álom, álom...

ez most megint olyan tág és olyan közelálló téma, amiről rengeteget lehetne irni, átfogóan is...de épp ezért inkább - a könnyebb és feldolgozhatóbb -utat választva csak egyszerűen leirom legutóbbi álmom egy részletét - ez talán érinti a téma mindkét aspektusát (és talán  blogfőcimünket is: évek, emlékek? - mit lehet/ne velük kezdeni) :

egy hosszú asztalnál ülünk- Velem szemben valaki arról beszél, hogy különböző régi iratok, jegyzőkönyvfélék kerültek elő (levéltárban?) pontos korhatározást is mond -tól -ig Azt hiszem hatvanvalahánytól nyolcvanvalahányig...- szóval pont a legaktívabb éveim. Megkérdezem titkosak-e ezek a papirok vagy hozzáférhetők-e, mert ha igen , érdekelne, belenéznék az anyagba

mintegy indoklásként , bár kicsit feszengve, teszem hozzá: ugyanis könyvet készülök írni (némi szünet , habozás után:) az életemről

szabadkozva -tompítva nagyravágyó kijelentésem nagyképűségét- még hozzáteszem de legalább is gondolom, hogy

nem csak az én életemről szólna a könyv, hanem többes számban...a miénkről ...

Bíróságon

A tárgyalóterembe hívnak. A terem ódon falain fáklyák világítanak, mindennek sötét, sárgás fénye van. A bíró lila köpenyt visel, ő az intézmény igazgatója, ahova járok. A tanúk padján a munka(csoport)társaim ülnek, szigorúan néznek a bírónőre, kezükben jegyzettömböt szorongatnak. Mellettem is ülnek páran, de ügyvédem nincs.

- A fegyelmi bizottság tagjai ennek a munkavállalónak - továbbiakban Vádlottnak -  a mulasztása miatt gyűltek össze. Bizonyíték van rá, hogy Vádlott 2017. április 2-án az alábbi feladatok elvégzésére kapott felszólítást: egy szórólap, egy logó, egy névjegykártya és egy webarculat tervezése, amelynek elkészítésére egy hét határidőt kapott. Vádlott a kért munkákat pedig nem készítette el időre.

- De hát ezer más munkával is megbíztak! - suttogom a mellettem ülőnek, de az rám sem hederít.

- Igaz-e, Vádlott, hogy nem készültek el a munkák időre? - kérdezi az ügyész felvont szemöldökkel.

- Igaz, de ez nagyon nem igazságos! Az előttem levő vádlottat többrendbeli gyilkossággal és garázdasággal hívtak be.

- Csendet! Vádlott csak arra válaszolhat, amit kérdeznek tőle. - üti a kalapácsot a bíró. - Kérem, folytassa, ügyész úr.

- Vádlott tudott a munkákról, amiket elmulasztott elvégezni?

- Igen, és meg is csináltam volna, ha nem kellett volna párhuzamosan másik öt munkát azon a héten befejezni.

- Ismételten felszólítom Vádlottat, hogy a kérdésre válaszoljon.

- Igen, tudtam. - mondom összeszorított fogakkal.

- Kijelenthetjük, tehát, hogy Vádlott előre megfontolt mulasztást követett el? - kérdezi teátrálisan az ügyész.

- Nekem ebből elég volt, felmondok! - állok fel mérgesen, és kiviharzok a teremből. Átmegyek az iroda épületébe. Szeretnék feljutni az emeletre, de a lépcsők használhatatlanul leomlottak, a lift meg nem működik. Úgy döntök, felmászok a falon, de akkor is feljutok. Kinézek egy falrészt, de az elejéhez kéne egy létra. Elkezdek összebarkácsolni egyet. A munkatársaim megjelennek mellettem.

- Felmentettek. Az ítélet szerint nem vagy bűnös.

- Még jó, hogy nem! - mondom felháborodva, de azért nagy kő esik le a szívemről. Beszállok a liftbe a munkatársaimmal, és felmegyek az emeletre.

Aztán felébredek.

Álomszép álmokat

„Majd az édes álom pillangó képében
Elvetődött arra tarka köntösében,
De nem mert szemére szállni még sokáig,
Szinte a pirosló hajnal hasadtáig.
Mert félt a szunyogtól, félt a szúrós nádtól,
Jobban a nádasnak csörtető vadától,
Félt az üldözőknek távoli zajától,
De legis-legjobban Toldi nagy bajától.
5.

