Egy korszak vége: az új kezdete
Ez az az évem, aminek leírása-elmesélése meddő kísérlet lenne. :) Nem csupán azért, mert annyi minden történt, azért is, mert nem mesélhető el, és nem írható le… Túl személyes, túlságosan fontos, egész későbbi életemre meghatározó volt, tele változással. No és telis-tele érzelemmel... Ha korszakokra osztanám az életem, lenne benne sokféle: ártatlan gyermekkor, vers-kor, lázadások kora, anyaság kor/ok, gyász/ok-kora, belső béke-kora, stb. Egy-egy korszakon belül néhány év különösen lényeges, így külön elnevezést érdemel. A 75-ös év is ilyen, ez nekem a Szerelem Éve. Van hozzá szép és hosszú, apró részletekig felidézhető történet, rengeteg kis pici emlékmozaik, hangulat… Amik bizony nem leírhatók, amiket megőrzünk magunknak, és amit azért megőriz a sok levél is. Mert a második nagy levélkorszak pont ebben az évben kezdődött.
Hogy ne maradjak el a beszámolóval, írok valamiféle vázlatos összefoglalót azért. De csupán a felszínről. A lírai rész most elmarad. :)
Az évkezdésre szinte egyáltalán nem emlékszem, 74. szilvesztere volt ugyan a szüleim 20. házassági évfordulója, de fogalmam sincs, hogy és hol ünnepelték, és vajon nekem hogy kezdődött 1975. Az biztos, hogy az érettségire és főként a felvételire készülés volt a vezérfonal tavaszig. (Persze utána is, de már al-vezérfonalként :) Igyekeztem még szorgalmasabban tanulni és rengeteg fizika példát oldottam meg, nem törődve azzal se, hogy eléggé utáltam. Szerencsére olyan tanárhoz jártam különórára, aki még nekem is képes volt megtanítani a szükséges anyagot. Hamar tavasz lett, rettentő gyorsan érettségi szünet és ballagás, vizsgázások, írásbelizés, szóbelizés az egyetemre. Ajajj, szegény fejünknek!
Azért a nagy tanulás közepette jutott idő tavasszal arra is, hogy a versekre is áldozzunk időt, másodszorra mehettünk Zs-val a mi felejthetetlen Sárvárunkra, diákíró, diákköltő találkozóra. Még bronzlapot is kaptam, valahol a padláson bújik talán. Abody Rita szép vörös hajára, különös egyéniségére a mai napig élénken emlékszem, no meg arra, ő is nagyon szerelmes volt éppen, mint én. :) Április, szép tavasz, gyönyörű tud lenni, nekem azok miatt a 75-ös emlékek miatt különösen…
Aztán jött a május, a ballagás, matek érettségi, amin majdnem megbuktam, mert félidőig szinte semmit nem oldottam meg. Aztán sétáltam egyet az üres folyosón (hmm, elszívtam egy cigit, jó, hát már nem számított nagyon, hogy tilos:), és szerencsére felszállt a köd a szemem elől, megcsináltam minden példát, még javítottam is a szokott négyesemen. Majd jött a nyári rémes hajrá és izgalom, a felvételik, írásban, szóban, meg mellesleg az érettségi. A törit megúsztam, abban az évben „kimaradt” a kötelezők közül, magyarból Csokonait húztam, már mér’ ne, miatta volt annó másodikban az első összetűzésem az ofővel. Meglepetést okoztam neki, mert szóban is hoztam az írásbelikből már megismert formámat. Ja, hát ha nem feleltetett csupán egyetlen egyszer magyarból a 3 év során, honnan is sejtette volna, hogy fel tudok készülni :) No de nyugodjék békében, jó szívvel gondolok én rá, jól tanított, szakmailag minden rendben volt nála. Hát istenem, annyira nem rajongtunk egymásért, a felvételin rá is kérdeztek, miért van a jellemzésemben ez meg ez. De a rosszalló kifejezések inkább segítségemre voltak ... Mert igen, júliusban megjött a csomag, a kicsi, tehát a kedvező eredménnyel, felvettek az orvosira. Nagy szó volt, hisz a szerzett pontjaim (a fizika írásbeli miatt, pedig a suliban egy jeggyel kevesebbre javította ki a tanárnőm, mint amit az egyetem adott!)) alatta maradtak a maximálisnak, plusz orvos-gyerekként hátránnyal indultam, de mégis sikerült. Nagyon örültem! Tele voltam hittel és hivatástudattal, elszántsággal. Az, hogy bíztam magamban, és semmi kétségem se volt, hogy minden simán megy majd, az nem volt kérdés. Hamar az lett, de ez már másik év/ek története…
Nyáron a bankett után felgyorsult az idő, kicsit mentünk együtt a Balcsira, az osztályból 28-an. A város diáksága ugyan csak 10 helyett kapott volna az egyik balatoni expressz táborban, de én valahogy (talán a nagy pofámnak köszönhetően) valami naaagy elvtárshoz kaptam időpontot, elmondhattam a kis mesémet a mi remek közösségünkről, fényeztem azért egy kissé magunkat, és kikönyörögtem, hogy búcsúzóul hadd mehessünk el együtt még nyaralni, búcsúzni. A suliban senki se hitte, hogy ez "bejön", még én se. De aztán mégis, valami puha diktatúrás, vagy egyszerűen csak emberi gesztus által, sátorozhattunk a megmérettetések után egy hetet. Szép volt, szalonnasütéses, éneklős, hmm, hát igen sörözös, borozós is, szóval remek kis nyaralás volt közösen.
Augusztus végén lecuccoltak a szüleim Pécsre, a nagymamámhoz, elséjén kezdődött az egyetem. Lettek haverok, barátnők, "elvoltam". Költészet, barátok, otthon melege nélkül, kicsit szomorkásan és elhagyatottan, legalábbis a versek, amiket írtam azt mesélik, de azért nagyon-nagyon boldogan. Érzelemmel telten, a szívemben legalább. Kerestem a helyem, kicsit rá is találtam, tanultam szorgosan, nem túl nagy eredménnyel, ami már csak a következő januárban derült ki :)
És írtam, rengeteg sok levelet. Főkent Egy Valakinek :) De abban az évben még a barátainkkal is állandó irogatásban voltunk.
Kicsit össze-visszára, hézagos és lényeges-lényegtelen váltakozásaival tarkítottra sikeredett ez az évem itt a blogban. Kicsit olyan is volt, tényleg, a valóságban is :)
