Vadásztöltény gyár 😉

Csak azért lett ez a fura cím, mert az első tévénk abból a gyárból került ki. Ismeretség révén jutott hozzá a család az akkor csodálatosan nagy képernyőjűnek számító Munkácsy tévéhez, (ha jól emlékszem, a Tavaszé egészen kicsi volt a mienkéhez képest), valamikor a 60-as évek elején. Pontosan nem emlékszem, de még nem voltam iskolás, tehát 62-ben hozhatták le Fehérvárról Heténybe. A szüleim egy ideig, házasságuk elején a gyár munkásszállóján kaptak helyet, innen eredhetett a kapcsolat a régiekkel. A készülék úgy sejtem, a 70-es vége, 80-as évek elejéig használatban volt, a Balcsira került le, miután lett színes tévénk. Volt neki neve is, Ödönnek hívtuk. Hát igen, szoktunk egyes háztartási gépünknek, autónknak nevet adni. 😏 (néha azért kiderül, hogy nem vagyunk egész normálisak, ugye?! Most épp csak a mosógép fut Panni néven, az előző Lakáj úr volt. Viszont úgy emlékszem a televíziók közül csak Ödön volt nevesítve.)

No, de mint rendesen, megint eltérek a tárgytól.
Szóval a tévé. Kevés volt a faluban, s ahogy sejtem, annak idején másutt is szokásban volt a közös tévézés. Hozzánk S. Gyuszi bácsiék jöttek át néha, illetve fel a közeli gyógyszertárból. Ők is, mi is szolgálati lakásban laktunk, 2in1, munkahely és lakás. Hogy ez mennyire kényelmes? Hát nem igazán. (De ez megint más téma, nem értem magam, ennyire elkalandozni azért nem szoktam az adottól!)
Gyuszi bácsi láncdohányos volt, egy hamutartónak kinevezett óriási üvegtálat tettek elé, (most szárított rózsafejeket tartok benne *), ami tele is lett csikkel egy-egy színházi közvetítés alatt.
(*A fotón a "hamutartó", kézben tartva, meg a viszonylag nagy Leonardo-naptáram előtt. )

 Mert igen, bármily' hihetetlen, voltak színházi közvetítések. Nem celebes-szappanopera-sorozatos szereplőkkel, hanem színészóriásokkal. Gábor Miklós Hamletje a televízió által juthatott el a mi kis baranyai falunkba. Anyukám nagy örömére, mert kedvenc színésze volt. Az a Hamlet meg különösen híres is.

Bennem  A kaukázusi krétakör hagyott mély nyomot. Gruse Vahnadze neve feledhetetlen, pedig ahogy rákerestem, 1963-ban mutatták be a tévében. Kicsit ámulok is, hogy 7 évesen megnézhettem, Apám Brecht iránti fogékonysága volt gondolom az ok, és okos magyarázata se hiányozhatott. Meg talán az én érdeklődésem is nyiladozóban lehetett. Mindenesetre amit átéltem, míg a kör közepéről a két anyának ki kellett, illetve kellett volna húzni a gyermeket, azt az érzést ma is tűpontosan érzem, s ezt most sem tudnám jól, kifejezőn szavakba önteni. Csak itt belül szorul össze a szív...
Psota Irént a Kurázsi mamában is láttam, szintén a tévében. (kicsiként nem tudtam kimondani a nevét, később sokat "cukkoltak" is, hogy, ja igen, a sPota )
De persze azért a Futrinka utca volt a koromnak megfelelő műsor. És ki ne emlékezne Morzsára, Cicamicára, Böbe babára? 😊
Aztán "...jött a Tenkes kapitánya, ő odacsap, hol sanyargatni lát..." Végigizgultam a sorozat minden részét. Tavalyelőtt nyáron pedig az unokáimmal néztük meg esténként. Laptopon... Örökérvényű mese, mert hiába az eltelt évtizedek, a fiúk is izgultak, s ugyanúgy hahotáztak az iszapfürdős jeleneten, mint a nagyanyjuk 60 évvel ezelőtt.
Az emlékeim ugrálnak az időben. A sorozat szóról egy Leonardo da Vinci-s jutott eszembe, a 70-es évekből. Még ezt is fekete-fehérben láttam. A zene és a szöveg itt szól a fejemben, "Muovesi l'amante per la cosa amata" pedig nem is tudok olaszul. 
https://www.youtube.com/watch?v=hfw2o4rhC1A
És a kedvenc idézetem a filmből, bár már nem is tudom pontosan, sokszor eszembe jut: ... a víz, amelyet érintesz, az első érkező és elfutó hab az életedben..
Kicsit megint visszatérek a gyerekkorba. A Belfegort a paplan alól lestem, mert nagymamám szerint az nem volt nekem való. (félelmetes is volt akkor, féltem is, nincs mit tagadni)
*
Abba-abbahagytam itt az írást. S most hol is, hogy is folytassam. Na igen, eszembe jutott az a vicces emlék, hogy a 60-as években, ahol volt televízió készülék, néha "színessé" tették az adást. Sárga, vagy kékes színű celofán került a képernyő elé. A mai gyerekek biztos tágranyílt szemmel és értetlenül bámulnák. A méretét is. 😉 Hát még a monoszkóphoz mit szólnának? 

A 70-es években, gimis koromban sokat olvastam, esténként sokszor elmerültem a versek világába, - hmm, tanulás helyett -, a József Attila, a Radnóti kötet mindig a közelemben volt, Neruda, Kavafisz, Burns, Apollinaire és társaik jobban érdekeltek, mint a tévé műsor. Apámnak hála, kedvemhez, hangulatomhoz épp odaillőt mindig levehettem a polcról. Azért persze néztem a tévét is, a szüleimmel közösen. Nehéz felidézni, mindenféle krimik rémlenek, Derrick, meg talán Colombo, "fogtuk" a grazi ORF adást is. Mindenesetre a sorozatok egész mások voltak, mint a mostaniak. Amikre most hertelen emlékszem, a Forsyte Saga, a Thibault család (persze Antoine, az orvos volt a kedvenc szereplőm 😉).

A gyerekek születése után újra a mesék világába kerültünk, Maya a méhecske, Tom és Jerry, a 80 nap alatt a föld körül, no, abban az időben sokat tévéztünk 😊. Esti mese, hétvégén a kora reggeltől kezdődő hagyd aludni a mamát, papát rajzfilmek, a kacsamesék, Foxi maxi, stb. Volt bőven választék.

Ma újra ott tartunk, hogy inkább olvasunk. Néha a háttérben megy valami azért, hírműsor, valami beszélgetős, aktuális. Vagy valami főzős. 😂. A "Sütimester" versenyek, vagy olyan gasztro-utazásos adások, ahol országok, vidékek ételein keresztül megismerhetők szokások, tájak, emberek. Stanley Tucci itáliai utazásait szívesen néztük, ésjókat kalandoztunk James Martinnal Spanyolországban, Amerikában, Frnaciaországban. Élvezetes volt, vidám, remek ételekkel, amiktől legalább nem is híztunk.😋 Ezerszer jobb, mint valami újra és újra ismételt, csihipuhi akciós akármi😂. 

Na jó, muszáj őszintén bevallanom, azért van amit rendszeresen megnézek mostanában. Ha épp van időm és ráérek délutánonként. A családi elnevezése CSÉKÁ, vagyis  a Csillagkapu. Az elmúlt hetekben ismétlik a régi részeket. És nagy előnye, hogy abszolút semmi köze a valósághoz....
Lassan be is fejezem, mert odaülök a kávémmal a képernyő elé 🤣.