Malacokról a Tisza mentén

Szeretett nagyszüleim, akik a Tisza felső szakaszáról vándoroltak Szegedre, a háború után telepedtek le a Hétvezér utcában. Annak előtte Huszton, Beregben, Nagybányán, Csepelen laktak, meg Dányban, ott Nagyika plébános unokaöccse fogadta be őket néhány évre. Minthogy állami tanítók voltak, haszonállatot egyik lakhelyükön sem neveltek, de újévkor mindig beszerezték valamilyen formában a szerencsehozó malacot.

Nagyika tudott sütni, volt, hogy rózsaszín cukorbevonatot produkált a gömbölyű mignonjai tetejére, csokoládéból művészkedte a malacpofa szemeit meg a hegyes füleket, az orrát valamilyen magból formázta, így mindenki kapott tőle egy szerencsehozót az újévi ebéd végére.

A grillázs malacot Szegeden fedezte föl a Vass cukrászdában, ott rendelte meg sok éven át a karácsonyi fatörzs tortával együtt, hogy  a franciaimádó fiának ezzel kedveskedjen.

A grillázs malac a bejegyzésem elején egy szentesi cukrász műve. Hozhattam volna Békásmegyerről is ehhez hasonló fotót, de az a cukrász nem a Tisza mellett lakik, ugyebár. Mindemellett a tegnapi szegedi online-újságban gyönyörűen feldíszített, a hátán zöld marcipán lóhere levelet, tojáshabból formált 2020-as évszámot viselő grillázs malacot találtam, de ő  nem engedte magát lemásolni.

Remélem, a szentesi cukrász malaca és  jószívű nagymamám emlékezete minden olvasónak szerencsét, egészséget, jókedvet igéz (mint Weöresnél olvasható:), a jövőre, és még azon túl is, sok sok évre.