Hanem amidőn már szépen megpitymallott,
És elült a szúnyog, és a zaj sem hallott,
Akkor lelopódzott a fiú fejére,
Két szárnyát teríté annak két szemére;
Aztán álommézet csókolt ajakára,
Akit mákvirágból gyüjte éjtszakára;
Bűvös-bájos mézet, úgy hogy édességén
Tiszta nyál csordult ki Toldi szája végén.
6.

De a kínos éhség azt is irigyelte,
Hajnali álmából csakhamar fölverte…”
Arany, Toldi 4. ének részlete) 

Az álom gyönyörű, az álom rémséges, az álom talán nincs is, legalábbis két álmodás (REM-fázis) között.
A legszebb elalvás a jól végzett munka utáni ágyba zuhanás, vagy egy hajnalig tartó mulatság, lagzi, házibuli) stb. utáni nyújtózás.
Szerettem a frissen húzott ropogós ágynemű álmot ígérő vonzását, szerettem még a nagyszüleimnél előforduló dunyhát, nem szerettem egy menedékház szalmazsákjában fészkelő hangyabolyt.
Szerettem hosszú túra után hálózsákba bújni, s elpihenni.
Nem szerettem éjszakai műszak alatt elbólintani, de olykor sikerült. A kényszerű felébredés annál keservesebb volt.
Aludtam állva hajnalban hazafelé utazván a troliban, és napi munka után a villamoson. Csak résre nyitottam ki a szememet, hogy lássam, hol vagyunk, hány megálló van még hátra. Egyszer sikerült továbbutaznom.
Ma már keveset alszom, és örülök, ha nem kell sokáig néznem a plafont. Rádióhallgatással űzöm az időt kb. féltizenkettőig, azután katt, és megpróbálok hamar elaludni. A legrémesebb éjjelem összefügg egy enyhe stroke-kal. Erősen fájt a fejem, alig vártam, hogy reggel legyen. Megébredve nehezen beszéltem, kórházba kerültem. Azóta nem várom teljes szívvel az éjszakákat.
Voltak szép álmaim, és rosszak is. Nem tudom, minek az alapján álmodunk pozitívat vagy negatívat. Kivetítés? Fantázia? Irányultság? Tán ez is, az is. Álmomban előbb volt személyautóm, mint a valóságban. Fent parkolt a lakásunk utáni félemeleten. Zöld sötétzöld színű volt, s kerestem felébredve. Egész biztos voltam benne, hogy az én autóm volt és ott, ahol említettem. De ébren köddé vált. Időbe telt, míg elfogadtam, hogy nem ellopták, merthogy sose volt.
Volt nekem biciklim is, mielőtt a valóságban. Hajtottam, de a pedál-ék (hol van már a pedálék, hol a kontrafék, hol a láncfeszítő sarkantyú, de még a dinamó is ritka) kieshetett, mert lement alsó állásba és hajthatatlanná vált.   
A jóleső álmok részleteire érdekes módon alig emlékszem. Viszont nemegyszer írtam blogomban álmaimról, melyeket ébredéskor még idejében nyakon csíptem. Gondolom, akad közöttük pozitív is.
Zárásképpen mindenkinek álomszép álmokat kívánok (a szókép Bródy J.-tól kölcsönözve).

Álmokkal és álmodozások nélkül

Az alvás közben átélt álmaimról hosszan tudnék mesélni, mert én mindig álmodom, legfeljebb nem mindegyikre emlékszem élesen. Sokszor álmodom lépcsőkről, ami akár lefelé, akár fölfelé vezet, meredek, és látszólag lehetetlen haladni rajta. Sokszor megyek álmomban vasúti sínek melletti úton, mindig szorít az idő és mindig tudom, hogy nem fogok odaérni. Sokszor vannak jelen álmaimban a szüleim, a nagymamám és mostanában a bácskai nagynénéim. A cselekmény legtöbbször a rákosligeti ház környékén lévő utcákon zajlik, de az utóbbi időben gyakran apám bácskai szülőfaluja a helyszín. Ezeket már régóta nem is próbálom megfejteni, bár az éppen aktuális lépcsős álomra már álmodás közben is lemondóan legyintek, mert  tudni vélem a jelentését.  

