A rádiózásomról

        A használt kütyük vásárlása az életemben visszanyúlik a gyermekkoromba, amikor apámnak sosem volt pénze zsírúj rádiót venni például, vagy lemezjátszót. Igaz, hogy nemigen lehetett jó rádiókat venni üzletekben. Mindig is nagy álmunk egy VEF rádió volt, akkoriban Kolozsváron ez egy etalon volt, hogy a VEF rádió mindent fog, azaz a Kossuth rádió mellett a Petőfi is bejön, és a Szabad Európa rádiója, nem annyi sistergéssel, mint egyéb rádiók. De sosem lett VEF rádiónk. Csak elképesztő drágán lehetett hozzájutni, de azt nemigen merték csempészni, mert a rádiózás eme hullámhosszai tiltottak voltak.

A nevükre nem emlékszem, de mindenféle rádió járt nálunk, legtöbbnek valami baja volt, csak ez ment rajta, vagy csak az ment rajta. Az első időkben inkább ilyen lámpás rádiók jártak nálunk, én szerettem a varázsszemüket, némely a hangerő hatására békés zölden villogott, főleg ha éjszaka ment halkan, sokszor úgy aludtam el, hogy néztem a varázsszemét, amely aztán álomba varázsolt. Éjszakára aztán csak sercegett a rádió halkan, vagy sípolgatott, mintha tengerhullámok hozták volna a hangot a messze távolból, és ez nekem tetszett. Mert ugye, szegények voltunk, és akkoriban nem létezett gyermekszoba, mindnyájan egy szobában aludtunk. Így a rádió egy családi közkincs volt, egy oltárféle, és ha elromlott, vagy valamiért nem volt áram és csendben kellett aludni éjszaka, megéreztük, és rosszul aludtunk.

Napközben folyton a Kossuth rádió szólt nálunk, amíg Kolozsvár szívében laktunk, a régi történelmi, tégla házak alagsoraiban. Ott jól befogtuk a Kossuth rádiót. De mihelyt kiköltöztünk a Monostor negyedbe, amikor anyukám a vállalat révén társadalmi lakáshoz jutottunk, egy beton tömbház földszintjén, ott nem tudtunk befogni semmilyen számunkra fontos rádiót, a Kossuthot, illetve a Szabad Európát. Ekkor találta ki apám, hogy a keleti ablakunk külsejére, mely az utcáról nem látszott, egy drótból font rácsfélét húzott ki és azt használtuk antennának. Ezt nagyon firkásan kellett kitalálni, hogy ne jöjjön rá senki, hogy az milyen célt szolgál. Azt mondtuk, hogy ruhaszárító. Az élelmes szem észrevette, hogy a drót szigetelve van szépen kihúzva, hogy betonhoz ne érjen, a cél az volt, hogy bár szerpentin jellegű, de a drót minél hosszabb legyen, de szerencsére annyira azért senki nem értett hozzá. Az emberek, főleg a románok nem törődtek külföldi rádió adók hallgatásával, a Szabad Európa rádiót is kevesen vállalták be. Ez a szárítónak álcázott rádió antenna elég jól bevált.

A monostori lakásunkban már lett gyerekszobánk, öcsémmel osztóztunk egy szobán, és mivel nem szerette, hogy éjjel zúgjon a rádió, lemondtam róla. A szüleim szobájából így is kiszűrődött az éjszakai rádiózaj.

Aztán elkezdtem én is mindenféle táskarádiót összevásárolni, főleg szemét árakon, azokat próbáltam javítgatni, pofozgatni, de ezek a modern rádiók már nemigen fogták a Kossuthot vagy a Szabad Európa rádiót. Így ráfanyalodtam a helyi rádiókra, az egyes, illetve kettes bukaresti rádió állomásra és ritkán a kolozsvári adóra. Akkoriban a napi talán egy órás magyar műsorsugárzás sem volt különb a román adásoktól, így az számomra nem volt tét, hogy hallgassam. Ugyanazt a propagandát mondták el magyarul is, amire aztán a forradalom után azt mondták, hogy kitartottak az elnyomás alatt, és láss csudát, az akkori “kitartók” ma is kitartanak a helyi magyar rádiós kultúrában. És én ezért sem hallgatni, sem tisztelni nem tudom őket. Nyálasak. Infantilisen nyálasak.

