2026. július 16., csütörtök

Kis irkalapjaimra...


Szabadság...Ki mire is gondol? 

Ténylegesen, "kézzel foghatóan", valami konkrétumra? Vagy elvont, mélyebb szempontokat tekintve? Avagy is-is?!
Hiszen annyi féle szabadság van, s mindegyik kivétel nélkül olyan nagyon fontos!
Szóval mire is gondol az ember, ha ezt a talán legszebb szót hallja, látja, olvassa?

- Arra a szabadságra, amit minden iskoláskorú várva vár, s számolja a táblára krétával felírt VAKÁCIÓ betűinek fogyását a tanév utolsó napjaiban? 

- Arra az ötvenes évekbeli köszönésre, amiről a szüleink meséltek? Jobb fel se idézni. Vége van...

- Arra a kivívott szabadságra, rabságból kiszabadulásra, szabadságharcokra, forradalmakra, amiket a történelmi tanulmányainkból megismertünk?

- Vagy arra a bizonyosra, aminek időtartamát egy szabis tömbbe beírva vártuk, hogy a főnök aláírja? Persze előzetesen is volt szabadságolás-terv, de azért akkor vált bizonyossá, hogy mehet az ember, kiléphet kicsit a taposómalomból, mikor szóltak a titkárságról, hogy rendben.

És ott van a többi szabadság, mondjuk a választásé. Túlpolitizált életünk ellenére most nem az urnába csusszantott voksra gondolok. Hanem arra, vajon az egyes életszakaszokban megadatott-e a szabad iskola,- munkahely,- lakhely választása, ne adj isten a szabad párválasztás. Mert ugye nem minden korban volt ez egyértelmű. Mennyi lelket nyomoríthatott meg, a feje felett meghozott, sorsát, életét meghatározó döntések sora... Apropó, a döntés szabadsága, meg a cselekvésé is ide illik.
Régi - vagy tán nem is olyan régi? - korok elfogadott, berögzült szokásjoga magától a személyes szabadságtól fosztotta meg az embereket. (Hát, főleg a nőket...De ez csak egy érzés, nem eléggé megalapozott gondolatom volt)
Aztán ott a szólásszabadság, a vallásszabadság, a gondolat szabadsága. Mennyire fontosak!
Bármelyik csorbul, vagy korlátozzák, megakadályozzák, mélyen sérül a lélek szabadsága. 
S ha a lélek szenved, oda az öröm, a jókedv, az erő, energia, az akarat, a fejlődés és haladás.

Szabadnak lenni, ha másképp nem, de a belső békénkből, derűnkből, bölcsességünkből fakadóan, az csodálatos, igaz emberi érzés. Talán az egyik legerősebb, legnagyobb...nos, számomra a dobogó második fokán van, az aranyérmes szerelem után. Ebben nagy egyetértésben vagyok Petőfivel. 😉
Nem lehet olyan könnyen felismerni, mint a szerelem és a szeretet formáit, mert sokkal kevésbé megfogható. Nehéz leírni szavakkal, csak az átélés-élmény hat a szívre, lélekre, gondolatokra.
Pillanatok szabadsága, amikor megadatik a csend, a tükörsima vízfelszín látványa, az eső utáni föld illata, a frissen kaszált rét felett a felhők bámulása (Mondjuk Katóka, aki  "A vándorló felhő-népet Álmosan csodálja." 😉) Felhő? - igen, a felhőtlen szabadság érzése. Ezt is pillantokban mérhetem. Mezítláb, vizes hajjal a hajnali úszás után biciklizni a partról haza, az alvó házak közt suhanva. Szabadság a köbön! De a szabadság nem jelent függetlenséget és kötetlenséget. Akkor az igazi, ha társas, ha együtt megélhető. Nagy kegy a sorstól, hálára kötelező.

Azért szép szép ez a fennkölt, magasztos meg ünnepélyes megközelítés, de szálljak már le a földre és térjek vissza arra az elején emlegetett szabitömbre. Mert ha aláírták (egyszer nem, pont az 50.születésnapom alkalmából, ez elég nagy gonoszság volt!), akkor szerencsés esetben a szabadság utazást jelentett. Amit imádok, kár hogy pakolni kell, meg ki,-becsomagolni és idegeskedni is, igaz nem lenne muszáj, sajnos így vagyok összerakva"😂. De az utazás mégis, mégis megunhatatlan. A tervezgetéssel, hónapokkal előbb, a várakozással, majd az indulás izgalmával, az útonlevéssel, a megérkezéssel, az új táj, hely, kultúra felfedezésével, az előzetes tervektől való spontán eltérésekkel: ez az igazi szabadságon-levés! Amíg fiatalok voltunk, nem mindig adatott meg, de kárpótolt bennünket a Balaton, a pici kert és a házikó, a közeli strand. Ha mégis kiszakadhattunk távolabbra, a Szlovák Paradicsom adott sok szép élményt, túrázást, jéghideg forrásvizet, úszást a negyven méter mély tóban, pisztrángfogást és sügér-nyúzást, barátkozást és becherovkát. Mindig-mindig visszavágyást is. Szóval rengeteg emléket, családilag félszavakból megértéssel.

Folytathatnám vég nélkül az utazós szabadságokat, görög szigetekkel és társaival. De egyszer már volt itt a blogon utazás téma, tizenévvel ezelőtt... (kár, mert kiapadhatatlan)

No és a cím... Sass Sylvia és Koncz Zsuzsa gyönyörűen énekelnek együtt, a dalból Petőfi verse is lehetett volna a cím.

https://www.youtube.com/watch?v=QxqI3kc0lXw

Nehezen döntöttem végül Éluard verse mellett. Szabadság a címe, természetesen. Bár hosszú...De olyan csodálatos! Somlyó György fordítása szintén az. Kedvenc soraim, itt ugyan jelző, de én meg a Zengő alján nőttem fel: "Zengő gyermekkoromra Felírlak én"

Paul Éluard:
Szabadság

Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én

Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én

Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én

Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én

Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én

Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én

Mezőre láthatárra
Szárnyra kelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én

A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én

A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű únt esőre
Felírlak én

Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én

Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én

A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én

Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én

Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én

Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én

A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én

Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én

Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én

A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én

A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én

S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak

Szabadság.


3 megjegyzés:

rhumel írta...

Kicsit most szabadságolom magam a blogból, de olvasni jövök. Csak legyen mit! Szép nyarat mindenkinek. 🤗

Kelemen Éva írta...

Lassan készülve a téma megírására látom, hogy lemaradtam akkor frissiben a véleményem megírásával. Most, hogy újra elolvastam ezt a csodálatosan összeszedett és megkomponált gondolatsort, szinte inamba szállt a bátorságom. Mit tudnék hozzátenni, hogy ne érezzem mankónak az elsőként megfogalmazott gondolataidat? Nem tudom. Na, azért igyekszem a lazára fogott időkorlátra is figyelve előkeresgetni az én szabadságról alkotott gondolataimat.

rhumel írta...

Évikém, ne viccelj, egymást olvasva szerintem mind "felhasználjuk" az inspiráló gondolatokat, asszociációkat. Nem mankó ez, hanem afféle közös gondolatcsere, virtuális felelgetős beszélgetés.🤗
És csak lazán, nincs időkényszer😉