Az álmodozások pedig távol állnak tőlem. Nekem a valóság kell,  semmit sem tudok kezdeni azzal, amire nincs reális esély, ilyen voltam már fiatalon is, ma pedig még sokkal inkább elutasítok mindenféle "haszontalan" és esélytelen álmodozást. 

Mégis, egyetlen gyerekkori álmom nekem is volt: nagyon szerettem volna rádióamatőr lenni. Ez akkor volt, amikor még azt hittem, rádióamatőrnek lenni, az egy foglalkozás, rendes kenyérkereső szakma. Olyan ember, akinek csak az a dolga, hogy ül a csodagép előtt, fölötte a háztetőn antennaerdő, ő meg csavargatja a gombot és a vijjogó, sistergő, recsegő hangok közül kiszűri a világ másik feléről bejelentkező kolléga hangját. Mert az egészben ennek volt a legnagyobb varázsa: hogy ugyanakkor, egyazon időben beszélni olyasvalakivel, aki sokezer kilométer távolságban ül egy ugyanolyan készülék előtt és ugyanúgy tekergeti a gombokat.
Aztán később rájöttem, hogy ez nem szakma, hanem szórakozás, sport, szenvedély és nem fizetnek érte. De ahányszor rádióamatőrről hallok, vagy még inkább, ha filmen, tévéműsorban igazi, élő rádióamatőrt látok, mindig megjelennek előttem apám rádiós újságjai, melyek lapjain a frekvenciákat böngésztük, meg a QSL-azonosítókat és a világ minden táján élő amatőrök élményeiről, nagy fogásairól olvastunk.
Egy időben terveztem, hogy műholdvevőt és parabolaantennát szerzek be, de ha a szívemre hallgattam volna, legszívesebben rádiós antennákat vettem volna inkább. Meg adó-vevőt sok-sok hozzávaló kütyüvel.

Amikor tizenévesek voltunk, örökösen az élet nagy dolgait ragoztuk, álmodoztunk, elképzeltük és részletekbe menően kiszíneztük a saját jövőnket - pontosabban a többiek, az osztálytársaim álmodoztak, elképzeltek, színeztek, én meg mindig csak azt éreztem, hogy nem érzek semmit, nem tudom elképzelni a jövőmet. Még mondtam is nekik, hogy biztos azért van ez, mert nem fogom megérni a felnőttkort. Lehülyéztek és igazuk volt, mert bár akkor nem látszott lelki szemeim előtt semmi ebből, nagyon is felnőttem, sőt még most itt vagyok. De rádióamatőr, az már nem leszek.

Lepkék

Ági felhívásának ehhez a részéhez szeretnék csatlakozni: "Legyen most szó az álmokról: alvás közben átélt álmokról, vagy olyan vágyálmokról, melyeket csak a képzeletünk táplált, de megmaradtak szép, elérhetetlen, meg nem valósult álomnak."

A vágyálmok pillangói szórakoztatóak és megnyugtatóak. Képzelődős voltam mindig,  voltak növények, virágok, termések, állatok, akiket saját sorssal és egyéniséggel ruháztam fel. Különösen mostanában játszom ezt,  én így készülök a saját elmúlásomra. Megyek oda, ahová többi élőlény. Szépen, nyugodtan, örömmel.

Többnyire lepkékkel képzelődőm. Az idén nem jöttek sokan. Leghamarabb egy fehér lepke csapongott a terasz előtt. Lementem hozzá, akkor átrepült a napos oldalra, ott suhant előre-hátra, közel a lábamhoz. Még jött néhányszor, mindig kora délután, aztán elmaradt. Szia, fehér lepke! Jó, hogy itt voltál.

Az óriási bogáncslepkét már írtam máshol. Remélem, úgy lesz, ahogy gondolom.

 Aggasztó volt két barna lepke látogatása. Úgy viselkedtek, mintha veszekednének. Nem az a bájos táncikálás volt a mozgásukban. Az erősebbik lelökte a másikat a levegőből, szabályosan koppant a teraszra kirakott lomok között. Az erős lepke dühösen kereste az utat kifelé a polikarbonáton át. Nehezen, de megtalálta, merre jusson ki a szabadba az esőcsatorna és az átlátszó fal között. Amelyik leesett, nem volt ott, ahol koppant, hiába kerestem.

