A nyaralás műfajai avagy amikor én kuglibaba voltam

Kezdetben volt a mindig-nyár. A néniéknek, aki vigyázott rám, úgy három-négy éves koromtól, volt egy kis házuk a Hármashatárhegyen, ami akkor még tiszta vadregény volt, nem olyan beépített, mint most. Kiköltöztünk májusban és csak ősszel jöttünk vissza a városba. Hasonló korú gyerek ugyan nem volt a környéken, de nem is hiányzott nekem, elvoltam magamban. Felvillanó emlékeim vannak: a hatalmas kert, a fáról szedett friss gyümölcs, a ribizlibokrok pirosa, a hűvös víz a mázas cserépkorsóból és az első szériákból való Trabant, oldalán egy zöld csíkkal a kapubejárónál.

Ezeket a nyarakat tette változatossá olykor egy hét Balaton, anyuval és nagyival, a vállalati üdülőben, Szemesen. Innen is csak emlékképek: a már emlegetett nagy fekete úszógumi (milyen kicsi voltam benne!) és nagymamám, amint a bicikli végébe dugott rudat fogva igyekszik megtartani engem és a tempót a parti sétányon. Szemesen történt velem a címben sejtetett eset is. Lengőteke volt az udvaron, nagyjából velem egymagasságban volt a golyó íve, és talán föl se értem ésszel a figyelmezetést, hogy kerüljem el (mert egyébként szófogadó kislány voltam), és egy alkalommal a meglendített golyóval úgy lekugliztak, hogy csak eldőltem, mint a tizedik kuglibaba. Volt nagy riadalom! Végül csak két fogamtól kellett idejekorán búcsút mondanom, emlékezetes nyaralás volt :)

Kilenc-tízéves lehettem, amikor elkezdődött az igazi nyári kaland: a vizitúrák! Édesapámmal jártuk a folyókat, először killboattal a Dunát, aztán a szállítható, mozgékonyabb túrakajakkal a többi vizet is. Sátorban aludtunk, magunk főztünk, miénk volt a világ. Próbatétel, sport, országjárás - életreszóló élmény! Egészen harmadikos gimnazista koromig minden nyáron mentem lelkesen, sokat adott nekem. Nemcsak azt az egy hetet, amikor a vizen voltunk, hanem a tervezgetés, a készülődés örömét is.

Közben, persze, iskolásként, bekúsztak a nyári programba az úttörőtáborok is, kettőben voltam, nyom nélkül gyógyultak. De a táborozás, mint műfaj, meghatározóvá vált a nyaraimban, az életemben. Először engem vittek a nagyok, titkos hittantáborokba, erdők mélyén, halk énekű, halk beszédű tábortüzekhez, óriási csatákká nőtt számháborúkba, táborozás közben észrevétlenül megtanítva a közösségi élet önzetlenségére, egymásra figyelésre. Mivel fogékony voltam minderre, elég hamar elkövetkezett az az idő, amikor már az én tányéromba is utolsóként mérték az ételt, és felelős voltam a rám bízottakért. Nyár és tábor - összetartozik ma is. Fordult a világ, mindent szabad, mindent lehet (vesztett is a romantikájából, kapott helyette más értékeket) és a hatvanfős gyerektábortól a százötven fős családi tábor szervezéséig-vezetéséig  mindenbe belekóstoltam. Ennek aztán főleg megvan az az öröme és néha nyűgös kötelessége, hogy hónapokon át készülni kell rá.

A többi műfaj már csak felsorolásszerűen: idegenvezetőként néha egy-egy nyári út, elsősorban munka volt, de azért nyaralás is, szép emlékem két hét Szocsi és egy hét az Adriánál. Csavargások egyedül vagy barátokkal külföldön, még ugyanennyi lenne a bejegyzés, ha mesélni kezdenék róluk. Mostanában inkább már csöndesebb, nyugodtabb belföldi programok.

A régi nyaralásoknak, azt hiszem, két tartozékuk volt: a balesetek és a nyári szerelmek.
Az előbbivel nem riogatom a kedves olvasókat, az utóbbit pedig - még ennyi év után is - inkább megőrzöm magamnak :)

Emlékképek nyaralásokról

Nyaralásainkról már írtam néhányszor a saját blogomban és talán itt is, úgyhogy néha kénytelen leszek ismételni magam. Ezenkívül pedig elég nehéz a választás, melyik nyaralásról is írjak? 

Először is az első olyanról, amire  már emlékszem. Ötéves voltam és Anyu beutalót kapott Görömbölytapolcára (ma Miskolctapolca néven Miskolc városrésze). Azt tudom, hogy közvetlenül indulás előtt még itthon az udvaron sikerült akkorát esnem, hogy lejött a bőr mindkét térdemről, volt persze nagy sírás, rosszul indult a nyaralósdi, de aztán mégis jól sikerült. Az üdülőt valami régi villában rendezték be, közel volt a fürdő, strandoltunk, kirándultunk, az úton rengeteg vadszedret ettünk, és egyik este egy étterem kerthelyiségében vacsoráztunk, ahol nekem nagyon tetszett, hogy igazi cigányzene szólt prímással, cimbalmossal, ahogy kell, akkor láttam és hallottam ilyet életemben először.

Akkor még ilyen szerény volt a tapolcai fürdő

A nyitott ajtó a szobánk ajtaja

Két év múlva következett a diósjenői nyaralás. Egy néninél laktunk, parasztházban, a szobában a bolháktól szenvedtünk, én pedig az udvaron a libáktól, pontosabban a gúnártól, aki mindenáron meg akart csípni. Ja, és még egy mérges fekete kutya is volt, ámbár lehet, hogy csak én láttam mérgesnek, mindenesetre féltem tőle.

De a házon kívül minden nagyon jó volt: a sok barangolás hegyen-völgyön át, a Csóványos meghódítása, kirándulás Törökmezőre és a Dunakanyarba, a királyréti kisvasúttal Szokolyára, ahol a nagynéném lakott, élmény tehát  itt is volt bőven.

A szokolyai templomnál nagynénémmel

A második osztályt követő nyáron nyaraltunk először a Balatonnál, ez egy rendhagyó nyaralás volt, az biztos. Ugyanis sátoroztunk egy kölcsönkapott telken Fonyódligeten, mégpedig Apu egyik kollégájának családjával együtt, két katonai sátorban, meglehetősen nomád körülmények között. A vizet egy utcai nyomós kútról hordták az apukák, a főzés petrofóron történt, és a többi feltétel is igencsak kezdetleges volt.

Együtt laktunk és ettünk, mindig azt, amit az anyukák főztek a közös petrofóron, együtt strandoltunk, de kirándulni már külön-külön ment a két család. Azt hiszem, szinte egész nyaralás alatt jó strandidő lehetett, mert mindössze egy kirándulásra emlékszem, márpedig balatoni nyaralás idején kirándulás nálunk csak akkor jöhetett szóba, ha elromlott az idő és nem tudtunk fürödni. Tehát a két hét alatt alighanem az az egyetlen nap volt hűvösebb, amikor áthajóztunk Badacsonyba. Bazaltoszlopok, Kisfaludy-ház, egyebek, no meg  a hajóút, minden maga volt a csoda. 

