Megkésett évértékelőm a 2018-as évemről

Azt gondolom, február végén már nem várom, hogy még írjon előttem valaki.

Folyamatosan  "törpöltem" a téma körül, és február 28-ig mindenképp megírtam volna az összegzésemet.
Ahogy Aliz egy kommentben megállapította, önvizsgálat ez, én még hozzáteszem: a javából.
Nem szeretném túl hosszú lére ereszteni a mondandómat, de kihagyni sem lenne jó belőle lényegi dolgokat.
Már Nagy Feró is megénekelte híres dalában: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás. Ez jut eszembe mindig, hogy ez a ritmus szabja meg a dolgozó ember életét. (Ezt persze sokan már a dal születésekor is cáfolták.) Nekem viszont tetszett volna az életnek ez a ritmusa, mert jó arányban szabta volna meg a határokat. Azt is tudjuk persze, hogy nem szórakozott naponta 8 órát a dolgozó régen sem, de ma sem. Most, hogy már öt éve nyugdíjas vagyok, a 8 óra munka meg már egyáltalán nem létező eleme az életemnek. Legalábbis nem abban az értelemben, hogy munkahelyre járjak be dolgozni naponta. Nyugdíjazásom után meg sem fordult a fejemben, hogy bárhol, akárcsak 4 órában is tovább dolgozzak.

Egyedülállóként a magam által szabott ritmusban élek, az időbeosztásomat senki nem felügyeli, nem kéri számon. Ennek akár örülhetnék is nagyon, én viszont egyre gyakrabban érzékelem, hogy az eltolódott egyensúlyt nagyon rosszul viselem lelkileg. Egész életemben túlságosan is tevékeny emberek között éltem, így az értelmes és hasznos munka nélkül eltelt napok végén nem kevés lelkiismeret-furdalással fekszem le aludni. Sajnos még nem akadtam sehol olyan okos ember szavára,  és írására, aki le tudná csendesíteni ezügyben háborgó lelkemet.

A szórakozás és pihenés szempontjából nagyon jó és kényelmes évet zártam. Februárban tízegynéhány filmet néztem meg a Magyar Filmszüret kínálatából. Év közben is volt még közös mozi program a barátnőimmel. Az augusztus vége is sok kellemes kulturális programot hozott a Virágkarnevál jóvoltából. Felejthetetlen volt a város szabadtéri színpadán a "Bernstein 100" koncert is. Májusban az Őrségben jártam kedvenc utazós csoportommal. Az öt napból két napon: szlovén oldalon Mariborba, osztrák oldalon pedig a Batthyány emlékeket őrző kis városba, Alsóőrre látogattunk. Júniusban Szobon látott vendégül bennünket általános iskolai barátnőm. Ezt a programot harmadik éve ismételjük négyen, valaha volt osztálytársak. A Dunakanyarnak minden évben újabb részeivel ismerkedünk meg. Új helyként 2018-ban Vácot ismerhettük meg, mindnyájunk megelégedésére. Szeptemberben ugyancsak régi utastársakkal csodálatos időjárást kifogva két hetet töltöttem Görögországban - életemben először. 

Ha a munka felől vizsgálódom, akkor viszont nagyon elégedetlen vagyok magammal. Önként vállalt feladatomnak, a "mamakonyhának" szorgalmasan igyekszem megfelelni. Fiamnak és feleségének heti két napra én főzöm az ebédet, és igyekszem unokáim kívánságaira odafigyelve nekik is sütni és főzni a kedvenceiket. Ezt nem is igazán fognám fel munkának, inkább örömteli "szolgálatnak".

Évek óta húzódik viszont, mint a rétestészta, a lakásom felújítása. Nagyon félek belevágni a konyha-spájz-előszoba felújításomba. A gondolatától is rosszul vagyok, hogy számomra vadidegen emberek szanaszétverjék a fél házat, netán a lefixált időpontokat egyes mesteremberek utólag visszamondják, és ott hagyjanak egymásra épülő munkafolyamatokat dolgukat elvégezetlenül.

