Rádió régen és ma, de mindig rádió

Orion

   Végigolvastam az összes vallomást, rengeteg, sokszor mélyre leülepedett emléket idéztek fel, melyeknek nagy része közös: nem csoda, hiszen többé-kevésbé azonos korosztályba tartozunk.

   Felidézték a gyerekkort, amelynek képlékeny emlékezetébe mélyebben vésődnek az élmények. A fehérre meszelt falon futó vezetékes rádiót (mellyel legközelebb Moszkvában találkoztam a kollégiumi szobánkban, s amely kora reggel automatikusan bekapcsolt, hogy harsány indulóval ébresszen bennünket!) felváltja a világvevő zöld csoda szemével, az állomáskereső függőleges vonallal, mely messzi és talányos neveken fut át: Vilnius, Stavanger, stb... Hajnalonként a Szabad Európa, Amerika hangja recsegéseiből kell kihámozni másképpen hangzó híreket, ellentétben azokkal, melyeket a Kossuth és a Petőfi próbál fejünkbe vésni. Esténként a rádiót üljük körül a TV nélküli időkben. Kukoricamorzsolás, paprikatörés közben egy szót se veszítünk kabaréból, futballmeccsből, ahol Szepesi György lelkes hangja a stadionba varázsol bennünket. Később, jövedelemkiegészítőnek anya norvégmintás kesztyűket köt (egy- és ötujjasokat is) a helyi háziiparnak, amibe én is besegítek. Ekkor ragad rám a szokás (elsős lehettem), hogy rádiózás közben a kezünket el lehet és kell is foglalni, hiszen ez a szórakozás nem követeli meg  -  a későbbi TV-vel ellentétben  -  hogy csak úgy öncélúan és kizárólagosan rá figyeljünk! Azóta is szinte reflexként bekapcsolom mindenhol, ahol vagyok, kivéve írás közben! Ahhoz csend kell, elmélyülés. A rádió egyetlen társaság magányomban. Kár, hogy nem mindig felel vissza, ha kérdezem. Esetleg kérdezhetne is, egyenesen engem...

   Szívesen emlékszem a nagyon színvonalas hangjátékokra, a legjobb színészek tolmácsolásában. Apa ki nem hagyta volna a "Jó ebédhez szól a nóta" ínycsiklandó hangulalatát, amely bevezető a vasárnapi ebédhez, hozzátartozik, akár a tyúkhúsleves illata. Később a "Szabó család" éveken át tartó végnélküli mindennapjai kihagyhatatlanok, emlékszem, úgy estefelé, mintegy jelezve a munkanap végét.

   Az esti mese! Számomra a későbbi fogat- és hátat kefélő tévémacinál is varázslatosabb a rádió bevezető fuvolája, mely már előre elringat, mielőtt a lassú, bársonyos hang megszólalna! No és a vasárnap délelőtti gyerekműsorok!... A "Miska bácsi levelesládája"!... Ha jól emlékszem, írtam is neki egyszer... 

   A francia rádió Gilbert-rel lépett be az életembe. Nagyon szerette a híreket hallgatni a tranzisztoros készülékén, már Szentesen is, majd később Algériában, ahol csak a Radio Monte Carlo adásait foghattuk. Nekem furcsa volt a magyartól nagyon különböző stílus: a sokkal gyorsabb, élénkebb beszédritmus, a sok reklám (az RMC az egyik kereskedelmi adó lévén ebből él), s hiányzott a magyar rádió didaktikus komolysága is... Nyaranta, alig hogy a határt átléptük, átkapcsoltam a magyar adókra, melyek pihentető lassúsága nekem jólesett, míg G. majdnem elaludt rajta vezetés közben.

   Ma is nélkülözhetetlen kísérőm. Minden helyiségben van egy, ahol hosszasabban időzök, még a hálóban is, az éjjeliszekrényemen, a fürdőszobában, a konyhában... Miután olvasás után leoltom a villanyt  -  úgy éjjel 3-4 óra felé  -  a rádió hangja ringat álomba. Valahol mégis mindig zajlik az élet!...