Emlékezés a szegedi gyermeksebészeti klinikára

 

 

Három éves volt a kislányom, éppen óvodás korba jutott, amikor szakorvosi javaslatra műtétre kellett vinnünk. Nyaki fisztulával született. Eleinte biztattak, hogy majd bezáródik magától, de sajnos, minél többször fázott meg vagy kapott influenzára hasonlító fertőzést, annál jobban nedvedzett a fisztula a nyaka mindkét oldalán.

A gyermeksebész elmagyarázta, hogy a magzati életben vannak ilyen sipolyok, más néven fisztulák, amelyek összeköttetésben vannak a magzat testének egyes üreges részeivel, és mire megszületik a baba, a járatok bezáródnak. A mi esetünkben nem ez történt. A kicsi lány nyakán mint két kis nyitott orrjáratból, szivárgott a váladék, ha megfázott, akkor nagyon csúnya gennyes nátha folyt a nyakán, ha szárazabb volt az idő, egész jól beszáradt a két kis nyílás.

A gyermeksebészeten három éves korában vette fel műtétre Dr Altorjay István, a klinika vezetője. Szakmailag érdekes és ritka esetnek tartotta, s hogy ezért-e vagy másért, gondoskodott róla, hogy egy munkatársa rendszeresen ellenőrizze a gyerek állapotát. A fiatal orvos havonta járt ki, jó tanácsokkal segített, receptet írt, sőt a posztoperatív szakaszban szemmel tartotta a kislányomat a teljes gyógyulásig.

Eszembe jut azóta többször, milyen szerencsénk volt a gyengéd, csecsemőgondozáshoz profi módon értő fiatal orvossal. Valószínű, ha nem fájt is a gyereknek, de náthás időszakban diszkomfort érzés nyugtalaníthatta. Észrevette az orvos a csecsemő feszült viselkedéséről, hogy mivel segíthet. Éjszakára nyugtató tablettákat írt fel.  Hüledezett a család, csecsemőnek nyugtató, miféle divat ez. Én megbíztam az orvosban, gondoltam, ő ismeri a klinikai gyakorlatot.

Mostanában minden laikus jobban ért a gyógyításhoz, arat a természetgyógyászat meg az alternatív orvoslás. A hatvanas évek végén (abban az átkosban)  komolyan vették a Hippokratészi esküt. Köszönettel és elismeréssel emlékszem vissza a szegedi gyermekklinika orvosainak és ápolóinak tisztességes munkájára.