Írni csak írva lehet

Úgy látszik, nem tudom abbahagyni a grafománia témában fölvetett fonalat. Tovább gondolom. Megakadt a szemem VD. naplójában Tóth Aladár-cikkén, amit a Nyugat hozott le annak idején. Fennkölt gondolatai helyett most inkább a citált folyóirat oldalszámán akad meg a szemem. 485. oldal! A keletkezés éve pedig 1923. Több mint száz éve nem volt tévé, mobil, sőt tán stabil se, okos eszközök meg pláne nem. Nem volt még rádióadás se. Élő szót csak az alkalmanként szóló szónokoktól lehetett hallgatni. Aki töltődni akart, legjobban azt tette, ha olvas. Hosszú regények születésének volt itt az ideje, vastagra írt folyóiratoknak volt sikere. Olvasott az emberiség, terjedelmes munkákat írtak, akik ezzel foglalkoztak.

Nem így van ma. Hosszúak csak a hivatalos szerződések, mert általánossá vált a bizalmatlanság. Az emberek pedig ösztönösen a rövid írások felé fordultak érdeklődésükkel, „mert gyors az élet”.
Ilyen szempontból szerencsém van, mert Karinthy figurájával szemben (Mily csodaszépen látjuk itt  ugyebár az egyszerűséget, mellyel a juhász a szamár fejére üt elkeseredésében!!!... Skurek Ferenc VI./B. o. t.) én csakugyan kerülöm a bőbeszédűséget. Ez szerencséje az olvasónak, és természetemnek is, mert nekem ez felel meg.
Még megemlítem az író kudarca és sikeressége között lévő inflexiós pontot, mert érdekes lehet, hogy mi történik ott. A kezdő írónak vagy van mecénása, vagy nincs.
 Vagy vannak lapokban korábban elpöttyentett dolgai, vagy nincsenek.
Vagy van pénze a kiadás finanszírozására, vagy nincs.
Mórát kiküldték egy temetésre, majd visszatérve cikket kértek az eseményről. Ő fejből leírta az ott elhangzó beszédet. Ez nyerőnek bizonyult. Később egy írása billegett, vajon befér-e a lapba? A főszerkesztő elolvasta a cikket, és azt mondta, hogy nemcsak befér, hanem ha a lapban csak az ő cikke jelenik meg, már elég a kiadáshoz.
Aztán egy karrier elindul, mert nepotizmus van, mert mecénást talál az író, mert átütő erő van írásaiban.
A semleges pont a nincs és a van között áll fenn. A siker felé való átbillenést segíti a jó stílus és a jól megválasztott, sokakat érdeklő téma. Segíti, ha valamiért már ismert vagy ő vagy a családja (nepotizmus?), segíti, ha hitelességet mutat egy mecénásnak. Segít, ha rokona van a szerkesztőségben.
Ami biztos. Ma nincs százkötetes író, kevesen élnek meg írásaikból, sokba kerül a kiadás, bizonytalan a könyvfogyás. Ennek ellenére sok az író, s viszonylag visszafogott az olvasók száma.       
Tulassay Zsolttal készült interjúból emelem ki az emeritus orvosprofesszor egy gondolatát, aki azt mondja: csak magyar írók és költők munkáit olvassa, különösen is a XX. sz. első felében keletkezett műveket – szép magyarságuk miatt. Külföldi szerzők munkáival csak saját nyelvükön hajlandó megismerkedni. Tapasztalata szerint a műfordítások a fordító gondolatvilágát tükrözik, nem adják vissza az eredeti mű zamatait.
Van igazsága.