Az én mentalitásommal egy ilyen komplex szervezés nehezen elképzelhető. Fiam, aki ügyesen kézben tudná tartani helyettem ezt a feladatot, három gyermeket nevel, és olyan munkakörben dolgozik, hogy egyáltalán nem tudnám jó szívvel ilyesmivel terhelni. Így marad a rágódás és a huzavona. 

Valószínűnek tartom, hogy egy férfi egy ütemben logisztikázná össze a felújítást, én viszont óvatosan és csak apránként fogom meglépni az egyes helyiségeket. Még akkor is, ha ez kétszer, netán háromszor feltételezi majd a szakmunkások jelenlétét és a velük járó felfordulást. Marad a halogatás, és az ezen való rágódás.

A kis beszámolómat hajnali fél négykor zárom, azzal a boldog tudattal, hogy a legközelebbi témánk a humor lesz.

Örülök Ági remek választásának, és próbálom a gondolataimat mindig a humor felé terelni, hátha ez segít jóval könnyebbé tenni a 2019-es évemet.

Az egészségemről, ahogy Mick írta régebben, nem igazán szeretnék beszélni. A két évvel ezelőtti komoly betegségemből akkor sem éreztem semmit, és most sem érzek semmit. Az energiaszintem szépen növekszik, és az orvosoknak hála, talán még állhat előttem jó húsz év. Bízom benne.

Minden kedves olvasó(m)nak kívánok egészséges 2019-es évet!

Ezt a két napja készült képemet azok kedvéért hoztam, akik még nem ismernének.

A megújulás kényszere

Úgy adódott, hogy a tavalyi év, részben saját döntésből, részben ezt dobta a gép-alapon változások sorozata volt. Folyton valami újhoz kellett hozzászoknom. És, bár benne vagyunk már a következő évben, azt látom, hogy ez még mindig nem sikerült teljesen.
Ami jó és biztonságot adó volt, hogy a sokféle változás nem érintette az emberi kapcsolataimat, barátságaimat, abból senkit nem kellett lecserélni :)

A változások személyes részét nem a világhálón kívánom elemezni, úgyhogy most csak a tárgyi dolgokat nézzük!

A lakás teljes felújítása és átalakítása 2001-ben történt, sok berendezés is akkor került a házhoz, amelyek - akármennyire is zokon veszem - szépen felnőttkorba léptek. Ez pedig azzal jár, hogy tervezett és garantált élettartamuk sokszorosát megszolgálva, bizony, cserére szorulnak, másképp úgy is mondhatnám, időzített bombák közt ülök.
Kezdődött a konvektorral, ami ráadásul 34 éves volt, és már a tavalyi télen is csak a régi, kipróbált gázszerelő gyakori látogatása tartotta életben. Én már korábban is szerettem volna kiváltani egy újjal, de ő erősen ragaszkodott hozzá, hogy ez öntöttvas, és ilyen többet nem lesz nekem az életben!  Tavasszal azonban már ő is azt mondta, hogy ezzel egy újabb télnek nem mehetünk neki, rendben, vegyek egy új konvektort, ő majd elhozza és beköti. Ó, pár telefon és meglesz! - gondoltam. Nem lett meg. Nem is lehetett, mert ilyen típusút és méretűt már nem gyártanak. Csak sokkal nagyobbat, de az sincs. Választási lehetőség: vagy Floridába költözöm, vagy - ha mégis sikerül találni - átrendezzük a lakást, hogy elférjen. Az utóbbi történt. A vadászatot már a szerelő bonyolította le, és sikerült is rátalálnia egy bemutatóterem raktárában porosodó, elfeledett mintadarabra. Azóta is itt brummog a hátam mögött és adja a finom meleget. De: meg kellett szüntetni ehhez a kuckómat, az olvasósarkot - a nagyfotelt is lomtalanítva, hiszen máshova nem lehetett volna tenni - és maradt két széttrancsírozott falam, amit ki kellett festetni, hogy rendezett, emberi formája maradjon a lakásnak. (A lomtalanítás fájdalmát így írtam le a saját blogomban.)
Dehát hogy lehet festőt találni csak két kicsi falra? Egyáltalán nem hittem, de lehet. Ismerősök ajánlása révén egy nyugdíjas szobafestőre akadtam, aki már csak ilyen csip-csup munkákat vállal. Annyira jól sikerült a bemutatkozása, hogy nyomban megegyeztem vele, majd a nyáron a kisszobában is hozzon rendbe és fessen át egy sarkat, mert már úgyis régóta szerettem volna ott dizájnt váltani. Ez lett az év legjobb húzása. Azóta annyira szeretem a kisszobámat! :)

