Kezdenek beindulni a hozzászólások a függés témájához, főleg kommentárok formájában. Kóstolgatjuk a témát, figyelünk a bennünk keltett visszhangokra, próbálunk néhány még ki nem mondott gondolatot kibányászni emlékeink - esetleg tudatalattink - mélyéről. A legrégebbi függésem mihez is kötődött?...
Az iskola, s vele az olvasás előtti időkre visszatekintve arra emlékszem, hogy imádtam a meséket, melyek betöltötték estéinket. Lehettek kitaláltak, de legjobban szerettem a felnőttek visszakanyarodásait a múltba, elképzelni őket gyerekként és összehasonlítani magammal, többnyire megnyugvással vettem tudomásul, hogy nekem már mennyivel könnyebb... Mihelyt leülhettek, ha kezük foglalt volt is, én azonnal meséért könyörögtem. Akár többször is szívesen újra hallgattam a kivülről ismert, kitalált és igaz meséket.
Az olvasás megjelenése volt az első igazi függőségem oka, melyből egy életre nem gyógyultam ki. Még az Internet megjelenése se tépázta meg különösebben a vele töltött idő mennyiségét, csak annyi változott, hogy egy része nem papíron történik. A betű az betű akárhol is, a szavak első számú táplálékomat képezik, ma már több nyelven is, főleg franciául és magyarul. Ez a játék megunhatatlan, benne az egész világ minden tudománya, minden érzelmi gazdagsága, minden hatalma. Kimeríthetetlen vigasz a magányban, de meg is osztható, s eképpen megsokszorozódik az öröm, a barátság, a szeretethullám ereje.
Az olvasás után következő második nagy függőségem az írás lett, bár időben megelőzte a rajzolás, úgy 10 éves koromtól. Gilbert halála óta az írás került előtérbe. A gondolatok, érzelmek megformálásának két formája. Mindkettőhöz egyformán ragaszkodom. Sőt, végül is az írásban megformálódó történetek, gondolatok először képekben jelennek meg, s utána ezeket csak szavakba kell öntenem.
Tudom, hogy könnyű ellenvetésként kínálkozik itt a szavak ártó, szenvedést okozó hatalma is, de magam nem élek vele, s ha esetleg valaki ellenem használná őket, megpróbálok védekezni ugyancsak a segítségükkel. Közismert, hogy aki szavakkal bír, annak nincs szüksége az öklét használni.
Nem vagyok remete (valószínűleg nagyon rossz remete lett volna belőlem), az emberek társasága nélkülözhetetlen számomra. Gyerek- és kamaszkoromban egymást kísérgettük barátnőimmel a sarokig oda-vissza, többször is, mert nem tudtuk abbahagyni a diskurálást. Diákkorunkban is rengeteget dumáltunk (Ági a tanúja!), én soha nem tudtam ellenállni, még vizsgaidőszakban sem... Ha beszélni nem lehetett, kis cetliken leveleztünk. Ez lenne a negyedik függőségem, a beszélgetés, a lehető legmélyebbre ható, mert a csupán felszínes "hülyéskedéstől", "röhigcséléstől" többnyire hiányérzet marad bennem. Szeretem megismerni, megérteni az embereket általában, hogyan "működnek", reagálnak az életben, hiszen meg vagyok győződve egyediségükről. Ezért adtam azt a címet első (és meglehet, utolsó) könyvemnek: "Histoires de vie - vies sans histoire". A szójátékot szó szerint nem lehet lefordítani. Kb. annyit jelent: "Élettörténetek - történés nélküli (vagyis : érdektelen, említésre se méltó, általában "egyszerű"-nek titulált) életek"... Számomra ilyenek nincsenek, elég ha betekintünk a látszat mögé...
Van még jóegynéhány szívesen végzett elfoglaltságom, de az előbb említettek nélkül nehéz lenne elképzelni az életem. Ez lenne az igazi addikció?... Károsnak nem mondható.
4 megjegyzés:
Orosz érettségi tételem Gorkij olvasás iránti függősége (ragaszkodása) volt.
Azt hiszem, hogy akik írunk erről-arról, mind a Gutenberg-galaxis polgárai vagyunk. És jól van ez így.
Egyik barátunk említette, hogy német rokonai házában a legfurcsább az volt, hogy nem látott könyveket, se könyvespolcot. Csakugyan furcsa lehetett.
Rózsa, te értelmiséginek születtél. Akár a férjem,földművesek közül olyan elméleti érzékkel és a komoly zene megértésével került ki, hogy az bámulatos a mai napig. Ami kimaradt az oktatás minősége miatt, mindent földolgozott, mint te a festésig, az írásig, a lelkek belső képének megértéséig, a modern filozófia megismeréséig. Örülök, hogy együtt lehetünk a függések és különbözőségek harmonikus világában.
Mick, nem ritka, hogy az olvasás-függőkből idővel írás-függők lesznek!
Gyerekkoromban viszont a könyvek nélküli ház látványa nem volt szokatlan, mondhatnám, falusi környezetben az ötvenes évek elején az ellenkezője volt a ritkaság...
Klári, köszönet a megértésedért. Belőlem lett ugyan a közeli és távolabbi család első egyetemet végzett, könyvkukac tagja, s mindvégig úgy éreztem, hogy HELYETTÜK IS... Hogy hátizsákomban cipelem az ő elvetélt, megvalósíthatatlan álmaikat is, főképpen nagyszüleimét, de bizonyos fokig szüleimét is.
Megjegyzés küldése