A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágaink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virágaink. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 12., vasárnap

Virágaim

(képes emlékezés)

Rózsa - sokan a virágok méltóságos asszonyának tartják, én nem vagyok annyira rózsa-rajongó, de vannak kedves emlékeim. Amikor nagynénémet 80. születésnapjára elvittük abba az osztrák kisvárosba, ahol született, az utunkon mindenütt rózsák kísértek. Szép volt, és nagyon megmaradt bennem.



Itthon, a házunk sarkánál egy rózsafa nőtt egészen magasra, mígnem az egyik lakó megunhatta, hogy benéznek a rózsák az ablakán, és kivágta/kivágatta az egészet. Azóta is hiányzik.



Egyszer, valakitől, egy sárga rózsa csokrot kaptam a születésnapomra, sokáig megvolt szárazvirágként.







Tulipán - a kedvencem! Leginkább a sárga tulipán, ezt igyekszem mindenkinek a tudomására is hozni, de, sajnos, semmilyen ünnepem nem esik tulipánnyílás idejére, úgyhogy sose leptek meg vele. Kénytelen voltam néha fényképezni magamnak. Az első kép közel másfél évtizeddel ezelőtt készült a Kertészeti Egyetemen, ahol valami kiállítás és vásár volt, és kolleganő-barátnő elcipelt magával. A másik kép pedig egy idén tavaszi csavargás emléke.





Muskátli - az, kérem, a háziállat. Évek óta nődögél az ablakládában, ugyanazokat a töveket teleltetem és meghálálják, most is szépen nekilódultak. A muskátli iránti vonzalmam bajorországi ösztöndíjas hónapjaimból származik, gyönyörűségesek voltak az ablakok! Hát, próbálkozom :)
Sajnos, sárga muskátli nincs.

Napraforgó - ugyanolyan kedves, mosolygós és vidám, mint azok a pillanatok, amelyeknek részese volt, akár egy kertben, akár sokadmagával a földeken. A napraforgó elmúlt nyarak öröme, utazások, kirándulások vidítója számomra.









Orgona - hihetetlen, de nincs közünk egymáshoz. A kertünkben sose volt orgonabokor, így az életemből is kimaradt.

Vadvirágok - talán a napraforgó kategóriájába lehet sorolni, a fiatalság, a kalandok íze, ha lehet ezt a képzavart használni a virágra. A kép pár éve készült egy kóborlás alkalmával. (Lehet, hogy a fiatalság egy tartós állapot?)






Csokrok - ez önmagában egy bejegyzés lehetne, hiszen annyi mindent mond el egy virágcsokor, külön története van mindegyiknek. És különösen, ha tanít az ember, nem ússza meg virágcsokrok nélkül :) A régi csokrok elmúltak, de a közelmúltbelieket már - legalább képen - meg lehet őrizni. Virágok ezek is, szívemnek kedves virágok.

Bezárul a képeskönyv, a többi virág - az első hóvirágok, a nárcisz, a gyöngyvirág, a kardvirág (no, abból kijut minden évben), az őszirózsa - szépen megbújik a lapokon, az olvasókra bízva, hogy kiválasszák a nekik kedveseket.


2016. május 30., hétfő

Ki a virágot szereti...

Az engem jól ismerők közt van, aki néha kijelenti: tudom, te nem szereted a virágokat. Ez  óriási tévedés, én csak a lakásban nem szeretek virágot tartani, sem halni készülő vágott, sem cserepes virágot. A kertben, a természetben tudok gyönyörködni a virágokban, de inkább maradjanak ott és múljanak el majd egyszer, lassan, úgy, ahogy az élet rendje kívánja, nem pedig mint pár napig tartó lakásdekorációs elemek. Ezen okokból nemigen szeretek virágot kapni, így aztán az a kép alakult ki rólam, hogy úgy általában nem szeretem a virágokat. Pedig dehogynem, csak a maguk helyén.

