A művészetről

   Ugyebár, valakinek el kell kezdeni...  Általában nem szívesen ugrok elsőnek a vízbe, de úgy látszik, legtöbben húzódoznak az első lépéstől ezen a kicsit megfélemlítő talajon. Ági pedig szeret szélesen témát meríteni, hogy bármilyen irányból megközelíthessük.

   Talán azzal kezdeném, hogy mióta az eszem tudom, a "művészet" szó úgy világított előttem, mint a lámpás, vagy a világítótorony a hajóknak. A családban pedig senki nem "művészkedett", sőt, apa részéről főleg, enyhe irónia kísérte a hónuk alatt képeikkel házaló "éhenkórászokat"... Pedig rajzolási hajlamaimat valószínűleg tőle örököltem.

   Már többször leírtam, hogy ötödikes koromban milyen földrengésszerű változást hozott az életembe az első rajzóra és rajztanárunk, Emike néni lelkes felfedezése: én, a mit sem sejtő, diszkréten csendes egérke hirtelen az osztály legtehetségesebb rajzolójának lettem kikiáltva! Szárnyakat adott Emike néni. Azután is ugyanolyan visszafogott maradtam, csak gondolataim, szabadidőm nagy részét a rajzolás, festés (és az olvasás) tette ki. Jöttek a rajzszakkörök, a gimnáziumi évek alatt a zötyögő bejáró vonatban, a váróteremben sebtében rajzolt krokik a többi utasról, osztálytársaimról, a nyári vakációk tájai akvarellben... Illusztráltam a Toldit, a János vitézt, Móricz novellákat... Csak úgy, kedvtelésből... Rengeteg portrét rajzoltam, főleg modell után. Jó iskola volt.

   Szüleim lebeszéltek arról, hogy a képzőművészeti gimnáziumba menjek Szegedre. Kollégista lettem volna, és ezt anya nem akarta. Nyilván attól is féltettek, nehogy "éhenkórász" legyek magam is, hiszen szemükben ebből legfeljebb csak rajztanárként élhettem volna meg. S mi lett az eredmény? Életem nagy részében nemigen lettem se ez, se az. Csak a kérdések maradtak bennem, jónéhány betört tövisként. Most, hogy nemsokára itt a számadás.

   Nagyon szeretek tárlatokra, múzeumokba járni. A képek előtt keresem a művész világának kulcsát, vágyakozom  belépni ebbe a világba, hogy mértsem, megérezzem a titok nyitját, mit miért csinált pont úgy, ahogy tette. Mennyi lehet benne a tudatos, mennyi az intuíció? Szeretem nagyon nézőként is átélni az alkotás folyamatát. Ilyenkor szinte eltűnik a világ körülöttem, kezemben érzem a művész kezének lendületét és azt is, hogy mit miért csinál. Ezért is szeretem nagyon a műhelymunkát. Hallatlan energia kering a résztvevoők között, mely szinte a szárnyára vesz és a súlytalanság állapotába kerülök tőle.

   Mindezzel együtt természetesen nem akarom a művészet fogalmát a képzőművészetre korlátozni. Sőt, ha választhattam volna, valószínűleg az éneklés vagy a tánc iránti tehetség mellett döntöttem volna... De nem örököltem belőlük egy cseppet sem.