten, ezért kicsit beleástam magam a történelemkönyvbe és sok olyan eseményt, szereplőt, fogalmat találtam, ami nekem csak évek múlva ült be a tudatomba. Amikor már én is nagyfiú lettem. Hát persze! És a beatzene, rockzene - hiszen ezeken "nőttem fel". A Beatles meg a Stones és az Omega. A Deep Purple és a Led Zeppelin (mert ők is abban az évben indultak - más néven), kicsit később a Pink Floyd és a Doors lettek a kedvenc zenéim...  Ezek mindegyike még évek múlva is a köztudatban forgott - forog, még akár több tíz év múlva is hallgatjuk őket - beszélünk róluk.

Egy korjellemzést szúrok ide '68 -ról:
"1968 szimbolikus év, a XX. század egyik kulturális értelemben legmozgalmasabb időszakának meghatározó esztendeje.
... az egész világon végigsöprő tiltakozási hullám, amelyben a második világháború utáni fogyasztói társadalmakban felnövő fiatal generáció hangot adott elégedetlenségének és változási igényének. A forrongó világban Egyesült Államoktól kezdve egészen Kínáig szinte mindenhol változásokra került sor.
....változás jellemezte a mindennapi élet struktúráit: a hagyományos értékrendek kiüresedtek. Az „ellenkultúra” elképesztő sebességgel alakította ki saját struktúráit és hatotta át a teljes társadalmat, hogy azután éppen ilyen meghökkentő gyorsasággal váljék a kultúrává, lefokozva és zárójelbe téve a korábbi kulturális nyelvezeteket, egyúttal azonban feladva ellen-jellegét. A kultúra működéséről, szerepéről, milyenségéről vallott mai elképzeléseink e folyamat örökségei."

Keresgéltem és ezeket - ilyeneket találtam, a teljesség igénye nélkül:

január 1. – Budapesten a korábban önálló fővárosi közlekedési vállalatok összevonásával megalakítják a BKV -t
január 19. – Az USA és a Szovjetunió a genfi Leszerelési Konferencián beterjeszti az atomsorompó szerződés tervezetét.
április 4. - Memphis városában lelőtték Martin Luther Kinget, afro-amerikai polgárjogi politikust.
június 2–10. – Diáklázadás Belgrádban és más egyetemi városokban.
július 1. – Aláírják a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó atomsorompó-szerződést.
augusztus 26–28. – A Szlovák Kommunista Párt rendkívüli kongresszusán a szovjetbarát orientációt képviselő Gustáv Husákot választják első titkárának.
szeptember 12. – Albánia lemond a Varsói Szerződésbeli tagságáról.
november 5. - Az Egyesült Államok elnökválasztásán a republikánus Richard M. Nixon aratott győzelmet
december 22. – A Békéscsabára tartó 6616/a sz. mentesítő gyorsvonat Mendét elhagyva Pusztaszentistván megállónál frontálisan ütközött az 5565 sz. tehervonat mozdonyának „B” végével. A tehervonat mozdonya és 13 kocsija, a gyorsvonat mozdonya és két kocsija kisiklott. 43 halott, 66 sebesült áldozat.
december 24. – Az Apollo–8 amerikai űrhajó három emberrel a fedélzetén Hold körüli pályára áll.

- a vasfüggönyön túl márciusban cseh és lengyel diákok tüntetnek a szólásszabadságért
- májusban diák- és munkászavargások rázzák meg alapjaiban az államot Franciaországban
- augusztusban szovjet tankok lepik el Prága utcáit, hogy leverjék a tiszavirág életű prágai tavaszt.
- Erdélyben megszűnik a Maros Magyar Autonóm Tartomány, helyén létrejön Maros, Hargita és Kovászna megye.

- Örkény István megírja Egyperces novelláit.
- december 23 -án Budapesten bemutatják Várkonyi Zoltán: Egri csillagok című filmjét. (A vidéki bemutató december 26-án volt.)

- március 28 -án  a Broadwayn bemutatják a Hair cimű musical-t
- az Omega kiadja a Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek c. lemezét
- újraindítják az 1960-ban leállított Gibson Les Paul elektromos gitár gyártását
- megalakul a Deep Purple
- az év elején Jimmy Hendrix az Experience együttessel 54 nap alatt 47 koncertet adott, majd felvette a Electric Ladyland című dupla albumát
- bemutatták a Sárga tengeralattjáró című Beatles rajzfilmet Londonban
- az Amerikai Egyesült Államokban betiltották a Rolling Stones együttes Street Fighting Man című dalát, mert zavargásokra uszítónak tartották
- november végén szinte egyszerre került a boltokba a Beatles: White Album és a Rolling Stones: Beggars Banquet címet viselő albuma

- fociban az NB1 bajnoka a Ferencváros, a BEK győztes a Manchester United. Európa bajnok Olaszország, Mexikóban olimpiai bajnok Magyarország csapata lett. 
- Graham Hill nyeri a Forma-1-es világbajnokságot a Lotus csapattal.

Ismerős nevek ugye?

Szösszenetek még '68 -hoz:
- bluemoon kérésére idelinkelem az 1968 évi magyar slágerlistát havonkénti bontásban és az 1968 -ban angol és amerikai slágerlistákat vezető számokat.  Jó böngészést és dúdolgatást hozzá :))

- januártól vezették be Magyarországon a 44 órás munkahetet és a kéthetenkénti szabad szombatot is ( a nyári iskola szünet ezért rövidebb lett - legalább két héttel) !

- az "M68 mintájú..."  -kifejezés, mint olyan. A MN (Magyar Néphadsereg) hosszú éveken keresztül használta a '68mintájú' kifejezést mindenre (surranó, gyakorló- és kimenő ruha, gázálarc - szimatszatyorral, vévé ruha itd.) - még a tisztek, altisztek, tisztesek gondolkodásmódjában is. (bárki megsértése nélkül mondom ki)

1968 / az első költözésem...

...1968 nyarán lettem öt éves. Eléggé vékonyka kissrác voltam, amikor erősebb szél fújt, anya győzött összekapkodni az utcáról. Vasason (Pécs I. kerület) laktunk a "C" utca 10 -ben már / még ...
Ez a fénykép itt, azt gondolom akkoriban (vagy '67 -ben, de mindegy, mert ilyen voltam még '69 -ben is) készült rólam, de az biztos, hogy a házunk mellett, mert annak ilyen randa téglás lábazatja volt.
Itt laktunk a "Telepen", amit azóta is csak nemes egyszerűséggel telepnek nevezünk. Itt laktunk egy hatlakásos (szoba - konyhás lakások) bányász sorházban, egy bányatelepi kolónián. ( A DGT (Duna Gőzhajózási Társaság) idejében, tömeges lakásépítésekre Vasason a Wiesner  - "lakótelepen" , az 1910 -es évek végén, az 1920 -as évek elején került sor. A telep nevét az itt lévő aknával együtt az 1900-ban elhunyt Wiesner Raymár bányaigazgatóról kapta. Az utcákat ABC sorrendben nevezték el, és az utcanevek egy része máig fennmaradt  (én azóta is itt Vasason élek, csak most az "A" utcában :)/
Építettek még ide Élelmitárat, Bányászotthont (kultúrház), Legényotthont (egy 114 fős munkásszálló) és templomot is akkor a bányászoknak. 1931 -ben a teljes vasasi telepen összesen 380 lakás volt.)/
Nohát itt laktunk mi. Apu a bányában dolgozott, akkor már talán vájár volt, anyu a vasasi suli konyháján talán?  Én óvodába talán két hétig jártam, mert az a tündéri óvónéni mindig a férjével ijesztgetett minket, és én annyira féltem a karcsibácsitól, hogy éjjelenként felriadtam és erősen dadogtam is... Hát. A mamáék is itt laktak Vasason az Újtelepen, ami egy pár száz méterre volt tőlünk, a "telep" déli szélén épült két párhuzamos utca, a Legényotthon fölött / mellett. Ezek ikerlakásos komfortos kétszobás - konyhás - WC-s , fürdőszobás,  két verandás, nagykertes lakások voltak. A ház alatt pince volt, a tető alatt pedig egy csudijó és puskaporszáraz, a két lakást drótkerítés szerűen - elválasztott padlás, ahol remek dolgokat lehetett találni (pl. házilag főzött mosószappant, meg a nagybátyám kalitkáját, régi újságokat, meg sok minden más - az ötéveseknek roppant érdekes dolgot. Az udvarban ciszterna volt az esővíz gyűjtésre, a túlfolyó elvezetésére kibetonozott árok, a szennyvíz egy központi nagy gödörbe volt elvezetve, normál szennyvízvezetéken, aknákon át, közmű jelleggel. Ezeket a házakat az ötvenes évek elején építették, és mivel a nagyapám többszörös sztahánovista vájár volt, ezért kaptak itt lakást (előtte egy másik vasasi kolónián a "Lichtsacht" -on szintén szoba - konyhásban éltek, mint mi). Szóval én a "C" utcában anyuékkal, meg az Újtelep 1. -ben a mamáékkal laktam, itt és így nevelkedtem. Mert az én óvodám akkor a mamámnál lett. És sokszor oda is költöztem hozzájuk hetekre..... Igen, ott azért jobb volt.