Mellesleg ott a fonyódligeti szabadstrandon tanultam meg úszni, de azért az úszógumi - autókerék-belső, mi más? - kényelmesebb volt. Hogy honnan szerezhettük a két belsőt, fogalmam sincs. :)

Az óvodáskorú H. Csabit szívesen pátyolgattam

Komfort a sátrak közt, H. Ilonka néni éppen főz

A díszes társaság H. Pista bácsi kivételével, mert ő a fotós

1957 nyarán utazhattunk a bácskai rokonokhoz először. Addig csak a levelek jöttek-mentek, fényképekkel: Ágika egyévesen, háromévesen, családi kép hármunkról, ilyesmi. Időnként pedig érkeztek a bácskai nagymamától levélborítékban levél közé simítgatott ajándék selyemszalagok, piros, fehér, rózsaszín színekben, mert a masni volt akkor a divat. Nagy dolog volt tehát az utazás odaátra, végeérhetetlen  vonatút Kelebiáig, órákig elhúzódó várakozás a határnál a felforrósodott vonatban, aztán átszállás vagy Verbászon, vagy Szabadkán, ez minden évben változott, kipróbáltunk mindenféle csatlakozást, útvonalat, egyik rosszabb volt, mint a másik. 

Az első bácskai nyaralás volt a legemlékezetesebb, pedig akkor, kilencévesen csak egy töredékét fogtam

1957 július

fel a lényegnek. Tudtam addig is, hogy Apu miért nem láthatta '44 óta a családját és a szülőföldjét, de a határon való átutazás, a kerítés, az őrtornyok, ez akkor mind csak száraz tény, látvány volt nekem, a gyereknek. Akkor csak a szüleim megrendülését érzékeltem, amikor áthaladtunk a határon, aztán meg a családdal való első találkozás megrázó pillanatai vésődtek az emlékezetembe, de a lényeg csak évek múlva lett világossá a fejemben. Annyi, de annyi rétege volt ezeknek a bácskai utazásoknak, hogy azt meg sem próbálom megfogalmazni.

Megismerkedtem a nagynénikkel, nagybácsikkal, a két unokatestvéremmel, és persze nagymamámmal, aki addigra szinte teljesen elvesztette a látását, vagyis engem életben már sosem láthatott. Ez nagy szomorúság volt neki és mindannyiunknak. 

De azért nyaraltunk is. Kijártunk a Tiszára, kölcsönkért ladikkal mentünk át a másik, homokos partra, aztán estefelé vissza. Kisebbik unokatestvéremmel amellett, hogy rengeteget veszekedtünk, alapjában véve nagyon jól megértettük egymást és jókat játszottunk az udvaron vagy a belső, hűvös szobában a búboskemence padkáján, néha pedig kint a temetőben is, a kálváriadomb körül, meg nagyapám vasrácsos sírja mellett a vadvirágok közt. Ha éppen egyedül voltam, akkor az üvegajtós könyvszekrényből válogattam magamnak olvasnivalót, azzal elvoltam akármeddig. Némelyik olvasmány nem volt nekem való, de senki nem figyelt rám, így került a kezembe Cronin, Erdős Renée és hasonlók.

Sok ilyen nyaralás volt aztán a későbbi években, általában nyáron mentünk, de egyszer télen is töltöttünk ott pár napot. Talán szénszünet lehetett abban az évben, hogy Apu is és én is elszabadulhattam iskolaév alatt, de az biztos, hogy nagy hó volt Péterrévén és az utcabeli gyerekekkel szánkóztam kint a ház előtt.

Többször ismétlődő helyszín volt még Zamárdi felső. Nem Zamárdi, hanem kifejezetten Zamárdi felső, ahol  évekig nyaraltunk, hol vadidegenek házát vettük ki, hol összeismerkedtünk szomszéd, őslakos nénivel, akinél aztán a következő nyáron laktunk, hol pedig - és leggyakrabban ez történt - egy régi baráti családdal együtt töltöttünk el két-három hetet, előbb az ő fáskamraszerű, kátránypapírral szigetelt bódéjukban, majd pár év múlva az ő építés alatt álló házuk egyik szobájában. Tehát Zamárdi felső nekem úgy hozzátartozott tizenéves korom hangulatához, mint az álmodozások, a bőgések, az ok nélküli és érthetetlen hirtelen hangulatváltások - a serdülőkorom télen Rákosligeten zajlott, nyáron meg Zamárdi felsőn.
Az a beépítetlen, gazos terület, amin akkoriban átgázoltunk, hogy a szemközti Sellő étteremből áthozzuk az ebédet, szóval azt a területet ma Jegenye térnek hívják, félig beépítették, a Sellő étteremnek pedig híre-hamva sincs, amikor pár éve ott jártam, azt se tudtam kitalálni, vajon melyik ház helyén lehetett. Az utcáknak egész más már a nevük, ezért csak sejtem, hogy a Dessewffy utca lehetett annak idején a Zalka Máté utca, de nem vagyok biztos benne, meg aztán úgy láttam, a parttal párhuzamos utcák eggyel többen vannak, vagyis feltölthettek pár méternyit a tóból és oda is került egy utca. Így aztán hiába tudom, hogy mi a legelső utcában laktunk és onnan a partig már csak fű volt és nádas, ma már ugyanaz az utca jóval beljebb esik.
Oláhék rendszeresen kiadták ezt a nyaralót, többek közt nekünk is. Félköríves terasza volt, zsalugáteres ablakai,  az előkertben pedig néhány kerti törpe állott, melyekre azt a használati utasítást kaptuk, hogy ha eső, zivatar jön, eme dísztárgyakat feltétlenül szíveskedjünk betenni a ház mögött lévő garázsba. Tehát mint szófogadó bérlők, mi bizony minden vihar közeledtére fejvesztve menekítettük a fertelmesen randa törpéket és miközben a festett műtárgyakkal a kezünkben rohangáltunk az előkert és a garázs közt, hahotázva röhögtünk és a figurákat egymás közt csak öcsikéknek neveztük.

De Zamárdi felsővel először  nem is Oláhék víkendházában  ismerkedtünk meg, hanem attól pár méternyire, egy baráti család vityillójában. Tényleg vityilló volt, deszkákból épített nagy kamra, melyet kátránypapírral borított lapos tető fedett, viszont volt benne két helyiség, úgyhogy előfordult, hogy a háziakkal egy időben nyaraltunk ebben a házikóban. Tán mondanom se kell, hogy a komfort itt sem volt eltúlozva, de azért ilyen egyszerű körülmények közt is igen szép napokat lehetett eltölteni.

