Kétbalkéz

Ki tudja, miért, de a kedvtelések, főképp a hobbyk, általában kétkezi tevékenységeket jelentenek sokak számára. No, ebben a műfajban én nagyon rosszul indultam, Ez annál is furcsább, mert felmenőim igen ügyesnek bizonyultak sokmindenben: nagymamám jól varrt és gyönyörűen hímzett, édesanyám szívesen és szépen kötött és horgolt, anyai nagymamám és édesapám tehetségesen festettek, édesapám pedig bármit elkészített, amit fémből, fából lehetett. Ezek után jöttem én.
Talán az is gond lehetett, hogy eleve balkezes voltam, de a kor szokása szerint átneveltek, így egy ügyes kezem se lett (vagy maradt). Az iskolai kézimunka, rajz és gyakorlati foglalkozás órákon inkább csak a lelkesedésemet értékelték, semmint a produktumaimat, nem is alakult ki vonzódás bennem ezek a tevékenységek iránt. Főleg, mert akkortájt nem is hallottunk még azokról a lehetőségekről, amik manapság a kézműveskedést jellemzik. Művész szülők és barátok segítségével a tanítványaimmal volt lehetőségem végigpróbálni számos ilyent: gyöngyöt fűztünk, agyagoztunk, nemezeltünk, szitáztunk, zoknibárányt és bábokat készítettünk, origami csodákat hajtogattunk, üvegfestéssel próbálkoztunk.

Egyvalami volt csak, ami rabul ejtett, és máig is kedves foglalatosságom maradt: a gyertyadíszítés. Persze, a tanítómesteremet meg se közelítem, de ez valahogy a kezemre állt, azóta is örömömet lelem benne. Lassan már nincs olyan rokon vagy közelebbi ismerős, akinél ne lenne ajándék-gyertyám. Ha bárkihez megyek, örömmel fedezem föl a polcon, mert meggyújtani senki se akarja, hiába mondom, hogy égessék el nyugodtan, majd csinálok újat :)

A képen egy jól sikerült, kedves darab látható, bár hároméves ajándék valakinél, jelentem, jó egészségnek örvend ma is! Ez a darab ötvözi a kétféle technikát, a viaszlapokból formált, rátett mintát és a viasztollal írást. Gyertyát pedig nemcsak karácsonyra lehet adni, bár főképpen az a szezonja, de év közben is el lehet vele játszadozni, és, persze, készülnek komolyabb darabok is.
Nem költséges, nem hangos, számomra a kreativitás csúcsa, igazi kedvtelés alias hobby..

A gyűjtögetés, mint foglalatosság, elveszett a gyerekkorral. Volt minden, ami "kötelező" volt egy hatvanas évekbeli kislánynak: papírszalvéta, gyufacímke, bélyeg, csokipapír, különlegességként pedig kagylók és táncdalénekesek autogramjai. Emlékszem, holland szalvétáim is voltak, küldték a ruháscsomagban. A kagylókat nem is olyan régen dobtam ki, az autogramos füzetek néha a kezembe akadnak.

Sportban csak a víz jöhetett szóba, úszás, evezés, majd később a kajakozás, ami egészen a gimnáziumi évek végéig tartott. Úszni most is kéne járni, de nem fér bele (ez se)  az életembe, szégyellhetem magam. Ha pedig lenne olyan ismerős, akivel egyszer még vízre szállhatnék, egy percig se gondolkoznék.

Olvasás - mint mindenkinek, faltam a betűket. Ma már, internet - mint mindenkinek, falom a bájtokat :(
Vissza kéne váltani, sorakoznak az elolvasásra váró könyvek.

Szeretek sütni-főzni, legfőképp recepteket olvasni, de sok finomság életre is kel közülük.

Zenét sose tanultam, hallgatni mindig szerettem, ma is.

A végére hagytam a leglegleget, ez pedig a fotózás. Kedvem is, mások szerint érzékem is van hozzá, nemrégiben pedig egy, a turista-kattintgatósnál minőségibb géppel is megleptem magamat, már készülök vele az első fotós sétára.

Ja, és a legfontosabb majdnem kimaradt, de ezt talán sejthetitek is: szeretek írni.
Blogban (még, ha a magamét hanyagolom is mostanában), magamnak, újságba, mikor mire van szükség és lehetőség. Ezért írtam meg ezt a bejegyzést is, kedvtelésből :)