Így biztatott az én jó humorú édesanyám, megcsillantva titkos tudását az elérhető eredményről. Nem
erőltettem meg magam az érettségire, hátha mégse kell tanárszakon folytatni az
iskolába járást. Ha a vágyott Pestre nem mehetek, nem érdekelt, mi fog történni
a továbbiakban.
Mit tesz Isten, mégis fölvettek a szegedi egyetemre, igaz,
nem könnyen. A felvételi vizsgán azt kérdezték, mi érdekel. Mondtam, sok
minden, például a japán fametszet. Mit olvasok szívesen, mondtam, verseket,
mégis kiket, Faludyt említettem a Villon fordításaival, mire fel voltak
háborodva, hogy József Attila vagy Vas István jobban csinálták. Vitatkoztam,
hogy nem jobban, csak másképp, ezzel kivégeztem a felvételi bizottság
rokonszenvét, létszámhiányra hivatkozva elutasítottak. Szüleim megfellebbezték
a határozatot, így sikerült bejuttatniuk a taposómalomba, ahonnan közel tíz év
elteltével szabadultam ki. Addig is egy rakás vizsgán kellett teljesíteni:
kollokviumok, szigorlatok, államvizsga, utána a tanítás is vizsga volt
számomra, óránként másik osztályban gyerekek előtt, kínlódva, észre ne vegyék,
mennyire utálom az iskolarendszerű oktatást.
Vizsgáztam még autóvezetésből és a foxi-maxi egyetemen több
ideológiai tárgyból. Nyilván felmérte a személyzetis, milyen hiányosságaim
vannak, ezért szigorúan beiskolázott. A nyolcvanas évek elején a Kiadói
Főigazgatóság rendelkezése szerint a
könyvkiadói szerkesztői ismereteket igazoló okirat nélkül nem állhatott
alkalmazásban egy munkaerő sem, tehát újra kellett vizsgázni az elmúlt évek
gyakorlatából. Hm. Éljen a hivatal. Ha a mostani hivatalosságra gondolok, a
nyolcvanas évek édenkert volt, langy
szellői simogattak.
Azóta nem vizsgáztam. "Tanulj tinó, ökör lesz
belőled." Anyám szava beteljesült.
8 megjegyzés:
Hogy mi lesz belőlünk... Jó kérdés. Hiszem és remélem, hogy nyomot hagyunk magunk után, és a világ más lesz egy hangyányit mindnyájunk miatt. Remélem azt is, hogy jobb lesz általunk. Ami pedig a vizsgákat illeti: Valahogyan sikerültek; egyfajta megmérettetés lenyomatai voltak. Támasztott akadályok, amelyeket több-kevesebb sikerrel vettünk.
Néha az az érzésem, hogy nap mint nap, állandóan csak vizsgázok... Az Életből...
Mick, most olvastam egy dél-afrikai író könyvét (Michael K élete és kora)egy kissé félkegyelmű emberről, akinek minden törekvése arra irányul, hogy észrevétlen maradjon az emberek között. Néha együttérzek J.M. Coetzee kreatúrájával, néha azt gondolom, amit te.
Rózsa, úgy tűnik fel, még sok dolgod van a világban.
nekem is mindig ezt mondogatta a nagynénikém... háááát a jóslatok önbeteljesülnek előbb-utóbb(?) De mondhatom, előre elvette a kedvem... Most, igy, utólag mintha lebeszélésnek is tűnt volna. De hát kevesebbet is tanulhattam volna, az iskolára , valóban (és többet az életre.)Mire megyek azzal a sok vizsgaötössel? Mikor az életben meg mennyit bukdácsoltam, bukdácsolok....
Aliz, nekem meg úgy vette ki magát, mintha A. kétségbe vonná a képességeimet. Minthogy nem volt annyi ötösöm, mint ő szerette volna. Vannak nagynénik,mint a tiéd is, direkt hervasztásra beállva, anélkül, hogy akarnák. Különben: csak semmi bukdácsolás. Mindent nagyon jól csinálsz! :)
ne bántsd a nagynénikémet, tréfásan mondta, jóságból, csak nekem nem volt túl jó a humorérzékem (a csupaötös mellett) aZ is baja lehetett velem és joggal, h túl komoly vagyok - mégha sok okom is volt rá. (mindig akkor voltam nála, mikor anyukám kórházban)
hogy most mit is mondana, bizony jó lenne tudni...
Senki se tökéletes. Én meg sértődős voltam.
Nem fogtam föl, hogy a családon belül minden szeretetből történik. :(
Megjegyzés küldése