Nos, ő volt az a bizonyos vityilló:

Zamárdi felsőn a hét bizonyos napján megjelent a mézespuszedlis ember, biciklire szerelt tákolmányon hozta a puszedliket. Papírzacskóba kimérve árulta, ha meghallottuk a csengetést, máris szaladtam és vásároltam annyit, amennyivel otthon megbíztak.

Nem emlékszem, Oláhéknak volt-e csónakjuk, vagy valaki mástól kértük kölcsön, de gyakran csónakáztunk is. A csónak komoly kétevezős volt, amit sokkal egyszerűbb kezelni, mint az egyevezős tiszai ladikot, mert ennél a Matulabácsi-féle lapjával húz, élivel kormányoz szabály sem köti az embert, úgyhogy a tiszai ladik után ezt gyerekjáték volt hajtanom. És persze ezeken a nyarakon is elromlott néha az idő, olyankor következtek a kirándulások, Szántódra vonattal vagy busszal, aztán át a komppal Tihanyba, vagy egyenesen Siófokról hajóval Füredre, minden nyáron más megoldást választottunk. Füredről Arácson áthaladva többször is meglátogattuk  a Koloska-völgyet, ami akkor még csak egy csörgedező forrást és egyszerűen kialakított pihenőhelyet jelentett, no meg persze érintetlen erdőt, tisztást, csöndet, és Rúzsa István erdőőr kicsi menedékházacskáját.

Szóval, elmondhatom, hogy voltak nyaralások, sokféle, sok helyen, és maradtak belőlük emlékek, sok-sok szép emlék.

Nyarak és emlékek

Nem lesz egyszerű az én bakugrásokkal tarkított elmémnek, azért csak nekifutok valamilyen rendszer alapján kifejteni, ami ezekről eszembe jut.
Egészen kicsi vagyok, Nagyikával megyek nyaralni Parádóhutára. Egy gyerekágyban kapok alvóhelyet és az enyhén dohos tisztaszobára is emlékszem. Talán innen kezdve mondhatom mégis, nekem a Mátra maga a BÉKE. Bizonyára sokat sétálhattunk, mert a virágos látkép is előttem van, meg valami kanna és a kisbögrém. Ennek azonban már hatvannál is több éve, hogy belémégett emlékként.
Aztán az a felejthetetlen csokibarna színem, amit iskolába menetelem előtti nyáron Siófokon gyűjtöttem, ahová anyukámmal mentünk, magánszállásra, s ahonnan Anita babával tértem haza - szállásadónk neve és ajándéka jött velem.
Iskolásként többször is jártam a Szarvas Gábor úti SzOT Gyermeküdülőben, mindig csak nyáron, nem a tanév alatt, de ezek a kéthetes csoportos utak nagyon is kedvemre voltak. Barátkoztam, lett viszonylag tartós barátság is egy csongrádi leányzóval, aki később Apuéknél kezdett tanítani - naná, szinte mindegyikőnk pedagógus-gyerek volt.
Középiskolásként a szüleim vezette iskolai kirándulások, hatalmas bulikkal (naná, egész éjszaka vonatoztunk, úgy volt olcsóbb), turistaszállásokon és a helyi közérteknél megrendelt kifli és kakaó emlékével, az első szerelemmel, szép és jó volt. Rengeteg ismeret, a túrák kitartást követelő erőnléti edzéskénti funkciója, egymás segítése, szóval, szerettem gyerek lenni. És tanultam is. Emberséget egészen biztosan. A táj szeretetét, a természet elfogadását, az épített környezetre való rácsodálkozást, az új iránti kíváncsiságot.

Aztán majdhogynem felnőtt lettem és már én üdültettem a nálam ifjabbakat. Többször is voltam nevelőtanár egyetemistaként pedagógia gyakorlat címszó alatt Mikosdpusztán, egy igencsak hideg kastélyban, óriás hálótermek és egy tündéri védőnő meleg szeretete között lavírozva és élvezve a gyerekek szeretetét is.
A saját gyerekek megjelenésével persze a nyarak is másabbak lettek. Valahogy úgy alakult, hogy a gyerekek levonultak az összes unoka gyűjtőhelyére, Mamijukhoz, és nekünk maradt a szabadság. Szabad dolgozni vagy gyerektelenül esetleg elutazni valahová.
A gyerekek is megnőttek, az életünk is változott, erről már esett szó ebben a blogban, hogy milyen nagyszerű nyaralásunk volt Balatonlellén a kamaszkorúakkal. Később Életem Párjával kettesben (de előfordult, hogy a Kicsi kegyeskedett velünk jönni) minden évben csereüdülni jártunk Liptószentivánon, ahol az állandóvá vált szobánk ablaka alatt a patak hangja adta egy álló héten át az altatódalt. Valahogy úgy alakult, hogy előbb ez a lehetőség szűnt meg a Szlovák Televízióval, aztán a betegség amúgy sem engedte volna a hosszas buszozást odáig meg vissza, és azóta sem voltam a Tátrának azon a részén.
Aztán jött az az időszak, amikor nyaralásra nem, de ismeretgyűjtésre folyamatosan kerítettem sort - egyedül miért menjek nyaralni? Mégis, egy hasonlóan elözvegyült ismerős elhívott Tunéziába, majd néhány év múlva egy korábban alkalmi utastárs Görögországba, Sartira. Ezek a 8 napos, csakis nyaralásról szóló utak is adtak emlékeket. (Utóbbiról már vannak képek a picasán.)

Hogy a keretet megadjam: harmadik éve már, hogy nem vagyok egyedül. Az első közös évünkben bejárt útvonalról (BeNeLux) a nyavalygo.freeblog.hu-ban részletesen számoltam be, sok felvételünk a picasán megtekinthető. Még tavaly is működött ez a blog, amikor is Görögországban voltunk, Paros szigetén. Hogy idén nyaralunk-e? Ki tudja, hosszú még az év! Most éppen nincs konkrét tervünk, de ezt nálunk sose lehet tudni.

Nyaralások

Gyerekkoromban nem nyaraltunk családilag. Ennek részben anyagi okai voltak, de azt hiszem, inkább az, hogy vidéken, állattartó emberek nem igazán tudták megoldani a nyaralást. Nem egy-két állatról volt szó, voltak malacok, tyúkok, libák, pulykák, nyulak, néha galambok, és persze kutya. Ha egy-két napra kellett elutaznunk egy esküvő vagy egy temetés miatt, gond volt az etetés megoldása, de egy napot azért bevállaltak a szomszédok. Egy-két hetet nem hiszem, hogy a szüleim szívesen bíztak volna bárkire is.

Arra azért törekedtek, hogy mi, gyerekek ne maradjunk ki a jóból. 8 éves koromban mentem először SZOT-üdülőbe, akkor még a bátyámmal, de teljesen máshol voltunk, csak néha futottunk össze. Tehát ekkor kezdődött az önállósodásom :-). Kunfehértóra mentünk, kevés emlékem van, de azok jók.