Gyerekkoromban sokféle virág volt nálunk a ház körül. A terasz betonkorlátjának teteje üreges "virágládák" sorának volt kiképezve, mindegyik szakaszból rövid vascső vezette ki a vizet. Ezekben a virágtartókban általában muskátlik virítottak, egyes években különféle színű petúniák. A ház körüli betonjárda mellé végig melegtűrő, igénytelen, mindent kibíró cíniát ültettek - máshol ezt legényrózsának, legényvirágnak, vasvirágnak is nevezik -  és emlékszem az őszirózsa késő nyáron virágba boruló foltjára is a kapu mellett. A nagyszoba ablaka alatt külön virágoskert volt, szimmetrikusan kialakított ágyásokkal, melyekbe minden évben másféle virágok kerültek: büdöskének nevezett bársonyvirág, szegfű, petúnia, estike meg tátika. Az ágyásokat pedig leggyakrabban a portulácska (más néven porcsinrózsa) szegélyezte.  De a virágoskertben a fő attrakció nem is virág volt, hanem egy fa, egy ezüstfenyő, amit egyik nagynénémtől kaptunk ajándékba az én születésem alkalmából, aztán velem együtt nőtt fel ugyanazon a helyen, a virágoskert közepén. Mindaddig, míg a hatvanas évek elején egy karácsony este egy tolvaj le nem vágta olyan térdmagasságban az egészet, de apu megmentette, mégpedig úgy, hogy az egyik vízszintes, hosszú ágat felfelé hajlítva hozzádrótozta a törzs csonkjához.  És attól kezdve a fa kötelességtudón növesztette azon a felfelé meredő ágán körbe-körbe a szabályos új ágakat, úgyhogy pár év múlva már nem is lehetett észrevenni a "csalást", tökéletes formájú,  a ház magasságán is túlnövő gyönyörű ezüstfenyő lett belőle.

A kis fenyő ott középen ekkor még ép volt

A betonteknőkben talán nagyra nőtt petúnia az a kócos tömeg

Ajándék-virágokra is emlékszem, adott és kapott virágokra. Például minden nyáron a szüleim házassági évfordulójára kardvirágot szereztem, hagyománytiszteletből, mert annak idején az esküvőjükön azzal volt díszítve a rákoshegyi templom oltára. Olyankor voltam bajban,  ha mondjuk, túl meleg volt a június és július 19-dikéig már elvirágzott a gladiólusz, de azért valahogy mindig megoldottam, ha másképp nem, akkor a két utcával feljebb lakó Stadler nénitől még tudtam szerezni.

Iskolás koromban Anyák napjára gyöngyvirágot, nefelejcset vagy tulipánt adtam, vagy esetleg mindegyikből 1-2 szálat, ez volt akkoriban a szokás mifelénk. Vajon van ma még a virágboltokban nefelejcs? No és az orgona! A május eleji gimnáziumi ballagások elmaradhatatlan virága, kazalszámra cipeltük be a ballagás reggelén, mert azzal díszítettük a tantermek tábláit és a padok szélét. Az utóbbi években rendre megállapítom április végén, hogy az orgona mostanság május első hétvégéjére már rég elvirágzik és rendszeresen, minden évben így van ez. Igaz, ma már talán nem is lenne igény rá, hogy ballagáskor ezzel a közönséges virággal díszítsék a termeket.

Kapott ajándék-virágra egyetlen egyre emlékszem, egy szál frézia volt. Kicsi, de milyen nagyon sokat jelentett...  :)


2016. május 18., szerda

A hiányzó virágokról




A szegedi ház kapubejárója mentén mindig özönével nyílt ez a tarka, napkedvelő virág.

 Aki ültette, már nincs velünk. Ötvenegy évig gondozta az udvarunkat, a téglával kirakott járdákon túl sokféle virágot ültetett. Hagymásai kora tavasszal az életről szóltak, nyáron a falra piros rózsát futtatott, sok egynyárival kísérletezett,  kedvelte a ritkaságokat.
Esténként a dohányvirág, a petúnia, a bokros estike, a szagos bükköny illatát az emeleti teraszunkon is érezni lehetett.

Most, hogy Juci néni máshol van, a virágai megfogyatkoztak. Apró fejű évelő krizantémok maradtak utána a régi lakása ablakával szemben. Gondozza a húgom, amennyire ideje engedi. Halottak napján  nagy csokorra fogva viszi ki a temetőbe a halvány lila virágokat Juci néniék sírjára.

2016. május 14., szombat

Családi (női) atavizmus... a virágok

   
   Családom nőtagjai szerették a virágokat... 
   Előttem van nagyanyáim kis virágos kertje. A hely szűkre szabott volt, mert nagy részét a veteményesnek kellett fenntartani. Különösen apai nagyanyám (aki velünk élt) töltötte meg a zsebkendőnyi elkerített udvarrészt gondosan ápolt virágaival. Voltak benne rózsafák (mint nálam!), csodásan illatozó orgona, kisebb évelők. Mindig virágzott valami. 
   Rózsafáit különös gonddal metszette, oltotta, nemesítette. Csodájára jártak a környéken, nagyon büszke volt rájuk. Csak halványan villan be egy-egy emlék, mert 9 éves lehettem, amikor elköltöztünk nagyobb házba, másik kerületbe. Mélyen és tisztán megmaradt azonban, milyen szomorúan vett búcsút rózsafáitól: nem hozhatta el őket az új házba... A csikorgó 56-57-es télben költöztünk. Bár az új házban is lett kertje, nagyobb is, mint az eredeti, nagyanyám évekig viselte magában a gyászt első kis kertje után... Soha nem lettek rózsafái többé.
   




Anya szintén beültette a ház elejét az utcán, az első udvar felét a gyepen túl, virágokkal. Apa viszont csak a szőlőért élt-halt... A szőlő lassanként kiszorította a "haszontalan" virágokat, csak egy sor maradt belőlük. Apa egész nyáron, ősz elején büszkén hordta az aztalra a kövér mézédes fürtöket. 






A kerek kőasztal körüli lugasban lehetett hűsölni, újságot olvasni ebéd után, miközben 


méhek kerülgették fejünk felett 


az édes fürtöket a lusta nyári melegben... 

   






Aki virágoskertet akar, annak az év nagy részében jelen kell lennie, mert mindig van rajtuk gondozni való, ha más nem, az elnyílott virágok lemetszése, a gaz kiirtása, locsolás. Télen pihen a kert is, a kertész is... Tavasszal pedig együtt éljük át a nagy megújulást.

2016. május 8., vasárnap

Virágvilág

A virág tökéletes.
Mindegyik.
A gazon nyíló vadvirág és a nemesített egyaránt.
A virág vagy nagyon szép, színes, vagy illatos.
Vagy mindkettő egyszerre.
A virág egyértelműen a szerelem jelképe: a megújulásé, a kibontakozásé, a gyümölcshozás reménységével teljes.
A virágnak nincsenek személyiségi jogai. Ezért aztán gond nélkül fényképezhető. Hogy ez mennyire így van, alig telik el nap, hogy ne tennék fel virágfotót a facebookra. Akik régóta találkoznak ezekkel a fotókkal, tapasztalhatják, hogy szinte kivétel nélkül vadon élő virágokat osztok meg a nagyérdeművel. Ezzel a teremtés sokoldalúságát, az ingyenes szeretet lenyomatát, a tökéletesség önfeledt mámorát akarom valahogyan megjeleníteni. Mert
tökéletesek a rajzolatok,
tökéletesek az ívek,
tökéletesek a bonyolultabb konvex és konkáv térformák,
tökéletes az illatanyag,
tökéletesek a virágok színei. És az a mámoros zümmögés is valahogyan
tökéletes, amellyel a nektárra vadászó apró szárnyasok körülzsongják a virágokat.
Van-e szebb kép, mint a gyereké, aki belefúrja orrát a virág kelyhébe?
Van-e szebb, mint a pitypang buborékját fújó emberke?
A virágcsokor mindig szép ajándék.
Nincs hangverseny, hogy a karmester ne kapna csokrot,
nincs születésnap, házassági évforduló, ünnep, hogy a virág ne kerülne elő.
Még politikusok is kapnak virágot.
A templomok oltárai pedig folyamatosan frissített virágpompában leledzenek.
A nők szépségének ecsetelésére is a leggyakrabban virágszimbólumokhoz fordulnak a költők. Elég, ha Balassira gondolok, aki „gyönyerő szép violámnak” titulálja Júliáját. De nőt jelképez a legszebb rózsaszál is, amely Londonban egy ablakban virít az operett librettója szerint.
Éljen minden szép virág. (Hány női név egyben virágnév is. Pl. Ibolya, Rózsa, Kamilla, Imola, Gyöngy, Hortenzia, Hóvirág, Margarita, Veronika, Boróka és érdekességként egy férfinév is: Jácint.)
A virág a népi díszítőművészet egyik legáltalánosabban használt motívumkincse, bőven átitatva a nemiséggel. Így pl. a népdalszövegek sok utalása is ilyen. (Pl. Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom...
Mindent összevéve: a virág valamiképpen az élni akarást, az élet szépségét, az élet felfelé ívelését jelképezi. Talán a legéletszerűbb jelkép minden szimbólum között.    

2016. május 7., szombat

jázminbokor

   
jázminbokor
hiába bújna
illata elárulja
gyerekkoromból


iskolai virágok

azon a névnapon
az egész iskola
felsorakozott
felvirágozva
a lépcsőket
megtöltve
hogy az igazgatónőt
felköszöntse

sorban
egyenként
minden tanuló
egy csokorral
járult elé

én nem

elfelejtettem
vagy nem akartam
vagy nem volt kedvem
(okom volt rá)
nálunk nem volt szokás
a névnapolás
de feszengtem
a sok virágos
köszöntő közt
hogy csak én nem
s hogy már megint
különbözök

….

évekkel később
a tanitványaim
nem érthették meg
mért nem örülök
önfeledten
a virágaiknak
mit pedig
szivből hozhattak
(merem remélni)
s nem egyenként
hanem egyikük vagy
ketten óra előtt
az asztal mellé állva
az egész osztály nevében
pár szál virágot
nyújtottak át
fogadjam szeretettel
mondták…


addigra már
tudtuk, tudtam
az a sok virág
minden kézben
más néven került
lepréselve
a történelemkönyvbe
személyi kultusz
cimszó alatt

de még mindig
facsarja
az orromat