Utazni jó

Utazás?

Gyerekkoromban osztálykirándulásokban és nyári táborokban merült ki a lehetőség, a szüleimmel soha nem mentünk nyaralni. Ennek egyik oka nyilván a pénzhiány volt, bár szerintem ez volt a kisebbik ok, hiszen engem és a bátyámat gyakorlatilag minden évben el tudtak küldeni legalább két hétre a Balatonra vagy más SZOT-üdülőbe, és úttörőtáborokban is jártunk sokat. Azt hiszem, inkább azért nem jártunk nyaralni, amiért egy falusi emberben fel sem merül az elutazás gondolata: sok állat volt otthon, nagy kert, ezeket rendben kellett tartani állandóan. Egy-két napra még megkérhetők a szomszédok az állatok etetésére, ha mondjuk esküvőre vagy temetésre kell menni, de hosszabb időre ez nem várható el senkitől. Úgyhogy ebben az időszakban csak mi mentünk.

Balatonmáriafürdő kétszer is nagy élmény volt, jártam Fonyódon, Kunfehértón, Szurdokpüspökiben, Zánkán, Ibrányban, Gergelyiugornyán. Ezek az utazások azért is voltak jók, mert megismerhettem kicsit az országot, hiszen mindig mentünk kirándulni a környékre.

Később is igyekeztem belföldön utazni, az első nyaralások tizenéves korban a Tisza-partra vittek, vagy fel a Zemplénbe. Külföldön először egyetemista koromban jártam, akkor már könnyen lehetett útlevélhez jutni.

Néhány emlékezetes pillanat, képekkel tarkítva.

Első repülőutam Németországba vezetett, kiküldetés volt (22 éves voltam), néhány napos továbbképzés. Gyönyörű landolással, azóta sem volt egyik sem olyan sima J. Németül nem tudok, akkor még angolul sem tudtam annyira, mégis tökéletesen elboldogultam mindenhol, nagyon tetszett, hogy érthető piktogramok vannak, amerre járunk, ez nem (volt) jellemző itthon. (Bár azóta a helyzet sokat javult.)

Prága – egyszer januárban, egyszer szeptemberben. Az első volt az első külföldi utam, a második egy kiküldetés, a konferenciáról kb. 2 órára meglógtunk, hogy a napsütésben kicsit körülnézzünk a városban.

Egyiptom karácsonykor, az utazás reggelén pozitív terhességi teszttel J. Felejthetetlen élmény volt, nemcsak jó értelemben, a biztonsági intézkedéseket szerintem túlzásba vitték, és ez engem akkor eléggé kikészített. A szó szoros értelmében, mivel hazafelé, amikor végre a repülőn ültem, kitört belőlem a feszültség sírás formájában. Ennek ellenére azért szívesen emlékszem rá vissza, és valamilyen kötődésem azóta is van az egyiptomi kultúrához, egyiptomi emberekhez, csak nem pontosan tudom, hogy ennek mi az oka. Egyszer talán majd kiderül.

Erdély gyönyörű, barátságosak az emberek, vannak még érintetlen részek. Szerettem, de nem szerepel a „feltétlenül vissza kell menni” listámon. Ha úgy adódik, persze szívesen megyek újra, de erőltetni nem fogom.

London – a nagy szerelem. Oda bármikor szívesen megyek. Az első találkozás a Trafalgar térrel felejthetetlen, meg az első pillantás a Big Ben tornyára. Idén még „csak” egyszer voltam J, barátaim, ismerőseim szerint kezdenek elvonási tüneteim lenni. Lehet, hogy igazuk van. London az a hely, ahol fel tudok töltődni. Képes vagyok napokig egyedül járni a várost és felfedezni régi és új helyeket. Elveszni a tömegben vagy üldögélni a windsori Temze-parton egyedül. Sétálni a Long Walk-on vagy mókusokat fotózni a Hyde parkban. Vonatozni és metrózni, olvasni az ingyenes újságot reggel, inni a take away kávét. Mintha odatartoznék én is.

Londont azért szeretem, mert toleráns, nyitott, színes, cosmopolita, türelmes. Hiába van nagy tömeg, nem érzem magam rosszul. Hiába kell sokszor sorba állni, nem vagyok türelmetlen és ideges, mert mások sem azok. Ha késik a vonat, tudom, hogy mennyit. A boltban a pénztáros kedvesen mosolyog, akármilyen sokan vannak. És időnként tőlem kérnek útbaigazítást Windsorban J.

London az én városom.