Csalódások... Látszólag meglehetősen egyértelmű a téma. Kit ne ért volna, kit ne érne csalódás élete folyamán, főleg ha annak hosszúsága nap mint nap kezdi meglepni, hogy ne mondjam : megdöbbenteni.
Mikor is érhet bennünket csalódás? Amikor mást kapunk, mint amit előre elképzeltünk, esetleg egy személytől, akibe bizalmunkat fektettük. Mert a bizalom igenis befektetés, számomra legalábbis elég nehéz megelőlegezni, mert az esetleges csalódástól nagyon lehet szenvedni!
Magunkban? Talán a legkönnyebb rá felmentést találni, nekem legalábbis, hiszen én ismerem legjobban a körülményeket és ritkán vagyok magammal könyörtelen. Mert ugye, kire számíthatok legjobban, ha nem magamra? Ha még én is ostorozom magam, ki legyen az ügyvédem? Legfeljebb elkönyvelem az ügyet a kudarcok fejezetében, ahogy ezt már meg is írtuk, de ezen aligha változtathatunk.
Bizonyos eseményeket nagyon vártam, előre megálmodtam, előre repestem, és többnyire más színük lett : megtanultam, hogy lehetőleg mellőzzem az előre átélést, pozitív és negatív értelemben egyaránt, hagyjam az eseményeket lejátszódni saját törvényeik szerint, így kevesebb csalódás vár rám. Esetleg ez utóbbi kellemes is lehet.
A végére hagyom a legnehezebb élményt : csalódni emberekben. Volt egy igazi nagy csalódásom, egy hozzám nagyon közelálló - talán a legközelebbi - személyben, még kamaszkoromban. Vakon megbíztam benne, tudta igazi nagy titkomat, melyet senki másnak nem fedtem fel, csak hordtam magamban, hét lakattal lezárva. S akkor egy harmadik személytől hallom, szinte könnyedén utalva rá, kb. ilyenformán : "Ahogy te is tudod, hiszen mindennapjaid része..." Szinte kővé váltam a döbbenettől, mert nem volt kétséges, kitől tudhatta. Attól kezdve összeomlott a bizalmam az egyetlen személyben, akiben fenntartás nélkül megbíztam. Ezt a veszteséget ma is érzem. Nem kérdés, hogy azóta nagyon nehezen osztogatom bizalmam, vagy csak másodlagos témákban, ami nem érint olyan tragikusan, ha néha csalódáshoz vezet.
Fiam nehezen teszi magát túl a csalódásokon, amelyek baráti és munkakörben nem ritkák. Sokszor szeretnék segíteni rajta egy nálam jól bevált módszerrel, melyhez sok év tapasztalata vezetett el. "Ha adsz, egy pillanatig se gondolj rá, hogy akárki is viszonozza. Adj magadból, amennyit akarsz, mert neked jólesik. Ha valaki mégis viszonozza, az már csak ráadás. Ily módon csak kellemes meglepetés érhet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése