Mick 2000/2

A nagy jubileum évének a közepe táján kánikulától izzó katlanban a budapesti Kisstadionban emlékezett meg a katolikus egyház a kereszténység felvételére egy egész napos rendezvénnyel. Kitartottunk, a szűnni nem akaró hőség és igen intenzív napsütés ellenére.
 Mivel 1999-karácsonyára jelent meg a püspöki kar körlevele (Boldogabb családokért), foglalkozat a téma, és megírom a véleményemet róla lapunkban, a Távlatokban, miként a Szent István Könyvhétről szóló benyomásaimat is.  Ebben az évben is elég sok recenziót írok megjelent könyvekről. Magamban jót mulatok azon, hogy egyre sűrűbben engem keresnek könyvismertetési kéréssel. A jó szemű szerzők abból indultak ki, hogy kollégáimmal szemben én nem foglalkozom kritikával. Azt írom meg, hogy a könyv kiknek szól, mitől pozitív, és miért érdemes elolvasni, mi benne az egyedüli, miért ajánlom olvasásra. Olykor még mentegettem is a szerzőt bizonyos stílusbeli előfordulások miatt. Ez ment egy darabig. Később egy ízben megírtam tárgyilagosan, amit tapasztaltam. Ez se volt bántó, csak nem vitte a szerzőt a mennybe. Ezután ritkultak a felkérések.
Mivel szerettem a stílusgyakorlatokat, egyszer megírtam a Répa c. orosz népmese zanzáját vagy húszféle variációban. Ki honnan látja a mese történéseit és mit kezd vele. Ez később megtetszett a Napkút c. lapnak és versként leközölte. Nem volt pedig vers, szabad asszociációk voltak, csak mivel az egyes gondolatok rövid sorokból álltak, középre zártam őket. Ettől csakugyan kéttucat versnek lehetett gondolni.
Talán erre az évre esett a katolikus mozgalmak találkozója is. Ezen beszámolót kértek tőlem a mozgalmak egyházon belül való elhelyezkedéséről. Könnyű dolgom volt, mert kész anyagot találtam Egyházi mozgalmak: Intézmény és karizma, Joseph Ratzinger megfogalmazásában (akkor még nem volt pápa). Ezt kellett nyolc percbe tömörítve előadni.
Közbevetek egy technikai szabályt. Annak lehet hasznára, aki előad, felolvas. A szabály a következő: normál tempóban olvasva egy perc alatt száz átlagos hosszúságú szót lehet értelmesen felolvasni. A számítógép statisztikázza nemcsak a leütések számát, hanem a szavakét is. Így leegyszerűsödik a dolog. Nem fog időtúllépésért kikapni a szervezőtől az az előadó, aki már a felkészülés alkalmával figyel erre az összefüggésre.
Esetemben sikerült tartani a nyolc percet.  Sikerült a találkozó is. Több ötletemet megvalósították. Logó-terveztetés, minden mozgalom „himnuszának” közös eléneklése, tablók készítése az egyes lelkiségek életéről stb.
Jól éreztem magamat 2000-ben. Az év során kb. 2000 település kapott pénzt arra, hogy megemlékezzen saját környezetében a jubileumról. Parképítésre, szobor felállítására stb. Éltek is a kiesebb-nagyobb helységek közösségei ezzel a gesztussal. (Az ötlet Nemeskürty tanár úré volt.)
Nem fényezni akartam magamat, csak mesélni az évről. Ha mégis dicsekvésnek tűnne, szándékom egyáltalán nem ez volt. Sok szamárságról is beszámolhattam volna, de hát minek.
Inkább Titeket olvaslak, ha lesz mit. 

2000 - első alkalommal Erdélyben

Gondolkodtam egy ideig, mi történt 2000-ben, de csak az erdélyi kirándulás jutott eszembe róla. Képeket hozok, meséljenek helyettem.