A következő években főleg a Balatonnál jártam, voltam Fonyódon, Balatonmáriafürdőn kétszer is. Ezek az üdülések részben úttörő-tábor jelleget öltöttek, de nem bántam, jól éreztem magam.

Középiskolás koromban jött a sátorozós korszak, ez egészen sokáig eltartott, még Sz.-szel is voltunk sátorozni, mielőtt megszülettek a gyerekek, és szerintem fogunk még, ha kicsit nagyobbak lesznek. De ebben azért nem vagyok olyan biztos, eléggé elkényelmesedtünk :-).

A sátorozós nyaralások mindig nagy kalandok, főleg, ha közben valamikor leszakad az ég, és borítja a szél a sátrakat. Jó móka bográcsban főzni, szalonnát sütni, kevésbé jó móka hideg vízben mosakodni. Szerencsére legtöbbször jól felszerelt kempingekben voltunk, de pl. a Hargithán meg a Király-hágónál vadkempingeztünk is, ott a patakban kellett megoldani mindenféle vízigényes foglalatosságot. A barlangász-táborban ez nagyon jól ment (a Jád völgyében), kijelölték, honnan kell a főzéshez venni a vizet, honnan a fogmosáshoz, honnan a mosakodáshoz. Így elérhető volt, hogy a legtisztább vizet használjuk fogmosáshoz és főzéshez. Ott az erdőben a fiúk nagyon profi latrinát is összehoztak, a körülményekhez képest kényelmes is volt, tiszta is.

Aztán jöttek a kényelmesebb nyaralások, nászút Horvátországban a tenger parton, karácsonyi nyaralás Egyiptomban, aztán a gyerekekkel mindig olyan szállodában, ahol van medence és lehet nagyokat pihenni, esetleg masszázs is jut az elfáradt szülőknek :-). Számomra az az igazi nyaralás, ahol tudok pihenni (punnyadni), de ha arra van igényem, van hova menni kirándulni, körülnézni a környéken. Általában úgy szoktunk tervezni, hogy egyik nap pihi, másik nap kultúra vagy egyéb szórakozás. Ez mindenkinek kényelmes, és hasznos is, nemcsak élvezetes. Csak felsorolás jelleggel, hol jártunk eddig: Erdély (többször is, több várost érintve), Ipoly-part, Tisza-part, Soltvadkert, Taba (Egyiptom), Horvátország (Split környéke), Sopron, Bükfürdő, Galyatető, Egerszalók, Alsópáhok, Siófok, Bikács, Hőgyész, Visegrád, London, Vonyarcvashegy. Mint látható, előszeretettel választunk hazai helyszíneket, szeretnénk, ha a gyerekek megismernék az országot, és majd utána mennének inkább külföldre. Úgy tűnik, egyelőre sikerrel járunk, sok mindenre emlékeznek már a nyaralásokból.

Utazások: Nyaralások: A lovaskocsitól a repülőgépig.

Utazások: Nyaralások: A lovaskocsitól a repülőgépig.

Fotók az internetről.

A hetedik x betöltése után visszanézve örömmel állapíthatom meg, mennyi szép utazásban volt nekem részem.
Első emlékem, hogy lovasszekérrel vitt minket anyukámmal az apám kora hajnalban a konyári vasút állomásra. 
Már maga az csodaszép volt, hogy a csillagos ég alatt kocsikázhattunk. Talán tíz éves lehettem, vagy még annyi sem. Három napos debreceni nyaralás, gyógyfürdőzés. szobabérlés egy ismeretlen család kertes házában, séta a városban - mind-mind fantasztikusan érdekes egy kiskamasz számára. Jött a sok ember szemben rám az utcán és én mindenkinek szorgalmasan köszöntem. Egyesek mosolyogva visszaköszöntek, mások egykedvűen elmentek mellettem. Egy idő után rám szólt az anyu: Itt nem kell ám köszöngetni, senki nem ismer. Nem nagyon értettem, hogy van az, hogy a falumban mindenki üdvözöl mindenkit, városban meg nem.

Aztán Karcagra vitt el a bátyám, aki ott volt katonatiszt. Szép, polgári lakásban laktak, csak ámultam mennyire más az ötvenes évek falusi berendezéséhez képest. Sétálni vittek a városba, már nem köszöngettem, fagylaltot vettek, első alkalommal nyalhattam sétálás közben, le is pottyantottam a felső gombócot, annyira bámultam az épületeket, az embereket. Este meg színházba mentünk.  Azt a csodát! Egy operettet néztünk meg csodaszép díszletekkel, a színészeken gyönyörű ruhákkal. A címére sajnos már nem emlékszem, de a színház varázsára igen, ez máig tart. 

Tizennégy  évesen Csillebérc! Úttörőtábor. Busz, vonat, fogaskerekű. A főváros látványa, a hegyek, a parlament, a nagycirkusz, színház - soha el nem halványuló emlékek. Gyönyörű tíz nap volt. Máig tartó barátság egy Zala megye-i kislánnyal.

Egy nyári napon meg motorral indultunk Vince bátyámmal, hogy néhány napot a menyasszonyánál töltsek Tokodon. Repült a Pannónia velünk, itt-ott megálltunk, akkor láttam először közelről a Tiszát,  a Dunát. Fantasztikus út volt. 
Ez év őszén ugyanide indult a család vonattal lakodalomba. Nagy kaland volt az is. 

Aztán a pesti munkám két hónapig, tulajdonképpen az is egy nagy utazás volt. Egyedül megállni a lábamon, elboldogulni a vidéki kislánynak Pesten. / Ez nem nagyon sikerült nekem/ Viszont a pesti kiruccanásnak köszönhetem a későbbi férjemet, egy hosszú haza vonatozás hozott össze bennünket. 

Már két apró gyermekem volt, amikor a sógornőm hívására és az én segítőkész anyósom biztatására tíz napos kirándulást tettünk a Magas Tátrában kocsival, sátorral. Baráti társasággal, három kocsival sátoroztunk erdő szélen, faluvégen. Vadkemping. Hol van az már! Láttuk Lőcsét, Betlért, Krasznahorkát? Rozsnyót s  a Tátrát fent a magasban. Átrándultunk egy napra Lengyelországba: Zakopáné, Krakó, Auswicz. Micsoda utak voltak ezek! 
 


Sokáig ez volt az emlékezetes nagy utazás. Jöttek a szürke hétköznapok. Gyereknevelés, küzdés a mindennapokban, házépítés. Nyaranta, egy-egy vasárnap strandolás Hajdúszoboszlón, Debrecenben. Vettünk egy Danúbia motort. Nem volt egy jó vétel, már a boltból sem jött haza a maga erejéből. Később is sok baj volt vele, valami gyújtáshiba, vagy mi. Azért próbálkoztunk. Volt, hogy az oda-vissza úton többször is leállt velünk. 

