Versben búcsúzó

Mikor megláttam az új témát, bevallom, hangosan felnevettem. Kudarc? Az semmi, a kudarcsorozat, na az már valami. Akár saját blogot is írhatnék erről. 😂Ide túl hosszúra sikeredne, de nem is az a fő gondom ezzel, hogy túl személyes. Csak már olyan rég volt, a stációit időrendbe alig tudnám rendezni. Meg minek is. A kudarc-lavinámnak olyan sok pozitív hozadéka volt az életemben, máig segít a bajságok, gondok átvészelésében.
Miért egy versikét írok ide? Mert azonnal erre gondoltam. Először nem is akartam semmi szöveget eléírni... De hogy érthető legyen, a versemmel egy folyamatot, egy meghiúsult  álmot, jövőképet, célt zártam le valamikor 1978. júniusában. A 12 éven át kitűnő tanulmányi eredményeimet három évnyi kudarchalom követte. Fejben kezdtem írni, a vonaton. A peron ablakából láttam búzamezőket, füves árokpartot. Segített a táj a búcsúzásban....
(bocsánat a fura tördelésért és a túlzott kötőjel használatért, ma már nem így gépelném, de hű maradok  az akkor még nagy, gömbölyű betűkkel író önmagamhoz😉)

Pályamódosítás

Szigorú búza-rendben a vetés.                                                        
Tömött sorokban
a kalász-glóriától ékes jövő.                            
Végeláthatatlan táblában
áll a gabona-had,
napbatekintőn,
érlelő energiára várva.                                            
szorosan, néma fegyelemben,
karót-nyelt-egyenesen,
mint amott az óriás nyárfák,
a nagyra-nőni-példaképek.

*

Oldalt, a lankás hajlatban
élnek réti szabadságban
a kalász rokonok:
angyalhaj-selymű,
hosszúnyakú pázsitfüvek.
Széllel szőröshátú lapulevélhez hajlók,
vörösbarna vadsóskával parolázók,
búza szárak közül menekült
pipacsot, repcét befogadók,
harangvirág
giling-galangját hallgatók.

*

Mit nekem malomkerekek közé
szoruló-őrlődő búzaszemek -

Kaszaélre ítélt,
szénasorsú fűszálaim,
mégiscsak közétek állok!