A kuckómat viszont csak októberre tudtam újra és új módon kialakítani, azóta  kezdem megint magamat valamelyest otthon érezni a saját lakásomban. No fotel (nem is egészséges az :p), ágy sarka, puha takaróval, megújított, olvashatós világítással.

A többi részlettel, az eszközök szolgálatmegtagadásával nem untatok senkit, csak a befejezést írom még le. Azért befejezés, mert vége lett az évnek :)
Az életveszélyessé vált villanytűzhely (ez a márka se létezik már) nagy nehezen megtalált utódját december 21-én kötötték be.

És, ha még azt is hozzáteszem, hogy mindezeket a manővereket egyedül kell végigküzdeni..., akkor kiderül, hogy egész jól bírtam a tavalyi évet :)
Ami egyébként nem is volt olyan rossz.

2018 összegzése

   Ideje nekifognom a 2018-as év összegzésének, annál is inkább, mert szükségem van rá. Igaz, egyrészt mesterséges emberi találmánynak érzem az idő különféle egységekre szabdalását, ugyanakkor jól tudom, valahogyan ki kell igazodni ebben a megállás nélküli folyamban (már maga a "folyam" is afféle emberi megérzés, hiszen hogyan "folyhat" egy láthatatlan, anyagtalan, megfoghatatlan valami...)

   2019-et írunk, hiába minden pánik, az idő csak megy tovább megállíthatatlanul... De nem filozofálni, hanem összefoglalni akarok.

   Január közepéig a másfél hónapig tartó (szombat, vasár- és ünnepnapok kivételével) sugárkezelés volt a fő programom, mert a fáradtság felhalmozodásával alig volt erőm mást csinálni, örültem, ha haza tudtam érni az autóval, mielőtt teljesen letaglózott volna...

    Január 8-án érkezett egyik kedves barátnőm öngyilkosságának híre. Szerencsére megtalálták, már kómában, de sikerült feléleszteni. A hónap végén trombózissal kezdték kezelni a bal lábam, az injekciókat én magam adtam be, hogy egyszerűbb legyen a helyzet. Utána hetekig még gyógyszert kellett szednem. Mindennapi teendőim olvastán úgy tűnik, mintha nem is történtek volna meg az elmúlt nehéz hónapok: bevásárolni járok hetente, pedig a nagy szatyrokat nem szabadna emelgetni, de ki tegye?... Gyűlések, meghívások: nehéz lemondani, de néha mégis megteszem. Februárban elhozzuk az unokákat 1 hétre. Március elején viszont a tengerparton ünnepeljük Lucie születésnapját, ragyogó napsütésben. 

   A spirálfüzet lapjain átfutok a hónapokon, a tavasz érkezésén, a hirtelen melegen, majd a nyári vakáció tervein. Az unokák 10 napot töltenek nálam, mielőtt elindulnánk együtt repülőn Magyarországra július végén. 

   Az ott töltött idő kicsit szorongató élményként maradt bennem, mint aki visszatartja a lélegzetét. Nagyon megszenvedtem a kánikulát. Míg a gyerekek 3 napot a Balatonon töltöttek, én bezárkóztam otthon a ház relatív hűvösébe. Kétszer is jártam unokaöcsém szolgálatkészségének köszönhetően egy csontkovácsnál, hogy térdemen segítsen. Be kell vallanom, a hatás kissé placebo...