Ide még beszúrom az egyetlen páros üdülésünket Hévizen. CSÉB üdülés fillérekért.  Tíz napra szólt és bár nagyon élveztük, a nyolcadik napon már annyira hiányzott a mamákra hagyott három lányunk, hogy haza vonatoztunk.

Úgy tíz év múlva tudtuk lecserélni a motort  az első használt trabantra. Azta!, hogy mi milyen boldogok voltunk. Három gyerekkel oda mehettünk, ahova akartunk, meg ahova a pénzünk engedte. Hosszabb kirándulásokat tettünk: rokonlátogatás: Székesfehérvár, Tokod, Rétság, balatoni nyaralás, zalai kirándulás. Néhanapján a trabant sem indult. Megtoltuk a lányokkal, s pöfögtünk tovább jókedvűen, hangosan énekelve.  Évek teltek, míg havonta rakosgatva az árát és kivárva a kiutalást négyütemű, új trabantunk lett. Megszerettük ezt a márkát, a bukszánk is ezt bírta el. A lányok felnőttek, egyik Debrecenben, másik Pesten tanult, mentünk hozzájuk. Aztán jött a betegség, bajok, lemondtunk a kiskocsiról, eladtuk.Vonattal utaztam néha-néha, meg busszal a gyerekekhez. Sok egy napos  kirándulás külön busszal a Vöröskereszt, Faluház, Nyugdíjas Klub  szervezésében.Megismerhettük az ország szép tájait, városait.

Aztán elment a férjem és én egyedül maradtam. A gyerekeim magukkal vittek emlékezetes nyaralásaikra.

Felejthetetlen: Erdély. Kilenc nap alatt kétezer km. Bejártuk minden szép táját.
 
Aztán meg Horvátország. Láttam a tengert! Olyan volt, akár egy képeslap. Hihetetlenül kék vizű a fehér sziklák között. Trogir, Krka Nemzeti Park a vízeséssel. Maga a csoda. Vonattal utaztunk oda is tizenhét órát, vissza is. Megérte! Nyaralás az Őrségben, együtt a családdal. Szombathely, Kőszeg, gyönyörű városok, erdélyi tájak, barátságos emberek. 

A hetvenedik születésnapomra az angliai út. Repülőre ültem. Csodás út volt. Bristol, London, családlátogatás. Köszönöm a sorsnak, a családnak, a bevállalós természetemnek, hogy ennyi szép helyet bejárhattam. Az élet valóban egy nagy utazás.

Nyarak a telken

Amikor a Pilisben meglett a telek kis házzal, évekig nem utaztunk sehová. Minden időnket lefoglalta a kert. Egészen komoly bevétel  származott a munkánkból, addig soha nem gyakorolt tevékenységekkel szellőztettem ki a fejemet a hivatal kényszerű megszűnése után. Ki is egészítettem a nagyon kevés nyugdíjat. Sose gondoltam, hogy egyszer konkrét termelőmunkát fogok végezni, és magam gondoskodom a hasznáról. Például a germezdorfi cseresznyét kilós-kétkilós zacskókba mértem széjjel, és az állomáson a lépcsőre ülve vártam a délutáni vonatok érkezését. A cseresznyémet nagyon gyorsan elvitték a munkából hazatérő nők. A korai paradicsomot fehér csomagolópapírral bélelt faládába rendeztem. Óbudán a későn is nyitva tartó éjjel-nappal kisboltokban jól el tudtam adni a fölösleget. Legjobban fizetett a nyári alma, évente legalább három mázsa termett. Kiálltam én az óbudai piacra is árulni, senki nem kérte hozzá a diplomámat.

A meleg, napsütéses nyarakon aszalással  kísérleteztem. Az almaszeleteket fehér abroszon terítettem szét, méterben kapható mullpólyával takartam a legyek elől, mikor keményre száradtak, cellofánból eszkábáltam olyan tízdekás csomagokat, és a környékbeli bioboltoknak adtam el. Sok mindent kipróbáltam, és mindig örömmel. Növelte az önbizalmamat, hogy  nem fog ki rajtam az élet.

Nem mindig volt piacos időszak,  a kert magától osztotta be, mikor mi van soron. Gyakran jöttek ki Pestről a gyerekek. Kicsik voltak még, telepi panelban laktak. Élmény volt számukra a faluszéli környezet, lábakon álló, feketére festett vizes hordóból zuhanyoztunk, fedett kerti teraszon ettünk saját termésű rántott cukkinit, tökfasirtot, töltött vagy rántott kelkáposzta leveleket (ez az én találmányom volt összehajtogatva, aztán panírozva). A ház a legforróbb nyáron is hűvös volt, egyik oldalán egy óriási fenyő árnyékolt, a másik oldala félig a hegyoldalba épült, mint egy barlang, úgy temperálta az épületet. Az állomás nem volt messzie, a vonat óránként zakatolt a kerítés mellett, úgy megszoktuk, hogy idővel észre sem vettük. A gyerekek inkább  kocsival jöttek ki, sokszor egész napra. Ebéd után színházasat játszottak. A szekrényből előszedték a foltozni kivitt ágyneműket, nagy leplekben imbolyogtak a lépcsőkön, törülközőket tekertek a fejükre, és valamilyen vicces, nem teljesen összefüggő szöveget kurjongattak, mint az átszellemült dervisek, mi meg halálra kacagtuk magunkat az asztalnál. Mert, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a „mi” az összes nagyszülők és szülők voltunk. Gödről jöttek át (jó ötven kilométert !) a másik nagymamáék, szintén kedélyes család, szabad, szeretetteljes szellemük máig velünk van. 

A nyár az építkezés, renoválás időszaka is volt. Kezdetben Kamaz teherautóval hozták a terméskövet az „alpesi” fazon megteremtéséhez. A víz bevezetése, a fürdőszoba hozzáépítése egy-két nyarat megint kitöltött, a tető szigetelése rettenetes munka volt. Építkezésből megmaradt üveggyapotot utánfutóval hoztunk a telekre, a fölerősítését egy erdélyi munkásember végezte, ott is lakott, amíg el nem készült a tetőtér teljes beépítésével. Nagyon jó munkát végzett. Őszbe, koratélbe nyúlt a munka, de megérte, nagyon takaros kis gipszkartonnal fedett hálószobánk lett, körben tárolóhelyekkel a tető alatt, a hajópadlót színes rongyszőnyegekkel fedtük be, a keleti oldal felé új ablakot nyitottunk, végül tiptop ház lett a faluszéli hajlékból. Ha mostanában az esztergomi vonattal utazunk Pestre, mindig úgy ülünk az ablak mellé, hogy láthassuk a régi kicsi házunkat.