Júliusban egyik délutánon másik bogáncslepke is előkerült. Sokkal kisebb volt, mint a régebbi nagyon nagy, aki a korláton pihent jó sokáig, mielőtt elrepült volna. Ez a kis ideges le-föl húzott a terasz előtt, többször fordult azon a húsz-huszonöt méteren, később eltűnt. Hiába  volt jellegzetes a mozgása, nem azonosítottam senkivel. Nem éreztem a lényét.

Ma reggel egy kisebb fehér lepke csapongott a sövény fölött. Nem repült föl hozzám. Eltűnt a ház sarkánál.

Az álomhozó, vágyteljesítő lepke viselkedése teljesen más. Mintha "tudná", mikor jöjjön elő, milyen feltűnő erővel körözzön a fejem körül.  Kétszer volt ilyen meggyőző élményem. Az óriáslepke bizonyosságot adott. Hogyan, azt nem tudom. Néztem őt, és egy régi kételkedés a fejemben a helyére zökkent.

 Néhány éve szintén júliusban minden nap délután öt órakor  két bogáncslepke repült át a háztető fölött, mintha a Mókus-hegyről jönnének. Vártam őket. Köröztek az udvarban, én megálltam a lépcsőn középtájon, kinyújtottam a karomat, hátha rárepül valamelyik. De nem vették a bátorságot, csak röpködtek  körülöttem, mintha mondani akarnának valamit. Az egyik egyetlen egyszer a bal orcámat érintette, nem túl kedvesen. Dühösen zúgott közben. Minthogy a lepkék nem adnak ki hangot, megijedtem.
Ősz elején két halott lepkét találtam a fáskamra ablakpárkányán. Ők voltak azok, egészen biztos. Hogy mit gondoltam minderről, persze, nem írom le. Csak tessék nyugodtan nevetni, netán bosszankodni, mennyire nincs vége ennek a történetnek.

Álmokról röviden

"Rémálom"

   Úgy tűnik, nehezen indulnak el közös blogunk ihletett pillanatai... Elkezdem hát én, hátha mások is kedvet kapnak!

   Álmok... Alva és ébren...

   Bevallom, az alvás közbeni álmaimra nemigen emlékezem. Állítólag mindenki álmodik és csupán gyakorlat kérdése, hogy emlékezzünk is rá. Egy-kettő elég rendszeresen visszajár kísérteni és nem is kell hozzá nagy beavatottság, hogy megfejtsem őket.

   Sokszor futok a már mozgásban levő vonat után, de reménytelenül. A lekésett vonat valószínűleg elvetélt álmaimat is jelentheti. Futok, futok kifulladásig s a vonat egyre gyorsabban távolodik...

   Egy másik visszatérő és kínzó rémálmom érettségi szóbeli matematikából. Valami rettentően bonyolult egyenletet kell a táblánál megfejtenem és hiába töröm a fejem, megbénul minden szellemi erőfeszítésem...

   Érdekes módon, többször is álmodtam a következő helyzetet: Gilbert-rel már több éves házasság áll mögöttünk, külföldön lakunk (egyikünk hazájában sem) és egyszercsak poligámiával vádolnak... A törvény szerint nem érvényes tehát a G-rel kötött házasságom, mert évekkel előtte már volt egy férjem (nem tudni, kicsoda, mi lett vele, elhagytam, de válás nélkül, elveszett a messzi múlt homályában, de előkerül valami irat, mely bizonyítja)... Csak a reménytelen szituáció emléke marad fenn.

   Valamivel egyszerűbb az ébren álmodott és be nem teljesedett vágyaimról számot adni.

Van belőlük egy-kettő. Az első valószínűleg a képzőművészet kacskaringós ösvénye felé vezetett volna, a színek, képek részegítő világába, ha el nem vesztettem volna szem elől. Ha viszont tehetséget választhattam volna magamnak, valószínűleg az éneklés, zene mellett döntöttem volna. Sajnos, tehetségem nem volt hozzájuk, csak vágyaim...