Nyári napok

Mert a Tiszánál is, mint minden vízparton a nyár az igazi.

Ott folyik a városon át, főutcaként, két partja hívogató, a város felőli részen az úszóházak, az újszegedi oldalon a Partfürdő.
Egyetemista éveimben a SZUE-ba jártunk, ami össze volt kötve egy folyosóval a Partfürdővel, Így egy bérlettel egy egész komplexumot lehet birtokolni. A Partfürdőn ott volt ugye a Tisza, a maga homokos, fűzfás napozóágyas partjával, a folyóban való fürdési lehetőséggel, meg a gyógyvizű medencékkel, melegebb, hűvösebb vízzel. Meg az  óriási tömeggel, mert sokan voltak mindig, nagy élet volt, ezer ismerőssel lehetett összefutni, mindenhol lehetett egy-egy büfét találni, aztán a SZUE, amit másféle közönség látogatott, sportolók, úszni szerető úri közönség, fiatalok és még fiatalabbak...
Ott egy nyári bérlet felért egy nyaralással, hát még ha kabint is tudtál bérelni, az volt csak az igazi királyság! Ezzel megszűnt a fürdőruha-törölköző-papucs tusfürdő és társai lecuccolása és vizesen hazacipelése. Levitted egyszer, a váltófürdőruháddal a váltó törölköződdel együtt, betetted és zsebre dugott kézzel fütyörészve bármikor mehettél strandra, mert csak a bérleted meg a kabinkulcsod kellett hozzá. Hazafelé pedig frissen tusolva, illatosan, tisztán,  nagy pakk nélkül, azonnal városi öltözetben sétálhattál be a Virág teraszára, vagy a Tisza Hallba vagy a Royal Drink Bárba egy italra.

Dehát a Tisza, kanyarodjunk csak vissza a Tiszához, a város felőli oldal úszóházas részére.
Ez az úszóházas rendszer azt hiszem kifejezetten szegedi nevezetesség, mert Szegednél több úszóház is ringott a folyón. Nekem a Szabadság Úszóházhoz volt szerencsém. Későbbi férjem vitt le oda, neki akkor már kabinja volt, tehát én ide költöztem be azonnal, a SZUE-ból átcuccoltam az itteni kabinba.
Az úszóházon nagy élet volt.
Mindenki ismert mindenkit, ez egy zárt, lazább  és szorosabb baráti társaság volt. Nemzedékek éltet itt együtt, gyerekek nőttek fel és lettek később, a kamaszkor lázadása után visszatérve kabinbérlők.
Itt csak a Tiszában lehetett fürdeni.  Korábban volt egy kosár az úszóház közepén ez volt beleengedve a folyóba, ezen folyt át a víz, nemzedékeke tanultak meg itt úszni, és a gyerekek is biztonságban fürödhettek a folyóban.Volt persze lépcső az élő folyóvízbe is, ki volt bólyázva az úszóház mellett egy sáv, hogy bármi eshetőségre ott legyen a bólyázott kötél, amibe bele lehet kapaszkodni.
Micsoda fennséges dolog volt, rekkenő nyári melegben, a város közepén csobbanni egyet a Tisza hűs habjaiban.
Sokan voltak, akik ebédidőben jöttek le munkahelyükről, fürödtek egyet, napoztak egy kicsit letusoltak és irány vissza dolgozni, hogy a délutánt kibírják. (itt egy korábbi bejegyzés az úszóházas életről: https://evekesemlekek.blogspot.com/2015/08/szabadsag-uszohaz.html )

A nyárhoz szorosan hozzátartozott  A Tábor.
A Tábor július végén augusztus elején indult  és Szent István napig tartott. A Tábor valahol a hódmezővásárhelyi  partok körül volt. Minden évben gondos kiválasztás előzte meg a helyet, hogy ne csak a folyón, csónakkal legyen megközelíthető, hanem a parton is oda lehessen trabantozni a parti részhez.
Júliusban  A Tábor előtt már a szükséges engedélyek beszerzése megvolt,  tereprendezés megvolt, a sátrak helye elegyengetésre került, a konyhasátor, a szerha kiásása megtörtént. Aztán felszerelkezve a szükséges élelmiszerekkel, italokkal, vízzel, sörrel, gyógyszerként is alkalmazható pálinkákkal, szalonákkal kolbászokkal, száraztésztákkal, krumplival sóval, liszttel, cukorral, kávéval, sátorral, elemes rádióval, gumimatraccal, fürdőruhákkal, kiselejtezés előtt álló pólókkal, melegítővel a fiúk a csónakkal horgászfelszerelésükkel, a lányok kocsival - megérkeztünk  és megkezdődött az év leginkább várt és élvezett két-három hete, a nomád körülmények közötti gondtalan kikapcsolódás. A folyó gyönyörűséges szépségének  élvezete, a korlátok nélküli  nyaralás, az önellátás szabadsága, a folyón való csónakázás, és a folyásirányban lefelé úszás, napozás,a frissen fogott hal sütése, főzése, a reggelre a bográcsba kocsonyásodott halászlé kikanalazása, vörösborral való leöblítése, a végetérhetetlen beszélgetések, a világmegváltó gondolatok kidolgozása, az óriási röhögések, a kártyacsaták,  mindenféle játékok, az orvos, a mérnök, a tanár, az ügyvéd, a szabó, a szállodaigazgató békés önfeledt pihenése.
Hol volt még akkor a mobiltelefon!? Szerencsére sehol! Elvonultunk, elérhetetlenné váltunk a világ számára, csak a Tisza volt, csak mi voltunk - na meg a rengeteg szúnyog.

Nekem elsősorban ez jut eszembe a Tiszáról.

Aztán persze az is, amikor a tiszai uszályos benézett a Sajtóház második emeleti ablakán, mert akkora volt a Tisza, hogy a rajta úszó uszály magasabban volt mint a parti gát... Rakták a homokzsákokat a beton partfalhoz, mindennap mentünk megnézni hogy elkezdett-e már  apadni a víz, hány lépcső van kint...
Meg a minden évben március 12-én éjjel két órakor  a félrevert harangzúgás - amit az 1879. március 12-én éjjel két órakor a városra törő nagy árvíz emlékezetére kongatnak meg, amire mindenki felébred a városban.

Meg azt is a Tiszának, illetve a világ összefogásának és segítségének köszönhetjük, hogy szívünk csücske Szeged ebből a nagy pusztításból, mint egy szépséges főnixmadár egy modern, átgondolt tervezésű csodás város lett.