Nem tudom, ki hogy van vele, de amióta ezt a blogot írjuk, nekem már többször eszembe jutott olyasmi, amit az illető évnél vagy témánál kihagytam, mert megfeledkeztem róla. Aztán jóval később kaptam észbe, hogy tényleg, ez még ahhoz az évhez tartozott volna, vagy nahát, ez beleillett volna valamelyik tematikus "feladatba".
Gondolom, másnak is vannak ilyen elmulasztott, kimaradt emlékei, szedjük hát össze őket és pótoljuk, ami pótolható. Talán nem lesz egyszerű, mert át kell majd néznünk a saját bejegyzéseinket ahhoz, hogy kiderüljön, melyikből mit felejtettünk ki, de próbáljuk meg, hátha sikerül.

9 megjegyzés:
Hihihi!
Ehhez kéne ám egy jó nagy adag agyserkentő, legalábbis nekem:)))
(Másrészt, vannak dolgok, érzések és lelki gondok, amiket szántszándékkal hagytam ki, azok maradnak benn a titkor rekeszben...)
Azért majd igyekszem. A kimaradt éveket is pótolhatom esetleg, röviden?
Ági!!!
Immár egy jó órája el nem mozdulok a géptől, visszaolvasom magamat, és nem győzök hálálkodni Neked ezért a blogért.
Mert igaz, hogy sokat lehetne még elmondani bármelyik bejegyzéshez, de felidézésükkel is hol sírós, hol nevetős állapotba kerülve úgy érzem, legfeljebb kimaradt évet pótolnék. Bár én szorgosan írogattam!
Rhumel, a szántszándékkal kihagyottak persze hogy nem számítanak.
Stali, örülök, hogy tetszik! :)
Viszont az nem lenne tanácsos, hogy kimaradt évekről írjatok, mert hiszen jönnek még azok az évek - persze, ha nem akarjuk itt és most abbahagyni az egészet, de ugye nem akarjuk? :)
Dehogy hagyjuk abba.
Kimaradt éveken azokat értettem, amik már voltak, csak én épp nem írtam valamilyen okból:)
És persze hogy folytajuk! Kicsit fogyóban ugyan az aktív létszám, de nem tágítunk:)
rhumel
Ja, akkor jól van, én értettem félre, természetesen az is jó, ha valaki pótolja azt az évet, amihez nem írt semmit.
ezt mindig akkor kellett volna... még abban a "lépcsőházban", azóta már többen jártunk...
egyébként én, lehet, hogy a valóságban pótolnék ezt-azt, inkább...! ami az életemből kimaradt"...:(
Bizony, így visszanézve: van olyan, amiből túl sok volt, másból meg túl kevés.
"néha többet, kérve, kellve kevesebbet"
Megjegyzés küldése