Nyolcvan perc alatt a Balaton körül

Mivel nagyjából „körbenyaraltuk” a Balatont, és az évek egymásutánjára már-már alig emlékszem, megpróbálok idesűríteni néhány jellegzetes epizódot ezekből a nyaralásokból. Induljunk el a déli parton:
Balatonfőkajár.  Izzó napsütés, olvadó flaszter, árnyék sehol. Lehet vagy 40 fok a műúton. Megyek „egysebességes” orosz biciklimen Balatonra. Balatonfőkajár: Ezzel a helyiségnévtáblával találkozom először. Meg messzi a cél, messzi a tó is, de megcsillan a remény. Sikerül, sikerülni fog. Már a Balatonnál járok. (1966).
Balatonaliga (B.világos?) A bicikli már szinte magától halad, mert én „kész” vagyok. Elérek ide, ahonnan jobbra levisz az út a partra. A lejtőn fellélegzem. Árnyat adó fák környeznek további utamon. (1966)
Gamásza. Balatonszabadi-Sóstó tóparti részén nyaralok. Felmászunk a töltés túlsó oldalára. Van ott egy vízszintes plató. Valaha vasútállomás állt itt:  Gamásza mh. Rég megszűnt. Csak egy puszta neve utal egykori létére. A töltés mellett rablórömizünk. Pancserekkel „nem megy flottul” a játék. Lerakás- visszabontás, sajnálkozás. Csípnek a szúnyogok. (60-as évek). Itt ismerkedem a Balatoni világossal.
Hidegen jó sör volt az.
Balatonszabadi-Sóstófürdő. Ide tartottam biciklivel 66-ban. Húszévesen szép az élet. Lehet, hogy nemcsak húszéveseké a világ, de lekerekezésem után két órával kérdi haverom: körülnézünk bringával? Körülnéztünk bringával.
Balatonszabadi. A vasútmegállónál alkalmi miséző hely, nyitott kápolna, vasárnap délelőtt: mise. A vasúton katonai szerelvény vesztegel. [Remélem, hogy részeg] katonák mindenféle ocsmányságot vagdosnak a bigott hívőkhöz a vonatról. Aztán elindul velük a szerelvény.     
Siófok. Beutalóval kerülünk ide egyik évben. Az üdülő a tó mellett van, kaja a síneken túli „forfában” [könnyűszerkezetes faépület]. A meleg elég szörnyű. Mindenesetre kellemes a víz, sokat kártyázunk az alkalmi ismerősökkel, az ismerkedési esten a Depeche Mode legismertebb számát nyomja egyedül egy pasi. Énekel, bekapcsolja a dobgépet, és orgonál. Máig a fülemben a dallam. A klubhelységben élvezzük néha Maradona játékát. Argentína megnyeri a VB-t. A strandon gyönyörű képet készítek a nádasról, a felhőkről, hullámokról FED 2 orosz géppel. Zs. lányunk kiborul a víztől. Kertésznadrágjától sem hajlandó megválni. Napját a homokozóban tölti. K. reggel felébresztene mindenkit. Reggel ötkor elviszem a játszótérre hintázni. Itt hangicsálhat. Egyik gyerekünk egy hatalmas szélviharba kerülve tér a faházba, s tapasztalatait így összegzi: „Verekedik a homok”.
Zamárdi. (1964) Unokatesóm jóvoltából nyaralunk itt. Meghívja NDK-s barátait is. Este előkapja hegedűjét és magyarnótákkal szórakoztatja a németeket. Én akkor a jazz kedvelője vagyok. Arról mesélek az együtt nyaralóknak.
Szántód. Faházakban lakunk szakszervezeti beutalóval. A gyerekek jól érzik magukat. Meglátogatjuk Báróékat a szomszédban. Kerülgetjük a viharok által kicsavart fákat.  Megismerkedünk egy ideális párral, s három gyerekével. Később meglátogatjuk őket budaörsi otthonukban. Még később megtudjuk, hogy elváltak. A nő lelépett egy digóval. A három lányt apjuk nevelte.
Balatonföldvár. Faház, szép idő, sok napsütés, sok szúnyog. Egyik üdülőtársunktól megtudjuk, hogy a szúnyogcsípésre jó a Fenistil. Azonnal a patikába visz utunk. Tényleg gyorsan megszünteti a gél a viszketést. A lányoknak vettem Girardi-kalapot. Lefényképeztem őket benne.
Egy szolnoki mérnök-házaspárral ismerkedünk meg. Egész nap kártyázunk, dumálunk.
Hazafelé jövet megállunk egy játszótér mellett. Iszonyú hosszú láncon lógnak a hinták. Szeles az idő. A gyerekek haját borzolja a szél. Élvezik a lengéshosszúságot, élvezik a hűsítő szelet.
Itt ér az elutazás hajnalán a berhidai földrengés. Előző este a parton üldögélek. Szokatlanul a magasban keringéltek a madarak és nem akartak leszállni. Reggel hallom, hogy recsegnek a faház dongái. Ébresztem a családot: Kifelé! Semmi bajunk nem lett. Az egyik pecás meséli társának: reggel bekaptam egy felest, de nem akartam elhinni, hogy a beton ennyire mozogna alattam. Csak nem ártott meg az az egy korty snapsz? Hazafelé félreállok, mert a Trabant nem húz. A gyertyákat tisztogatom, mert gyakran beköpi őket a keverék. Most is ez a baj. A kezeléstől életre kel a masina. Vidáman pöfög velünk haza.
 Balatonboglár. 1959-ben táborozok itt. Úttörőtáborba invitál osztályfőnöknőm. Mondom neki. Nem is vagyok úttörő. Na és, ki kéri számon? Reggel zászlófelvonás. Egyszer rám bízzák. Úgy látszik kiváló úttörő lennék. A tábor a móló mellett volt. Ma már nem gondolom, hogy állnak a házak.
Ordacsehi. A francia unokák még kicsik. A síneken innen parkolunk. Visszük át a székeket, a labdát, törülközőt, pokrócot, kaját az úttesten, a sínen. Matyika megáll a tó partján, és áhítattal mondja: „Bonjour de l’eau!”
Fonyód. Többször megfordulunk itt. Öcsénk feleségével Mary Ellen nevű kicsi lányával az USA-ból itt nyaral a közösen bérelt házban. Naponta elfogy egy láda sör. Cigizünk a legtöbben. Sokat dumálunk, fogy a palacsinta. Egy vacsorameghívást rövidre fogunk, mert az étteremben megesznek a szúnyogok. Wartburgom üzemanyagcsöve folyat. Átkozott bűzt áraszt a kipufogódobon izzó keverék. Sokat szenvedek, mire sikerül a hibát megszüntetni.
Később egy vállalati üdülőben kétszer-háromszor megfordulunk. Itt tanulok meg szörfözni. Megvettem egy könyvet, amely ennek a technikájáról szól. A veszprémi raktárvezető leruccan megnézni, hogy nyaralnak a kollégák. Elkéri a szörföt. felpattan rá balról, leesik jobbra, felpattan rá jobbról, leesik balra. A próbálkozássorozat eltart húsz percig. Nem akarja elhinni, hogy képtelen meglovagolni a vízi jószágot, csak nagy sokára. Csúnyákat mond, majd elsomfordál.