A "C". utcában a WC a két sorház közötti pottyantós - kátrányosdeszkás budi volt. A vizet utcai csapról vittük be lavórba, kiskádba. A szennyvíz pedig az utca két oldalán épített nyitott szennyvízárokban folydogált, miután kiöntötték az asszonyok a fürdővizet, meg a gyereket is néha. (megjegyzem, hogy ez a közelmúltig így volt, most két éve készült el itt nálunk végre a szennyvízközmű) A konyhában volt egy sparhelt, amin aztán állt egy bazi nagy mosófazék víz, hogy mindig legyen benn, legalább langyos víz. Rádiónk is volt, egy lemezjátszóval egybeépített nagy szekrényszerű - varázsszemes jószág, meg TV is, egy Carmen típusú kisképernyős. A '68 -as olimpiát már ezeken szurkoltuk végig a szomszédsággal, örültünk többek között a Novák Dezsőék olimpia bajnokságának, mert a magyar focicsapat azon a nyáron Mexikóban biza, megvédve a címét ismét aranyérmes lett!
A szomszédságunk az nagyon jó volt, a férfiak mind a bányában dolgoztak, jó munkatársak voltak. Mi bányászgyerkőcök meg állandóan együtt voltunk, ha kellett, ha nem. A telep remek játszóhely is volt, a Fischerkert a gesztenyefákkal, a kultúrotthon és az orvosi rendelő környéke, a D utcai barakk, meg a füstölő félelmetes látványa, mind - mind igen izgalmas terepek. Na ja, kicsit azért az utcán nőttünk fel, együtt - vigyázva  egymásra. A nagyoknak nem kellett mondani sohasem, hogy figyeljenek a kicsikre, vigyázzanak ránk, testvérként óvtak - védtek minket a rosszfiúktól, mert azért jó sok gengszterpalánta is felnőtt ezen a telepen.... Igencsak jó volt azért itt lakni, élni, felnőni.
Aztán valamikor '68 nyarán a felnőttek, szüleim - nagyszüleim beszélgetéséből kiszedtem, hogy apu kapott a bányától egy másik lakást. És én ezt elmentem megnézni, terepszemlét tartottam ott, ahol korábban, azelőtt sosem jártam - Gúbérban. Persze nem igazán tudtam én azt akkor, hogy melyik ház is az, mégis ösztönösen megtaláltam az ikerházak között. Ezek is bányászlakások voltak, az '50-es évek végén épültek téglából, hegesztett vasszálas tetőgerendás szerkezettel. Két szoba, konyhás, előszobás, félkomfortos - mosókonyhás, kandalló fűtéses, spájzos, nagy kerttel - udvarral rendelkező házak voltak. Később a Jenő bácsi mesélte el ezeket (aki itt pár házzal feljebbi szomszédunk lett), hogy: - Egyszercsak megjelent itt egy vékonyka kisfiú és erősen nézte a StorkGézáék házát. Mikor kérdezte tőlem, hogy ki vagyok és mit keresek itt, határozottan válaszoltam neki, és hogy bizony, mi ide fogunk költözni. Persze Jenő bácsi tudott a dologról, mert bányamester volt az üzemben, és ő is javasolt minket a lakásra. Később pár hét múlva "hivatalosan" is megnéztem apuékkal a házat, udvart, kertet is. Sosem felejtem el azt az első megnézést.... a ház mögött nekem derékig ért az előző évben lehullott diólevél, a kert gondozatlan volt, és lehangoló. A házban benn sötét volt, az összehúzott függönyök miatt, és nagyon hideg is a lakatlanság miatt. Abban a házban korábban egy szörnyű tragédia történt, és egy jó ideje nem lakta senki, az örökösök fiatalkorúak voltak, és gyámjuk volt. Hát ezt a lakást "kaptuk" meg a bányától. Ide költöztünk mi 1968 -ban. Ezt a házat alakítgatta édesapám majdnem összkomfortossá a sok év alatt. Lett fürdőszobánk, garázsunk, autónk, központi fűtésünk, átalakítással 2 szobánk + nappalink. És itt laktam én 1986. szeptemberig (kisebb megszakítással).

időutazás 1984...

időutazás 1984_1...
  Egy blogban olvastam erről a másik blogról.
Igen kedves, egyszerű, emberi dolgok, gondolatok, történések olvashatók benne. A gondolatkör elsőben az 1984 - es évet járja körül. 1984..... tejóisten! Pont 1984! Abban az évben olyan dolgok történtek velem, ami kihatott a következő életemre. Ott abban az évben sok minden történt, sok minden másképp is történhetett volna. A nagy vízválasztás időszaka volt.....

