A szerelem a levegőben úszik

Ha egy gyermek elnyomó rendszerbe születik, majdhogynem odújának tekinti azt a továbbiakban. Belenő. Mondhatnám így is. Vagy mondhatnám úgy is, hogy nem tetszik neki és megpróbálja változtatni a lehetetlent. És az odújába rekedten lehúz egy életet örökké duzzogva, de mindent megtéve amit csak tudott, hogy a dolgok változzanak.

A május 1 féle ünneplésekért gyerekként mindig volt egy hálaérzetem, mert aznap a szüleim hamarább jöttek haza. Reggel lezajlott a nagy felvonulás, és délben, kora délután már otthon voltunk mindnyájan.

Ezek a felvonulások az értelmetlenségeik ellenére azért hoztak egy fajta felszabadulást, mert olyankor a tömegben a testbeszéd lázadt a rendszer ellen, ez egy fajta közösségi megkönnyebbülés volt mindig, a tömegek békésen és majdnem boldogan szállingóztak hazafele, gyalog, mert akkoriban ilyenkor nem járt semmiféle busz a nagy menetelések miatt. De volt bennük egy ilyen érzés, hogy aznap rendkívüli minden, nem kell gyúrodni a buszokon, kártyákat kattintani a gyár belépésekor, időre ott lenni. Pár órával a tömeg hamarább hazaérhet, mint máskor.

Én is meneteltem az iskola oldalán.

Már azelőtt való nap párunk, akik önkéntesnek jelentkeztünk, elmentünk a pionír házba, hogy a repülő modellező részlegről elhozzuk a repülő modelleket, azokat feltartva meneteljünk a vezérkar előtt. Valószínű ezzel jelezve a fiatal kommunista szív elköteleződését a Párt iránt.

A részletek nem számítanak, az esemény lezajlata után sokkal kevesebben maradtunk akik visszavigyük a repülő modelleket a pionírházba, mint amennyien elhoztuk őket. Volt egy néni a felelős, akinek igen fájt a lába, és neki is több repülőt kellett cipelnie a dombon levő pionírházba. Én magam is jócskán kivettem a részemet, megfogtam ahány repülőt csak tudtam, és bár patakokban folyt rólam a verejték, hősiesen vittem őket az utcán, a néni után kullogva, illedelmesen előre engedve, ki morfondírozva és bicegve, lassan haladt.

A pionír házba érve, a repülőket letettük a modellező műhely hatalmas asztalára, ahol a néni szomorúan szemrevételezte, hogy biza legtöbb repülő megsérült, hogy fognak érte haragudni a repülősök. Én nagy lelkesen azt mondtam a néninek, egyet se búsuljon, holnap reggel itt leszek, hozok szerszámot és ragasztót és megjavítom a repülőket, nem lesz semmi baj. Na ennek örvendett a néni.

Másnap reggel el is mentem, ahogy megígértem, a kapus kicsit nyekergett, de szerencsére a néni már ott volt és kijött értem. Délig szépen megjavítottam minden repülőt, a néni csak ámult, hogy milyen ügyes és rendes vagyok, hogy megmentettem tisztességét, mert nagy baj lett volna belőle.

Na de hogy ő nincs amivel meghálálja, de megköszöni szépen.

Akkor nagy merészen előálltam azzal az ötlettel, hogy nem tudna e beszélni a repülő modellező műhely főnökével, hogy engem is felvegyenek a körbe? Mert nagyon szeretnék oda járni én is és repülőket modellezni.

Azt mondta a néni, hogy meglátja mit tud tenni és ha majd megtud valamit, felhív. Elkérte a telefon számomat, ma is tisztán emlékszem rá: 64580. Noha nem vagyok a számok barátja, ezt is úgy tudtam megtanulni, mintegy kódot: a hatos az a születési évemből ered, 1966, a négyes szám azt jelentette, hogy predestinált voltam a négyes (bukás) tanulóságra, az ötös az azt jelentette, hogy ötödik osztályban jártam, a nyolcas az az emelet, ahol a szerelmem lakott, és a nulla, az az esélye annak, hogy ő is visszaszeressen engem. Így megjegyeztem a számokat, mert egyébként a telefontól a budiig elfelejtettem őket. De így, hogy lepergett előttem ez a történet, még ma is emlékszem erre a kódra.

Na de mindhiába lestem a telefont, az sosem szólalt meg. A néni sosem hívott fel.

Sebaj, mindig találtam magamnak mesterkedni valót. Most is, mivel bukott diákként sosem vettek fel sehova -igaz nem is igen erőlködtem bejutni bárhova- megírtam ezt a történetet.

És hogy a felhőkbe is írjak valamit, mert bizony sokat törtem a fejemet, hogy miféle felhős élményem lett volna életemben? Egyszer óvodás voltam és felöltözve vártam amíg apám kihozza a kisebb testvéremet. Az ablakon néztem ki és az égen felhők úsztak. Ahogy néztem őket, rájöttem, hogy mozognak. Más és más felhők jöttek, mentek. Az volt az érzésem, hogy azok állnak az égen és mi úszunk egy nagy hajón. És mivel ezt annyira készpénznek vettem, sosem tisztáztam senkivel, hogy ki megy és ki áll?

Aztán ez a megállapításom erősen megingott, amikor egy nap teljesen megvilágosodtam, hogy a felhők azok a földből keletkeznek és úgy emelkednek az ég felé. A hegyekben jártunk egyszer egy kora reggel és éppen felhő foltok szálltak fel a földből. Hát ez bennem filozófikus átrendeződést indukált, mert az egész világot ahhoz a tényhez építettem fel, hogy mi úszunk és a felhők a fix pontok. Mert azt észrevettem, hogy nincs két egyforma felhő, tehát egyértelmű, hogy mint hatalmas hajó, mi úszunk a végtelen felhők birodalmában.

Nem okozott ez traumát bennem, átírtam minden törvényt magamban és tovább léptem.

Mindezt egy már meglévő rajzzal kötöm össze, amiben van minden: repülő, ünnep, meg egyéb finomság... címe: "The love is in the air"