Igen, már meg is kezdődött a szezon. A nagy karácsonyi ajándékozási szezon! A boltok hónapokkal előtte készülnek rá, hiszen a gazdasagi válság ellenére mindenki szeretne részt venni benne. Inkább gyűjtöget, félretesz rá. Mert örömet szerezni jó.
Ha visszanézek a gyerekkoromra, a karácsony nagyon messze volt a mai gyerekek ajándék-halmazaitól... Mégsem volt hiányérzetem. Valahogy a gesztus számított, nem az ajándék mennyisége, pénzbeni értéke. A gesztushoz pedig nagyon értettek a szüleim. Áradt belőlük a boldog izgalom, mellyel a meglepetést előkészítették. Mert ugye, ha fanyar képpel, majdhogynem kelletlenül adja át valaki az akármilyen sokba került ajándékát, földbe tipor minden örömet. Pedig az örömöt meg kell tanítani, át kell adni, el kell sajátítani, s erre az élő példa a legalkalmasabb.
Az ötvenes évek elején nem telt drága ajándékra, nem is nagyon volt választék. Fel sem tettem a kérdést magamnak: örültem a doboz (6!) színes ceruzának, máskor a zsebkendőnyi hímezni való terítőnek a három színes fonallal, később könyvnek, amelyet különösen izgalmassá tett az előttem álló több napos olvasási perspektíva: beléphettem egy csodálatos világ kapuján...
Manapság szinte sajnálom az ajándékokkal elhalmozott gyereket: a sok doboz közül azt sem tudja, melyiket bontsa, s arra meg már szinte alkalom sincs, hogy felfedezze, elmélyüljön a tanulmányozásába, már ott a következő bontani való... Megkívánja, s már majdnem el is kell feledkeznie róla... Tévedés ne essék, nem sírom vissza a szegénységet, csak egy kis mérték után vágyom!
Az ajándék vásárlása mindig nagy fejtörés. Divat mostanában, hogy csekket, utalványt kap valaki, s ezzel az egyszerű gesztussal letudja az ajándékozó a keresgélés kínját, s csalódást sem okoz esetleg olyan ajándékkal, mely karácsony után valamilyen online portán talál új gazdára... Nem tudom, én valahogy idegenkedem ettől, kivéve, ha valaki nagyobb befektetésre gyűjt és "beszállókat" keres. Az örömszerzés izgalmát hiányolom, vállalva a kokázatát, hogy esetleg melléfogok a választással...
7 megjegyzés:
Úgy volt ahogy írod: a szegényes ötvenes évek ajándékozásaira éppen olyan jó visszaemlékezni, mint a mai gazdagabbakra. Öröm, meglepetés, izgalom, adni és elfogadni az emberek belső kultúrájához tartozik.
én szívesebben emlékszem a kevés, de azonnal felismerhető ajándékra. Pl. egy sakk-készletre, egy-egy könyvre.
Ma másképp van és nem igazán szívderítő. Bontogatják a gyerekcsék a csomagokat, s aztán meg kellene ismerniük a játékok menetét, de már ott az újabb inger, bontsuk az újabbat. a vége egy kazal csomagolópapír, szétszórt gyerekek, akik nem tudják, mihez kapjanak a játékdzsungelben. Lélektanát megírták a svéd gyerekversekben: „Bélyeget gyűjtöttem. Apám egyszer hozott egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.” Észnél kell lenni az ajándékozásnál.
Klári, azt hiszem, a meglepetés - főleg a jól sikerült - együtt jár az ajándékozás örömével... Igaz, engem maga a figyelem hat meg legjobban...
Ebben egyetértünk, Mick. Különösen tetszik a svéd gyerekvers sora...
Rózsa, mintha én írtam volna, annyira egyetértek. :)
Ági, már régóta morfondírozok ezeken, most csokorba szedtem!
Megjegyzés küldése