Különféle elsők

Az első mesekönyvem a Hétszínvirág volt Katajevtől. Ez az első könyv, amire emlékszem, hol anyuék, hol nagypapám olvasta fel nekem, de egy idő után már kívülről tudtam és rászóltam Nagypapára, aki néha szándékosan máskor lapozott, hogy engem teszteljen. Az akkori kiadásban a főhős kislányt eredeti nevén, Anjutának hívták, de családunkban a felolvasóim egyhangúlag Annuskává magyarították őt, úgyhogy én csak így ismertem. Később, amikor már magam is olvastam, megláttam az eredeti nevét, és akkor tudtam meg, hogy anyuék változtatták Annuskává (és ahogy látom, minden későbbi kiadásban is Annuska lett).

Az első szerelmem – vagy mondjuk inkább így: az első fiú, aki nagyon tetszett nekem, egy bizonyos Attila volt, aki az egyik közeli házban nyaralt a rokonaival együtt Zamárdi-felsőn. Én talán hetedikes lehettem, ő szemmel láthatóan pár évvel idősebb, de semmit sem tudtam róla és tán mondanom sem kell, nem is ismerkedtem meg vele. 13 évesen 1961-ben, ugyan már! Ilyesmiről szó se lehetett nálunk. :) A szemközti Sellő étterembe jártunk ebédért, ételhordóval, ahogy az akkoriban szokás volt Zamárdi-felsőn, és egy ilyen alkalommal láttam, hogy Attila ott áll a kerthelyiség pultjánál és sört iszik. Emlékszem, ebből arra következtettem, hogy ezek szerint legalább 18 éves, mert ugye kiskorú nem ihatott szeszes italt. Aztán még pár évig nyaraltunk Zamárdi-felsőn, de a fiút soha többé nem láttam – viszont az Attila név azóta is tetszik. :)

Az első tévékészüléket 1962-ben vettük, Kékes márkájút. Nagyon szép darab volt a fényesre politúrozott fájával, lekerekített sarkaival, de tényleg, még mai szemmel nézve is igazán mutatós volt. Amikor a szüleim hazahozták, Apu egy hokedlit tett be a szobába és arra helyezte a tévét, majd pedig beüzemelte. Csatlakoztatta a dipol-antennát, aminek a kettéágazó végeit a plafonhoz közel beütött két szögre akasztotta – persze csak miután hosszasan kikísérletezte a mi segédletünkkel és visszajelzéseinkkel, hogy az antenna drótjait milyen irányba kell fordítani ahhoz, hogy a műsor élvezhető (de legalábbis látható) legyen. És elérkezett az ünnepélyes pillanat, amikor is megláttuk ChrisBarbert és együttesét, akik éppen az Ice cream című számot játszották. Tehát az első zeneszám, amit a saját első tévénken láttunk, ez az azóta már klasszikussá lett dal volt és mint ilyen, felejthetetlen.

Az első cigaretta.

Negyedikes gimnazisták voltunk, amikor a barátnőm az orosz levelezőpartnerétől csomagot kapott és benne egy doboz cigaretta is érkezett – amit az orosz fiú ugyan az apukának szánt, de Erzsi úgy határozott, hogy ezzel fogjuk kipróbálni életünkben először a dohányzást. Órák után bementünk a lányvécébe és két külön fülkében elhelyezkedve ünnepélyesen rágyújtottunk. Hogy Erzsinek hogy ízlett, arra már nem emlékszem, de hogy én mit éreztem az első slukk után, arra igen: „mi ebben a jó?” - ezt mondtam, ahogy kiléptem a fülkéből. És ebben is maradtam önmagammal egy darabig, kb. két évig, de később mégis felfedeztem valami „jót” benne és rászoktam. Aztán nagyjából 15 év dohányzás után egyik napról a másikra leszoktam róla.

Az első kutyánk 1976-ban került hozzánk. Gyerekkoromban nagyon féltem a kutyáktól, ami később elmúlt ugyan, de valahogy mégsem jutott eszünkbe soha kutyát tartani. Majd 1976-ban egyik reggel nagymamám a saját kertjében talált egy kicsi fekete kutyust, talán bebújt valahogy a kerítés alatt, vagy valaki bedobta oda a felesleges kölyköt. Egy-két napig próbálgattuk kicsalogatni a bokrok alól, de a kis fekete gombóc csak ugatott és rettentően félt. Egy alkalommal kitaláltam, hogy csirkelábat kötök spárgára, majd pedig ezt a csalit kettőnk közé hajítottam és nagyon lassan húzni kezdtem. Ám a kiskutya kicsi volt, de nem buta, szóval, ahogy észrevette azt a pici mozgást, azonnal visszamenekült az orgonabokor védett árnyékába. Addigra persze már elhatároztuk, hogy ez a kutya kell nekünk, úgyhogy nagymamám, aki világéletében nagy szervező volt, másnap talált egy embert, aki meg tudta fogni a kutyust és egy zsákba dugva elhozta hozzánk. Így aztán mire én másnap délután hazaértem, ott állt Buksi (mert ez lett a neve) a cseresznyefához kötve jobb híján egy vastag spárgával és változatlanul nagyon félt. De ez gyorsan elmúlt, nagyon megszeretett bennünket és mi is őt, jó dolga volt nálunk, megkötve nem is volt később soha. Az állatorvos szerint valószínűleg puli-pumi keverék lehetett, mindenesetre kiváló házőrző lett belőle és végül 10 évig élt.

Ezen a képen már a tizedik évében járt, de alig tudtam féken tartani a fotózás kedvéért :)