Tegnap is meg tegnapelőtt is költöztünk ki a kollégiumból. (Azaz a lányom , én meg segítettem neki.) És még holnap is fogunk...
A holmik még a sporttáskában, bőröndökben sorakoznak. Nem is igen tudnánk hova rakni a tartalmát. Igy egyelőre jobban elférnek, a kicsi de tele lakásban. Valahogy majd helyet kell csinálni nekik.
Nekem még a valódi költözésünk óta is vannak felnyitatlan dobozaim. (Pedig valószínű az egyikben rejlik - a már talonba tett - nagy orosz magyar szótáram, amit viszont elő kell kotornom hamarosan egy műfordításhoz - mégiscsak....)
Selejtezni kéne bátrabban... De mihelyt megteszi az ember, kiderül hamarosan, hogy olyasmivel tette, amire mégiscsak szüksége lenne.... A dolgok különben viszont szeretnek halmozódni... S talán mégsem kellene hozzájuk annyira ragaszkodni.
Feleslegessé vált ruhákat szoktam már vinni családsegítőbe, Máltai szeretetszolgálathoz stb...
Egész falakat beborító mennyezetig érő könyvespolcrendszerünk csináltatása előtt -mikor még reménytelennek látszott könyveink elhelyezése az új de jóval kisebb lakásunkban - még odáig is vetemedtem, hogy némiképp feleslegesnek tűnő "kinőtt"(?) könyveket vittem potom áron antikváriumba, majd inkább ajándékoztam ismerős kisgyerekeknek, mint ahogy a lányom kinőtt ruháit is... (De meg is bántam...)
Ott a baj, hogy mindenhez kötődünk. Érzelmileg. Pedig tárgyakhoz nem szabadna. De ott az a rengeteg jegyzet, írás ami mégiscsak szellemi (és egyedi)! Fontos! Nekem fontos. Persze újabban a számítógép tárolója sokat segít, s az ráadásul rendszerezni is tud. (A papírok (kéziratok) ílymódon újabban annyira már nem szaporodnak. (Legfeljebb, ha kinyomtatjuk.)
Holmik. Hol- mik. Mi mindenek! Vajon mindre szükség van? S főleg tudjuk-e megfelelően a "gondjukat viselni"? S nem kezdenek-e ők uralni minket?
Egyszer Pécsett láttam egy hajléktalant, ült egy nagy kuka előtti padon, valamit evett, furán elégedett arccal, aztán fogta magát és lefeküdt a padra. S már édesdeden aludt is. Nem volt semmije. Csak az élete.
Jaj, dehogyis irigylem! Sőt! Csak elgondolkoztatott...
EZT SE DOBTAM KI! 2007. junius 29 óta,,, :)
4 megjegyzés:
Pont ebben élek idén, abban, hogy mi kell (még a hátralévő időkre...), és mi az amit ki lehet selejtezni,továbbadni, elajándékozni. A ruhákkal könnyű, a könyvekkel nehezebb ugyan, de egyértelműen eldönthető. És bizony, az írás, az írott szavak, a felmenőink levelei, de bevallom, a sajátjaim is, mintha gőzerővel kapaszkodnának belém, el ne hagyjam őket ..
oedig.
Én is az írott szavakkal vagyok nagyon megengedő. Bár az elmúlt szűk két évben számomra fontos leveleket is "likvidáltam", nem szeretném, ha bárki olvasná őket, ha már én nem leszek:)))
Az is igaz, hogy ezek nem elvesztek, mint ahogy a mostani témánk arról szól, hanem ezektől önként váltam meg.
Nem vagyok megengedő.Szerintem rhumel se
Megjegyzés küldése