Miközben apám tényleges kitartását ülte a szamosújvári börtönben, tizenhat évesen egy raktárban dolgoztam, majd 17 évesen anyukám révén felvettek a “Clujana” cipőgyár víztisztító részlegére, amit azért említek, mert ott volt Kocsis bácsinak egy kis villanyszerelő műhelye, és mivel koránkelő volt, ő már ötkor ott volt, csak ült a sötétben és hallgatta a Kossuth rádiót. Azon a ponton nagyon jól bejött. Így én is már korán, ötkor ott voltam, és ketten hallgattuk a sötétben a Kossuth rádiót. Mindegy mi szólt, nekünk jó volt. Arról álmodoztunk, hogy nálunk is Magyarország van, és azok a hírek minket is érintenek. Kocsis bácsi egy kiábrándult és félretett kommunista volt. Amikor én megismertem, már csendes rendszerkritikus volt. Sokszor csodálkoztam, hogy apám annyit sem mondott, mint ő, mégis apám veszélyes volt a rendszerre nézve. Igen, mert ő nem volt sosem kommunista, hanem első perctől nemcsak ellenezte, hanem már fiatalon ellenaktivált. Egy életre meg volt pecsételve a sorsa.

A Szabad Európa rádiót mi románul hallgattuk, mert az szólt Romániához, akkoriban ez az anyaországgal való bratyizás csak elfojtott álom volt, mert számunkra tiltott volt ismeretségeket ápolni Magyarországgal, főleg nekünk, soha nem kaphattunk útlevelet Magyarországra sem. Leveleinket is felbontották, ügyelnünk kellett, miket írogatunk.

A 89-es forradalom féleség után minden megváltozott. A Szabad Európa rádió megszűnt, a Kossuth rádió is elkezdett nyugatiasodni, lassan kilépett életünkből. Jött aztán az, amit ma a gazdaságkor csúcsán tapasztalunk: a hallgathatatlan rádió.

Idén volt egy szánalmas kísérletem, létrehoztam a saját netes rádiómat, “Barakk rádió”-nak neveztem, ezzel fel akartam eleveníteni a régi rádiózás hangulatát, naivságomban azt hittem találok még olyan lelkes munkatársakat, akikkel ezt létrehozhatom. Hiába a művész hajlamú ismerőseimmel, egyik sem látta érdemesnek vele foglalkozni, pedig reméltem. Rájöttem, nem adják hangjukat, nem akarnak beszállni egy lúzer projektbe. Egyre azt mondták, millió rádió van, hiába erősködtem, hogy pediglen ilyen nincs, rájöttem, hogy senki semmit nem akar csinálni, ha nincs rá valamilyen támogatási keret. Egy hónapot szántam rá életemből, elindítottam, töltögettem a tartalmakat, kerestem a régi jó magyar zenéket, amiket már senki nem sugároz, és lestem az új születendő együtteseket, szerintem elég jól ledemóztam amit szerettem volna létrehozni. Reméltem, hogy házi stúdióm megleli hivatását.

Nem feltétlenül a kiadások bátortalanítottak el a Barakk rádió folytatására, hanem a teljes érdektelenség pontosan az olyan személyek részéről, akikről szólt az egész. A rádió működtetéséhez bérelendő szerver, illetve egy alapszerződés az Artisjus jogvédővel nem lett volna egy kibírhatatlan összeg. De úgy cakk-pakk elment a kedvem, úgy tűnt, egy olyan dologért eszem magam, amire tulajdonképpen nincs szükség. Természetesen, ha ezután felmerül egy kulturális, nonprofit, reklámmentes rádió létrehozásának igénye, én szívesen részt vállalok benne, egyetlen kitételem lenne, hogy se politikai, se felekezeti háttere ne legyen. Kizárólag a művelt kultúra és zene érdekében tenném.

Én a mai napig hallgatok netrádiót, főleg a reklámmentes adókat, rengeteg régi zenét felvettem már a nemzetközi repertoárból. Sajnos magyar rádiót nemigen van mit hallgatnom, egyrészt a szöveges tartalom egyértelműen vagy pártpropagandás, vagy idióta kereskedelmi.

Hiába a sok lehetőség, mert mind egy lére megy.

Bocsánat, hogy utolsóként elsőnek jelentkezem, de ha ti is írtok, így válok utolsóvá.

Hát így a rádiózásomról.