    Nyárutó, vénasszonyok nyara majdnem október végéig... Egyre jobban szeretem ezt a "kegyelmi állapotot"... Nem csoda: egyre inkább az én évszakom! De hogyan lehet ebbe beletörődni, amikor belül nem öregszik az ember, legalábbis nem lépésben a test változásaival... Felújítottam 2011-ben Richarda által rendezett és eljátszott szövegemet az 5 női sorsról ("Vénasszonyok nyara krizantémmal"), ezúttal kibővítve és 4 főre csökkentve. Nagy sikerrel el is játszotta 4 barátnőm, tehetséges komédiások. Nagyon jót tesz sántító egomnak egy-egy ilyen élmény, napokig belőle táplálkozom. Valami cél kell a talpon maradáshoz...

   Október végén a gyerekeknél ünnepeltük születésnapunkat Alice-szal. Kihasználtuk az alkalmat, hogy együtt megnézzük a Schiele - Basquiat kiállítást a Vuitton Alpítványnál. Óriási élmény volt nekem, de örültem, hogy tetszett mindenkinek, néhányuknak felfedezés volt, s nem sajnálták, hogy elcipeltem őket!...

   December... Elején megünnepeltük fiam 41. évét, majd elkezdtem ajándék-ötletek után nézni. Náluk volt a Karácsony, 4 napot töltöttünk ott menyem szüleivel együtt. A Szilvesztert pedig már itt, nálam, 2 magányos barátnőmmel.

   365 nap... 8960 óra... Ebből túl keveset aludtam és sokat elvesztegettem. Szívesebben fordulok vissza azon élmények felé, amelyek táplálják a bennem pislákoló lángot.

Az év újdonsága

Azt hiszem, blogunk fennállása óta most másodszor fordul elő, hogy én is írok évértékelőt, de a múlt évben olyasmi történt velem, ami tényleg egyszeri és megismételhetetlen: betöltöttem a hetvenet. 

Akik már korábban túlestek ezen, most joggal legyinthetnek, de nekem a 70-es határ átlépése eléggé megrázó élmény volt és mostanáig se hevertem ki egészen. Sokak számára a 40 vagy a 60 betöltése a trauma, de nekem azok egyike sem volt ehhez mérhető. A 70 viszont - kimondani és belegondolni is - kifejezetten ijesztő, ugyanakkor pedig hihetetlen. Hiába érzem és látom a tükörben az évek múlását, mégis egészen furcsa más hetveneseket úgy említeni, hogy "korombeliek", és ezzel mintegy elismerni, hogy igen, immár besorakoztam az öregek közé. Pedig nem akarok és nem is tudok magamra mint öregre gondolni, talán mert belül még mindig nem érzem magam annak. Még akkor sem, ha szomorúan kell tudomásul vennem, hogy érdeklődési köreim száma némiképp (tényleg csak némiképp!) megcsappant az utóbbi években. 

De valahogy meg kell szoknom ezt a 70-es számot, nincs mese, ezentúl minden évem hetessel kezdődik majd, akár tetszik nekem, akár nem. Igyekeznem is kell, mert alig pár hónap, és már a vége se nulla lesz  - de addig még a világ minden kincséért ki nem ejtem a számon azt, hogy a hetvenegyedikben vagyok. Nem, amíg csak lehet, hetven vagyok, punktum.

2018. évem (s életem?) summája

Az ember addig nem halhat meg mig boldog nem volt...mondja Lengyel Menyhért a Csodálatos mandarinban, szerintem meg ne csináljon addig évértekelőt se, mig nincs vége az évnek, ne igyon ugyanis előre a medve bőrére (hogy a szállóigéknél maradjunk),,,de biztos eltelik még 2-3 nap, amíg be is fejezem ezt a"értékelést",  úgyhogy elkezdem ma...azaz 29-én este

Egyébként ez a bevezető nagyon is az évemre jellemző, ha a blogbejegyzések alapján összegzek: rémes az a pesszimista hangvétel, ami legtöbb írásomra jellemző, arra kell gondolnom, hogy az írások csúsztatnak, túloznak mindig, mert jóval borúlátóbbak, mint én a való életemben....

