Hat éves vagyok. Megvizsgálok mindent, amit Anyu a
drogériából hozott. Babaszappan, babahitőpor, babakrém. Ca-O-La szappan, az a
nagy sárga színű dédanyánknak, Tosca
nevű kimért kölni nagynénénknek, Anyué a
4711-nek tisztelt levendulaillat meg az Ovenall fogkrém és szájvíz. Apánk más
márkájú fogkrémet, rúd alakú
borotvaszappant használ. Mindjárt elpakolja a fürdőszoba tükrös ajtajú
kicsi szekrényébe, aminek olyan jó apaszaga van a jódos üvegecskétől, a rózsaszín
Kalodent fogkrémtől. Apánk a semleges szagú borotvaszappanból óriási habot
csinál egy ón tálkában (megjárta vele a
hadifogságot), a borotvaecsettel habot ken az arcára, nézem, milyen barázdákat
húz rajta. Amikor kész, elégedetten sóhajt, hogy "kalokagathíja".
Lenéz rám, elmagyarázza a kalo- előtagú görög szavak jelentését, mert szeret úgy
tanítani, hogy észre se vegyük, már megint mondott valami maradandót...
Kilépünk a konyhába. Előszedi a konyhaszekrény legalsó
fiókjából a cipőtisztító holmikat, az ő dolga minden este a család cipőinek
rendbetétele. A Verseny cipőpasztával, később a Bagarollal bűvészkedik, kefékkel
és rongyokkal fényesít. Közben bemutatja, miért járja le a cipősarkát az, aki
csámpásan lépked.
Dédanyánk a másnapi
reggelihez Zamat kávét főz a gázon. Szeretem a kissé vaniliás karamelles
szagát. Előre érzem a reggeli jó izét a számban. Ha kész a pótkávé, Anyu
előszedi a kávépörkölőt. Zöld babkávé szemeket szór az edénybe, rászorítja a
tekerős nyeles födelet, és kis lángon kavargatja, amíg a jó szag nem jelzi,
hogy a pörkölés kritikus szakaszba érkezett. Soha nem pörkölte túl. Kár, hogy
ebben az időben csak a felnőttek ihattak igazi kávéillatú kávét. Hátra van még
a tejforralás. Alumínium tejeslábast használunk erre a célra, más nem főhet
benne. A forró tej szaga megint csábító, ellenállhatatlan.
Apánk lefekvés előtt még megnézi, van-e elegendő petróleum a
falra akasztott lámpában, nem kopott-e el a kanóc. Ebben az időben gyakori az
áramszünet, jó, ha kéznél van a petróleumlámpa.
Utána tölti a petróleumot, a szaga egy időre betölti a konyhát. Nem
szeretem, megyek is aludni.
*
Húsz év múlva még mindig ugyanebben a konyhában szorongunk.
Újabb szagok csatlakoznak a régiekhez, de most a legfinomabbak is zavarnak.
Állapotos vagyok. A Mos6 nevű mosógél szagától ki tudnék rohanni a világból,
van a zselében valami adalék, amit csak én érzek rettenetesnek. A bip öblítőtől
sírva fakadok. Kimegyek a teraszra friss levegőre, hát, a lenti kerékpárszerelő
a karbidlámpáját éppen használatba vette. Mihez kell neki, nem tudom, de az
émelyítő erős-fémes bűztől ájulás környékez.
A terhesség félidején túl megszűnik a szuper érzékenység,
újra kellemes, ami mindenkinek az, de továbbra sem kedvelem az átható
illatokat.
6 megjegyzés:
Szegmensek. Ilyesmire gondoltam. Az illatok-szagok a „lelki orromban” érzem, miket képes felidézni az agyunk! :)
Ó, annyi ilyen jelenet él, hiszen az orrunk mindig velünk van.:)
nekem ez a legkifinomultabb érzékszervem (bár lehet, hogy az is romlóban...)...de azt mondják, mindenkinél ez, és/ mert a legősibb
mindenesetre nem lehet talán véletlen, hogy ennyire zsigerileg hat ránk, és megmarad az emléke, és akkora a felidéző képessége
Aliz, ha főzöl valamit, biztosan te is megszagolod közben. Úgy van, ahogy írod: zsigerig hatol az emlék, ha szaglással párosul.
Mindig elámulok hajszálpontos pontos emlékeiden...
Rózsa, írom, ahogy jön. Mindenki emlékszik, ha jön a flow.
Megjegyzés küldése