1984 - ben ilyen voltam - és majdnem 21 éves. A Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki karának másodéves hallgatója voltam Miskolcon. Fontos az év kezdete nagyon, mert innen kezdődnek a bonyolódások ( illetve az előző évben már beindultak, de a lényeg itt történt). Kissé talán részletes leszek, de azt gondolom fontos részletek ezek mind. A  '83/84 év váltását - a Szilvesztert jó nagy baráti társasággal az Eper utca 5-ben kezdtük (igazából ez a bányászkarnak az E/5 nevezetű kolesza volt a miskolci Egyetemvárosban) és persze mindenfelé folytattuk, ahogy ez illik. Január elsején délután BJ. barátommal a Miskolc - Tapolcai csónakázó tó hídjáról lőttük ki a sokadik és akkor utolsó pezsgősdugót, a példának okáért. Jó na, akkor ilyenek voltunk. Kissé vadak, de nagyon jók :)
Másodikán aztán komolyan nekiálltam tanulni, mert a félévi első vizsgám a matek szigorlat volt. Igazából tanultam is, meg nem is. Mondjuk úgy, finoman szólva kissé link srác voltam akkortájt, ráadásul egy szétment őszi szerelem utáni szívfájdalomban is. Ja igen és ami még fontos. Egy felmondásban lévő albérletben laktam Miskolc - Tapolcán, a Kisvadász fölött, egy aranyos házikó padlásszobájában. (Ennek előzménye volt az, hogy repetáztam egyet a második félévből, és ez automatikusan kollégiumból történő kizárás volt két félévre. Akkor már egy éve laktam ott és "valamiért" megúntak minket a háziak '83 karácsonya előtt és két hét idővel felmondták a kérót.)
Na szóval!  Készültem én kérem szépen a matek szigorlatra rendesen, meg fostam is tőle rendesen, de bíztam azért sok mindenben. (Mert azért az ember gyereke bízik a szerencséjében is.) Hát január ötödikén reggel szigorúan megírtam a réglátott nehézségekkel megáldott feladatsort, és valahol a kettes alatti lett - mondhatni nagyon erős egyes. Így járt kolléga, de vígasztalja, hogy magával együtt jó sokan - mondta 'Kissbarnamagyarországtöbblónemindul' tanár úr. Na jó, csak ez nem így volt kalkulálva, mert az a félévi négy vizsgából a matek szigorlat mellett volt egy mechanika és még a fizika kollokvium is. Szóval kemény egy félév volt. Aztán a három nappal későbbi mechanika vizsgán ( 8*20 perc írásbeli zsinórban) az 1* -ból lett egy kilincsmegfogós dolog. Kettőből - semmi volt a meccs állása, és fizikából beosztottak főszemét Ú....  -hoz. Na azt én gyorsan elhalasztottam máskorra, másvalakihez.
Akkoriban az úgy volt, hogy a vizsgatárgyak feléből lehetett megbukni (mondjuk azon belül már többször is), a fölött besokallt a polgár.... Nekem pedig már megvolt a felező....
Aztán pár nappal később írtam egy remek matek pótszigorlatot. Mechából viszont az UV (szintén 8*20perces gyilkos vizsga zéhá) sima bukás volt. És akkor talán másnap elmentem az aranyos drága Mátyás Ernő tanár úrhoz, aki már akkortájt is a Mádi Ásványbányák főgeológusa volt és zeolitban utazott, no meg tanított itt az egyetemen geológiát - földtant, ami egy igencsak remek és érdekes tantárgy, főleg Ernő bátyánk igancsak sajátságos előadásmódjában. Akit okított Ő - az nagyon büszke lehet rá, akit pedig nem - az sajnálhatja nagyon... Tehát ott "lett" egy geológia vizsga, kb. 5 perc alatt, no meg egy ígéret Mádra - februárra.
Közben az idő múlott, a sikeres és sikertelen vizsgákat azért megünnepeltük - megsirattuk. Addigra beköltöztem a koleszba, félig illegálisan , de ígérettel a zsebemben, hogy a következő félévtől újra koleszos lehetek. /Csöveztem - persze, hogy... /
Azt az átok fizikát pedig már nem lehetett halogatni tovább és így beírtam magam SzJ. profhoz, aki egy nagyon hideg és havas napon jóindulatúan - az indexemet bejegyzés nélkül visszaadta és azt mondta, hogy csiszoljam csak még egy kicsit azt a gyémántot.
Azidőtájt - már február volt - arról voltam felismerhető, hogy amikor ébren voltam, akkor kizárólag tartókkal, erőkkel, erőkarokkal, és erőhatásokkal foglalkoztam, és normálisan kommunikálni sem tudtak velem, mert még a sörösüvegből véletlenül kifolyt nemes nedűt is megoszlási - terhelési rajz készítésére használtam, csak úgy - újjal rajzolva....Nehogy már kárba vesszen :)))
Az egyetemi társadalom akkorra már elkezdte, és élte a következő félév szorgalmi időszakát, ami leginkább abból állt, hogy néha be - be járogattak azért nappal a tanulmányok helyszínére. De leginkább mindenki az előző viharos vizsgaidőszakot pihente - síelte - lazulta.... Igencsak jó bulik voltak esténként a Rockwellben, ahová (szintén lazulás és kis kikapcsolódás céljából) le -le járogattam én is. Leginkább azért /sőt még a távoli - köszönőviszonyos ismerősségeket is lehetett közelíteni - miatt.
Február 8-án aztán a mechanika tanszék olyat látott tőlem, amit nagyon ritkán tesznek piros behalasztotton a balekok. Írtam egy (szintén 8* 20perces ZH) nagyon erős közepest.
Úgy nézett ki a dolog, hogy sínen voltam. Már csak a fizika volt vissza Szabó profnál. A koleszban nagyon jó szobatársaim voltak, igen mert addigra 9/10 -ben hivatalosan lakó lettem az Eper5-ben.
A barátaim nagyon szorítottak értem, sokat segítettek mindenféle téren. És talán akkoriban lettünk egymásnak K.K. -val, aki nagyon aranyos volt és szerettük is egymást - úgy elsőlátásra - módra. És ez akkor nagyon jó volt.
Aztán 1984. február 15-én reggel, rettentő sok optimizmussal, és azért némi tudással felvértezve magam elindultam Szabó professzor úr színe elé. Bátran és igen, mert megtanultam Carnot körfolyamatának matematikai levezetését, meg az összetett rugómozgások többszörös integráljainak áldásos és sokoldalas érdekességeit, meg sok más nagyon fontos, a leendő bányamérnöknek nélkülözhetetlen dolgot.
Elindultam egy sorsdöntő számadás felé a NME fizika tanszékére....

