2015-öm

2015...
nekem (de azt hiszem nem csak) elég kaotikus volt, és mintha semmi nem is zárult volna le december 31-én, belőle. Ami viszont érthető is. Nem szeretem az évértékelőket (nem vagyok én fontos(kodó) politikus), de az áttekintés mindenképp hasznos, tudni, mit kell továbbvinni az elmúlt évből, mit esetleg elfelejteni(?).. úgyhogy átnéztem a kisnaptárom, a nagyot is, az évi fotókat....de elég rapszodikusak és hiányosak voltak ebben az évben még a feljegyzéseim is.... ,A blogokról nem is beszélve... (egyiket viszont (a nolblogot("erről-arról - amiről nem tudok hallgatni") épp 31-én meg is szüntetik - most abból is tallózok) (átmentettem ide: mindentkimondan.blog.hu )

...szóval, nézzük, van-e (mások számára is) említésre méltó..az én .2015ömben?!

a megöregedés, az évek gyors múlásának  döbbenete ? (egyúttal a megváltozott életforma...haikuba szoritva) :

egykori "szélvészkisasszony"

 naphosszat

ül foteljában

"mint az öregasszonyok" -

s rádöbben, hogy az

az év első napjaiban írtam egy összefoglalót, előre "lesznek még szép napjaim?" címmel, hát most próbálom csak azokat keresni a továbbiakban inkább....

MERT:

Felhős az ég

De ki-kisüt a Nap

Fáj a lábam

De járok

Zűrösek a kapcsolataim

De vannak

Öreg vagyok

De élek

Panaszkodnom

Vétek

------

élmények:(film, irodalom,szinház , kiálltások)                                (nem a teljesség igényével...illetve igény lenne, de a feljegyzéseim hevenyészettek)

filmek: A mindenség elmélete,  Eldorádó, Saul fia, Anyám és más futóbolondok a családból, Hajnali láz

irodalom az anyaságról lányom irodalmi felolvasása és beszélgetés (pszichológus, másik iró), zenés felolvasó az Opera Pub-ban..., könyvklubon Fenákel Judit könyvei

szinház  Shaw: Tisztelt hazudozó (Rózsavölgyi Szalonban, Jordán Tamás, Molnár Piroska)

(filmélményemről...megjelent "Saul fia és Liebele lánya")

kiállitások:  kő kövön ,  Andre Kertész (Mai Manó)

demonstrációk (jó ügyekért persze):budapesti  Szabadság téren, Örömódá(ka)t énekelve , "európaiként", , Makón nőkért, a bántalmazás ellen,

dédapám emléke egy régi újságban....

A  király is ember ..(bár ezt csak tévében láttam, de itt is érhetik az embert nagy élmények és gondolatok utól:


... a fő mondanivaló az volt inkább, hogy "embernek lenni jó", ha esendőnek is bizonyos szempontból; akár dadogós királynak, akár nyomorék elnöknek ha elsősorban emberek maradnak... és még tán asszonynak is  az lenni... körülöttük. Sőt még filmnézőnek is. Mert jó igazi embereket látni, akik esendőségükkel együtt tiszteletreméltóak. (mégha ezt olykor titokban is kell tartaniuk) Már csak azért is mert egy-egy népet (amerikait, angolt) és jó ügyeket, képviselnek, s igy közvetve a "nőik" is.

(meg közben anyának, nagymamának is milyen jó lenni!   mert a film nézése közben hivott lányom, miugtán már elaltatta (máris uralkodó hajlamú s mindenki által (joggal!) imádott és körberajongott) fiacskáját, aki kiosztotta a szerepeket maga köré rendezve apját annak  anyját, és kiderülvén , hogy anyjának/lányomnak épp nem jutott szerep, s mikor ő szomorkásan  rákérdezett, hogy hát  akkor ő micsinájjon...  csak annyit mondott neki, hogy "anya, te csak szerkessz!" (hm)

(én meg - erre ma utasított telefonon: mama, te küzdd le az oroszlánt!:) -

hogy nagymamaságomról meg ne feledkezzek..., még ha az év második fele földrajzilag unokámtól távol is telt el... (de csak földrajzilag, persze!...

