A tízmillió költők országában

Költők és korom.
Ez érdekes téma a tízmillió költők országában. Az tegye fel a kezét, aki közülünk nem költő. Hogyne lenne ennyi költő, amikor nyelvünk eleve predesztinál bennünket magyarokat a versírásra. („Mely nyelv merne versenyezni vélünk” rugalmasságban?)
Költők és korom.   
Jól is jön ez a párosítás, mert egyes életszakaszaimban más és más költőknek adóztam figyelmemmel.
Kisgyerekkorom a mondókáké, csúfolódóké volt. (Vénségemben megkíséreltem összeszedni gyerekkorom ilyen témájú rövid versikéit. Vagy ötvenet sikerült összesöpörnöm.)  
Általános iskolám idején Petőfi líraisága, láttató képei ragadtak meg.
A gimnázium idején Arany epikája, és gyönyörűséges szókincse. (Máig fülemben a Toldi hanglemez könnyekig megható elbeszélése.)
A legrégebbiek közül leginkább az örökzöld zsoltárokkal tudok azonosulni.
Gyönyörűséggel olvastam Homérosz Odüsszeiáját.
Hasonló átéléssel Zrínyi veretes művét (Szigeti veszedelem).
Ha rossz kedvem támadt, Karinthy versparódiáit forgattam szívesen ilyen találatokkal: Kínai vers: „Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.”
Vele párhuzamosan szerettem bele Weöres Sándor költészetébe. Olvastam disszertációját is a vers születéséről, akkoriban születő gyermekeimnek a Rongyszőnyeg poénos versecskéit tanítgattuk. Kétkötetes gyűjteményének minden darabját elolvastam. Némelyikhez saját szórakozásomra zenét is szereztem.  
Sok jó költőt hozott még közelebb hozzám Sebő Ferenc, aki megénekelte József Attila, Nagy László és még számos más költő dalait.
Radnóti írta legszebb verset hazánkról (Nem tudhatom), Dsida Jenő írt a kitartásról kitűnő verset: (Tekintet nélkül).
Magam érettségi írásbeli tétele a címbelihez hasonló volt: Három kor, három költő, három eposz. Lekötött a téma, és igen jól sikerült.
A maiak közül leginkább Lackfi János nagy fantáziával megírt és hatalmas szókincset felhasználó, poénos, olykor meghökkentő, leginkább elgondolkoztató költészete áll hozzám a legközelebb.       
Nincs számára kínos téma, és mindig fölényes nyelvi zsonglőrködéssel csapja le a magaslabdákat.
De hát Ady, Babits, Csokonai, Kölcsey… Nemes Nagy Ágnes, Szabó Lőrinc, Tarbay, Tóth Árpád, Vörösmarty stb, stb. Se vége, se hossza a jó magyar költők névsorának. Mindtől bocsánatot kérek, akinek a neve itt nem szerepel.
Hogy állításomat igazoljam a tízmillió magyar költőről, zárásképpen ide írom, hogy saját főszerkesztőm, Szabó Ferenc SJ is költő volt vagy hatszáz verssel.
És magam is írtam kb. százötven verset.
Ezek mind posztolás közben keletkeztek, s csak utóbb merült fel bennem, hogy össze kellene gyűjtenem őket. Tavaly és idén ki is szűrtem őket a prózák közül.
Ide csak egy haikut biggyesztek sajátjaim közül, azt is csupán igazolásképpen:
Szükségem van a
kezemre meg lábamra
kezem remeg már.