 ________________________________

időutazás 1984_2...
 1984 február.... Azon a napon egy, a Miskolc Tiszai pályaudvarról koraregggel kigördülő személyvonattal indultunk Budapest felé K.K. -val. Ő a BME -n, folytatta a tanulmányait, én pedig hazafelé tartottam Pécsre.
Igen, azért mentünk személlyel, hogy jó sokáig, a lehető legtovább tartson az a 180 km-es út (ami P.Mobilék óta - mint tudjuk - néha több....). A szavak ott akkor útközben nagyon nem mentek, igaz nem is volt szükség rájuk. Kimondták azokat a csak nézések, érintések, a rezgések és hullámok átadták azt a varázslatot - a frissen indult szerelem vibrálását kettőnk között.
A vonat persze pár óra alatt leküzdötte ezt a nem igazán hatalmas távolságot, és befutott a Keletibe. Ott, akkor voltam utoljára Vele, azóta sem találkoztunk személyesen. (Az iwiwen persze megtaláltuk egymást nemrég, tisztáztuk, elmondtuk a MIÉRTet, és a hogyan - mikéntet. Megdöbbentő dolgokat tudtam meg, de ez egy más év - más történése. Azóta is tartunk egy laza kapcsolatot az elektromos galambot felhasználva.)
K. elment az egyeteme felé, én pedig a Déli PU-ra, a valamikor hamarosan induló pécsi gyorsra.....
A METRO -n utazva a K.-val történt elbúcsúzáson pár gondolattal túlléptem, halványan körvonalazódott bennem a kapcsolatunk tartásának további módja ( vonatozásokkal, amihez igencsak hozzá voltam szokva akkoriban).
Aki utazott 1984 - ben Pécsre Budapestről, az tudja, hogy jó esetben ez közel 4 órás zötykölődést jelentett. Tehát, jó sok idő van a gondolkodásra. Akkoriban még a mobiltelefon, és a walkman / mp3  nem létezett nálunk, olvasni viszont nagyokat lehetett - közben. Vagy csak pusztán kibámulni a koszos vonatablakból - nézve az elsuhanó és végletekig unalmasan ismerős tájat - gondolkozni, visszaemlékezni....