ő a középpont(unk):

lányom közben is láthattam, ő végre le tudott jönni Makóra (is), (...év elején elmaradt az itteni könyvtári és a szegedi könyvbemutatója is objektiv akadályok miatt)... most a gimnáziumunk 120 évfordulójára hivták "szerepelni", felolvasni saját művet legújabb kötetéből... (A légypapirt, ami az idei Szép versekben is megjelent, könyvhétre)

írtak rólam is egy -a gimnáziumi jubileumra kiadott - könyvben: "Jeles tanárok"  (főleg régi tanáraimmal egyetemben:)  (14 oldalnyi pályaképem - lehet hogy nem éltem (ill tanitottam) teljesen hiába?))

lefordították németre a Strasshoff. 1944, 2014 c... versem

ÉS   a természet is nyújtott örömöket, örök körforgásában, 2015-ben is -élvezhettem:

ha kinn járok

mindig utam állja

valami tiszta szépség

remélem meg nem zavarja

hogy megcsodálom

s le is fotózom

hogy később felidézzem

mikor utam állta szépségével…

2015

Á! -lesül a képemről a bőr, olyan régen jártam itt.. Egy lusta, vénasszony lettem blogírás tekintetében. Néha beszédülök ide, olvasgatok az aktuális témákból s közben lamentálok írjak én is? -aztán marad minden a régiben.
Mert így hetven fölött minden csak ismétlődik és egyre inkább behúzódok a tüskéim közé.
Pedig annyi baj van ezen a földön, hálát kellene adnom, hogy nem velem és a hozzám tartozókkal történnek.
Van szerető család, akkor is, ha egy része távol és még távolabb, de van a közelemben is, aki, ha néha terhes lehet neki, jó szívvel gondoskodik rólam. Időt szentel rám, ami nagy dolog ám a mai rohanó világunkban.
2015 visszanézve hozott keserűséget, csalódást emberekben, akikről tulajdonképpen tudtam, hogy milyenek, de most mutatták meg igaziból magukat. Már túl vagyok a bántásokon, igyekszem megbocsátani, de felejteni nem tudok, bármennyire szeretnék.
2015 hozott örömöt is, főként az unokákban, főleg a kisebbekben. A gyermeki lélek még tiszta és ártatlan.
A 2015-ös világpolitikai események, a hírközlési eszközök hozzáállása egyenesen elképeszt. A média eszközeivel, a politikusok eszközeivel mondják meg nekünk, hogy gondolkozzunk, mit megmondják, harsogják minden hírcsatornán. S közben az ügyeskedők sütögetik a pecsenyéjüket, halmozzák a javaikat, míg a világ más részein éhen pusztulnak emberek, gyerekek. Akkor még nem szóltam a terror támadásokról, amelyek bárhol, bármely pillanatban lecsaphatnak.
Hát nem, inkább olvasok, vagy valami normálisabb filmet keresek. Mit találok? Olyan élethelyzeteket, mint napjainkban, akár 200, vagy 2000 évvel ezelőtti a történet. Az ember nem tud változni, az emberi természete nem hagyja. Hát ennyi.

2015-ről dióhéjban

   Azzal kezdeném, hogy nekem igenis tetszik ez a visszatekintés az elmúlt évre. Legalább átfutok rajta, összegzem egy kicsit, még akkor is, ha semmi kimagaslóan örömteli vagy fájdalmas esemény sem történt magánéletemben. "Csak" azok a kisebb-nagyobb örömök, több-kevesebb bosszúság, és főleg az elszalasztott lehetőségek, az elfecsérelt napok, melyekből amúgy is egyre kevesebb maradt... 
   Pedig inkább jól kezdődött: a lisszaboni út végével. 5 nap máshol, sok képpel, napsütéssel a december végi, január eleji portugál télben. A sok itteni iskolai szünet (minden 6 hét tanulás után 2 hét megállás), amiből a gyerekek legalább felét itt töltötték. Sejthető, hogy nem panaszkodom, hanem inkább kiváltságosnak érzem, hogy időnként hosszabb időt is együtt tölthetünk. Épp az előbb kaptam egy lakonikus e-mail-t Lucie-től: "Tu me manques!" (Hiányzol!) Mondanom se kell, hogy kölcsönös...

