Milyen is volt az a 2025-ös ?...

    Sietek behozni a hátralékomat, nehogy elhaljon rám várva ez a kedves közös blog!

   Bevallom, az év eleje óta nemigen volt időm, hogy átfussam a tavalyi évet és összegezzem a "mérlegét", pedig szeretem elvégezni az effajta visszatekintést, mert úgy érzem, hogy segít a folytatásban, az előrelépésben. Amíg meg nem teszem, valami folyton visszafelé húz... Az idei év eleje nagyon elfoglalt volt a 70 "újévi" lap elkészítésével, megírásával es elküldésével, "Egyszarvúm" befejezésével és a rövid, de tömény magyarországi úttal. Most végre törlesztem az adósságom. Azt hittem, ezen a héten fellélegezhetek, de erre még várni kell!... 

   Az elmúlt év nagyjából olyan volt, mint az átlagos előző évek : volt benne jó is, meg rossz is... "Kibírjuk, csak rosszabb ne legyen!" tolakszik elém a gyerekkorom óta őseimtől ezerszer hallott, beidegződött sóhaj.

   Az első hónapokban alig mozdultam ki, egy-két társulati összejövetel kivételével. Feltűnt, hogy a blogomon meglehetősen filozofikus hangvételű bejegyzéseket írtam : stressz, fáradtság, futok az időm után, holott saját magamon kívül senki sem sürget! Az egyedüllét súlya, mint a szabadság ára. A tétovázó március után egyszerre berobbant a tavasz és én hónapokig vártam a kertészre. Őt is Anne barátnőm "kölcsönözte" nekem, akárcsak a gyógytornászát, szívgyógyászát, pedikűrjét stb, stb. Merthogy én hamar belefáradok  beleunok a keresésbe... Sajnos, csak november végére ért ide hozzám. Mivel utcánk teljes felújítása is elhúzódott december végéig (2 és fél éven keresztül!), az egész évre rányomta bélyegét ez a végnélküli "átmeneti állapot", mely rendkívül kimerítő volt.

Kellemes megszakítást jelentett a lassan folydogáló rutinomban a gyerekeknél töltött 10 nap májusban, mialatt a szülők elmentek Izlandra. A lányokra azalatt vizsgák, ill. a szokásos megfeszített ritmus várt, amiben lehetőségem szerint segítettem őket (főztem, néha elvittem őket a tetthelyre, hogy valamennyi időt nyerjenek a közlekedésen, kicsit beszélgethettünk is az asztalnál). Gyönyörű időnk volt, tavaszi illatok szállongtak a kivirult több száz éves kertben, csobogott a kerten átfolyó kis patak, szürke gémek próbáltak a gyepre leereszkedni a kutyus vigyázó szemeit kijátszva.

   Aztan lassan eljött a kánikula is, minden évben kicsit az előzőnél korábban. Július 11-én és 13-án készer is óriásit zuhantam az ebédlőasztal mellett, úgy d.u. 4 óra felé. Először a takarítónőm, Valérie emelt fel, segítségül híva egy közeli munkatársát, másodszor pedig Evelyne barátnőm egyik lánya és unokája jöttek segítségemre. E második sérülés nyomai máig sem múltak el. Az esés után pár nappal elmentünk fiammal Mindszentre. Autóval. Ilyen lett a jobb lábam tőle jó ideig, megkékülve, feldagadva, aminek sem az autóban töltött hosszú órák, sem a kánikula nem használt különösebben... Ezért fordultam végül is egy gyógytornászhoz, hogy segítsen némi izomzatra és egyensúlyra szert tennem. E héten végzek a első 20 szeánsszal.

Októberre maradt egy sor elmaradt születésnap megünneplése, majd november végén újra összejöttünk a fiaméra nálam, s már itt is volt a karácsony, melyre viszont mi mentünk hozzájuk 2-3 napra. Visszajövet pedig várt a hangulatos Szilveszter kedves barátnőm, Anne otthonában.

Ebből is látszik talán, mennyire elszaladt rajtam az idő... Azelőtt valóságos eseményekkel telt meg a beszámoló : utazásokkal, színházzal mozival, kiállításokkal, könyvszalonokkal... Aztán közbeszólt egy komoly betegség, és egyből perspektívát kellett váltanom. Lelassulni, közelebbről és mélyebbről szemlélni a kevesebbet. Azelőtt esetleg úgy mondták volna : feltupírozni a szappanbuborékot...

   

május a gyerekeknél

 

újjáépítés alatt az utcánk

 

kánikula idején

karácsony esti beszélgetés