Nem mulasztom el reagálni a mulasztások témára

Nem akartam elsőnek írni, de a mulasztások mint közös téma, katalizátorként hat rám. Megvan az a madzag, amire a cukor kikristályosodhat, hogy kandiscukor váljon belőle.Már tegnap a misebeli közgyónás megfelelő mondata jutott eszembe elsőnek, miszerint vétkeztem gondolattal, szóval cselekedettel és mulasztással. Ezek szerint a mulasztás hiba, vétek, gyengeség jele. Elfelejtek egy gondolatot, egy szót, egy cselekvést. Hm? Kölcsönhatásban állnak egymással? Netán elfelejtek mulasztani?A mulasztások alighanem éppoly változásokat eredeztetnek, mint a szavak, a tettek, a gondolatok.
Hozzájárulhatnak az irányváltásokhoz.
Mert mi lett volna, ha jól sikerül az első randevúm?   
Mi lett volna, ha az első szerelem beteljesült volna?
Mi lett volna, ha…?
Minden mulasztásnak több-kevesebb hatása van további életünkre.
Próbálok mulasztásaimra koncentrálni.
Nem is olyan könnyű.
- Egyszer büntetésből osztály szinten le kellett írni 500-szor egy mondatot. Harmadikos voltam. Reménytelennek látszott a feladat, ötvenig se jutottam. Ki nem írta meg? - dörgött a számon kérő tanítói hang. Nem álltam fel. Dacoltam. Megúsztam.
- Egyszer két korombeli tinédzser srác szemtelenkedett egy lánnyal. Kivártam, arra gondolva, hogy ha tettlegességre kerül a sor, közbeavatkozom. Megoldódott nélkülem is. Egy férfi elkergette a suttyókat. (Elég elterjedt szokás a nem cselekvés.  A régi vicc szerint a bürokrata így tanítja a fiatal kollégát: Fiam, a problémák 90%-a idővel magától is megoldódik, a maradék 10-et pedig te se tudod megoldani. Mulasztásaink egyik oka talán ez.
- Sokszor előfordult, hogy születésnapi jó kívánságaimat csak késve írtam (mondtam el) az ünnepeltnek. Utóbb ezt a gyakorlatot abbahagytam, mert rájöttem, hogy semmivel sem tart tovább megírni, elmondani a gratulációmat időben, mint elkésve. Ezt a módszert aztán kiterjesztettem életem többi vonatkozására is. (Innen van, hogy máris reagálok a mulasztás témára?)
- Mulasztásaim azért ma is léteznek.
Pl. nem követem a virtuális világ adta lehetőségeket. Számítógépem, digitális kamerám, mobilom lényegesen többet tud, mint én róluk. Egyáltalán nem vonz, hogy megismerkedjem a legújabb piktogrammokkal, emojikkal, programokkal. Ez olykor fejtörést okoz, mert a korszerűbb gépekről átjövő elemek olykor nehezen értelmezhetők nekem. De vállalom az alkalmi rejtvényfejtést, semhogy beleássam magamat a folyamatos továbbképzésbe. 
Pl. halogatom az orvoshoz járást. Valóságos öröm, hogy itthonról rendelhetem a szokásos gyógyszereket. Ha megjelennék a házi orvosnál, lehet hogy kontrolra küldene ezért meg azért. Nekem mániám, hogy húszbillió sejtem automatikusan rendben működik, immunrendszerem él. Ha meg nem, esélyt adok az önregenerálódásnak. Persze ez csacskaság, de tartok a hospitalizálódástól. Inkább kopottan élek bele a világba, és amíg tehetem, elhordom ezeket a kopásokat orvosi beavatkozások nélkül (hiba).
- Mulasztásképpen élem meg egyre ritkuló rokonlátogatásaimat. Nagyon azért nem vádolom magamat. Csökkent a hallásom, nehezebben mozgok. Ezek nem teszik vonzóvá a kiruccanásokat.
Biztosan sokféle mulasztásaim voltak (vannak) még. Most ezek jutottak eszembe.
Kölcsey felteszi a kérdést: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?”
Nem tudom. Tetteinkkel, mulasztásainkkal számolnunk kell. A múlt történései befolyásolhatják jelenünket. Ennyi haszna alighanem van.
Széchenyi István írja: „A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. ” Az első felével egyetértek. Ami történt vagy éppen nem történt, nem tudjuk megváltoztatni. De hogy a jövendőt megérjük-e egyáltalán, abban nem vagyok biztos.
Legjobban azt tesszük, ha a jelent éljük meg derűsen. Szépségével, erőfeszítéseivel együtt; humorral tekintve a múltban elmulasztott lehetőségekre.
Én szóltam.