A Déli alagútjából kimászott dohogva a NOHAB húzta szerelvény. Hallottam, mert általában az első (vagy az utolsó) kocsiban utaztam mindig,  és Kelenföldet elhagyva eszembe jutott a '82 év május végi hazautazásom, tömény akácillatban, ugyanezen a vasúton. Akkor egy érvénytelen félévet produkáltam, mert matekból nem kaptam aláírást, és útközben hazafelé erősen gondolkodtam, hogy milyen is lesz ez az elkövetkező nyár és a félév az ismétlésig. ( ekkor dolgoztam egy félévet az iparban / bányában na). Most egy hosszú és fárasztó, rengeteg nagy csata megvívásával járó vizsgaidőszakot hagytam ott Miskolcon.......

A vonatablakon kibámulva felidéztem, lepörgettem magamnak párszor azt az utolsó vizsganapot, február 15. szerdát onnan, hogy  "Elindultam egy sorsdöntő számadás felé a NME fizika tanszékére...."

A tanszéken - utolsó behalasztott vizsganap lévén páran lézengtünk sorstársaimmal, nem egyedüli voltam akinek február közepéig húzódott a "szentháromság" teljesítése. Azzal a hatalmas gombóccal a torkomban és szanaszét tekert gyomoridegeimmel vártam tehát a Szabó profra, aki a fizika tanszék vezetője volt. Jó hírű tanárember volt, akit szerettek a diákjai. Szerették embersége miatt és ő nagyon jól tudta azt, hogy aki ilyenkorra kerül a színe elé, azon keresztülment az előző pár hétben néhány úthenger. Legalábbis a pokol tornácának közelében kalandozott - ezért egy picike elégségesért jön hozzá ilyenkor, amire tud támaszkodni, mert van talpa és gyönyörű hattyúnyaka.  Szabó úrnak voltak kedvenc témái. Ezek egyike volt a Carnot - körfolyamat  a másik a harmonikus rezgések és az összetett rugómozgás differenciálegyenletes bizonyítása, meg ilyen nyilem - nyalom dolgok. És ezekre a kedvenceire kíváncsi is volt általában a vizsgákon. A profiknak mintegy beugróként dobta oda, az antinépeknek pedig mentőövként. Nos, nekem is bedobta nemsokkal később. Igaz, hogy a fekete öltönyöm könyékig (sőt még a hátam közepe is) krétás lett, de forgott Carnot és rugózott a rugó, integráltan differenciálva. És akkor beütött a ménkű.... Ugyanis a vizsga végére fellőtt az öreg tudós egy mesterséges holdat - Föld körüli pályára állította, és mindent tudni akart róla. Hogy mennyivel és meddig, hányszor és hogyan... én meg addigra édesanyám leánykori nevét sem tudtam már. Az agyamban a fekete lyuk egy létező égitestté változott. Ami tágult és elhatározássá alakult át. Letettem a krétát, kezem beletöröltem nagyfiúsan a nadrágomba, aminek addigra már olyan mindegy volt. Ránéztem a profra és megkérdeztem tőle, hogy ezt tényleg tudni kellene az elégségesért? Igen, tudni kellett volna. Gondolom, valami apróság kellett volna, egy semmiség. Az a kicsiség ami akkor hiányzott a síkról.
Akkor, ha ezt valóban most így, ilyen körülmények között tudni kell - mondtam, én nem akarok bányamérnök lenni. Elvettem az indexemet és megköszönve a prof irántam való jóságát és eddigi türelmét, kisétáltam a ringből - a bedobott törölközőt odahagyva.....

Ezekre gondoltam vissza, akkor már sokadszorra. A gyorsvonat pedig robogott velem, fogytak a sínek alattunk, közeledtem a szülői ház, az otthon melege felé....

_________________________

időutazás 1984_3...
Az ember élte során sok döntést hoz, hol rosszat - hol jót. Valamelyik irányba mindig be kell állítani az életmutatót. Egyik - másik döntését elhamarkodja, mást a "muszáj" miatt teszi meg. Megint másikat rákényszerítik, és van hogy mellényúlva nagyon megbánja azt amit tesz. (a témában további elmélkedések az LGT számtalan dalaiban hallhatóak - olvashatók, szerzőként Adamis Annától - Dusánig).