A magyar gyerekek a stégről klott gatyában ugrálnak a vízbe. Nagyokat röhögnek, ahogy belecsobbannak a vízbe. Egy német nő érkezik. Apró gumicsónakjával próbál lavírozni, de többet bosszankodik, mint élvezkedik. Férje egy gumimatraccal kínlódik, mert a szél minduntalan felkapja, s el akarja ragadni tőle. Eszköz nélkül nem lehet meglenni – ez ötlik fel bennem. A gyerekek önfeledtsége, és az eszközökkel bajlódó németek. Micsoda különbség.
Erős szélben indulok szörfözni. Nehéz megtartani a jószágot. Egyszer csak egy nagyobb pöff belevág a vízbe. A szemüvegem azonnal elszáll, engem megtart a levegővel megtelt szélkabát. Kievickélek a partra kézzel evezgetve. Ha valaki megtalálja a szemüvegemet, tartsa meg. Változott azóta a „lácsóm” dioptriája.
Alsóbélatelep. 1960. Haverok együtt nyaralunk néhány napot. Libasorban megyünk a nádasban. Csapkodjuk egymásról a bögölyöket (marhabagócslégy). A hátsó embert nem csapkodja senki. Őt kegyetlenül marja az átokfajzat. Állok a vityillónk kapujában. Először hallom a szomszéd rádiójából felhangzó olasz slágert: (Modugno: Tamburredu) egy életre megjegyzem dallamát. Máig szeretem.
Balatonfenyves. A tó partján bérlünk egy többszintes házat. Alig férünk benne. Rengeteg a szúnyog, fent nincs konnektor, lent van, de kellene elektromos szúnyogirtó. Nincs a boltban. Gyertyákat veszünk. Frászt se ér, csak kormol. Estelle unoka aprócska, őt tologatom a flaszterúton. Békésen alszik a babakocsiban. Hatalmas hőségben telik az időnk. Én egy kis gumilapátos ventilátor tövében töltöm a napot. Meg is jegyzem: Úgy üldögélek itt naphosszat, mint egy vécés néni. 
Balatonmáriafürdő. Kati még igen kicsi. Feleség nővérével s családjával üdülünk. Társasjátékozunk szavakkal. Berágtam, mert a partnerek jobbak nálunk. Csak arra emlékszem: Kizártam, hogy létezik a művér összetett szó. Nem volt igazam, máig szégyellem magamat akkori tudatlanságom és viselkedésem miatt.
Keszthely. Gyönyörű fasor vezetett a városba. Tán még megvan. Vállalati ellenőrként Volgával járjuk a balatoni népművészeti pavilonokat sorra. Keszthelyen is megállunk egy fás árnyékos helyen. Mi ellenőrzünk, a sofőr elalszik az ülésen a félárnyékban. Megtréfálom. Rátehénkedek a motorháztetőre, mire az szépen hintázik. A sofőr felébred. Kap ide-oda a kormánnyal. Fák mindenütt. Nem örült süket tréfámnak. De jól számított. Délután elszundítottam mellette az anyósülésen. Alig várta, hogy így legyen. Rátaposott a fékre, majd kivittem a szélvédőt, bár be voltam kötve.
Keszthelyen is nyaraltunk. Zsuzsa volt kicsike. A hatalmas strandon elaludt a takarón egy szál gatyában. Mi betakartuk őt, majd utánanéztünk az ebédnek. Grillcsirkéért indultunk. Tíz perc múlva visszatértünk. Hűlt helyét találtuk az éppen csak totyogni tudó lánynak. Elkészültünk a legrosszabbra: Emberrablók ellopták, kivitték az országból, víznek ment… Nagy tömegben keresgettük. Én akadtam rá kb. öt perc múlva. Becsinált szegény gyerek, és ebben a méltatlan helyzetben keresett minket – reménytelenül. Senki se törődött vele a sokaságból.
          Gyenesdiás. Kétszer volt hozzá szerencsénk. Először vejem tanítványainak a szülei adták ki nekünk ikerházukat. Kitűnően éreztük magunkat a nagy medencével felszerelt házban. Mind elfértünk mind jól éreztük magunkat. Emlékezetes volt már a kezdés is. Mi érkeztünk oda elsőként, és megrendeltünk a helyi vendéglőből tizenöt főre vagy három-négy féle ebédet. Mire a többiek megérkeztek, meleg étel várta őket: rántott hús körettel, pörkölt galuskával, milánói makaróni stb. Boldogan vetették rá magukat a lakomára. Mindenki a kedvére való kajából evett, mindenki jóllakott. A tulaj egy nagyméretű medencét üzemeltetett. A többiek fergeteges vízi csatákat vívtak összevissza fröcskölve mindent és mindenkit. Mivel szemüveges vagyok, nem igazán vágytam rá. Amikor aztán beborult, és esőre állt, eljött az én időm. Bemerítkeztem a medencébe. Senki nem kívánta követni példámat. Kellemesen visszahűtöttem a vad nyári melegben árforrósodott csontjaimat. Ez már a XXI. században volt, amikor klán-találkozókká magasztosult a családi nyaralás. Egyre többen lettünk ugyanis az idők során.
Másodjára is megkívántuk az itt való nyaralást. Ámde egyéb hely után kellett néznünk. Nem is lett volna semmi baj, csak a nő, aki kiadta nyaralóját, odaérkezésünkkor kijelentette, hogy a ház felében még laknak, de egy nap múlva elpucolnak. Viszont van egy régi szuterénje. Oda húzódtunk Tücsivel. A nő is megaludt a konyhában. Hét nap csak hat éjszakát jelent, ő hetet számolt, úgy kellett utánagondolnunk, hogy hol akart átverni minket. Elismerte „tévedését”, másik számlát hozott, de a mi kárunkra elvétette az összeadást. A szálláshely egyébként megfelelő volt, az ígért homokozót kivéve. Egy cement körgyűrű földdel megpakolva talán mégsem homokozó. Viszont az ígért 150 m-re lévő strand kb. egy km-re volt. Ha Gyenesdiásra mész, vigyázz, kitől rendelsz szállást. Könnyen átverődhetsz.
Szigliget. Sokat mászkáltunk a várba, meg kell jegyeznem, egyre nehezebben. Valamennyi pénzt is kérnek a várkoptatásért, noha nincsen lift. Kíváncsi volnék, hogy egykor a felrobbantásának öröméért mennyit fizetett a Habsburg-ház? Én ingyen közlekedtem fel újságíróként. Viszont nyakamban Ágoston unokával. Ez évekkel ezelőtt történt. Ma már unoka nélkül is nehezen vállalkoznék a vár csúcsára hágni – noha fegyvertelenül.
