Akár azt is mondhatom, hogy az én életem az '50-es években kezdődött, hiszen anyukám 1952-ben született. De nem mondanék teljesen igazat, hiszen apu már 1944-ben megszületett :). Nyilvánvalóan emlékeim nem lehetnek ebből az időszakból. Túl sok családi történetet sem tudok. Így aztán most csak egy képet hoztam 1952-ből.
Apu családja van a képen, mind a hét gyerekkel, ha jól tudom, a legkisebb lány 1949-ben született, ő ül középen. Apu pedig jobb szélen, a legkisebb fiú a családban.
1 megjegyzés:
Nahát, a Kati nagynénéd korú volt. Ő 47-ben született. Népes családodban jó volt gyereknek lenni.
Megjegyzés küldése