1984 február (még mindig)... A bedobott törölközőt tehát a a fizika tanszékre hagyományozva, végigslattyogtam az egyetem hosszú,  vörös, gumós - ammoniteszes mészkőből épített folyosóján. Düh volt bennem leginkább. Dühöm a világra, Newtonra és az összes fizikusra, a profra és magamra. A tanulmányi épület és a kolesz közötti gyalogúton a februári hideg aztán kisöpörte belőlem ezt az érzést, és egy hatalmas kérdőjellé változott. AZ ÉLET? Akkor most hogyan tovább? Mit és Hol? Hogyan és Kivel?  A koleszból felhívtam M.-t, hogy Ő tudja meg először. A Postáról pedig írtam egy táviratot haza, a tényállásról egy kérdéssel a végén. Hazamehetek - e? Van - e helyem otthon?
A nap további része eltelt, vigasztalásokkal, beszélgetésekkel. Néha ittunk egy valamit, néha esett pár könnycsepp is. Este feszültségoldó záróvizsga volt a Rockwell tanszéken. Több mint elégséges lett......

 .... még pár napig ott maradtam Miskolcon. Búcsúztam a várostól, a barátoktól, haveroktól. Búcsúztam egy életformától. Búcsúztam egy viszonylagos védett buroktól és a gondtalan ifjúságtól. Két szép évtől, rengeteg szép emléktől, a környéktől. A vizektől és fáktól. Kövektől és szelektől.
  Beszélgettünk persze ott akkor, azokban a napokban rengeteg variációról, a folytatásról. Arról, hogy a prof vajon tudta - e, hogy mit jelentett az ami kicsúszott a számon? Mármint .....hogy, akkor én nem akarok bányamérnök lenni. Tudta -e, hogy nekem ez a második dobásom volt, hogy egyenes úton nincs több? És persze, hogy érdekelte - e egyáltalán, vagy spontán beíródtam az elhullási százalékba?
.... persze lett volna kiskapu, orvosi félévismétlés. De ezt meg én nem akartam. Igen így! Nem akartam. Rengeteg dac volt bennem és düh az akkori egyetemi tanítási és számonkérési rendszer miatt. Semmiképpen nem kívántam itt folytatni.
 A tudomány oltára felé vezető hidakat azért nem égettem fel teljesen, a tanulmányi osztály felé indított kérvényben, főiskolán történő folytatás lehetőségét kértem. A határozatban is ez áll. A kar dékánja a .... napon törölt a bányamérnöki kar hallgatói létszámából és hozzájárul tanulmányainak főiskolán történő folytatásához.
 Beszélgettem sok mindenkivel azokban a búcsúzkodós napokban, miközben értékes relikviáimat, törékeny és nehány további fontos, de nekem már feleslegessé váló ingóságomat ráhagyományoztam legszeretettebb barát - és üzletfeleimre. Beszéltünk az ottmaradásról. Arról, hogy ne menjek haza Baranyába, mert nem biztos, hogy jó lesz az nekem. Beszéltünk arról, hogy rengeteg lehetőség - munkahely van itt BAZ -megyében is. És talán, ha hamar benőne a fejem lágya és miskolci lakosként újrakezdhetném, akár ezt itt, akár egy mást.
  De mi is lett volna az ami odaköt? A város nagyon ronda volt, mint olyan. A környék az más dolog. Az egyetemen kívül ismeretlen világ várt, egy hatalmas acélvárosban. Nehéz, szürke nappalokkal. Kemény éjszakákkal.  KK (miskolci volt) Pesten tanult. Én még nem voltam 21 éves, és imádtam Baranyát - Pécset.
A család azt írta, hogy persze kisfiam gyere haza. Itt az otthonod......
Döntöttem.
 És azon a februári reggelen, azzal a személyvonattal, KK -val, egy nagy csővázas hátizsákban felpakolva az elmúlt éveket és az elbocsájtó szép üzenettel - én véglegesen hazaindultam Miskolcról. Hazafelé.
Hazafelé, a 'nem tudom milyen lesz' -be, a 'nem tudom hogyan fogadnak' -ba, a 'nemtudom mit fogok kezdeni magammal' -ba. Csupa bizonytalan, és nagy kérdésbe vitt az a vonat Pécs felé, eszméletlen sebességgel.

___________________________

időutazás 1984_4...

