Éva vagyok, üdvözöllek benneteket. Köszönettel elfogadtam Ági hívását ebbe a blogba!
Innen ismerhettek, ez a saját blogom.
Innen ismerhettek, ez a saját blogom.
Akkor jöjjön a múltamból pár kép:
Ennél nagyobb luxust és kényelmet nyújtó járművem később sem volt, és még gyalogolnom sem kellett.Igaz, nem is tudtam.
Itt már saját lábakon állás, de a kezek is besegítettek a talpon maradáshoz! Minden fontos rajtam van, ami abban a korban kellett:-) Habrolós frizura, masni, fehér zokni, fűzős cipő. Fülek elég nagyok itt, később vagy lelapultak vagy " mittudomén" , de most normális méretűek.
A történelem és művészet első hatása ovis korban. Anyuval Fertődön.
A szalag a hajamban még nagyobb, mint volt korábban. Helikopter propelleres stílus!Ha pörgött volna, magasba repített volna.
A szalag a hajamban még nagyobb, mint volt korábban. Helikopter propelleres stílus!Ha pörgött volna, magasba repített volna.
Bakasári!:-)))Egyszerre két katona ölében!:-)
6 évesen számomra is elkezdődött az iskola. Az első napon készült a kép.
Bőgtem reggel még az ágyban, hogy iskolába kell mennem, és semmit nem tudok, Mondták, hogy azért megyek, hogy tanuljak. Nem nagyon hittem, hogy nem lesz baj abból, hogy " buta "vagyok.:-)
Bőgtem reggel még az ágyban, hogy iskolába kell mennem, és semmit nem tudok, Mondták, hogy azért megyek, hogy tanuljak. Nem nagyon hittem, hogy nem lesz baj abból, hogy " buta "vagyok.:-)
Fiatalon hosszú szoknyában Pécsen.
Öregedve már miniben valahol Spanyolországban hajókázva!:-)
Munkahelyi összejövetel-félén ( a zöld blúzos ) egy kolléganővel vigyorogva!Kezdetben azt hittük nem bírjuk egymást, aztán egyszer csak rájöttünk, hogy nagyon is!Mikor újként odakerült-ahol én már dolgoztam- méregettük egymást.Én nem is, de ő azt hitte!
Egyszer mégis odajött hozzám, és ezt mondta: " Kérdésem volna!" Én automatikusan rávágtam: " Pálinkát mérnek-e már?
Így hozott minket össze Cseh Tamás és Bereményi Géza. Ugyanis a kolléganő a mondatom után már úgy gondolta, aki Cseh Tamást szereti, rossz ember nem lehet. Hirtelen megváltozott irányomban, és minden ment a maga természetes medrében. Összebarátkoztunk.
Később mesélte el már nevetve a történetet, hogy mi oszlatta el irányomban a vélt sötét felhőket!
Mostanában ( tavaly 54 évesen) ezen a képen vigyor nélkül, de nem elégedetlenül!:-)Napszemüveg is valahol a táskában, vagy nem is kellett aznap?Elég érzékeny a szemem a fényre, gyakran használom.
Egyébként meg így ismertek!:-) Már aki eddig ismerte a blogom.











































