Nehéz a kudarcokkal szembenézni, nyugtázom. Nyilván a befektetett remények intenzitásától függ. Olvasgatom az eddig beérkezett írásokat, az enyém a negyedik. Úgy tűnik, nehéz téma. Többnyire senki se mélyed bele igazán a részletekbe, metafórával és más stiláris piruettel igyekeznek elmenni a mellettük... Próbálok visszaemlékezni : mit is könyvelhetek el igazán kudarcnak életem eseményei közül?
Őszintén szólva nem sokat találok belőlük. Vajon miért is? Talán azért, mert nem voltam soha ambíciózus típus, nem voltak magasröptű terveim, s többnyire úgy éreztem, hogy az események nem tőlem függenek igazán. Inkább sokféle érdeklődésem, kíváncsiságom terelt erre-arra és én hagytam sodorni magam az események, találkozások, véletlenek által. Sokszor éreztem úgy, hogy ÁLMODOM AZ ÉLETEMET. Valahogy mindig mélységesen megbíztam az életben, talán szeret annyira, mint én őt. Elintézi, hogy mindig legyen valahogy és közben talán hoz pár kellemes meglepetést is.
Ilyen volt a találkozásom leendő férjemmel, aki egyébként eléggé ellentétes alkat volt e tekintetben. Célok, akarat vezérelte, sokszor szememre vetette az ambíciók hiányát, mondván, hogy eltékozlom sokféle tehetségemet (szerinte), mert nem hiszek magamban. Volt benne igazság, de az ilyesmit nehéz erőltetni.
Hogy ne maradjak az általánosságok szintjén, két dolgot tekintek igazán kudarcnak életemben. Az egyik az a fájdalmas élmény, hogy "átaludtam" fiam születését, aki végül is császárral jött a világra, hiába alkudoztam halasztásért az illetékesekkel, nem várhattunk tovább, nehogy veszélybe kerüljön az újszülött. Én, aki életem egyik fő - talán a legfőbb - eseményének tekintettem fiam születését, el kellett fogadnom, hogy mélyen elaltassanak (nem volt még akkoriban, s főleg egy nyugat-berlini francia katonai kórházban epidurális érzéstelenítés!) és csak másnap délben (24 óra múltán!) adták kezembe a nyakig bepólyált "ajándékcsomagot"! Máig is sajog az emlék. Boldog, de sajog.
A másik szintén fájón átélt kudarc érzése tanári pályám megszakadásához fűződik. Nemcsak a tanítástól távolodtam el, hanem társadalmi státusztól is megfosztva éreztem magam. Dolgoztam én eleget, többnyire ingyen, de hiába próbálom magam igazolni, sőt, vígasztalni azzal, hogy így szabadabb voltam, könnyebben követhettem G-t a külföldi állások során országról országra, kipróbálhattam sok más elfoglaltságot (festés, műfordítás, tolmácsolás, lapszerkesztés stb, stb.). Aki végigrobotolta életét egy vagy több, sokszor unalmas munkahelyen, úgy is érezheti, hogy "jódolgomban siránkozok"...
Most már úgyis mindegy. Próbálok más szemszögből tekinteni az előttem álló időre, hogy a lehető legtöbb értelme legyen.
11 megjegyzés:
Stiláris piruett. Jaj de tetszik.🤗
Rózsa, elgondolkodtatsz, mint mindig.Amit kudarcnak tekintünk, azt egy másik ember óriási sikerként könyveli el, számos ellentétpárt hozhatnánk a saját életünkből.
Eggyel több ok, hogy ne csináljak leltárt a ballépéseimről, se a nyomorúságos hivalkodás ne ragadjon magával. (Klári.)
Kedves E. (Rhumel), késő volt, elragadott a hév és nem találtam hirtelen a gondolat tiszta magyar megfelelőjét... Kedves vagy, köszönöm.
Kedves Klári, milyen igaz : "Amit kudarcnak tekintünk, azt egy másik ember óriási sikerként könyveli el, számos ellentétpárt hozhatnánk a saját életünkből."
Bevallom, én egy ideje nehezen állok ellent a leltár gondolatának, majdhogynem szükségletének (ha nem is írom le minden alkalommal), legyen az akármilyen könyörtelen...
Kedves Rózsa! Jövök utánad nagyon gyorsan, megadtad írásoddal nekem is a lendületet.
Hozzád hasonlóan én is két dolgot éltem meg "kudarcként", de már csak az egyik "sajog" kissé.
Élveztem megint az írásodat.
Sajnos a császárral szülés sok anyában marad meg kudarcként. Az én három unokám (menyemtől) is császárral érkezett, és tudom a menyemtől, hogy ő is szerette volna őket természetes úton megszülni. Ráadásul könnyebb lett volna a felépülés mindhárom esetben. Egészségügyi szempontból viszont az orvosok ezt az utat választották.
Éva, köszönöm!
A szülés miatti nem is csalódás, hanem igazi kudarc-élmény maradt bennem . "Hát nem voltál rá képes?..." Pedig előtte minden símán ment, sőt, nem is féltem! Ki adhatja vissza ezt az élményt?... Senki, semmi.
Milyen igaz!
Ez a gonosz kérdés, hogy "nem voltál rá képes?" egy irígy és rosszindulatú, öntelt személytől származik. Hogy lehet így összefoglalni a feledhetetlen élményt? A vádaskodás csimborasszója! Ne vedd magadra!
Köszönöm, Klári, hogy védelmemre kelsz. Bevallom, hogy ezt a kíméletlen kérdést ÉN MAGAM teszem fel időnként magamnak... Látod, nem is kell, hogy valami rosszindulatú személy szemembe mondja : megteszem én magam is... Ha nem is túl gyakran, csak ha számvetésre kerül sor és mérlegre teszem az életem... Néha muszáj.
Rózsa, ha ezt te mondod magadnak, az másképpen hangzik. Mégis, abban a helyzetben nem szállhattál szembe a katonaság orvosaival. Ezért se kellene újra, másképpen lejátszani a régi filmet. Ne kínozd magad, van még miért mélyre ásni...
Nem kínzásképpen, ritkán, de néha előjön, Klári. Senki sem hibáztatható, s minden jó, ha a vége jó!
Igazad van : sok minden megértésre vár még, bár tudom, hogy mindenre soha nem lesz válasz...
Megjegyzés küldése