Azt hiszem, négy éves voltam akkor. De az is lehet, hogy több. Jól emlékszem az esetre. Az anyuék megkérdezték, hogy mit kérek a Jézuskától. Erre nagy komolyan mondtam, hogy: "Blokkfelszúrót." Ezen kicsit megdöbbentek, ezért kis idő múlva újra megkérdezték, mit kérek. Ismét ugyanaz volt a válaszom. Akárhányszor kérdezték, én mindig csak blokkfelszúrót kértem. Kérdezték, hogy mit kérek még. Blokkfelszúrót. Semmi mást. Nekem ugyanis nagyon tetszett az, amikor elmentünk a presszóba vagy a csemege üzletbe, és fizetés után odaadtuk a kávé, a sütemény vagy a felvágott blokkját és azt felszúrták a blokkfelszúróra. Egy olyan csodás darabot szerettem volna. Egy darab fa, amelyből kiáll egy nagy szög. Semmi mást nem kértem. Ez volt minden vágyam. Évekkel később elmesélte az anyu, hogy bizony majdnem nem lett blokkfelszúró. Az történt ugyanis, hogy felállították az apuval a karácsonyfát, feldíszítették, odarakták az ajándékokat, mindent előkészítettek, és már majdnem csöngettek, amikor az anyunak eszébe jutott: Hoppá! A blokkfelszúró! Azt majdnem elfelejtették a nagy izgalomban! Az apu gyorsan kiment a kamrába, fogott egy fadarabot, átvert rajta egy nagy szöget, jó tompára lereszelte, nehogy magamat szúrjam föl vele, és gyorsan odatette a fa alá. Akkor már lehetett csöngetni. Izgatottan mentem be a szobába. (Addig a nagymamám mellett tébláboltam a konyhában.) Amint beértem a szobába, az első szavam ez volt: "Megvan a blokkfelszúró!" Ó, micsoda boldogság! Pedig abban az évben kaptam még egy babaházat, amelyet az apu készített, egy macit, amelyik egy kis gyerekszékben ült és telefonált, tehát csupa kedves, aranyos ajándékot. De az est fénypontja a blokkfelszúró volt. A világ legegyszerűbb és legolcsóbb ajándéka. Emlékszem, sokat játszottam vele, de persze a többi játékkal is, főleg a babaházzal.
(Rémlik, hogy ezt a történetet már talán leírtam itt egyszer régen, valami hasonló téma kapcsán, de a karácsonyi ajándékokról nekem ez mindig eszembe jut.)
3 megjegyzés:
Szenzációs történet. Ki ismeri a gyereke vágyait? (Az én kislányom felnőtt korában árulta el, hogy sokáig egy bizonyos cipőhúzót szeretett volna, mert annak a nyele egy kézben végződött, és az olyan de olyan érdekes volt.)
Samu, a saját készítésű gyerekjátékok egyediek és éppen emiatt felejthetetlenek. Jó volt olvasni róluk.
Én meg egy dobozt húztam magam után egy madzagon,mikor sétálni mentünk, apám nagy rémületére. Pedig kaptam húzós játékot. Nem tudom, emlékszik-e még valaki rá! Két, vagy három fa kiskacsából állt, és ahogy a kerekek gurultak, föl-le mozogtak, mintha lépkednének. De a dobosra én kötöttem madzagot, és erre nagyon büszke voltam!
Nekem is nagyon tetszik a történet! S végül is megnyugtató, hogy a gyerekeknek divattól, ártól mentes vágyaik is vannak!
Megjegyzés küldése