Anyám sohasem bocsátotta meg nekem . Édesapám (isten nyugtassa) átölelt, és csak ennyit mondott : Holnap reggel várnak fiam, a munkaügyön......
A munkahelyem így 1984. március elsejétől - 1993. március 22 -ig a Mecseki Szénbányák Vasasbánya üzeme lett. (a záródátum is csak azért, mert bezárta az MDF kormány a bányánkat a komlói Zobák bánya megtartása miatt).
És mi lett a főiskolán való tanulásból? Hát semmi! Az egyetem előtt földmérési középsuliba jártam, és folytatásként én az Erdészeti - és Faipari Egyetem Földmérési Főiskolai karára gondoltam - Székesfehérvárra. Persze levelezőn, az előzmények miatt. Aztán amikor a volt középsulimban HM tanár úr intézkedett a felvételi - átvételi ügyében, akkor derült ki, hogy többek között matekból különbözetíznem kellene (egy egyetemi szigorlattal a kezemben).... hmm. Berágtam erre és inkább nem kértem belőle.
Tehát a vasasi bányában dolgoztam, kis kavarás után a bányamérésen lettem figuráns, ami azért nem sok pénzzel járt, de állandó nappalos műszakkal, reggel hattól - kettőig. A bányaüzem munkahelyeit járva, megismertem minden zeg - zugát. Nem kellett nyomnom a partot, mint nagyapámnak és édesapámnak, akik szintén itt dolgoztak. (nagyapa persze már régóta - '68 óta nyugdíjas volt). Édesapa még aktív termelő vájár volt, de akkoriban annyira megromlott az egészségi állapota, hogy rehabos lett - levették a termelésből, a szénfalról. Persze azért nem volt kimondottan büszke a fiára, de elég hamar eltelt az első pár hét, és senki nem foglalkozott ott vele, hogy most mi is van. Kivéve engem. Nekem nagyon nagy törés volt ez, mert nem igazán gondoltam, hogy így fogok élni a hátralévő sok évben...
Az időre bíztam ekkor sok mindent. Voltam. Vegetáltam. A semmi lett a legfontosabb. Otthon eltűrtek, de a régi családi fészek melege csak egy langyos valami volt mindenkinek.....

1984 nyarán SzT jó barátommal (aki tankörtársam volt Miskolcon és átment onnan közben az ELTE -re) hatalmasat kirándultunk folyatva az előző nyári Kék Túrához kötődő sátras - hátizsákos, ott alszunk ahol este lesz dolgot a Zemplénben. Sárospatakról felmentünk Füzérre, onnan a Nagy - Milicre és pár kilométeren az akkori magyar - csehszlovák határon gyalogolva László - tanyára, majd a Kőkaputól vissza - át Telkibányára és vissza le Regécre, hegyen  - völgyön ráfutva az előző nyári útvonalra - Boldogkőváralján át Hernádcéce komp melletti hatalmas fűzfáját célozva végállomásnak. Pár csodás Hernád menti nap után Szerencsre vonatoztunk. Azon a vonalon, akkor még gőzös is járt. Igen egy 375 -ös, kis gőzmozdony húzta Hidasnémetiből - Szerencsre azt a pár kocsit. Az állomás jegypénztára ki sem nyitott addigra, a vonaton a kalauz kézzel írta meg az átszállós jegyemet Szerencs - Miskolc Tiszai PU - Budapest - Pécs -re. Igen, 1984 -ben még ilyesmik is voltak. A jegy a mai napig megvan.
Ez a bő hét megérdemelne egy hosszabb postot, mert ott - akkor nagyon sok pozitív dolgot tapasztaltam, sok mindent kaptam azoktól az emberektől, akikkel ott, azt a vidéket barangolva találkoztam, szóba elegyedtem. Emberséget láttam - jó szót, segítséget kaptam sokat - és volt hogy csak egy darab kenyeret. Ott, ezt a vidéket járva rájöttem arra, hogy a sors kerekének forgásába bele kell nyúlni, és igenis irányíthatóvá kell tenni annak járását. 
1984 őszére jelentkeztem, felvételt nyertem és beiratkoztam a pécsi bányaipari technikumba. Kétéves esti tagozatra - érettségivel rendelkezők számára indított oktatásba. Igen, még abban az évben, mert nem voltam még messze februártól, benne voltam a tanulásban, és nem akartam kihagyni sokat. Nem kívántam kiesni a mókuskerékből. Tudtam azt, ha sokat várok - kihagyok, akkor már nagyon nehezen fog újra ráállni az agyam a mechanikára és egyéb szaktudományokra.
És egyszer vége lett azért az 1984 -es évnek is.... a többi pedig már utána történt, és történik a mai napig...