Mióta megjelent a legutóbbi téma, érlelődik bennem a gondolat, mivel is fogok hozzájárulni. Elolvastam Mick, Éva, E. és Aliz hozzászólásait, kicsit elbizonytalanodtak addigi elképzeléseim. Mintha szabadulni szeretnének még a grafománia gyanújától is.
Az írás vonzott, mióta eszem tudom. Az olvasás pedig afféle mágikus hatalomnak tűnt, ahogyan a szótagokat sikerült összeolvasva szavakká, majd történetté varázsolni, szinte egyidejűleg a betűk elsajátításával. Az írás maga - természetesen kézzel! - rokon volt a rajzolgatással : nem munka, hanem kedvtelés, soha meg nem unható szórakozás. A gépelés, majd sokkal később a minden illúziót kielégítő nyomtató az Internettel egybekötve akár azt is elhitette velünk, hogy szavaink mindenhova eljuthatnak!
Természetesen én is nagy levélíró voltam, ha nem is érhetnék ezen a téren E. poros nyomába sem. Kamaszkorom mesélési vágyát, melyet nagyanyáim kivételével szinte minden ősöm rám ruházott, muszáj volt a nyári szünetekben levelezéssel folytatni. Irásuk izgalmas élvezet volt (segítségükkel újra lehetett élni minden eseményt, minden érzést), akárcsak az akkoriban végnélküli várakozás a válaszra... Az e-mail-ek, SMS-ek azonnali kézbesítése korában születettek nem is tudják elképzelni, hogy milyen édes is lehet a várakozás íze !... Manapság, a kívánságaink azonnali teljesüléséhez szokott türelmetlenség nem tűri a legkisebb frusztrációt sem és azonnal más táplálék után néz...
Gyakori költözködéseink egyik országból a másikba sajnos azzal jártak, hogy a múlt e számomra felbecsülhetetlen relikviái nagyrészt elvesztek... Anya sokáig őrizgette Algériából, Berlinből, Franciaországból, Isztambulból szorgalmasan, minden hétvégén írt leveleinket - egyet a magyar, egyet a francia szülőknek - , esténként újra olvasgatva őket, itt-ott könnyek nyomát hagyva rajtuk... Külön dobozt érdemeltek a szerelmes levelek, melyeknek forrásai Gilbert belépésével az életembe szinte azonnal kiapadtak, kivéve azokat, melyeket eleinte ő írt hozzám, de csak eleinte, hiszen hamarosan szinte állandóan együtt töltöttük az előttünk álló 33 évet...
Ennyit a levelezésről, aminek talán több köze van a grafomániához. És itt merül fel a kérdés : mi is a grafománia, melyet egyes pszichológusok a drogfüggéshez hasonlítanak? "Ellenállhatatlan közlési vágy"? Szerintem ennél több. Hiszen egyeseknél ezt teljesen kielégíti a beszéd, esetleg más kommunikációs mód. Az írás más.
Miért is érti egy-két blogtársam bejegyzésében a grafomániát negatív árnyalattal?... Talán azért, mert a meghatározási kísérletek során a Neten gyakran belebotlunk a "kényszer" szóba. Meg a "függés"-be... Kezdő koromban még azt is megkockáztatta egy blogos ismerősöm, hogy mindez csupán pótcselekvés azok számára, akiknek az élete nem tölti be minden vágyukat. Ami engem illet, biztos van benne valami, bár akkoriban energikusan tiltakoztam. Arra azonban most is megpróbálok ügyelni, hogy a nyilvánosság elé bocsátott mennyiség ne menjen túlzottan a minőség rovására. Hogy időm jó részét rostálással, meglehetősen kíméletlen húzásokkal töltsem. Már amennyire az ember megítélheti saját produkcióját...
Legtöbbünknél az írás - mesélés, rögzítés, tanúságtétel. Magunkról szól, közeli emberekről, akiket szeretünk - vagy nem. Közügyekről is. De a mi szemszögünkből. Mintha ez a szubjektív nézőpont igazolná, engedélyezné, hogy ennyi időt áldozzunk szenvedélyünknek.
Pár napja felvetettem írogató blogos ismerőseim előtt a fikció határozott elutasításának kérdését. Nem vitatom az "önírás" (écriture de soi) létjogosultságát, született jónéhány remekmű ezen a téren is. "Mindent nem teregethetek ki"... "Nincs hozzá fantáziám..." "Abszolút lehetetlennek tartom..." "Szerintem csak az igazat szabad megírni, a többi árulás..." "Csak a tényirodalom érdekel..." Bevallom, számomra mindegyik egyaránt izgalmas és vonzó. Más világ, más megközelítés, de egyaránt szédítő kaland.
No és tudjuk, hogy egy dologban dől el az író tehetsége : a stílusában.
1 megjegyzés:
Jajj, Rózsa! Felültettél egy érzelmi hullámvasútra, amiről nehéz lesz leszállnom. Biztosan többször is el fogom olvasni ezt a bejegyzésedet. Évek óta olvaslak, de ilyen szívszorítást régen éreztem. Ha író-olvasó találkozón lennénk, elsőként rohannék a végén hozzád, és ölelgetnélek meg jól, és azt sem tudnám, hogy mit mondjak. Úgy szíven ütöttek a mondataid, hogy alig térek magamhoz. És nehéz is röviden leírnom, hogy mit érzek. Nagyon örülök neki, hogy nem húztad meg nagyon a bejegyzésedet kirostálási szándékkal, mert így egyben az összes részlettel együtt hallatlanul jó volt olvasni.
A bejegyzésed végén nagyon tetszett a felsorolás, hogy miként reagáltunk a fikciós írás felvetésedre. Én továbbra is tartom a véleményem, de most hozzáteszem, hogy nagyon-nagyon kíváncsi lennék a Te fikcióidra. És hogy mekkora kíváncsisággal olvasnám az egyenként 240 oldalas naplóidat. Ilyenkor érzékelem, hogy mennyire sok kíváncsiság szorult belém. Nemcsak mások ablakán szeretek bekukucskálni, hanem még a naplókat is mekkora érdeklődéssel olvasnám. Csak az nem mindegy, hogy kiét. Remélem, hogy az unokáid szakítanak időt a majdani felnőtt életükben, hogy elolvassák a naplóidat. Szerintem most is nagyon szeretnek, de az írásaid megismerése után meg egyenesen imádni fognak. Ha én lennék az ő helyükben, biztosan így lenne.
Megjegyzés küldése