Nem akartam írni a dicséretről, de hát egy s más eszembe jutott, s miért ne
írnám le.
- Az első, ami beugrott: Az öndicséret büdös.
Egy régi filmvígjáték (A szép amerikai)
egyik jelenete arról szól, hogy a férfi beszorul a kocsi csomagtartójába, Kulcs
nincs, szerelme, a fiatal nő éjszaka szerelőt keres és talál: egy borostás
öregedő embert. A nő kopog a csomagtartón, s így szól: „Drágám…” A szerelő
magára érti a drágámat. Elemlámpájával alulról megvilágítja borostás ábrázatát
és szendén vigyorog hozzá. Őt ismerték el, ő a drágám… övé az elismerés…
- Az ember vágyik elismerésre. Van-e olyan valaki, aki kételkedik benne, hogy
béremelését megérdemelte, jutalmát megérdemelte, előléptetését megérdemelte?
Aligha.
- Érdekes az a bibliai kitétel, amely a hegyi beszédben hangzik el: „Amikor adományt adsz, ne kürtöltess
magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom
nektek: megkapták jutalmukat.”
A dicséret kikényszerítése rendetlen kívánság. Hiúság lappang mögötte.
- Ám az is igaz, hogy a humánus tettekért kapott elismerés helyénvaló.
H add hozzam ide a szerzetes
Böjte Csaba kijelentését. Senkit se lehet
jóvá szidni – az előző állítást igazolja.
Különösen is igaz ez a gyermekek nevelése esetében.
- Ha egy kisgyerek érdemes cselekedetet visz végbe, meg kell érte dicsérni,
hogy a jóra való késztetés rögzüljön benne. Ennek igazsága könnyen belátható. A
jó cselekedet és az érte kapott elismerés mélyen bevésődik a gyerekbe, és
motiválja, jó irányába tereli egész valóját.
A dicséret elmaradása pedig közönyössé teszi.
- „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis” – morfondírozik
hexameterben József Attila.
A dicséret ösztönöz. Elmaradása kétkedővé tesz.
- A művészek, tudósok mintegy kirakatban élnek. Valamennyire exhibicionisták. Számon
tartják sikereiket és az érte bekebelezett elismeréseket. Ám minden csoda három
napig tart. Jön az érzelmi hullámvölgy. Majd az erőfeszítés, hogy újabb
elismeréseket zsebelhessen be a közismert személy. Ez a folyamat alighanem
megállíthatatlanul jelen van sokak életében.
- Különös téma lehetne az, amikor valakik azért kapnak elismerést (anyagi
elismerés, dicséretet, biztatást, hogy valami gonoszságot vigyenek végbe). De
ebbe nem akarok belefogni.
- Közhely az a szitu, amelyben a férj 20 évi házasság után is fukarkodik a
dicsérettel, elismeréssel, köszönettel, szeretetének kifejezésével, és
kérdésre, hogy már nem szeretsz, csak annyit válaszol: Húsz éve kimondtam, hogy
szeretlek, s még nem vontam vissza.
Megint csak oda lyukadhatunk ki, hogy kell az őszinte dicséret.
2024. február 9., péntek
Dicséret és öndicséret
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Igen, kell. Ha igazán őszinte. De azt előbb utóbb megérzi az ember.
Kis simogatás az állandó kételyre - pillanatnyi megnyugvás...
U.i. Jövök nemsoká, csak előbb feltámadok egy kicsit...
Sok értelmezés kimaradt: Dicsértessék! Dicséretes (Kitűnő biz.)
Elolvastam most újra, mert múltkor csak végigszaladtam az írásodon. Analitikus és realiszitikus stílusod mindig lenyűgöz, Mick. Plusz hozadéka ennek a blognak, hogy megismerhetjük, mennyiféle szemszög van, és rálátunk kinek miről mi jut eszébe. Élvezetes.
rhumel
Jól eső érzéssel vesztem tudomásul kedves mondataidat. Köszönöm. 77 év tapasztalata íratja velem a posztokat az egyes témákról.
Mennyire örülök, hogy "rhumel-Endi" ilyen szépen megfogalmazta az én véleményemet is. Minden szavával egyetértek.
De hiszen véleményetek elismerés, azaz dicséret! : )
KÖsazönöm.
Megjegyzés küldése