emlékszem... fiatalon, húsz évesen, mikor a legvidámabb is lehettem volna, épphogy nagyon búval-bélelt voltam. Sokat sirtam is...
A nagybátyáméknál nyaraltam Nyugat-Európában... 64 nyarán. S a nagynéném sehogy se értette, emlékszem , épp Nizzában, hogy mi bajom is nekem...
Szerinte semmi okom nem lehetett a szomorúságra, ha lett volna egy nagy csalódásom, akkor megértené - mondta
Egy nagy? Hát az nem volt, de sok kicsi... válaszoltam, nem valami meggyőzően...
és tényleg
mintha egész életem ezt a képletet vitte volna végig, kis csalódások sorozatát , de az olykor többnek is túnt, mint ami egy nagy lett volna, mert azt ki lehet heverni, de ami mindig van...? s ami elsősorban minket, önmagunkat illet??!!! Igen, azt hiszem, magamban csalódtam igazán...(s csalódok mindig)
------
s még egy nem régi vers tán a témában...bár leszűkítve
illúzió - a szerelem
végülis
mindenkiből kiábrándultam
néha azt hiszem
hogy a szerelem
illúzió csak
kivéve az idő
és a megszokás
játékainak
csapdáit
de most is
hogy ezt tudom
hiányzik nagyon
(NEM EGYES
ÉS VÁLTOZÓ HŐSEI,
HANEM CSAK UGY
AN BLOK)
julius 31 2021
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése