Vacakolok

Mai (július 17.) posztom arról szól, hogy miféle nosztalgiával turkálok régről megőrzött kottáim között. Mivel régi dolgaink a közös témánk, megnéztem, miféle módon kellene a témához nyúlni. Nos, éppen az ellenkezőjéről van szó. Nem a meglévő, hanem egykor fontosnak vélt tárgyaink sorsa a kidolgozandó…
Mivel elég régóta élek, meglehetősen hosszú a tőlem elszakadt tárgyak listája. Még leltárszerű felsorolásuk is meghaladná egy kövér poszt méretét. Ezért csak néhány dologra reflektálok.
- Versenykerékpár. Szép, karcsú, könnyű, egy orosz versenykerékpár, nehéz, de fürge, egy Tacskó bicikli. Közös sorsuk: ellopták őket. Később is lettek „cangáink”, ezeket hosszas strapálás után elvittük ahhoz a társasághoz, amely felújítja és beteg gyerekeknek ajándékozza a használt bicikliket.
- Citera. Szerettem. Nem tudom, hogy hova lett.
- Leszerelés után hazahoztam több mint száz, Pápán kiásott igazi kecskekörmöt. (A Pannon tenger homokjában leledztek.) Sokáig őriztük őket. Egyszer csak kidobtam mindet.
- Hazahoztam a csákányomról letörött fémcsonkot is, erőnlétem tanúját. Kidobtam.
- Így járt az a vagonablak fogantyú is, amelyet megütöttem, és letörött (télen lehúzott ablak mellett nem jó utazni). Ezt is elhajítottam.   
- Hogy a bélyeggyűjteményemnek mi lett a sorsa, fogalmam sincs.
- Amikor hozzánk költöztek a fiatalok, minden nélkülözhető könyvtől megszabadultunk, mert kellett nekik a hely. Elajándékoztuk őket, a maradék meg a könyvmegállóban kötött ki.
- Mivel sokkal praktikusabb a CD, de meg a youtube-on a legtöbb zene megtalálható, az LP-k lekerültek a tároló helyiségbe. A Demszky éra alatti patkányinvázió utolért minket is. A feltornyozott hanglemezeken folyt a patkányürülék. Mindet, meg kb. egy köbméternyi lent tárolt könyvet is ki kellett vinnünk a kukába penetráns szaguk miatt. Teljesen használhatatlanokká váltak.     
- Kukában végezték videóink és zenéket tartalmazó kazettáink is. Elromlottak a lejátszók, nem láttuk további értelmét a tartásuknak.
- Volt nekem egy használt bendzsóm. Szerettem. Nyaka kiszakadt. Kidobtam.
- A pianínónkat évtizedeken át gyötörtem. Utóbb rátértem az elektromos billentyűsre. Sokáig nem tudtuk, mi legyen vele, mígnem egy barátunk jelentkezett, hogy szívesen elvinné. Elég volt lecipelni az emeletről a régi, több mázsás jószágot. Egy kikötésem volt: Nem hozhatja vissza.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kidobott tárgyakból semmi nem hiányzik. De az is igaz, hogy megvagyunk nélkülük.
Általános, legalábbis visszatérő tapasztalatom, hogy amit alapos megfontolás után feleslegesnek ítélve kidobtam, néhány napon belül szükségesként jelentkezett, de mindhiába. (Késő bánat, eb gondolat.) Alighanem az volt az oka, hogy a kidobás ténye megrögződött a fejemben. Így persze, hogy emlékeztem a kidobott vacakra.
És még egy.
Mi, komfortos rabszolgák, túlságosan sok tárggyal vesszük körbe magunkat. A beduinnak annyi az ingósága, amennyi a tevéjén elfér. A nincstelen afrikainak a vegetáláshoz elég egy lábos, hogy főzhessen, és egy kecske, hogy adjon tejet.
Mi ugyanúgy meztelenül jövünk a világra és hagyjuk is el egykor, mint a világ szegényei.
Nem jó nagyon tapadni a kacatjainkhoz. Ez a tapasztalatom.