Most másfél legyet ütök ezzel a bejegyzéssel. A múltkorában addig-addig halogattam a Tiszáról szóló írásomat, hogy közben új téma került föl. Így a Tisza lesz az egyik légy, a fél pedig a hegyek, mert ahhoz még visszajövök majd a saját hegyeimmel is :)
Amennyire bejártam a Dunát vízen, vízparton, annyira kimaradt az életemből a Tisza. Csak egy gimis osztálykirándulás szegedi megállójának sietős terelgetése - az ott a Múzeum, az meg ott a Tisza - pár éve egy szűkre szabott utazás délelőtti sétája a töltésen, és egyszer egy pillantás Szolnokon az autóból, amikor egy hivatalos megbeszélés után vittek ki a vonathoz.
Azonban 2006-ban, amikor még béke és nyugalom volt a Kárpátalján, elutaztunk oda a kórussal. Az egyik falu Szent István-napi ünnepségén működtünk közre, és ha már olyan messzire elmentünk, lelkesen és szívélyesen gondoskodtak arról, hogy mindent megmutassanak, amit csak arrafelé látni lehet. Így jutottunk el a Tisza eredetéhez. Bizony, fönt van az a hegyekben, a Kárpátokban. Elég hosszú és borzasztó út vezetett oda, mind kanyargósságát, mind pedig a minőségét tekintve, kicsit nehezen is viseltük. Majd' két órai buszozás után érkeztünk meg Rahóba, ami a magyar lakosságot tekintve erősen szórványtelepülésnek számít, csupán 10-12 % a magyarok aránya. A falu határában van a Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyása, innentől már Tisza néven folyik tovább. Érdekes volt látni, hogy a nálunk nagy vízként ismert folyó az első méterein alig bokáig érő.
A forrásokhoz, ami kb. 1,5-2 km-re van még onnan, jócskán fönn a hegyen, kísérőink nem vittek föl, mert nem jó az út, nem ilyen kocaturistáknak való.
Így is élmény volt, hogy ott állhattam a rahói hídon, és láthattam, hogyan cseperedik a Tisza azzá az igazi folyóvá, amilyennek mi ismerjük.
6 megjegyzés:
Valóban érdekes szembesülni a sekély vízzel. Hasonlót éltem meg a Dunával. Csörgedező Dunácska volt, ahonnan mi láttuk egy bajorokkal tett kirándulás alkalmával. Busszal közelítettük meg, egy nemzetközi nyelvtanfolyam tanárai és résztvevői. Inden náció el tudta énekelni anyanyelvén a János bácsi, keljen fel! c. francia nótát. Bocs a témától elütő élmény miatt.
Kriszta, megdobbant a szívem ettől a történettől. Említettem már valahol, hogy Kárpátalja az édesapám szülőhelye. Mint okleveles természetjáró, mindig vágyott a Rahótól vagy nyolcvan kilométerre levő szülőfalujába.Történelmi akadályai voltak. És már nem olvashatta túratársa, dr. Tóth Imre könyvét: Kárpátalja, a rahói járás honismereti olvasókönyve. Szeged, 2000. Mindenütt kerestem de csak a szegedi Somogyi könyvtárban van meg.
Köszönöm Kriszta ezt a személyes beszámolót, meg a képeket az édesapám Tiszájáról.
Mick, igen, a Duna is csak Dunácskaként indul, volt szerencsém nekem is állni a forrásánál, ugyancsak egy nyelvtanfolyamos kirándulás keretében :)
Klári, örülök, hogy családi emlékeket idézhettem föl az írással és a képekkel.
Szép vidék az, tényleg olyan visszavágyós.
Milyen más színű a Tisza az eredetnél, szép tiszta vizű, kék
Aztán lejjebb már csak szép szóval, Szőke Tiszaként tiszteljük, pedig ránézésre a szőkeség az hordalék, homok és sár...
Igen, a hegyek valahogy más arcot adnak egy folyónak...
Megjegyzés küldése