   
Kétszer is jártunk Magyarországon: egyszer fiammal repülővel 3 napra, amelybe beleeshetett az ő házvétele és az én (49-ik, le se merem írni!) érettségi találkozóm május végén. A 30°-os jó meleg a hűvös tavasz után! Egy villanás volt az egész.
   
Júliusban két hét esős tengerpart. Engem nagyon nyomaszt a szürke ég. Főleg nyáron, hisz annyira kiböjtöltük már a nap melegét. Télen még csak-csak eltürelmeskedi az ember a hónapokat, hibernál, bent foglalatoskodik, írogat és mélázva járatja az agyát... Úgy február vége felé kezd belőle nagyon elege lenni! S ha még tavaszra se lesz napsütés,   akkor szakad a madzag! 

   








     A július-augusztusi magyarországi kánikula három hete ugyancsak megviselt. Nocsak, mondhatná valaki, nekem semmi se jó? Csak a panasz dől belőlem, ha esik, ha 44°-os párás kánikula fojtogat? Elismerem. Élnek bennem azoknak a forró nyaraknak az emlékei, amikor azért tíz fokkal mégis kevesebb volt (s amit vígan elviselek!) és néha enyhe szellő legyezgette a száraz meleget, főleg napszállta felé... Ezek a érzések épültek be sejtjeimbe gyerek- és fiatalkoromban, s ezek után áhítozok kielégíthetetlenül...

   

Nem hagyhatom szó nélkül az év tragikus eseményeit: a jan. 7-i és a nov. 13-i terror-támadásokat. Más korszakba léptünk, ahol az ellenség gyáván láthatatlanná válik és fanatikusan a halál mellett voksol az élet helyett. Ahogy a franciákat ismerem (minden általánosítás nélkül), nem fognak térdre rogyni az efféle barbár kihívás előtt. Akkor is, ha tudatuk mélyén él a megrázkódtatás és az elővigyázatosság. Túlságosan ragaszkodnak a szabadságukhoz, szinte epidermikus reakcióval. Minden téren. Nehezen  viselik, hogy "föntről" vagy erőszakkal diktálja valaki, hogyan gondolkodjanak, miben higyjenek, miben nem. Könnyen lángra lobbannak a legkisebb szikrától is. 

Az év eseménye

Mielőtt még szégyenszemre lassan negatív rekordot döntünk az egy témára jutó bejegyzések számát illetően, szokásomtól eltérően én is jövök a saját évértékelőmmel. Eddig még egyszer sem írtam ilyent és ez sem lesz valami nagy durranás, mert velem abban a gyorsan tavallyá vált, hipp-hopp elrepült 2015-ös évben semmi eget rengető dolog nem történt.

Vagy mégis? Merthogy az talán mégis nevezhető eget rengetőnek, hogy végre jól látok. Nem tökéletesen, de jól, sokkal jobban, mint akár három-négy hónappal ezelőtt. Látom az emberek arcvonásait, el tudom olvasni a feliratokat, élénkebben látom a színeket,  az utcán messzire ellátok és eltűnt az a rettenetes homály a tárgyak elől. Bár az olvasáshoz megint szükségem van szemüvegre és ennek nem örülök - nagyon hozzászoktam az elmúlt öt év alatt, hogy legalább olvasni jól tudtam szabad szemmel, - dehát annyi baj legyen. Ha jól meggondolom, a múlt évnek ez volt az egyetlen igazi eredménye, mondhatnám úgy is: 2015 számomra erről lesz nevezetes, nekem az év eseménye a két szemműtét volt. És akárhogy erőltetem, tulajdonképpen más jót nem is tudnék előszedni a tavalyi évből,  úgyhogy a többit borítsa jótékony feledés.

2015 - egy jó év volt

Ma éjfél után sétáltam Bécsben az utcán néhány baráttal, és arról beszélgettünk, milyen jó volt a 2015-ös év, és a 2016-os még jobb lesz.