Ami azt illeti valóságalapja mégiscsak van a hanyatlásomnak, amik az évek számával egyenes arányban nőnek, néha meg is rohannak (talán most is) bár igazán nem is voltam idén beteg tudtommal), de 3 balesetem is volt, az meg elgondolkodtatótt, és nem lehetett véletlen, én mindenesetre erős figyelmeztetésnek fogtam fel: egy fejbeverős otthoni balesetet, hokedli széteséssel, egy biciklilezuhanóst, egy vonatról leesőst, Általában nehezek a reggeleim, rosszul ébredek, túl korán, szakaszosan fel, hamar elfáradok (sőt eleve az vagyok),leejtek dolgokat, összetörök,, elerőtlenedtem, fakulok, néha nehezen lélegzek, elfáradtam, állandóan fáradt vagyok ("minden padon megtalálsz", néha el is alszom rajtuk, olyankor felriasztanak, hogy jól vagyok? ó , persze...) Kiszámítok minden lépést , nehogy feleslegesen mozogjak,.redukálódom, egyszerűsödöm mindenképp, depressziós vagyok szerintem .bár ezt senki nem hiszi el nekem,  legfeljebb kikiált hipochondernek,(pedig lehet, hogy " csak" dopaminhiány:).hidegben görcseim vannak...a lábam, a szívem, ja a carotis negativ volt, de a szívem összevisszakalapálására felhívta figyelmem az uh-s orvos, úgyhogy megyek a kardiológiára 16-án,(a tricuspidalis insufficiencámmal) na nem folytatom:) mert még panasznak tűnne vagy sajnáltatlásnak Hagyjuk ezt a témát, jobb úgyse lesz...

Elmentek  páran (különösen a korosztályom zavar, ahonnan mintha sűrűbben...):  Aznavuor, Tahi Tóth László, Stepan Hawkings, Kányádi, Szepesi György, Tóth Feri bácsink, Székhelyi József, Gábor (Grünhut) Évink, Bertolucci és vele a huszadik százada,

A legfájóbb két unokatestvérem elvesztése: Vera és Péter !

Közben Anyámat álmaimban állandőan újra elveszítem! De volt egy álmom, amiben - végre- apám is benne volt...(egy szamárháton ültünk, mindhárman!)

Egyébként mintha a transzcendencia újra közelebb került volna hozzám, ( vagy én hozzá), különösen álmaimban: héber nyelvű , dallamos imaszövegekre ébredek,(boruch ato.. melech hoajlom..ovinu malkenu. él mole rachamim...)  ősi héber dallamokra felelnek (többnyire sírással) a génjeim.. u.n.  istenjeleket kapok( dieu) elgondokodtató "csodák" környékeznek (foltok érthetetlen eltűnése,..).sőt a vers írás is nem egyszer egyfajta imádkozásnak tűnik,s tudom, hogy a csoda bennünk van, legalább is mi is kellünk hozzá, mint ahogy isten is bennünk ha helyet adunk neki

Ja igen, az írás mint a légzésvétel egyre inkább létszükséglet, bár sokszor nem tudom kinek mondom (magamon és istenen kívül:), és afféle reménytelen szerelemnek tűnik, vagy mintha madár lennék, ki csak magénak dalol, de néha azért kapok nagyon jóleső visszajelzéseket is...hogy mégis csak értékes és fontos amit írok. s nyomasztanak a megnemírt ill össze nem szerkesztett írásaim (amit meg kell csinálni .. Apámat keresem, Messze Jerusalemtől, Ha sipol a vizforraló.. legalább ezeket)mert nyomot kell hagyni arról, hogy itt voltam én is...(az őseimmel) Meg kéne már írni elmaradt "életművem",Ha-ha-ha , tovább nem halogathatom. Hova is halogatnám....

