Ennek a háznak az udvarán látható Pest középkori falának egy
részlete, valamint ebben a házban laktunk a 80-as években, az ablakomból éppen
erre a városfalra láttam. Akkoriban még nem létezett a Bemutatóhely, nem is
volt kibontva a régi fal a ház bejárata
mellett, mindössze kicsi részlete bukkant elő az ecetfák, a bókoló hosszúszárú gyomok és más belvárosi
vadnövények közül.
A Wikipédián részletesen olvasható a városfal és
felfedezésének, megóvásának története.
Magam inkább az utcához,
a házhoz kötődő emlékekről számolok be. Amikor elkezdtük a lakáscsere
megszervezését Lágymányosról bárhová, csak nagyobb legyen, mint a kétszobás, új
építésű lakás, még a második gyerekünket váruk, őt akartuk tágasabb helyen
fogadni. A kicsi úgy döntött, hogy nem érdemes erre a világra megszületnie, mi viszont
már megszerveztük a költözést a cserepartnerrel, tehát jöttünk a Belvárosba a
régi cselédszobás-hallos polgári lakásba.
Az első emeleti udvari szoba lett az enyém, életemben
először kaptam saját íróasztalt, a kézikönyveknek többszintes állópolc jutott
az íróasztal mellé, a kislányomnak saját szobája lett tanulóasztallal és
gyerek-rekamiéval, nálam volt a zongorája, fatőkés, de jól szólt. A hallba ebédlőbútort
vettünk (pont az idén adtuk el, jól szolgált évtizedekig, költözött velünk,
ahová mentünk). Az utcait rendeztük be nappalinak, könyszekrények, fotelek,
dohányzóasztal, férjem íróasztala, meg még két heverő egészítette ki a
berendezést.
Szerettem itt lakni. Közel volt a Nemzeti Múzeum, a Kálvin
tér az áruházakkal, a Tolbuchin körúti Nagycsarnok, pár megállóra esett a
Zeneakadémia, minden évben vettünk zongorabérletet. A házzal szemben volt a
gyerekkönyvtár, vele szemben a Szabó Ervin fiókja, a tér másik oldalán kicsit
beljebb a Szabó Ervin könyvtár központi épülete, benne a Budapest gyűjteménnyel,
eszméletlen sokat dolgoztam ott helyben, főleg olvastam, hogy új kiadásra
találjak régi könyveket vagy érdekes ismeretterjesztő témákra bukkanjak és dolgoztassam
fel újra. Mi volt még a közelben? Például a Központi Antikvárium, a vezetője
óriási adatbázist gyűjtött össze jeles emberekről, viselt dolgaikról,
kultúrtörténeti bázisára lehetett alapozni, ebben az időben még nem volt divat a
digitalizálás. A Múzeum utcában, tőlünk egy sarokra működött a Kossuth-klub, a
mindenkori mesterek fellépőhelye.
http://www.blvf.hu/keptar/category/16-kiralyi
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pest_v%C3%A1rosfalai_%C3%A9s_v%C3%A1ros%C3%A1rk
A pesti városfal nemcsak a mi utcánkban, a környező helyeken
is megmaradt. Az 1700-as években bontották le a rondellákat, legtovább a Kálvin
téri Kecskeméti kapuhoz közeli épületmaradvány állt fönn, akkor tűntették el,
amikor a Korona Szálló épült a Kecskeméti utca tér felőli oldalára. A középkori
városfal több irányba nyílt, őrzi nevében például a Váci utca. A Bástya és a
Magyar utca, meg a Múzeum körút egyes házainak udvarán ugyancsak láthatóak még
a középkori építkezés emlékei. A fenti két link részletesen szól a témáról,
érdemes odakattintani.
A ház régi lakói kulturált, kedves idősek voltak. Néhány
fiatalabb házaspár költözött a fölsőbb emeletekre, mi nem barátkoztunk össze
senkivel. Nem is lett volna rá időnk. A munkakörünk, hiába dolgoztunk kötetlen
munkaidőben, arra volt jó, hogy még többet foglalkozzunk szerzőkkel,
kéziratokkal, könyvkiadói aprómunkával, egyebekkel. Szerettem a nagy
"kötetlenségben" a munkaebédeket. Szerkesztőtársaimmal körbeültük a hallban
a nagy ebédlőasztalt, átvettük, ki hol tart a kötelező penzumokkal, milyen új
könyvek jelentek meg más kiadóknál, meg még nem is tudom, így visszatekintve,
mi volt az a nagyszerű többlet, ami kivételes tartalmat adott az életünknek
ebben a belvárosi lakásban.
7 megjegyzés:
Nagy élet lehetett Nálatok a hallban. A metróépítést is ott éltétek meg? A Kálvin téren nagy felfordulás volt. Egyszer ott ragadtam munkakezdés előtt öt perccel. Befutottam onnan a Kecskeméti, Károlyi M., Petőfi u.-n át a Régiposta utcai munkahelyemre. Nem késtem el, de az első fél órában használhatatlan voltam.
Mick, akkor már megvolt a metró. Jó nagy távot tettél meg a Régiposta utcáig. Mintha a 15-ös busz járt volna a környéken arrafelé, a Dimitrov téren volt a megállója. Na, de mára nem fontos, csak az, hogy jól legyünk.
A bejegyzésed utolsó bekezdése hatott rám leginkább. Milyen jó lenne egy időgépen visszafelé utazva "bekukkantani" egy ilyen "munkaebédre".
Szívesen olvasnék egyszer arról, hogy egy szerkesztő hogy éli meg a saját munkakörét. Mennyi benne a kötelesség, és mennyi a "szerelem"?
(Én imádtam a nyomdai fényszedést, hogy a 8 órás munkaidőmben "csak" betűk között élhettem.)
Kedves Éva, én vagy szerelemből csinálok bármit, vagy sehogy. A többiek szintén vonzódtak valamilyen szinten a munka egészéhez, esetleg egy-egy részét élvezték legjobban. A. Éva volt a legsokoldalúbb, másik Éva a pontosság erényét gyakorolta minden ismeretterjesztő könyvében, harmadik társunk az írói módszereket leste, mit hogyan old meg például egy fordító. Versfordítást szerkeszteni különben a legérdekesebb munka, mert abból csak tanulni lehet stílust, empátiát, műveltséget és szerénységet.
Még egyet: a fényszedés szép tiszta munka volt a nyomdában. Én még vinklibe raktam ki a sorokat, egy idős nyomdász látta, mennyire érdeklődöm, csupa szakmaszeretetből megmutatta, hol kezdőött a nyomdászság. Kerestem a sorkizárót, a szekrényben a betűtípusok és méretek elhelyezését is tudtam követni, csak szórakozásból, mert az iskolai taposómalom után egy igazi szakma mérhető eredménnyel nagyon tetszett.
Köszönöm szépen a válaszodat.
Én ebbe a házba születtem 1964-ben és a kiállítótér már akkor is megvolt, csak senki nem látogatta a galambokon kívül, aminek vastag ürülékréteg és büdös volt az eredménye. Én a Babetta motoromat ott tároltam a 70-es évek végétől, így volt kulcsom és naponta bejártam egészen 83-ig, amikor elköltöztünk.
Megjegyzés küldése