Békás-szoros:

Csíksomlyó: 

Hargita: 

Gyergyóditró: 

Gyilkos tó: 

Maros-part: 

 

(nem vagyok biztos benne, hogy ez a kép is 2000-ben készült, lehet, hogy 

ez a 2004-es kirándulásról van, de most már itt hagyom)

Kolozsvár: 

Mick 2000/1

A Nagy Jubileum éve
Az év szörnyen indul. 77 évesen anyám visszatér Teremtőjéhez. Mivel hosszas betegség előzte meg, róla majd 1999-nél.

Munkáim
A Jubileum 1000–2000 c. album végül is megjelent. Nos, az albumszerű kiadvány az ÉS-ben a kiadott könyvek között szerepel a nevemmel, melyet fodrásznál várakozó húgom elolvasott, és nagyon megörült neki. Kért, hogy vegyek egyet, mert neki feltétlenül kell az a könyv, melyet én írtam-szerkesztettem zömmel. (Az eseménynaptárt nem.)
A kiadványról senki nem akart írni, így saját lapunkban megemlítettem, hogy kapható. Kollégám két hibát talált a kötetben. Ezeket fontosnak vélte ugyancsak saját lapunkban hozni. Kétségtelenül igaza volt, de némileg meglepett, hogy a hibákon kívül semmire nem terjedt ki a figyelme. Én is találtam benne hibát, nem is egyet. Az egyik, ugye, hogy a tördelő a kész változatban elsinkófálta Bábel Balázs üzenetét (Az érsek szövege nem veszett kárba, csak bosszantott az a slendriánság, amiről én nem tehettem. Nem veszett kárba, mert a jubileumi programajánlóban 5000 helyett 40 000 pld.-ban jelent meg.) Nem tudom, hogyan tehette. Miért nem figyelt rá a társszerkesztő, akivel szoros együttműködésben dolgoztak. A másik, ami nem tetszett, az iniciálék kezelése. Ahogyan kifotózták valamiféle kódexből, abban az esetleges formában emelték a kötetbe. Csakhogy maradtak oda nem való cafrangok a díszes betűk szélein, melyek következtében a cifra szöveg olyan hatást keltett, mintha darabonként kitépett betűket ragasztottak volna egymásután. Nekem ez ízlésficamról árulkodott.
Meg kell mondanom, hogy sok munkám feküdt benne. A legnagyobb elismerés három nő részéről érkezett. A naptárrész szerkesztője, Szalay Olga szerint olyan színvonalú szöveganyagot adtam le, melyet önmagában is ki kellett volna adni könyvecske formájában, hogy azok is olvashassák, akik az albumot nem tudják megfizetni. Persze nem adta ki senki. Egy nyugdíjas kollegina pedig engedélyt kért rá, hogy a váci plébánia lapjában havonta lehozhasson egy-egy részt az anyagomból, a harmadik egy fokoláréhoz tartozó szerzetesnő elismerése, aki saját lapjukban utalt rá, „ha valakinek olyan szerencséje volt, hogy kézbe foghatta a jubileumi albumot, akkor abban profetikus írást olvashatott a félév múlva bekövetkező egyházi eseményről…” No, megjegyzem, hogy Szikora Jóska (MAKÚSZ) is elismeréssel szólt a kötetről. Egy idős jezsuita, aki lektorálta is kötetet, úgy vélekedett, hogy hiányzik az öröm a munkámból. Én nem egészen értettem egyet vele.          
A repertórium. Felkérésre elkészítettem a Távlatok folyóirat első ötven számának a repertóriumát. Mielőtt a munkához fogtam volna, átnéztem néhány kész repertóriumot, a Vigilia vaskos kötetét, és a Szolgálat c. jezsuita folyóirat két füzetkéből álló repertóriumát. Másfelől felmértem nagyjából a feladat végrehajtására rendelkezésemre álló időt. Osztottam-szoroztam, és kialakítottam egyfajta hasznossági szempontokra fókuszáló szerkezetet. A kötéstábla belívén felsoroltam a lapszámok megjelenési idejét és tematikáját. Rövid bevezetőt követően pedig megadtam az egyes rovatokban megjelent cikkeket kronologikusan. Ezután két fontos rész következett: A cikkek témajegyzéke, mely a keresésben segíthette a kutakodót, továbbá a cikkeket szerzők nevei ABC-ben. Hosszas szerkesztőségi munkáim alatt azt tapasztaltam, hogy leginkább ez utóbbira van szükség. A szerzők maguk szeretnék megidézni korábbi munkáik egyes kitételeit, de a kutatók is gyakran a szerzők alapján közelítenek a keresett cikkhez.
Aki már készített hasonlót, tudja, mekkora munka ez, különösen a témák szerinti besorolás. Egy cikk többféle témát hordoz. Minden cikket gyorsolvasással meg kell ismerni ahhoz, hogy valamiféle objektivitást kapjanak a besorolások. Ebből készül azután egy hatalmas tábla, melynek a tételeit abc-rendbe kell tenni, esetleg alcsoportokat is képezve.
Ami időt elrabolt a témajegyzék, annyit nyertem a szerzők szerinti összeállítás során. A sorba rendezés gomb megnyomása után elég gyorsan kész anyaghoz jutottam.   
Mindenesetre a mű elkészült. Két „elismerést” kaptam érte. Az egyik: „Ezért neked pénz járna, de nem kapsz semmit.” A másik: „A Repertórium nem felel meg az ISO szabványoknak.” Egyik megjegyzés sem repített az egekbe, de az idő engem igazolt: Számos alkalommal láttam, hogy kézbe veszik és eredményesen használják az általam összeállított variációt a kritikusok és a többiek, beleértve saját magamat is. A nagyobb könyvtárak katalógusaiban is szerepel ez a munkám.
Ha valaki megakadna azon, hogy néhány vackomnál ennyit időztem, válaszom: tanulságos szerintem mások számára, akik szerkesztésre adják a fejüket. S saját mentségemre szolgáljon ama megállapításom, hogy a szerkesztői munka nagy lépés volt nekem, és kis lépés az emberiségnek. Szemben a holdra szálló űrhajósok teljesítményével, amit agy reklámoztak: Kis lépés nekünk, nagy lépés az emberiségnek.
Lehet, hogy még folytatom.

