Jó ötlet Ági részéről ez az évi visszatekintés. Igy legalább átfutunk rajta, mintegy összegzésként. Úgy tűnik, hogy a blogom elég hűségesen követte a főbb eseményeket...
Az előző év végén próbáltam fellélegezni egy kicsit, mondván, hogy 2012-13-ban annyi megrázkódtatás ért, hogy nagyon remélem, ez az új, 2014-es már csak jobb lehet... Hát, mitagadás, a végére érve az a határozott érzésem, hogy a "remény" szóval szűkmarkúan kell bánni ezután... Igaz, hogy rosszabb is lehet még, ebben általában ritkán csalódik az ember.
Mindjárt januárban Godelieve barátnőm infarktusa és szívműtéte avatta fel az új esztendőt. Követte Richarda gyomorrákjának felfedezése és az azt követő ólomsúlyú hónapok, miközben hősies küzdelmének és lassú haldoklásának voltunk közvetlen tanúi. Jean, Richarda, Kati (Stali) és Maurice... Hiányuk naponta érezhető űrt hagyott bennünk.
A nyári szünet nagy része a házban folyó rontás-bontással, felújítással, véget nem érő barkácsolással, tisztogatással telt el. Rettenetesen kimerített. A pozitív pont - hogy legyen már az is - végül, hogy a konyha jégveremből a ház legmelegebb helyisége lett. Szinte ki sem mozdultam itthonról, legfeljebb a gyerekeknél jártam egyszer-kétszer, ide sorolva François veseköve körüli három hónapig tartó aggodalmas huzavonát, többszöri kórházi tortúrával egybekötve. Ha hozzáteszem az októberi villámlátogatásunkat Magyarországon - kimerítő stílusban, ahogy szokás - már itt is vagyunk az év végén.
Mi volt benne a kellemes? Az irodalmi esték folynak havonta, próbáljuk áthidalni a Richarda által hagyott mérhetetlen űrt. Emléke állandóan felötlik, kísért, hiányzik. A május-júniusi arras-i kiállítás és az azt követő valenciennes-i 10 napos, a találkozások, ahol az örömnek nem tudtam átadni teljesen magam...
Az egyetlen fenntartás nélküli örömforrás unokáim jelenléte, a velük való foglalkozás, a családi összejövetelek.
A magány továbbra sem nehéz, inkább lehetőség, hogy kedvteléseimnek is szentelhessek annyi időt, amennyit csak akarok. Irogathassak, elgondolkodhassak az élet dolgain, törjem a fejem izgalmas tervezgetéseken. Annyi van belolük - és olyan művészi hozzáértéssel tudom az időm elvesztegetni - hogy életem végéig nem jutok a végükre!
Boldog új évet Mindenkinek!
9 megjegyzés:
Csatlakozom az életvidám boldog új év kívánsághoz, mely mindenkinek szól.
Hát, ami azt illeti, nem utasítanám vissza...
A lehető legkényelmesebben vesztegesd az idődet jövőre! Ez volt az első gondolatom, amikor elolvastam a beszámolódat.(Az idő lassan elmorzsolja a hiányokat is, azt remélem...)
Az időm vesztegetése rövid távon nagyon kellemes (hová is sietek?...), hosszú távon pedig lelkiismeretfurdalást okoz (olyan kevés van már belőle, minden teljességében meg nem élt percért kár!...) Ami pedig a hiányokat illeti, Klári...
Most azon gondolkozom, hogy mi is az idővesztegetés? Ha nekünk fontos, amit teszünk, akkor nem elvesztegetett idő.
Mindig vannak gondolkozni valók!
Szép ünnepet kívánok!
Boldog új évet kívánok mindenkinek
Éva, igazad van! Nekem csak az tűnik pazarlásnak, ha olyan hiábavalóan telt el, vagyis nem maradt látható nyoma... Úgy látszik, újabban ezek a nyomok válnak számomra fixa ideákká!
Neked is, Kqti!
BUÉK!T további "látható nyomokkal" telit! :)
Megjegyzés küldése