Amikor a keresgélés közepette ráleltem egy Puzzle Crown nevű alkalmazásra, az lett a vesztem. Rengeteg kiraknivaló képből lehet választani, köztük persze sok a fizetős, de bőven van ingyen játszható is, azoknak se lehetne egyhamar a végére érni. A kategóriák között aztán felfedeztem a mystery címkével jelzett gyűjteményt, ettől kezdve csak abból válogattam, mert ott nem lehet előre megnézni az ábrát, az teljesen csak akkor fog kirajzolódni, amikor az egésznek a végére értünk. Ebben van az igazi kihívás, egy ismeretlen ábrának összerakni a részecskéit, ráadásul beállíthatom, hány darabból álljon a kép, én mindig a 266 kockát választom.
Na mármost, ha valamit csak úgy tudok abbahagyni, hogy letörlöm a tabletről, az függőség, nemde? Mert én bizony valamikor tavaly ráébredtem, hogy ha nem akarom minden szabad percemet ha kell, ha nem ezzel a kirakóssal tölteni, akkor meg kell válnom tőle, másképp nem fog menni, mert amíg itt van, addig előbb-utóbb visszatérek rá. És kegyetlenül letöröltem. Csak pár napig hiányzott, aztán már nem, olyannyira, hogy már a nevére se emlékeztem, meg kellett keresnem, hogy írni tudjak róla.
Megnyugtatásul közlöm, hogy rátaláltam ugyan, de nem töltöttem le újból. Hát ennyi volt egyetlen felnőttkori függőségem igaz története.
6 megjegyzés:
Hú, Ági, de ismerős, nagyon is😂
Nekem korszakonként változik, mit szeretek játszani, a kedvencek változók.
Hmm, hát ez bizony egy kis függőség, nálam is.
(Reggel általában emailek és blogok végignézése után mostanában a "napi"solitaiereket megcsinálni. De ha elmarad, az se zavar.)
rhumel
Meg kellett néznem a google-n, függőség-e a játékszenvedély, vagy nem is szenvedély, ha valaki szeret játszani. Én én, mivel egyáltalán nem szeretek játszani, mert untat és figyelnem kell, valaminek a függője vagyok-e ebben az állapotomban. (K.)
végre valaki ... én se szeretek játszani ! :)
Klári és Julika! Valószínűleg azért nem szerettek játszani, mert még nem olyan játékot ismertettek meg Veletek, ami teljesen leköti az elme koncentrációs képességét. Én két olyan új játékot ismertem meg az elmúlt héten, ami teljesen beszippantott és lekötött. Az egyik egy kártyajáték, a másik meg a Triominos. A gyerekjátékok már engem sem kötnek le.
Éva, megnéztem ezt a triomicsodát. Egyedül a römi jó nekem, ez is a társaság kedvéért. (Örülök, hogy Julikával egyezünk.)
Ági, a Neten még egyszer se mertem a játékok mezejére tévedni, ismerve a hozzájuk fűződő nagy vonzalmamat! (a játszók és a játszani nem szeretők sohasem fogják megérteni egymást!...) Attól félek, hogy túl sok időt töltenék el vele. Időnként, kikapcsolódásként a pasziánszot igazi kártyával művelem egyedül, és nagyon szomorúnak találom, hogy baráti körömből szinte senki sem játékos... Szerencsére itteni családom minden tagja szeret játszani és így Mindszenten sokat játszhattunk! Magyar családomból pedig szinte senki, állapítom meg szomorúan... Pedig szüleimmel gyerekkorunkban sokat játszottunk! De az akkori partnerekből már senki se él... Csak még én, úgy ahogy...
Megjegyzés küldése