Mégis volt esemény

Ugye, mire jó a szelektív emlékezet?

Először annyi ugrott be nálam, hogy egyik unokahúgom ebben az évben született - Kristálygyermek, jelölték meg különlegessége okát. Tényleg érdekes és egyedi jellegzetességgel bíró csemete, és ez nem kizárólag abból látszik, hogy a két szem nem azonos színű. Tudom, másnál is előfordul, de valljuk be, azért fel szokott tűnni. Hihetetlen makacssággal képes küzdeni, rosszul tűri, ha mégsem ő nyeri meg az aktuális versenyt, de becsületére legyen mondva, dolgozik is a sikerért. Gyorskorcsolyázásban évekig csak versenytársai voltak.

Aztán ahogy utánagondoltam, kiderült,  hogy ebben az évben a Világbank elleni tüntetésre is sor került, imádott Prágámban. Ahová titokban kisebbik unokám szülei is eljutottak, igaz, nem együtt, mégis, mindkettőjük belül maradt a rendőrök által lezárt zónában. Mi csak annyit tudtunk, hogy nem jött a kicsiért - ahogyan ígérte - 2 nap múlva az apja, és egy hét távollét után nem jelentkezett az anyja. Utóbbiról annyit tudtunk, vissza nem utasítható meghívást kapott egy külföldi útra, egy hét múlva jön. Aztán megtudtuk. Előbb az apjáról, majd anyjáról is, hol lehet őket fellelni. Közben nekünk a szokásos tátrai egyhetes üdülésünk is befizetve, szervezés, megszervezés (kapcsolattartás az ottani üdülő telefonján a konzulátussal), itthon a gyermek óvodába vitele, hazahozatala, de minden símán zajlott. A leányka viszont, ha a szüleit kérdeztük, hiányoznak-e, annyit mondott csak: erről nem szeretnék beszélni.
És így történt, hogy ebben az évben jártam úgy is Prágában, hogy nem voltam a Fekete Ökörben.  Voltam helyette másutt és bizakodhattunk, hogy rövidesen hazajöhetnek a gyerekek. Még ez is megtörtént ebben az évben, melyet igyekezett mindenki hosszas hallgatással fedni el. Ahogyan az unokám javasolta.