Badacsonylábdihegy. Nászunk üdülőjében minden szinten szinte mind elfértünk. Ott tudta meg Zsuzsa, hogy várandós harmadik gyermekével. Fotóztam rendesen. Villámokat éjjel: zöldgyíkokat nappal, hatalmasra növesztett tábortüzet este. Igen jól éreztük magunkat.
Badacsony Megmászását utóbb kihagytam. Valamikor vagy huszonöt évvel ezelőtt felmentünk családostul, a 3 lánnyal a Szegedy Róza-házhoz. Iszonyú hőségben, minden árnyék híján. Irigykedve néztük a mellettünk elhajtó dzsipeket, amelyek beterítették az utat és az úton járókat porral. Megúsztuk szilikózis nélkül.
Badacsonyörs. Két házat kellett kivenni, mert egyben az én nagyobb rokonságom nem fért volna el. Szegény QQ (RIP) szervezte a bérléseket, s gondban volt, mert sokan lemondták a részvételt, akiknek nem volt jó a kiválasztott időpont. Ehhez képest sokan meggondolták magukat, és beestek lemondásuk ellenére. Olykor elég kaotikus állapotok alakultak, de a hangulat pazar volt. Esténként nagy énekléseket tartottunk. Az Amerikában élők immár felcseperedve szépnek látták apjuk szülőhazáját az Óperenciás tengeren innen. Lelkesen hozzáfogtak magyarul tanulni. A helyi attrakció a kint élő legnagyobb lány (az már emlegetett Mary Ellen) tűztánca volt. Két petróleummal töltött dobozzal körözött, és hajmeresztő íveket húzott. Nagy sikert aratott vele.  
Zánka. 1991-ben a Regnum Marianum színeiben nagytáboron vettünk részt. Sokféle programba neveztünk be. A családom megnyerte a kötélhúzó versenyt. Valamiféle furcsa számolás következtében lett ez így, mert nem számítottunk a sikerre. A többiek körbeverhették egymást, így lettünk mi az elsők. Az ottani lapba írtam első szösszenetemet. Azóta sem állt meg ez a grafomániás folyamat.
Aszófő. Egy KDNP-s magánalapítvány jóvoltából kaptuk meg egy hétre új nyaralóházukat. 2012-ben. Immár 18-an szálltuk meg az összes helyiséget. Mégis jól éreztük magunkat. Volt sok játék, szépséges strandolás, közös traccspartik, Kirándulás Tihanyba.
Örvényes Szabadstrandjára jártunk (2012). Kifogástalanul éreztük magunkat. Sóra, fára lángosra és palacsintára nem volt gondunk. Tán halat is kóstoltunk.
Tihany Népművészeti kirakodóvásárra érkeztünk a hetvenes években. Mint megtudtuk, egy csirkefogó boltos erőszakoskodott egyik eladólányával, nem tudom milyen eredménnyel. Rettenetesen felizgatott az esemény. Más körökhöz szoktam.
Két mondat az eladás lélektanához: Mi cserepeket árusítottunk. Derült időben csaknem mindenki fekete tálakat, korsókat vett, borús időkben a színes fogyott. Egy német nő érdeklődött: hogy lehet, hogy a kerámia-házaspárból az asszonyság olyan kövér, a férfi pedig sovány. Kereskedő nem maradhat adós a válasszal: Er ist ein Sportler – vágta rá kapásból.
Balatonfüred (1964 körül) Unokatesómmal jártuk be a környéket. Itt láttam az Ének az esőben c. táncos filmet. Strandolni átjártunk a Gödrösbe (félúton van Tihany felé, az máig szabad strand.)
Csopak. Életem első találkozása a Balatonnal. Kb. 1952-54 környékén lehetett. Mégis emlékszem rá, egy Zahola nevű embertől bérelték keresztapámék a lehetőséget. Lementünk a szabad strandra. Boldogan lépkedtem a mohos sziklákon. Bátyám figyelmeztetett, hogy belecsúszok a vízbe. Á dehogy, mondtam én, majd azonnal belecsúsztam a vízbe. Nagyobb bajom nem lett. Mindenesetre ez volt az első alkalom, hogy megízleljem a Balcsi vizét.
Paloznak Antall-idők. Valamit avattak augusztus 20-án kisebb ünnepség keretében. Ide attraktív nőket vittek magukkal, én nem voltam attraktív nő, az avatás idején a parlamentben láttam el szolgálatot.
Alsóörs. Egyik gimnazista osztálytársam építész lett, és sikeresen vett részt egy falusi turizmust támogató pályázaton. Hatalmas házat rendezett be s tett alkalmassá vendéglátásra. Több  osztálytalálkozónkat is itt tartottuk az ő jóvoltából. Minden alkalommal gulyást főztünk bográcsban. Minden alkalommal iszonyú sokáig vacakoltak vele az okosok, és minden alkalommal félig megfőtt húsokon rágódtunk. Mivel annak idején az osztály politechnikai képzést kapott (fele asztalos, fele lakatos volt), adódott, hogy focimeccsen merje össze magát a két osztályfélből verbuválódott csapat. Iszonyú hőségben vertük el az asztalosokat 4:2-re. Én is rúgtam egy gólt. Azóta sem kívánkozom focizni.
Káptalanfüred (kb. 1968) Menyasszonyom jóvoltából és ismeretsége által sikerült egy lejtős telken néhány napig sátoroznunk. A helyi strandon töltöttük napjainkat napozva, ejtőzve, sokat beszélgetve. Sanyo táskarádión hallgattuk Kodály Háry Jánosát.
Balatonalmádi Beutalóval a hetvenes években töltöttünk egy hosszabb időt Almádiban. Kellemes lett volna nyaralásunk, de a nyár derekán kifogtunk egy erős hidegfrontot. Plusz hét fokot mutatott a hőmérő. A strand ki se nyitott, pedig kellett volna, mert egyedül ott lehetett zacskós kakaót venni. Hiába próbálkoztam. Éva lány ezúttal nem jutott kedvenc italához.
Balatonfűzfő Egyik évben a nyári szezon utolsó pavilonellenőrzését tartottuk. Utunk végén értünk az északi oldalon a helységbe. Kollégám megkérte a sofőrt, hogy álljon meg az út szélén, mert ő még egyet fürödne a Balatonban. Engem is invitált. Mondom neki: nincs nálam fürdőgatya. Na és? Nálam sincs. Majd lerántotta ruháit és anyaszült meztelenül bevágtatott a vízbe. Törölközőt azért vitt magával, hogy ne vizezze össze a kocsi hátsó ülését.
Így végződött akkor a nyári körutunk, és így végződik rövid és szörnyen hézagos visszaemlékezésem régi és újabb korok balatoni élményeire.  
Idén is megcélozzuk a tavat.