Tanulságok

Hiába töröm a fejem, gyerekkoromból nem nagyon tudok csalódást felidézni. Lehet, hogy engem szerencsés módon elkerült az ilyesmi, de az is lehet, hogy már nem emlékszem rájuk, és akkor nem is lehettek valami súlyosak, ha ennyire törlődtek az emlékezetemből. Amikor az érettségi utáni két évben nem vettek fel főiskolára és egyetemre, azt se nevezném csalódásnak, az első esetben a felvételim nem sikerült, a másodikban pedig már eleve nem volt sok esélyem a bejutásra. De ha már csalódást keresek, az, amikor a felvételi után néhány héttel az ember megkapta az éresítést a döntésről – nahát, valóban, az a pillanat lehetett csalódás. Amikor jött a postás, messziről látszott az eredmény, ugyanis ha nagyalakú borítékot hozott, máris tudtam, hogy elutasítottak, mivel ilyenkor visszaküldték a felvételi kérelemmel együtt beküldött összes iratot (ha normál méretű kis boríték jött, abban csak az értesítés volt a felvételről). Nekem kétszer érkezett nagyalakú boríték, az persze csalódás volt, újabb egy év, újabb fejtörés, jövőre hogy legyen, mint legyen... hát igen, csalódás volt a javából.

Felnőttkoromban sokáig elkerültek a csalódások. Pontosan emlékszem, hogy negyvenéves koromban jött az első, és egyszerre mindjárt két emberben is csalódnom kellett, két munkatársban, akik addig másnak mutatták magukat, ám egy bizonyos körülmény alakulásával „megfordultak”, és merőben megváltozott oldalukkal fordultak  felém. A részletek nem is érdekesek, de akkoriban nagyon megrázott a dolog, nem értettem, hogy hát akkor most mi van? Eddig amúgy, most meg így, hogy van ez? És nagyon szomorúan vontam le a tanulságot: ezek szerint kár volt bíznom bennük. Az egyikükkel még évekig dolgoztunk együtt, de csak nagy erőfeszítéssel tudtam valamelyest normálisan viszonyulni hozzá, akkorát csalódtam benne, akit korábban annyira őszintének hittem.

A későbbiekben is általában munkahelyi csalódásaim voltak, egy-egy emberben, akiben bíztam, de nem kellett volna, vagy egy-egy ígéretben, amit valaki nem gondolt komolyan. Eredendően nem voltam gyanakvó típus, de az ilyen esetektől egyre óvatosabb lettem. Hogy az óvatos és a gyanakvó közt mennyi a különbség, és hol van az a pont, ameddig tart az óvatosság, de még nem gyanakvás... nos, ezt a pontot elég nehéz tettenérni.

Ha most így visszagondolok, a csalódásaim mindig emberekkel voltak kapcsolatosak. Be nem tartott ígéret, ami előző nap még mosolyogva hangzott el, másnap pedig egy harmadik személlyel üzenték meg, hogy tárgytalan, meggondolták magukat. Szegény harmadik, aki amolyan közvetítő szerepet játszott az ügyben, ő érezte magát kellemetlenül a helyzettől, és teljes együttérzéssel mondta a telefonban, hogy „tudom, összedőlt a világ, de hiába próbáltam győzködni őket, nem hajlandók...” Komoly dologról volt szó, nagyon nehéz lakáshelyzetbe kerültünk akkor, és ettől az elutasítástól abban a pillanatban valóban összedőlt a világ, egy lehetségesnek hitt megoldás dőlt a semmibe, nagy csalódás volt. Főleg azokban, akiktől addig segítő szándékot tapasztaltam. Akkor hát milyen tanulságot vonhattam volna le? Hogy ne higgyek senki ígéretének? 

De minden területen emberek vannak, itt a blogvilágban is emberekkel vagyunk kapcsolatban, ha virtuálisak is az ismeretségek. Itt is lehet csalódni valakiben, és ez néha velem is megtörténik. Például, ha magánlevélben valamiről az illető velem egyező véleményt hangoztat, aztán másnap a virtuális platformon pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amit nekem privátban kifejtett. Ilyenkor nincs mit gondolkozni, számomra egyértelmű, hogy a széltől lengetett nád esete forog fenn, és ettől kezdve előttem az illető elvesztette a hitelét. Csalódtam benne, persze, de erről csakis ő tehet, nekem a tanulság maradt: ő ilyen.

És most jövök rá, hogy ha az ember nem meséli el a csalódások „sztoriját” konkrétan és követhetően, így elég nehéz róla írni is, és valószínűleg olvasni sem egyszerű a körülírt fejtegetéseket. Legfeljebb elgondolkodni lehet rajtuk és továbbgondolni, esetleg mindenkinek a saját tapasztalataival összevetve és kiegészítve. Majd meglátjuk, ki hogyan fogja fel és hogyan mesél erről, nekem most így sikerült.