A tátrai üdülés során töltötte be Életem Párja 51. évét. Eme ünnepi alkalomra kapott a gondnok feleségétől egy alpesi futó muskátlicskát, csak úgy, letörve, nedves papírban. É.P. már régen nem volt életben, EZ a muskátli még mindig képes volt évről évre gyönyörködtetni. Talán 4 éve, hogy már nem akart újra kihajtani.

Szép új évezred

Megtöröm a csendet, hátha mások is kedvet kapnak. :)

Tehát a kétezredik év. Még el sem jött, de már tárgyalták, cikkeztek róla, szakembereket kérdeztek meg, vitatkoztak, hogy egyáltalán ezzel fog-e kezdődni az új évszázad (sőt évezred), vagy majd a következővel? Érvek születtek pro és kontra, máig se nagyon dőlt el, kinek volt igaza. Aztán felemlegettek az eddigi századfordulók idején még nem létező veszélyeket: mivel mindent az informatika ural, össze fog-e omlani a rendszer attól, hogy egyik pillanatról a másikra nem egyessel, hanem kettessel kezdődik majd az évszám? Nem lesz áram, víz, gáz, távfűtés... vagy lesz?

Budatétényben laktunk akkor, és bár nem nagyon hittem, hogy Szilveszter éjszakáján sötétbe borulunk, de azért az utolsó pillanatban vettem a közértben két csomag kommersz háztartási gyertyát, flakonokba ivóvizet eresztettem, valamint megnyugodva tudatosítottam magamban, hogy a házban a gázfűtés mellett meghagyták a nagy cserépkályhát, a melléképületben pedig régről nagy mennyiségű fa és szén van felstószolva, végszükségben éppen fűteni is tudnánk, ha minden kötél szakad.

Aztán eljött a január elseje és nem omlott össze semmi, volt áram, víz és minden más is, csak annyi változott, hogy 2000-et írtunk.

Nem sok minden történt velem abban az évben, de az a kevés mind nagyon hosszan tartott. A budatétényi ház csak átmeneti helyünk volt és semmi remény nem látszott valami végleges megoldásra, ráadásul a kiköltözést folyamatosan sürgették, ez egész évben nyomasztott, de nagyon, akkoriban úgy éreztem, az állandó feszültség éveket vesz el az életemből. Tavasztól kezdve nyakamon voltak a hatalmas kert és a benne lévő gyümölcsös rendben tartásának alig megoldható gondjai, nehéz hónapok voltak.

Nyár elején aztán szó szerint egyik óráról a másikra megbetegedtem, vírusos tüdőgyulladást kaptam, de mire ezt diagnosztizálták, eltelt majd' két hét, ami persze még lassította a gyógyulást. Augusztus közepéig voltam otthon, eleinte naponta, majd kétnaponta és így fokozatosan ritkuló gyakorisággal röntgeneztek (néha csodálkozom, hogy ennek ellenére még élek :) ), ötféle antibiotikumot szedettek be velem sorban (sőt ezek ellenére is még élek), mire végre számottevő mértékű javulásnak indultam. Az egész nyárból csak erre az orvoshoz járkálásra emlékszem, látom magam, ahogy a kánikulában kötött kardigánban szédelgek le a buszhoz, hogy bevigyen Budafokra, hazafelé meg eleinte taxiba ültem, mert azokon a  végig emelkedő utcákon egész egyszerűen képtelen lettem volna felmenni. 

Míg otthon voltam, elhatároztam, hogy ha ezt kiheverem, változtatok, legalábbis ami a tempót illeti. Mert valahogy az járt a fejemben, hogy az az örökös rohanás, amit akkor már évek óta  műveltem, az az oka mindennek, legalábbis az immunrendszer gyengítésében biztosan része van. Majd visszafogom magam, lassítok, nem fogok annyit cipekedni, blablabla... Lehet találgatni: betartottam-e, betarthattam-e ezt a következő években? 

Az nyert, aki azt mondta, nem. :)