Mindeközben, hogy lezárulóban a jövő, úgy tűnik kinyílt a múlt és az is kimerithetetlen(ül) A levéltárban kutakodva rengeteg anyagot , dokumentumot, képet találtam őseimről (nagyapák, nagymamák, apa, nagybácsi...stb) apai nagymamáról pl. kiderült, hogy koncerteket is adott amellett hogy később tanított éneket, zongorát, nagyapa ügyvédsége mellett jelentős közéleti tevékenységet is folytatott, nagy demokrata volt, a polgári radikális párt egyik szervezője,a nagybátyám jelentős szinházit táncosit,  apám meg zenét szerzett stb....Nagyapa mint a Március szabadkőmúves páholy titkára, küzdött a   gondolat-, sajtó., világszabadságért,polgári általános és titkos  választójogért, a női egyenjogúságért -de az élettragédiáját is az újságban döbbenten találtam meg... egyetlen most megismert fotójával.. mint ahogy anyai nagymamám gyászjelentését is, amin már ugyan én is szerepeltem mint gyászoló unoka 1947.ben Hát szinte frissen rázott meg ez a a hír is: "... Régi tisztes kereskedőcsaládot ért súlyos gyász ma reggel, hosszas betegeskedés után meghalt özv. Löwinger Miksáné, aki a deportálás szenvedéseit magasabb kora és betegsége ellenére megnyugvással és bizakodással viselte el és haza is tért. Az alattomos, kinzó betegséggel azonban megviselt szervezete nem tudott megbirkózni és ma hajnalban csendesen elhúnyt. Halálát kiterjedt család és rokonság gyászolja" (1947. julius 23) ez nagyon egybevág a megtalált notesze bejegyzésével, Élni betegen is nyomorultan is jó. Egyébként Csacsagyeröknek hívott (múltkor kérdezte valaki)

Már gondoltam rá , hogy azért is jó lenne elköltözni, hogy ne botoljak mindig emlékeimbe, de akkor meg hiányoznának...(node temetőbe is csak egyszer egy évben kell menni...)

Már nem zuhatagként jönnek elő az emlékek amúgy csak epizodikusan, úgyhogy lassan le is zárhatom   az emlékcserepeket (ha szól  a vízforraló) (    a kollégium, egy festói szerelem, a nagybátyáim , a konzi, szürke szekrény...bukkantak még föl)

És figyeljük csak a jelent s  a jövőt, unokámmal egyre elevenebb , kölcsönösebb a kapcsolatom, remek kis pofa....(szerintem színész és pedagógusi tehetséggel megáldva...ahogy tanit, engem

és felköszönt szülinapon,anyák napján húsvétkor stb

Anyja változatlanul jól teljesít nem csak anyaként, a munkában is, (fő)szerkesztőként, s költőként :irodalmi artisjus dijat kapott a tavalyi verskötetéért Anna visszatér ("fontos költő fontos kötete")(személyesen nem vagyok jelen de élő közvetítéseket hallok pl a kubrádióból a Héviz_Magvető jótékonysági felolvasasáról, rádióbézsből, költészetnapi versmaratont,, "Szeretlek anya" könyvbemutatón stb (a Bartók jubileumi koncerten az ő beszédét olvasták fel, sajnos nem tudott lejönni, Makóra) Publikál is különbözö irodalmi lapokba változatlanul (Jelenkor, Tiszatáj jut eszembe hirtelen) (de épp ma az év utolsó napján, egy fontos publicisztikája jelent meg (a családvédelemről)

(vagy márciusban a szabadsághiányról a Magyar Narancsban -a civilek védelmében)

Kevesebbet voltam fent Pesten idén, az alkalmanként azért kicsit hosszabban (lassuló mozgásomnak megfelelően), mikor Pesten voltam igyekeztem programokon részt venni,

Láttam a Kamrában a Bádogdobot! (igazi színházi élmény volt), a Trafóban bábszinházként Időnk rövid történetét (is, csalódás),a Dohány utcai Goldmark teremben Haumannal egy beszélgetést hallgattam, amin fel is lépett

Láttam egy nagyszerű filmet A legsötétebb órát- Huszárik kiállításon filmjeit, újra, a Szindbád milyen nagyszerű újra és újra..Frida Kahlo kiállitáson voltam, újabb film Egy fantasztikus nő, Saját szobák kiállitást  léttam Shaár Erzsébet szobraivai)

A Margon különböző irodalmi programok dömpingben (még lányom is megsokallta) :

Máté Gábor színházi naplói, József Attila tanulmánykötetének kritikai kiadása, Nádas, Gárdos, Hofi, Vásári, feministák, Dragomán(i sziporkák), Simon Marci, (van-e) női irodalom, Varró Dani (és fiai), Fehér Balázs(új fiatal író, lányom felfedezettje-szerkesztette Vak majmával), Riportfilmek Krasznahorkaival , és Gyulájával és Nádassal és Gombosszegével stb

Itthon viszont fenti hiányosságokat is ellensúlyozandó szinte minden adódó lehetőségre elmentem (hát adódott olyan is amire nem kellett volna, olyan alacsony volt a színvonala, a közönség igényre való hivatkozással főleg ,(gondolok nézhetetlen vigjátékokra a szinházbérleten belül)

Kicsit úgy érzem magam ezzel a kettéosztottsággal (amit viszont nem igen birok, döntenem kell , valószínű Budapest mellett) -mint a népi-urbanus kérdésben....s ez csak fokozódik mióta az ország is kettészakadni látszik (ahogy azt lányom a Körútzár c.immár  legendás versében meg is írta)

nos az itthoni programjaimból merítve:

17. Páger-díjas Gálffi, filmje Utójáték , Radnóti levelezése-könyvbemutató, Homonnai kiállítás, Zorán koncert, Pál utcai fiúk, musical, zenepaviloni koncertek, szabadtéri szobor kiállítás, Korona terasz beszélgetések (Vashegyi György, Koltai Gábor), görög néptáncosok, Kordáék hagymafesztiválon, Bagossy brother (felfedezés!),Bartók jubileumi hangversenye, Fejünk felől a tetőt, Hajszál hiján Holywood (szházbérlet), Bach karácsonyi kantátai (Purcell kórus, Orfeo zenekar) .Csókay előadás Hit és tapasztalatról, Jámborné Balog Tünde és Petrás Mária  köszöntése a múzeumban, Makó szobrai,  Makó anno könyvbemutatók,, Életképek fotókiállitás, Sabbath Song műsora a szegedi chanuka vacsin, Emlékszik még Makóra ? régi fotók a könyvtárban diavetitéssel,, A boldogtalan herceg (makói theatrum) idősek karácsonya (Tabán), Bartók karácsonyi hangversenye

Elég sokat mentem moziba (már gyerekfilmeket is nézek, előzetesként ajánlandó-e unokámnak):

Napszállta, Fantomszál, Könyvklub, Legényanya, Vándorszínészek, Anyegin (Hvorotovszkijjal - közvetités a metből), Robert Gida a barátom,  Meddig marad meg a világ gyönyörűsége (koreai külön bemutató),Az én hősöm, Rendszerből törölve, Bohém rapszódia, Cold play, Diótörő..., Egy nap, Mary Poppinss visszatér,

Zenét hallgatok mindig. állandó háttérként is, azt hiszem most jött el az életemben az az idő, amikor (nagyanyám jóslata szerint is külön jelentősége lett, a következő lépcsőfok az lesz, hogy hegedülök is:::) Amikor Zorán pl ezt énekli amikor a banda, ezt a kolót játssza , mosolyog a jóisten, s közénk áll egy táncra",....vagy Piezzola Angyaltánca, Schubert f moll fantáziája... beszédessége. Bernstein vezénylései dinamizmusa, egy csendes meditációs koncert....vagy akár egy váratlan Este a székelyeknél....  döbbenete...

Egyébként kreativitásom előhozandó járok képzőművészeti szakkörre,(hetente) és irodalmi körbe (havonta) :)....

Hátralevő feladatok (gyakorlatiasak) megcsináltatni a tévét, a konyhai melegvizcsapot, mosógépet (venni), redőnyök megjavítása,, előszobában a neonok kicserélése.... Igen, ilyen triviális dolgok,hanyagságok, ide írtam, mert nem halaszthatók tovább!

Többet kell olvasnom Idén szinte csak Márait,(Naplók)  E.P.-t (egyszerű történet,Márk..Nádast (Világló részletek!) Radnóti levelezést , olvastam...Mondjuk jól megválogatom :) (ami a mi könyvtárunkban művészet!)

Ami a közéletet illeti (ami egye nagyobbat igyekszik kiharapni a magánéletünkből) kiábrándító minden, kezdve a választások manipulációitól,(megint a kire NE szavazzak volt az ominozus kérdésem), s Babits fekete országa jutott eszembe, ahogy néztem az árnyakar az iskola (a szavazó helyszín) falán...baljósan,, aztán Timi verse a kettészakadt országról a maratoni költészetnapi felolvasáson jól kapcsolódott is ehhez

Kis életmenetünkben (imára megnyíltak az ég kapui)...,(januárban a Dohány utcai zsinagógában "emlékeztünk" a gettó felszabadítására...) egy finisszázson is "fényesítettük a csillagokat (a dávidcsillagot is), Petri napsütötte sávját inkább csak túlélni mint elérni akarjuk már,, az állami kitüntettetek felét se ismerem (bizonyára ők a másik fele az országnak),s félek így is lecsúszott sapkával járunk-kelünk mint a babakocsiban a gondatlan anyák gyerekei).bár lehet hogy később úgy tekintünk erre az időre vissza mint a mi "boldog békeidőnkre(mit akkoriban nem tartottunk tán annak de tény hogy minden évben meg kell gyújtani azokat a fénykereső adventi és vagy hanukai gyertyákat....újra és újra...,,,

Egyre jobban szeretem a természetet , de rájöttem összefüggésére a szabadság szeretetemmel, ami retrospektve is mindennél fontosabb... tán életem vezérmotívuma is volt, ha el is fojtódott sokáig.... Konkrétan a Maros-partot imádom, (de a Duna fölött a Várkertnél is szavam elakadt) és de bármi fát , bokrot is, egy paddal..értékelek.(alig várom a tavaszt, s nem szeretem a telet) de ha kinézek az ablakon a kopár fákra, már az is megnyugvást ad....Olyan gyönyörű minden köröttünk, hogy érteni vélem a képtilalom igazi okát: ne nyúlj  hozzá csak gyönyörködj benne, hiszen tökéletes (Azért én néha lefotózom)

**********

Na ha ezt valaki is végigolvassa....:) kicsit olyan ez már, mintha nem is évet hanem életet értékelnék, de akkor már még pár tanulság:

Több időt kellene fordítani egymásra, a kapcsolataink ápolására! (hozzátartozók, rokonok, barátok,ismerősök) a végső szemlénél azt hiszem csak ennek van jelentősége.... amit egymásnak adtunk - magunkból!

és nagyon gyorsan nagyon hirtelen történik minden, amikor már késő...

és mindenkinek megbocsátok, kibékülök, megbékélek (élőkkel s holtakkal).. ja és ezzel összefüggésben magamnak magammal is főleg.

Volt egy nagyon erős rosszullétem,azt hittem meghalok,,,, aztán elmúlt, de nem felejtem el amit ahogy akkor éreztem,

ha a halál szele igazán megcsap
minden szó róla szépítés lehet csak  (okt.18)

Jól esnek egyre gyakoribb visszajelzések egykori tanárnőségemnek, amik segítenek tovább élni ,ill elhitetik hogy nem egészen hiába éltem,

Egyébként március 9-én álmomban egy férfi hang ezt mondta:

"Az a jó az életben, hogy a vége felé, mindennek a rendbehozása nem gond, hanem s z é p ""

(elkezdtem,,,)