Ez a 2024 mindenfélét hozott: jót is, rosszat is. Az év első felében szinte naponta kaptunk fotókat vagy videókat Jakabról, mindig Jutka szánta meg az érdeklődésünket gyönyörű kis dédunokánk legújabb tudományáról, már ami a mozgásért tett kísérleteit, a mosolygás gyakorlatát, a vidám rikkantások bemutatását illeti.
A jó fotóit levélmellékletben küldtem el nektek, már, akiről feltételeztem, hogy érdeklődéssel veszi a dédilapot. Az első félévet ilyen boldog idők bemutatásával töltöttem. Más tennivalóm nem nagyon volt.2024 második fele nyomasztó élményekkel gazdagodott. Februártól az év végéig négyszer vittek be a sürgősségire, mindannyiszor, mert elestem, hol az utcán, hol otthon mondjuk a kertben, és egyáltalán nem tudtam felállni. Szegény férjem hiába próbált segíteni, fölráncigálni fekvő helyzetemből. Most külön-külön nem mesélem el, melyik elesésnek mi lehetett az oka, egyszerűen nem ment. Olyan érzés fogott el ilyenkor, mintha valami mély gödörbe estem volna, és mozdulni se tudtam. Persze, a mentősök egyből fölrántottak ketten hátulról a hónom alatt fogva, az agyonrázó mentőautó a kórházig vitt, rosszabbul voltam, mint azelőtt. Pedig nem is szédültem. Egyszer sem tudtam, hová kell tenni a lábamat, hogy lépni tudjak, beszorult a bokám
a csípőcsontom alá, azon fetrengtem sírva-ríva, hogy segítsetek segítsetek. Mivel legrosszabb a mentőautó volt, azóta félek megmoccanni is. Bottal, kerekes rollátorral mászkálok a lakásban. Sokat olvasok, este elmosogatok, ez a legegyszerűbb házi munkám, a többit a férjem csinálja.
Szegény emberem vett nyolc mázsa tűzifát, vett egy gépet, amivel fölhasogatja, elmegy bevásárolni, a pékségbe, a patikába, futárral hozatunk ebédet, az esti kaja megvan, kenyér, szalonna, kolbász, egyebek. Ő terít, megkérdezi, milyen innivalóra vágyom, elosztjuk a sört kettőnk közt, ez az esti itóka, lehet, hogy nem ihatnék, de ez már igazán nem érdekel.
Elhagytam az altatót is, azóta, hogy nem szedem, jobban tudok aludni.
A dédunokánkkal együtt karácsonyoztunk. Szenzációs volt! Én vegán zöldséglevest főztem, a többit Jutkáék hozták nagy lábasokban, fazekakban, még tortát is kaptunk. Jakab a répát anyukája tányérjából szedte ki, ezen a napon kapott először főtt répát, tömte a szájába, amikor elég lett, papírszalvétával törölgette a nyomokat.
Még sokat lehetne az első, együtt töltött karácsonyról írni, de itt az év vége. Ha a Jóisten is akarja, jövőre, 2025 végén innen folytatom.
Szép boldog évet, jó egészséget, csodás tavaszt és nyarat, pihentető olvasmányokat, igazi kirándulásokat kívánok kedve mindannyiótoknak:
Klári
4 megjegyzés:
Kedves Klári, szomorúan olvasom beszámolódat a sok esésről : ismerős a rettegés, hogy "ki ne provokáljam"... Többnyire az egyensúly romlik idővel... Nagy szerencse, hogy nem vagy egyedül!
Mindekettőtöknek a lehető legnyugodtabb, a család melegével, jó olvasnivalóval táplált új évet kívánok!
Kedves Rózsa! Köszönöm együttérző soraidat.Mi már meghaladtuk a 85. évünket, úgy látszik, a bizonytalan járás, vagy anélkül, csak a szédülés jól elkapja az embert. Nagyon vigyázunk, ne mélyüljön a gödör, amibe belecsusszanhatunk. Nem panasz, inkább látlelet a mindennapjainkról.
Várom már, mit fogsz írni az elmúlt évedről. Addig is a legjobbakat kívánom:
Klári
Annyit írtok s annyian esésektől, hogy elkezdtem félni.
Drága Julika, ne félj, itt kemény műtéti előzmények játszanak közre, talán nem kellett volna ennyire részletezni. Te ügyes és edzett vagy, kijutottak a bajok neked is persze, de mindenen jól túljutottál. Legyen így továbbra is!
Megjegyzés küldése