2014. augusztus 6., szerda
Olvasok
Hamar megtanultam olvasni és nyomtatott betűkkel írni is. Elsősként a legjobb voltam az osztályban, a tanító nénim 100%-osan bízott az olvasásomban, volt is egy emlékezetes élményem ezzel kapcsolatosan. Az Ablak-Zsiráfot használtuk, a "gólya" címszót kellett a barátnőmnek felolvasnia. A tanító néninek valamiért nem tetszett az olvasás, kétszer is felolvastatta vele, de ő másodszor is ugyanúgy olvasta. Akkor megkért engem, hogy én is olvassam fel, ugyanazt olvastam, mint a barátnőm. Ekkor a tanító néni felállt és megnézte, mi van a könyvünkben. Akkor derült ki, hogy a barátnőm és én a nagytesótól örökölt könyvet használjuk, míg a többieké már újabb kiadás, amiben egy szó másképp volt írva, mint a miénkben.
Másik emlékezetes élmény, amikor ötágú piros csillagot kaptam az olvasásomra, mert a tanító néni azt mondta, a sima piros csillag nem fejezi ki, mennyire jó volt :).
Nagyon hamar elkezdtem könyvtárba járni, bár otthon is rengeteg könyvünk volt (a szüleim figyeltek erre, akármennyire is nem volt pénzünk, könyvre mindig jutott), de azokat hamar "kivégeztem". A könyvtárban már felsős koromban rákaptam a felnőtteknek szóló könyvekre, mert már nem nagyon volt olyan ifjúsági, amit nem olvastam. Tizenpár évesen olvastam Graham Greene könyveket, nagyon sok Jókait és hasonlókat. Mindig bekucorodtam a fotelbe a cserépkályha mellé (télen-nyáron), és délutánokat olvastam végig. Anyu rendszeresen kizavart a friss levegőre, mire én fogtam a könyvemet és kiültem a lépcsőre olvasni. Anyu persze úgy gondolta, mozogni menjek ki, de már annak is örült, ha nem bent gubbasztottam egész nap.
Az olvasást folytattam a középiskolában is, persze a legtöbb kötelező olvasmányt is elolvastam, ez alól kivétel volt Örkénytől a Tóték, amit csak egyetemistaként olvastam el. Az egyetemen természetesen már sokkal kevesebb időm volt szépirodalomra, de azért nem maradt el teljesen. Később már munka mellett olvastam, akkortájt kaptam rá az életrajzi, önéletrajzi jellegű írásokra, de mindig is mindenevő voltam. Néhány éve a gasztroregények következtek, akkoriban vettem is jó néhányat, de nagy szerencsémre az érdi könyvtár elég jól el van látva új kiadásokkal, így onnan is tudtam kölcsönözni. Az elmúlt egy-két évben túl sok tanulnivalóm akadt, így elmaradt kicsit az olvasás, de néhány hete újra rákaptam. Most, felnőttként olvastam el a Harry Pottereket, nagyjából három hét alatt a hét kötetet. Most, hogy már kevesebbet kell tanulnom (bár annak sosincs vége), valószínűleg újra elmegyek majd a könyvtárba és meghosszabbítom a tagságomat, hogy havonta 2-3 kötetet kikölcsönözzek és esténként elolvassak.
Úgy tűnik, a könyvek szeretete a gyerekekre is átragadt, aminek nagyon örülök. Csongor most már magától is szívesen olvas, sőt, valamelyik nap azzal lepett meg, hogy a Vuk-ot elolvasta (szóltam neki, ideje lenne elkezdeni, mivel kötelező olvasmány, amikor közölte, hogy már túl van rajta, esténként olvasta az ágyban). Csanád még nem olvas, de nagyon szeret ő is nézegetni, és még most is nagyon gyakran olvasok nekik esténként mesét. Remélem, később is megmarad az olvasás szeretete.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Úgy látom, írni is megtanultál! :)
Jó olvasni nálad.
Köszönöm :)
Én is nagyon élvezem, amit és ahogyan írsz. Ahogyan örökíted fiaidra, példával, odafigyeléssel.
okosan és szeretettel.
stali
Megjegyzés küldése