Nemigen akartam írni a moziról (Heltai Jenő rövidítette a címbeli szót), mert soha
nem lett igaztán kedvelt szórakozásom.
Ellenvetéseim egyike, hogy a képek világának nincs jó hatása a fantáziára. De
be kell vallanom, hogy olykor elé ülök kikapcsolódásként, unaloműzőként a
mozivászonnak, a képernyőknek.
Már a moziipar keletkezése idején örömmel állapította meg egy anyagilag
érdekelt valaki, hogy ennél jobb biznisz aligha van. Mielőtt még meggyőződhetne
valaki egy film talmi vagy értékes voltáról, már is leszurkolta a belépti
díjat.
Lehet, hogy az első filmélményem Dombegyházán esett. Az elsötétített teremben
támla nélküli fapadokon ültünk. A kőszív
c. mesefilmet vetítették. Amikor
félelmetes jelenet következett, idősebb unokanővérem rám szólt: Sunyd le a fejed! (Nem tettem, mire ő
segített, hogy sikerüljön.)
Később láttam a Gyöngyvirágtól Lombhullásig
c. dolgot.
Gyerekkoromban két közeli mozi létezett, az Éva
mozi, és a Zuglói.
Az Éva mozi egyik nyugdíjas
törzsvendége, egy öregasszony folyton felkiáltott film közben: Csókold meg már! Nem látod, hogy szeret?
ill. Vigyázz, ott jön a hátad mögött,
stb. Ott láttam a Háry Jánost. Kedves
rajzfilm volt. A Zuglói moziban pedig
N. Wisdom filmjét, Ellopták a hangomat.
Nagyon nevettük. A Galapagos c.
filmre elvittem anyámat. Azt hittem, érdekli, de tévedtem.
Főiskolás koromban egy helyből UV-ra küldés miatt moziba mentünk, míg mások izzadtak
a statisztikával. Osztálytársammal megnéztük a Júlia és a szellemek c. filmet (Masina főszereplésével?). Tetszett.
Maradandó filmélményem volt a Nagyítás,
A Ha, és még másik néhány film.
Utoljára több éve kaptunk meghívást egy plaza-moziba: A lovasíjászt adták. Dübörgően hangos volt végig az előadás, elnyomva
a popkorn-falatozók okozta zörejeket. Maga a film tetszett, de a hangosság
kevéssé.
Volt nekem egy jó barátom, aki annyiszor nézte meg a Hurrá, nyaralunk! c. filmet, ahányszor csak tehette. Másik kedvencét
is sűrűn megnézte (Békaember). Ezek
engem kevéssé vonzottak, de a Hyppolit, a
lakáj, no meg A tanú kedvemre
valók voltak. Az előbbi szellemessége folytán, a másik is, noha tudván tudtam,
hogy a rideg valóság messze kegyetlenebb volt.
Itt abbahagyom, mert még kiderül, hogy a Jelenetek
a házasságból is tetszett, és még a …..
Nem lettem a filmvászon rabja, nem ültem folyamatosan a mozikba. De hát hetvenhét
év alatt sok minden előfordult. Élet az
örökkévalóságnak, Becket Tamás, tudom is én, mi…
2024. június 17., hétfő
Mozgófilmszínház
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Bejegyzésed olvastán, kedves Mick, első gondolatom az volt: hogy lehet a mozit mint műfajt nem szeretni?... Pedig természetesen lehet, bár volt a repertoárodban 1-2 jó film is!
Valaha nm volt telefon. Aztán lett. Előbb az utcasarkon, majd a lakásban. BVégül a zsebünkben.
Valaha nem volt film. Aztán lett. Először a mozikban, aztán a laksábanis (tv), s immár az okos telefonban is akár. Nem akartam soha ezek függőjévé lenni. A filmé azért nem, mert közben nem lehet mással foglalkozni. Teljes figyelmet kíván. A műfajt nem akarom lebecsülni, csak rabjává lenni se akarok. Egy Kelopátra, egy Passio, egy Ben Húr és még sokáig sorolhatnám, értékesek a maguk műfajában.
Remek filmeket is említesz, a Nagyítás, a Ha, a mai napig beleborzong az ember a filmélmény emlékébe.
Írod, hogy nem lettél a filmvászon rabja. Való igaz, az olvasást, a könyv iránti szeretetemet sosem előzhette meg számomra sem. De viszonylag könnyen (és olcsón) elérhető kikapcsolódás volt gyerek,-és fiatal korunkban. A kikapcsolódás alatt nem épp a laza és könnyed témákat értem. (Pl a Kabaré, a Hair, most leszűkítve ezek a "zenés" darabok jutottak eszembe.) És vannak olyan filmek, amiknek képpel, színnel kell megjelenni, leírva kevesebb lenne. Pl. nekem ilyen az Amélie csodálatos élete. Vagy a Vándormadarak c. film. Amiben tkp nincs szöveg, csak zene. Sajnos az élményt az általad is említett rémes plázamozi-hangerő erősen csökkentette. Nem tudom, a nézőközönség megsüketítése miért célja ezeknek a moziknak???
Nos, a filmekről már írtunk régebben. Most a mozi, mint épület és hely, erre kell kihegyeznem a ceruzámat, mert még itt a kommentben is a filmekről írkálok😉. a saját bejegyzésemben majd fegyelmeznem kell magam. 😂
rhumel
Nem szoktam elérteni a témákat. Most viszont ez történt. Mozik? Bp-en sok volt. A Corvin, ahol a Halál ötven óráját láttam, no meg kötelezőként az osztállyal az Orosz csoda c. remeket a v.háborúról. Uránia. Az egyik legszebb mozi. Igen díszes, igen kedves. Filmmúzeum. Állandóan híradót vetítettek. Sport mozi. (jegyüzérek). Nem folytatom. engem az épületek nemigen ragadtak meg.
Jaj, nem gondoltam, hogy elértetted a témát!😟. Magamnak szólt figyelmeztetésként, de persze nem igazán tudtam betartani, nem is lehet szerintem. Hisz a mozihoz oly szorosan kapcsolódnak a filmélményeink.
Így igaz.
Megjegyzés küldése