Kezdődött az év azzal, hogy kötelező jelleggel elfogadták az orosz nyelvvizsgámat és január óta fizetik rá a nyelvvizsga-pótlékot :). Apró örömök az életben.
Aztán néhány héttel később a főnököm behívott magához, és azt mondta, szeretné, ha én lennék az új igazgató-helyettese. Szeretem a kihívásokat, örömmel elfogadtam.

Februárban a válóper első tárgyalása simán lezajlott, mindenben meg tudtunk egyezni, kb. fél óráig tartott az egész. A második tárgyalásra áprilisban került sor, az már csak 10 percig tartott. A bírónő láthatóan hálás volt nekünk, mivel előttünk épp egy elég nehéz esettel volt dolga. Mi úgy váltunk el egymástól a válás után: "Isten veled. Jössz ma este?" :) mivel pont keddre esett, és a kedd apás nap.

Valamikor nyáron azt is megálmodtam, hogy oldjuk meg az egyelőre még fennmaradt vagyonközösséget, remélem, 2016 elején pontot tehetünk ennek a végére is, és enyém lesz az egész ház.

Nyári sikertörténet a felsőfokú nyelvvizsga megszerzése. Nehéz szülés volt, de végre sikerült.

Nyaralás a gyerekekkel Győrben, bécsi kiruccanásokkal. Aztán augusztusban rövid kirándulás Londonba, kedvenc városomba. Találkoztam ott valakivel, a folytatásról még nem tudok mit mondani, ez is 2016-ban derül ki.

Szeptemberben egy brüsszeli út következett. Közben persze dolgoztunk ezerrel, jó néhány vidéki úttal. Hála istennek hozzánk is eljutott az intézményrendszerben esedékes jutalom (tele voltak vele a hírek), így realitássá válhatott a ház ügye. Csak azért nem kezdtük még meg az ügyintézést, mert először anyuék házát alakítjuk társasházzá, és kicsit elhúzódik a dolog. Utána jöhet a tulajdonrész-kivásárlás.

November közepén derült égben villámcsapásként ért a következő felkérés: egy másik igazgatóság vezető nélkül maradt, december elejétől legyek én az igazgató. A megbízás átmeneti (várhatóan másfél évig tart), a kihívás és a felelősség nagy. De mint már említettem, szeretem a kihívásokat. Az elmúlt másfél hónap elég kemény volt, és a következő másfél év még keményebb lesz, de úgy néz ki, jól indult ez a dolog, a kollégák örülnek, és az együttműködés menni fog. Vannak nehézségek rajtunk kívül álló okokból, de úgy szép az élet, ha zajlik. Az évet december 30-án fejeztük be, teljesen emberi időpontban (öt óra körül) az éves jelentés leadásával, így 31-én reggel 7-kor nyugodtan ülhettem fel a Bécsbe induló buszra. A szilvesztert soha nem szoktam ünnepelni, de most az egyszer úgy döntöttem, nem ülök otthon egyedül egész éjjel. Jó döntés volt, a város szilveszterkor is gyönyörű, a hangulat nagyon jó volt, finom ételeket kaptam, finom puncsot ittam, szóval minden szuper volt :). És a terrorveszély sem volt valós (szerencsére).

Legyen olyan évetek, amilyet szeretnétek! Ez csak döntés kérdése, én már tudom :).

Rövid statisztika

Idén eddig írtam
- 13 cikket, és még nincs vége az évnek
- 401 posztot és még nincs vége az évnek
- fogytam 25 kilót és még nincs vége az évnek
- elhagytam 10-féle gyógyszert (van itthon egy szatyorra való fel nem használt).
- az ismerős blogokra legalább 1000-szer rákattintottam.
 - és a sajátomra is (FB), azzal a feszült várakozással, hogy hozzászólt-e valaki és mit gondol. (Mi tagadás, nem sok komment érkezett?!)
A számok önmagukban nem sokat mondanak, de ha meggondolom, hogy a 401 poszt mi mindennel foglalkozott, azt hiszem nincs okom panaszra és rendszeres olvasóim se panaszkodhatnak arról, hogy valami megvilágítatlan maradt az év történéseiből.
                                         Minden blog-társnak BÚÉK!